2005. 07. 15. (IX/28)
Ezer bordély városa

Ezer bordély városa

2005. 07. 19.
Kovács Viktor rendőr százados, az Ifjúságvédelmi Alosztály volt parancsnoka úgy érzi, hogy öt évvel ezelőtt "szent tehenet fogott, amely aztán visszarúgott". Vagy mégsem volt az olyan szent? Tény, hogy a százados sikeres bűnüldözést folytatott a fiatalkorúakat érintő ügyekben, többek között szexuális jelleg? bűncselekmények feltárásában és visszaszorításában. Mindaddig, amíg egy politikussal, Lévay Leventével – Kispest korábbi polgármesterével – került összetűzésbe. Lévayt Kovács százados fellépése nyomán a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kiskorúakat ábrázoló pornográf felvételek internetes terjesztéséért. Az azóta őrnaggyá lett Kovács viszont olyan tortúrán ment keresztül, hogy eredeti foglalkozását abbahagyta, és más jelleg? munka után nézett. Annak ellenére, hogy lenne mit tennie a rendőri szakmában, hiszen csak az ő ideje alatt több mint ezer kupleráj működött a fővárosban. A bíróság végül minden vádpont alól felmentette a hivatali visszaélés vádjával ellene indított, Lévay által kezdeményezett eljárásban, sőt, 2005-ben becsületsértés ügyében is pert nyert a volt politikussal szemben. 
Somorjai László / Belföld /Olvasási idő: 9 percElőfizetőknek
2005. 07. 08. (IX/27)
Máglyára kerültek a Pokol iratai

Máglyára kerültek a Pokol iratai

2005. 07. 12.
Megszűnt a "Pokol" az Országos Széchényi Könyvtárban, vagy éppen most kezdődik? A dolgozók által ezzel a névvel illetett, feldolgozatlan irathalmazt – több évtized, vagy akár egy évszázad dokumentumainak nagy részét – ugyanis a könyvtár főigazgatója megsemmisíttette. Ezzel a tettével – egyes vélemények szerint – kimerítette a "kulturális bűncselekmény" fogalmát, más megközelítésben milliárdokért értékesíthető dokumentumokat küldött a zúzdába. A főigazgató azonban úgy látja, hogy csupán "fertőzött, egészségre ártalmas és használhatatlan" másodpéldányokat semmisíttetett meg, amelyre a dolgozók egészségének a védelmében is szükség volt. Hogy melyik állítás az igaz, ennek kiderítésére a Nyilvánosság Klub szakmailag kompetens vizsgálóbizottság felállítását kéri. A könyvtár felett őrködő Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) még csak most tájékozódik arról, mi történt, és a közeljövőben fog nyilatkozni az ügyről.
Somorjai László / Belföld /Olvasási idő: 5 percElőfizetőknek
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!