A New York City szutykos-szürke napvilágát 1925. november 24-én meglátó író, újságíró, szerkesztő, televíziós műsorvezető, szónok – és a sort még hosszasan folytathatnánk – születéséről így emlékezett meg az általa alapított National Review: „William F. Buckley Jr. már a bölcsőben katolikus, konzervatív és antikommunista volt.” Ez kissé túlzón hangozhat, azonban Buckley olyan különleges időzítéssel lépett színre, hogy egyesek tényleg azt hihetnék: előre kitervelt mindent!
A második világháború évei és Franklin D. Roosevelt három cikluson át tartó regnálása nyomán az amerikai jobboldal formailag ugyan nem szűnt meg, de csúnyán elsorvadt. A konzervatív intellektuális tábor nehezen alkalmazkodott a hidegháború valóságához is. A jobboldal frakciói – exkommunisták, libertariánusok, a New Deallel megalkuvók, keresztény tradicionalisták, antiszemiták és a szélsőjobbos irányzatok – egymás csépelésével voltak elfoglalva.
Ebben a közegben robbant be a köztudatba a szemtelenül fiatal és rendkívül karizmatikus Bill Buckley. Feltűnése új korszak kezdetét jelentette, amelyben a nagyvállalatok érdekében folytatott lobbitevékenységbe beleszürkült republikanizmust felváltotta egy intellektuálisabb jellegű, katolikus befolyásoltságú mozgalom. Buckley pedig a liberalizmus antitéziseként tetszelgő, úgynevezett fuzionizmus keresztapja lett.
2025.11.28. (XXIX/48)
