hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2005. 07. 22. (IX/29) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Kilakoltatás mindenáron

"Augusztus 17-én kezdődik azoknak az izraeli telepeseknek a kényszerevakuálása a Gázai övezetből, akik addig önként nem távoznak onnan – erősítette meg egy izraeli illetékes az elmúlt hét szombatján. – Közvetlenül a határidő lejárta előtt az izraeli katonák a kolóniákon házról házra járva fogják közölni az addig ott maradt telepesekkel, hogy jelenlétük immár illegális, és menniük kell" – hangzott a hivatalnok tájékoztatása. 

Újra tombol a nyár

Az idei nyarat sem ússza meg Európa szélsőséges időjárás nélkül. Míg a kontinens nyugati és déli felén a rendkívüli szárazság következtében aszályok és erdőtüzek pusztítanak, addig Kelet-Európában az özönvízszer? esőzések okoznak hatalmas árvizeket. De a Föld más részein sem kegyesebb az időjárás, az amerikai földrészen Dennis után most Emily tombol, míg Ázsiában a Haitang trópusi vihar pusztítása elől kellett félmillió embert kimenekíteni.

Szaddám szeptembere

Szaddám Huszein közelgő pere vegyes érzelmeket kelt az iraki lakosság körében. Vannak, akik abban bíznak, hogy már talán ki is végezték, míg mások azt szeretnék, ha mielőbb visszatérne a hatalomba. De egy dologban mindenki egyetért: az országban kialakult polgárháborús helyzet csak tovább fog súlyosbodni a volt diktátor bíróság elé állításával. Közben az al-Kaida egyik szervezete az interneten keresztül üzenve bejelentette: egy hónapot ad a koalíciós erőknek csapataik Irakból való kivonására, különben általános vérfürdőt rendez Európában.

A terrorizmus újabb hulláma Csecsenföldön?

A napokban újabb véres merénylet történt a Csecsen Köztársaságban. Igaz ugyan, hogy Oroszországban ez nem olyan nagy újdonság, hiszen gyakorlatilag rendszeresen történnek különféle terrorcselekmények, ez utóbbi azonban kitűnik a helyszín megválasztása és kidolgozottsága miatt. A nemzetbiztonsági erők szerint nagyon valószínű, hogy újabb merénylethullám várható Csecsenföldön és Oroszország-szerte.

Belföld

A multik és a nemzeti érdek

Több mint 31 milliárd forint állami támogatást kaphat 2008-ig nyolc multinacionális cég, és további 30 milliárd forint sorsáról még folynak a tárgyalások – tudta meg a Népszabadság a múlt héten. Az írás megjelenése után belső vizsgálatot indított Kóka János gazdasági miniszter annak kiderítésére, hogy miként szivároghattak ki információk a multiknak juttatott tetemes támogatásokról. A miniszter véleménye szerint a beruházások ösztönzésével kapcsolatos adatok államtitoknak minősülnek, amelynek megsértésével akár több milliárdos kár is érhette az országot. Vajon sok vagy kevés, igazságos vagy igazságtalan az a költségvetési hozzájárulás, amit a nagyvállalatok kapnak?

Baloldali mozgalmárok

"Kis politika, fergeteges buli, hozd magaddal barátodat is!" – invitált a Hajógyári-szigetre Gyurcsány Ferenccel való beszélgetés ürügyén az Alapítvány a Modern Baloldalért (AMOBA), amely nyári programjaihoz azt javasolja, hogy a tagok óvszert is hozzanak magukkal. Az online társasjátékot szervező MSZP-közeli társaság a fiatalok politikai közéletbe való bekapcsolását tűzte ki célul, amit – hasonlóan a párt ifjúsági szervezeteihez – "csajozás, pasizás, sörözés" oldalvizén igyekszik elérni.

Titkok nélkül

Mi az aggasztóbb jelenség: hogy egy államtitkár zavarosakat mond egy bizalmas titkosszolgálati értekezleten, vagy hogy azt egy ellenzéki napilap le tudja közölni? Szanyi Tibor cáfolja a neki tulajdonított kijelentéseket, a Nemzetbiztonsági Hivatal pedig aggályosnak tartja a kiszivárogtatást.

Semjén kontra egész SZDSZ

A Magyar Rádió Vasárnapi Újság cím? műsorának adott interjújában, Semjén Zsolt az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságának alelnöke, Fideszes képviselő a meg-megújuló kormányzati "egyházüldözést" taglalva olyan kijelentésekre is ragadtatta magát, melyek az SZDSZ szerint elegendő oknak bizonyulhatnak lemondatásához.

Demokráciát adnak a népnek

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) e heti döntésének jóvoltából újabb öt évig "élvezhetjük" a kereskedelmi tévé-csatornák kifejezetten műsorsugárzó tevékenységét, valamint egyelőre újabb egy, de előfordulhat, hogy nemsokára még további kettő közszolgálati csatorna között osztható majd el az adófizetők pénze.

Reagan a példakép

Július végén hazánkban is megalakult a Ronald Reagan Társaság. Céljuk az Amerikai Egyesült Államok 40. elnöke emlékének ápolása és munkásságának széles kör? megismertetése, továbbá annak elérése, hogy Magyarországon minél több helyen állítsanak számára emléket.

Hit és értékek

Fellebbezés a siralomházból

"Németország állampolgára, legyen az akár terrorizmussal gyanúsítható, nem adható ki, nem kötelezőek rá nézve az EU kiadatási egyezményei – így summázható a német alkotmánybíróság botrányszagú döntése, a berlini kormánynak lekevert újabb pofonja. Mamoun Darkazanli német–szíriai állampolgár, akit Spanyolországban a 2001-es Amerika-ellenes al-Kaida-támadás előkészítésében való közvetlen részvétellel vádolnak, tegnap szabad emberként hagyhatta el a börtönt" – egy hír a szerdai lapokból.

HÁTTÉR

Rádió abszurd

Igazi magyar sikertörténet, avagy eddig soha nem látott színvonalesés, "zsebrádiózás". Ez a két pólusa annak, ahogy a Magyar Rádió pártdelegáltjai értékelik Kondor Katalin elmúlt négyévi rádióelnöki tevékenységét. Talán nem nehéz kitalálni, hogy a kedvező vélemény Szadai Károlytól, a kuratórium fideszes elnökhelyettesétől ered, míg az utóbbit Gellért Kis Gábor, az MSZP által delegált elnök fogalmazta meg. A pártdelegáltak nem csak ebben képtelenek közös nevezőre jutni: lapzártánkig az sem derült ki, hogy ki tekinthető a leköszönt Kondor Katalin utódjának. A szocialisták által "viktoriánusnak" tartott, ezért elutasított Hollós János vagy a baloldal által javasolt Gőblyös János, akiről a javaslattevők sem tudják, hogy valójában elfogadta-e a kinevezését.

A Nyugat a bűnös

Tony Blair brit miniszterelnök elutasította Ken Livingstone londoni polgármester véleményét, aki szerint a Nyugat Közel-Kelettel kapcsolatos "kettős mércéje" áll az iszlám terror előretörése mögött. 

Szentségtelen szövetség

Mi lehet a közös egy félmeztelenül jointot szívó, szélsőbalos fiatal és egy csadort viselő, sokgyermekes muszlim családanya között? Első ránézésre semmi, a nagy-britanniai Amerika-ellenes béketüntetéseken mostanáig mégis egymás mellett vonultak fel, és ugyanazt a transzparenst tartották a kezükben. A londoni merényletek most különösen ráirányították a figyelmet a muszlim szervezetek és a brit radikális baloldal kapcsolataira, akiket amerikai és brit publicisták némelyike egyenesen a muszlim terroristák "országhatárainkon belüli szövetségeseinek" titulál. 

Spielberg Bosszúja

Alig telt el néhány hét a Világok harcának bemutatóját követően, és Steven Spielberg ismét egy olyan filmet forgat, amelyben két világ vív egymás ellen élet-halál harcot. Ez a történet azonban már nem a science fiction világába visz bennünket, hanem a közelmúltba: a film – amelynek munkacíme Bosszú – az 1972-es müncheni olimpián elkövetett terrorista akció utóéletét mutatja be. Elképzelhető azonban, hogy a film történetében mégis jut egy kevés szerep a fantasztikumnak is, a forgatókönyv alapjául szolgáló könyv fő informátora ugyanis egy olyan személy, aki nem volt tagja az akciót végrehajtó Moszad-csapatnak, sőt még a Moszadnak sem. Spielberg mindenesetre igyekszik kiköszörülni a csorbát, azt üzenve a sajtónak, hogy a film nem egyetlen könyvre épít. 

A száz legirritálóbb amerikai

Új könyvvel lepte meg az amerikai baloldalt Bernard Goldberg, aki minden hasonló munkájával alaposan leveszi a keresztvizet a fő irányvonalhoz tartozó liberális politikusokról, újságírókról és más médiaszereplőkről. A Száz ember, aki felidegesíti Amerikát cím? könyvben Goldberg száz olyan személyről ír, akik véleményükkel és tevékenységükkel nagy hatást gyakorolnak az amerikai társadalomra. A lista nem csak a magyar olvasó számára tartalmaz ismeretlen neveket, Goldberg ugyanis viszonylag ismeretlen személyeket is beválogatott a százas csapatba, akiknek a tevékenysége viszont szintén "felhúzza" az országot: ilyen például az az ügyvéd, aki elvállalta az ügyét annak a floridai ötszörös gyilkosnak, aki azért perli Florida államot, mert a börtönben fogható kábeltévén túl sok az erőszak. 

Megvalósult Ceausescu régi álma

Romániában még a szegények is milliomosok voltak, olyan hatalmas inflációs hullám söpört végig az elmúlt évtizedben keleti szomszédunknál. Egy átlagos család is 10 millióval kalkulált havonta. Ennek azonban vége. Lassan egy hónapja ugyanis a régi árak végéről levágtak négy nullát. A régi, gyenge lej egy ideig még forgalomban marad, nem kis káoszt okozva a kasszáknál. A helyszínre utazva magunk is átéltük az átállás nehéz napjait.  Az új lej címletei. Van mit tanulmányozni Fotó: Szabó Anikó

A produktivitás gyilkosai

Ma az unió huszonöt tagállamának összesített éves termelése sem haladja meg az Egyesült Államok éves teljesítményét. Az átlagos termelékenység terén pedig az EU 25-ök még az USA produktivitásának kétharmadát sem ütik meg. Sok lúd disznót győz? Itt aligha. A nemrég elutasított európai alkotmány, az unió költségvetéseiről szóló viták, a gyér gazdasági teljesítmény mind-mind arra mutatnak rá, hogy a közösség vezetése komoly gondokkal küzd. Az unió belső ellentmondásairól és a közösség jövőjéről beszélgettünk Gere Ádám közgazdásszal, aki fiatalkori disszidálását követően több amerikai vállalat vezetőjeként és tanácsadójaként tevékenykedett. 

A 20 ezer pontot ostromolja a BUX

Az amerikai külkereskedelmi hiány váratlan csökkenése, a javuló üzleti bizalom és a kedvező vállalati eredmények megalapozták az optimista hangulatot nemcsak az Újvilág, de Európa és Ázsia tőzsdéin is. A londoni Futsie-index alig egy héttel a terrortámadás után 39 hónapos csúcson zárt, a tengerentúlon az S&P 500 pedig négy éve nem látott magasságba szökött. Eközben az olajár újfent 57 dollár fölé kúszott, mert bár elemzők az olajkereslet csökkenésére számítanak, kínálati oldalon a Karib-térségben a napokban tomboló Dennis hurrikán után Emily néven újabb hurrikán fenyegeti az olajkitermelést. 

Dolgozgatnak

Általában nem óvatoskodnak a jelzőkkel a fővárosi városvezetők, mikor jellemezni kell a nyár elején elkezdődött budapesti felújítási programot. Nagyszabású. Soha nem látott. Óriási. És folytathatnánk. Az idén nyolcmilliárd forintot fordítanak az utak felújítására, melyből nyolcvan kilométernyi utat újítanak fel városszerte. Meglestük a munkásukat. 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!