hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ítéletre vár Jackson
Megrázó vallomás az utolsó tárgyalási napon

2005. 06. 07.
Otthon maradt Michael Jackson, miközben kedden gyermekmolesztálási perében a jogászok azon vitatkoztak, milyen útmutatások alapján hozzák majd meg ítéletüket az esküdtszék tagjai. Hosszas vita után a bíró úgy döntött, szerdán a záróbeszédeket követően az esküdtek megkapják az instrukciókat, és csütörtökön sort kerítenek az utolsó meghallgatásokra. Amennyiben az esküdtek bűnösnek találják az amerikai popsztárt, akár húsz év börtönt is kaphat. 



Michael Jackson a bíróság bejáratában. Lesz-e visszaút? Fotó: Reuters

Miután múlt pénteken mind a vád, mind a védelem képviselői kifejthették álláspontjukat, e hét végén elkezdődhet az esküdtek munkája. Michael Jackson ellen összesen tíz vádpontot hozott fel az ügyészség: négy esetben vádolják gyermek ellen elkövetett fajtalansággal, egy esetben gyermekszöktetésre irányuló konspirációval, erőszakos fogva tartással és zsarolással, egy esetben gyermek elleni fajtalankodás kísérletével, valamint négy esetben azzal, hogy bűncselekmény elkövetésének szándékával alkoholt adott gyermekeknek. Jackson, aki a pénteki tárgyaláson szülei kíséretében jelent meg, mind a tíz vádat tagadja, beleértve a gyermekek molesztálását és a gyermekrablást is. 

A pénteki záróbeszédek után hétfőn munkaszüneti nap volt az Egyesült Államokban, így a technikai jellegű meghallgatásokra kedden és szerdán került sor. Ezután az esküdtszéket alkotó négy férfi és nyolc nő megkapta a bírótól az eligazítást, amelynek alapján meghozhatják döntésüket Michael Jackson bűnösségével kapcsolatban. 

A három hónapja tartó per során összesen 130 tanút hallgattak meg, köztük olyan hírességeket is, mint a Tonight Show-t vezető Jay Leno és a komikus Chris Tucker. A tanúvallomások sorát egy videofelvétel zárta a popsztárt feljelentő fiú rendőrségi vallomásával. Ezen Gavin Arviso azt állította, hogy vendéglátója alkohollal itatta, és szexuálisan közeledett hozzá, azzal a felkiáltással, hogy ez természetes és rendjén való. A felvételen elmondottak megegyeztek azzal, amit Arviso márciusban személyesen is elmondott tanúvallomásában. Az ügyész csak az után mutathatta be a felvételt, hogy a bíró utasította az esküdteket: csak a tanú viselkedését, modorát és beszédmódját figyeljék, ne az elmondottak igazságtartalmát. A 2003 júliusában készült felvétel a BBC tudósítója szerint A vád képviselőjének malmára hajthatja a vizet. Amennyiben a felsorolt vádpontokban bűnösnek találják, a 46 éves Michael Jackson akár húsz évre is börtönbe kerülhet.

Jackson nem jelent meg a keddi tárgyaláson, mivel – szóvivője szerint – túláradó érzelmekkel kell most megbirkóznia: "részben a megkönnyebbüléssel, hogy vége a pernek, részben pedig az idegességgel", hiszen várhatóan néhány napon belül megszületik az ítélet. 

Az esküdtszék tagjai írásos útmutatást kaptak az ítélet meghozatalához, amely segít az ellentmondásos tanúvallomások és az olyan vallomások értékelésében, amelyekből kiderül, hogy egyes tanúk korábban már megszegték a törvényt – jelentette be Rodney Melville bíró. A per során bizonyítékokat mutattak be annak igazolására, hogy Michael Jackson korábban is megszegte a törvényt, más módon, mint amiért jelenleg a bíróság előtt áll. Mindezeknek az információknak a kezeléséhez szükség volt bizonyos megállapodásokra. 

A per három hónapja alatt a védelem igyekezett csalóként feltüntetni a vádló Arviso családját, mint akik pénzt próbálnak kicsalni híres és gazdag emberektől, többek között azzal, hogy fiuk rákbeteg volt. Jackson ügyvédje emellett azt állítja, hogy a videón bemutatott rendőrségi tanúvallomás nem tűnik hitelesnek, és a fiút nagy valószínűséggel anyja tanította be arra, hogy mit kell mondania. 

Az ügyész ezzel szemben azt igyekezett bizonyítani, hogy Michael Jackson és emberei Miamiba csalták a feljelentő fiút és családját, hogy ne láthassák a róla készült, Az élet Michael Jacksonnal című, a popsztárt nem túl előnyösen bemutató dokumentumfilmet, melyben kézen fogva látható Gavin Arvisóval, és arról beszél, hogy szoktak fiúk aludni az ágyában, csak úgy, ártatlanul. 

A bíró arra utasította az esküdteket, hogy a kiskorúak alkohollal való kínálásának vádját a többi vádponttól függetlenül, külön kategóriában ítéljék meg, és vétségként kezeljék – ami azt jelenti, hogy ebben akkor is bűnösnek találhatják Jacksont, ha a molesztálás ügyében felmentik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!