Sorozatunkban áttekintettük, miként öltött magára a film, a zene és az irodalom sátáni jelleget. Azonban ez a folyamat nehezen érthető, ha kihagyjuk a kultúrtörténetből a rituális sátánimádás útját. Úgy is mondhatnánk, hogy zárásképpen megvizsgáljuk: mi a közös Zeusz dajkájában, az egyiptomi Széth­ben, a gnosztikusokban, Mohamedben, a templomosokban, a szabadkőművesekben és a sátánistákban?

Verba volant, scripta manent – ki ne ismerné e latin mondást: „a szó elszáll, az írás megmarad”. A Titus császárnak tulajdonított szólás az írásbeliség maradandóságát és megbízhatóságát fejezi ki. Nem véletlenül az irodalom terén kezdődött meg a Sátán kultuszának kiépítése hosszú évszázadok alatt, eleinte rejtett, később egyre nyíltabb formában.

A Sátán a gonoszság megtestesítőjéből mára az emberiség cinkosa, egy humoros, bajkeverő haver lett, és ezért nagyban felelősek a gonoszt relativizáló filmek és sorozatok. Ami e téren a legsúlyosabb tény: a sátánimádat legdurvább formáival ma már elsősorban a legfiatalabbakat célozzák meg.

A szépséget abszolutizáló esztéticizmustól a horrorig számos filozófiai és kulturális áramlat járult hozzá, hogy a modern ember világlátása közel se legyen olyan földhözragadt, mint amennyire azt a tudomány láttatni szeretné. Mára a gonosz, úgy tűnik, előbújt a kozmikus homályból: a kultúrtermékek jelentős hányada dicsőíti magát a Sátánt. A filmek és az irodalom előtt talán a legszembetűnőbb területet, a zeneipart vizsgáljuk.

A házasság spirituális dimenziói mára jórészt feledésbe merültek. Ezeken felül érdemes keresnünk annak okait is, hogy miért éppen ilyen keretek között gondolta ki ezt a szövetséget maga Isten. Így jövünk rá arra, hogy a házasság célja sokan univerzálisabb és korszakalkotóbb, mint azt sokan gondolják.

Noha a nemzetállamok rendszere a 18. század végétől mindmáig meghatározza a nemzetközi politikát, napjainkban egyre erősebben pulzál az az ősi birodalmi szellem, amelyről a Jelenések könyve úgy ír, hogy „volt és nincs, noha van”. Az új Róma szörnyetege a „multikulturalizmus” és „jogállamiság” leple alatt fejlődik és a nemzetállamok jogköreinek elszippantásával táplálkozik, amire az EP-választások apropóján érdemes egy pillantást vetnünk.