A merikába az iszlám először a transzatlanti rabszolgakereskedelemmel érkezett: a nyugat-afrikai rabszolgák kb. 10-30 százaléka volt muszlim hitű (ami nem akadályozta meg az arabokat abban, hogy eladják őket nyugati vevőiknek). Közülük sokan generációkon át megőrizték a hitüket. A következő hullámot az Ottomán Birodalom végnapjaiban tapasztalt kegyetlenkedések elől menekülő arabok alkották, akik a későbbi Szíria, Libanon és környező területekről kerestek jobb lehetőségeket maguknak az Újvilágban.
Az első hivatalos mecsetet 1929-ben emelték. Eddig a muszlim közösségek helyi jellegűek voltak, nem volt országos hálózatuk. Az első átfogóbb szervezetük az Iszlám Nemzete (Nation of Islam), amelyet Detroitban alapítottak 1930-ban. A kifejezetten afroamerikai jellegű közösség híres vezetői közé tartozott Malcolm X feketejogi aktivista is.
Tömegével csak azután kezdtek beáramlani muszlimok, miután az 1965-ös bevándorlási és állampolgársági törvény eltörölte a nem európai bevándorlást korlátozó kvótákat. Ez nyitotta meg az utat Dél-Ázsia (Pakisztán, India, Banglades), a Közel-Kelet (Egyiptom, a palesztin területek, Irán) és Afrika (Nigéria, Szomália, Szudán) muszlim bevándorlói előtt.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »