hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2005. 06. 03. (IX/22) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Ítéletre vár Jackson

Otthon maradt Michael Jackson, miközben kedden gyermekmolesztálási perében a jogászok azon vitatkoztak, milyen útmutatások alapján hozzák majd meg ítéletüket az esküdtszék tagjai. Hosszas vita után a bíró úgy döntött, szerdán a záróbeszédeket követően az esküdtek megkapják az instrukciókat, és csütörtökön sort kerítenek az utolsó meghallgatásokra. Amennyiben az esküdtek bűnösnek találják az amerikai popsztárt, akár húsz év börtönt is kaphat. 

Árulóból hős lett az informátor

A héten fény derült egy több mint harminc éves, sokakat foglalkoztató titokra. Deep Throat, Carl Bernsteinnek és Bob Woodwardnak a Washington Post újságíróinak titokzatos informátora felfedte kilétét, és a Vanity Fair nev? újságnak beismerte, hogy különböző konspiratív és sötét garázsokban tartott találkozók során ő "tálalt ki" minden lényeges információval a Watergate-ügyről. Bernstein és Woodward (média)történelmet írtak, a Washington Postban közölt cikkeik az egekbe emelték az újság presztízsét, és a mélységbe taszították Nixon elnököt, aki 1974-ben egy sikeres újraválasztást követően volt kénytelen lemondani. A személy megnevezése megválaszolja azt a kulcskérdést is, hogy hogyan voltak az informátornak ilyen pontos ismeretei az elnök embereinek viselt dolgairól. Deep Throat ugyanis W. Mark Felt, az FBI akkori igazgatóhelyettese. Az információt az ügy kulcsszereplői, Bob Woodward, Carl Bernstein és Ben Bradlee (a Washington Post akkori főszerkesztője) sajtótájékoztatón erősítették meg. 

Egy oligarcha bukása

Május 31-én megszületett a döntés a moszkvai bíróságon Mihail Hodorkovszkij, a Jukosz olajtársaság volt elnöke, valamint Platon Lebegyev, a Menatep korporáció vezetőjének ügyében: mindkettőjüket kilenc év szabadságvesztésre ítélték.

Trójai ló izraeli módra

Óriási botrány tört ki Izraelben – közölte az AFP hírügynökség hétfőn. A rendőrség letartóztatásba helyezett több mint húsz személyt, köztük magas beosztású vállalati vezetőket egy eddig példa nélkül álló ipari kémkedési ügy miatt. A letartóztatottak csak töredéke a bűncselekmény résztvevőinek, s csak a jéghegy csúcsát jelentik – állítja a Jerusalem Post cím? lap kommentárja. Pedig olyan személyek vannak közöttük, mint a két nagy mobil-telefon társaság, a Cell-Com, vagy a Pelephon, a Volvo, a Honda és a Jaguár gépjárm? forgalmazó társaság, a Mayers cég, vagy a Yes műholdas televíziós társaság vezetői.  A letartóztatottakat azzal gyanúsítják, hogy versenytársaik informatikai rendszerébe való behatolással kémkedtek.

Belföld

Orbánszőlő, Gyurcsányérdek

Országgyűlési Képviselőház, szerda délután: kettőkor a kettes tárgyalóban a Gyurcsány–Apró érdekkört, háromkor a hármasban Orbán Viktor vagyoni gyarapodását tervezték megismerni a kíváncsi országgyűlési képviselők. Az előbbi esetben a vádat a fideszes éltanuló, Szíjjártó Péter képviselte, míg a védelem csapatát a hűvösen elegáns Csiha Judit igyekezett vezetni. Orbán ellen az eddig ismeretlen, szocialista Molnár László irányította a hadakat, miközben az igazi támadójátékos, Répássy Róbert volt a védelem. A botrány értelemszerűen nem maradt el.

Mortimer, a tisztességes

A "magyargyűlölet ellen" tiltakozott vasárnap a Moszkva téren összeverődött kétszáz főnyi tüntető a kora délutáni, tűző napon. Így kívántak válaszolni arra a két héttel korábbi, antirasszista megmozdulásra, amelyet a roma származású Patai József karddal való leszúrása váltott ki. A tizenhét éves, barátai által Mortimernek nevezett gyanúsítottat előzetes letartóztatásban hallgatja ki a rendőrség. A tüntetés érdekes fordulata: két szónoklatot követően a harmadik felszólaló már az áldozatot nevezte bűnözőnek, a gyilkossági szándékkal vádolt gyanúsítottat pedig olyan követendő példának, aki – úgymond – "megvédte társait". 

Nem nyomoznak

Néhány órával azt követően, hogy lapunknak nyilatkozva a Fővárosi Főügyészség és a Nemzeti Nyomozóiroda szóvivője is határozottan cáfolta ezt a lehetőséget, a legfőbb ügyész mégis megszüntette az érettségibotrány kapcsán indított nyomozást. Az indoklás szerint az érettségi tételek nem minősülnek szolgálati titoknak – ezt az állásfoglalást ugyanakkor az oktatási miniszter abszurdnak és életszerűtlennek nevezte. Mindenesetre kérdésessé vált, hogy bárkit felelősségre vonnak a tételek kiszivárogtatása és terjesztése, és nem utolsósorban a több tízezer diáknak és tanárnak okozott kár miatt. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem – ahol a volt gyanúsítottak közül ketten tanulnak – nem indít belső vizsgálatot az ügyben, mivel nem kaptak hivatalos értesítést arról, hogy diákjaik közül bárki érintett lenne.

Fúj a kormányváltás előszele?

Három éve alakult meg az MSZP–SZDSZ-kormány. A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint nem sok esélye van annak, hogy ez a formáció 2006-ban tovább folytathatja a kormányzást. Ráadásul, ha jövő héten nem Szili Katalint választja meg az Országgyűlés államfőnek, akkor – ahogy egy Szili-párti szocialista fogalmazott – "már csomagolhatunk is". Tájkép csata előtt.

Hit és értékek

Magyarul tanulnak a csángók

Csángó magyar, csángó magyar, Mivé lettél csángó magyar? Ágrólszakadt madár vagy te, Elvettetve, elfeledve. (Részlet a csángó himnuszból) A Kárpátokon túl, Moldvában élő magyarokat mindenki csak csángó néven tartja számon. A tudományos életbe és a köztudatba így vonult be a Bákó megyei magyarság, amelynek az eredetét homály fedi. A román magyarázat szerint elmagyarosított románok a csángók, míg az erdélyi történelem székely magyaroknak tartja őket. A vita, amelynek a csángók sajnos csak vesztesei voltak, évszázadok óta tart. Mára több, sikeresnek beharangozott kezdeményezés fulladt kudarcba, amely a csángók anyanyelvének, identitásának megmentését célozta, de a legújabb romániai politikai változások nyomán ismét megújult a párbeszéd a csángók sorsáról. A kulturális autonómia-tervezet román kormány általi támogatása egy szebb jövő üzenetét hordozza Erdélyben és a Csángóföldön egyaránt. Gyimesi csángó falu. Elszigetelt magányban Fotók: Somorjai L.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!