hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2004. 12. 17. (VIII/51) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Kormánynál a hajóskapitány

A romániai elnökválasztás második fordulójába jutott két jelöltről sok romániai magyar úgy vélte, hogy az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Ehhez képest az RMDSZ, kevéssel azután, hogy bejutott a parlamentbe, sietett felszólítani a magyar szavazókat a jelenlegi miniszterelnök, a szociáldemokrata Adrian Nastase támogatására kihívója, az ellenzéki demokrata-liberális pártszövetség jelöltje, Traian Basescu ellen. Az exit-pollok szerint a romániai magyarok kisebb számban mentek el szavazni, mint az első fordulóban, de háromnegyedük követte a szövetség tanácsát. Az államfőválasztás második fordulóját Basescu nyerte, aki ezekben a napokban megkísérli, hogy a parlamenti kisebbséget bízza meg kormányalakítással – ugyancsak az RMDSZ bevonásával.

Egységkormány a szétválasztásért

"Most kell megragadni az alkalmat ahhoz, hogy nyélbe üssük a zsidó telepek felszámolását a gázai övezeti Palesztin Autonómiában, és kivonjuk onnan az izraeli katonaságot, mert most vannak először többségben a jobb- és baloldalon azok, akik ezt szeretnék" – jelentette ki Simon Peresz, az izraeli ellenzéki Munkapárt elnöke az elmúlt héten azt követően, hogy a kormányzó párt, a jobboldali Likud központi bizottsága hatvankét százalékos arányban támogatta, hogy Ariel Saron kormányfő megkezdje a kormányalakítási tárgyalásokat a balközép Munkapárttal. Azóta szinte éjjel-nappal folynak Tel Avivban a tárgyalások a két nagy párt között, hol optimizmust gerjesztve jelentős lépésekkel előre haladva, hol válsághangulatot idézve drámaian megtorpanva. 

Európa is célpont

Szilvan Salom izraeli külügyminiszter a héten az unió soros elnöki tisztét betöltő Ben Bot holland külügyminiszterrel aláírta az Európai Unióval kötött "új szomszédsági egyezményt". A másfél éves tárgyalási folyamatot lezáró egyezmény Izraelt feljogosítja tucatnyi EU-programban való részvételre. Cserébe Izrael megengedi, hogy az unió szerepet játszhasson a közel-keleti diplomáciai folyamatokban. A kérdés azonban marad: az EU él vagy visszaél ezzel a lehetőséggel?

Megbukott a Janukovics-projekt

"Mára nem létezik az az Ukrajna, amely a választások kezdetéig létezett" – jelentette ki Leonyid Kucsma Moszkvában, Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélése során. Ezt a történelmi kijelentést nem az újságírók kedvéért tette, hanem szükségszerű elismeréseként annak a ténynek, hogy kudarcot vallott a hatalom Janukovics kezébe való átjátszására kidolgozott terve. Ez a kudarc azonban nem csak Ukrajna számára hozott messzemenő változásokat, hanem a nemzetközi politikai küzdőtéren is felbolydulást okozott.

Belföld

Jön a droggeneráció

Magyarországon a tizenhat éves diákok ötöde rendszeresen fogyaszt alkoholt, többségük legalább egyszer már volt részeg. A korosztály harmada nikotinfüggő, hat százalékuk pedig rendszeresen fogyaszt marihuánát. A különféle szereket egyre többen próbálják ki, gyakran már tizennégy éves koruk előtt.

Újra vita a kábulatról

Szakemberek szerint az Alkotmánybíróság úgy semmisített meg paragrafusokat a drogtörvényből, hogy a hétköznapi élettől távol álló, furcsa helyzetet teremtett. Mostantól ugyanis a börtön helyetti elterelés lehetősége a lebukott fogyasztó barátaitól és a rendőrök jóindulatától függ. A kormány olyan törvényt szeretne hozni, ami életszer?bb, és továbbra is az elterelést részesíti előnyben.

Kultúrharcban egymással

Az SZDSZ ez idáig nem tapasztalt vehemenciával esett neki a katolikus egyháznak. A kisebbik kormánypárt éles kritikáját a felekezeti iskolák tüntetése váltotta ki, a Budai Margitosok Baráti Köre ugyanis kedden este több ezer diákot, szülőt és tanárt vitt el a liberális vezetés? Oktatási Minisztérium (OM) elé. Mindenestre az egyházak lobbizása sikerrel járt, hiszen az Országgyűlés szintén keddi döntései értelmében "felpuhult" a korábbi kormányzati vasszigor, és nem csökken húsz százalékkal az egyházi iskolák támogatása. A pénzügyi vita megoldódott, a kultúrharc megmaradt. Az egyik fél már templomégetésekről vizionál, míg a másik oldal a politizáló egyházakat kárhoztatja. 

Hit és értékek

Erősödő krisztianofóbia

A Vatikán diplomáciai erőfeszítéseket tesz, hogy az ENSZ és más nemzetközi szervezetek a "krisztianofóbiát", vagy-is a keresztényellenességet az antiszemitizmussal és az iszamofóbiával egyenrangú gyűlöletforrásként ítéljék el és tartsák ellenőrzés alatt – derült ki Giovanni Lajolo érseknek, a Vatikán külügyminiszterének egy múlt pénteki konferencián tartott előadásából. Bár az ENSZ New York-i általános ülésének e hónap végén még meg kell vitatnia a kérdést, a diplomáciai erőfeszítések máris részleges sikert értek el a világszervezet Emberi Jogi Bizottságánál, amely már az új vatikáni szóalkotást is a hátrányos vallási megkülönböztetések formái közé sorolja.

A szexforradalom alapítója

Alfred Charles Kinsey nevét ötven éven keresztül csak a szakmabeliek ismerték, egy most bemutatott hollywoodi film azonban a viták középpontjába emelte a radikális nézeteiről ismertté vált néhai pszichológust. A Kinsey. Beszéljünk a szexről cím? film nemcsak vitát gerjesztett, de nagy botrányt is kavart: számos konzervatív csoport szervezett tüntetést a filmszínházak elé. A kritikusok azt állítják, hogy a szexuális forradalom atyjáról készített propagandafilm tovább erősítheti Kinsey nimbuszát, pedig – állításuk szerint – a tudós hamis tudományos adataival egy egész nemzetet vezetett félre, és az általa publikált manipulált felmérések eredményein nyugszik azóta is az amerikai iskolai szexuális nevelés, és jórészt ezeken alapulva születtek meg a homoszexuális mozgalom intézményei. 

HÁTTÉR

A félhold és Európa

December 17-ére – lapzártánk után – várható bejelentés arról, hogy az Európai Unió megkezdi-e, és ha igen, milyen feltételek mellett a tárgyalásokat Törökország tagságáról. Az utolsó percekig a színfalak mögött zajló alkufolyamat soha nem látott nemzeti egységet hozott létre Törökországban. A pártok és a társadalmi rétegek közötti belpolitikai feszültségek – legalábbis egy időre – megszűntek. Ahmet Necdet Sezer elnök, aki a társadalom laikus, modern rétegeit képviseli, és soha nem rejtette véka alá, hogy véleménye szinte minden kérdésben gyökeresen eltér az iszlamista miniszterelnökétől, most szívesen és hosszan tárgyalt vele. Recep Tayyip Erdogan kormányfő eközben azzal fenyegette meg az EU vezetőit, hogy nőhet az iszlám erőszak, ha az Európai Unió nem veszi fel Törökországot tagjai sorába. 

Megnyerhető a széncsata

– Kiderülhet az igazság? – Kiderülhet. – Min múlik? – Politikai akaraton.– Mit érzékel a múlt szerdai bejelentés óta? Visszakozást, ellenállást…?– Nagyon képlékeny a helyzet. Az első pillanatokban határozott politikai szándék volt érezhető, aztán valószínűleg elkezdődött egy birkózás az apparátus és a kezdeményezők – Gyurcsány, Hiller – között. – Hogy képzelje el egy átlagpolgár a szolgálatok és a miniszterelnök birkózását? – Megpróbálják legyűrni. 

Milliárdos magyarok

Az idén második alkalommal "sokkolja" a közvéleményt a magyar milliárdosokat bemutató kiadvány. A Menedzser Magazin (MM) mellékletéből kiolvasható, hogy hazánkban is – ahogy globálisan is megfigyelhető –, az elmúlt év során az igazán gazdagok még gazdagabbak lettek, mint valaha voltak. Az első tíz leggazdagabb magyar összeadott vagyona közel 100 milliárd forinttal lett több, százuk vagyona együttesen eléri a 850 milliárd forintot. A témával foglalkozó kutatók tanulmányából az is kiderül, hogy milliárdosaink többsége szorgalmas, nem él hivalkodó életmódot, és stabil családi és baráti kapcsolatrendszerben él.

Vidéki Kánaán

A Gyurcsány-kormány által átvett örökség újabb meglepetéseket tartogat az új miniszterelnök számára. A nemzeti kérdés mellett felsorakozik, sőt talán egyik csúcspontját éri el a mezőgazdaság, tágabban a vidékpolitika akut problémája.  A rendszerváltás óta periférián kezelt, h?béruraknak odaadott terület problémáit az aktuális kormány az EU-csatlakozás után várható agrár- és vidéki Kánaán reményével orvosolta. Az idő előrehaladtával egyre inkább kiderül a valóság: mára az is kérdésessé vált, hogyan fizeti ki az FVM az uniós támogatásokat a gazdáknak.

Újabb botrányok az ENSZ háza táján

Kofi Annan fia után Vladimir Zsirinovszkij ultranacionalista orosz politikus került a gyanú árnyékába: úgy tűnik, az Olajat élelmiszerért ENSZ-programból mindketten busás profithoz jutottak – a fő haszonélvező természetesen Szaddám Huszein lévén. Az ügy majdnem Annan főtitkári székébe került. Az amerikai invázió után, 2003 őszén lezárt ENSZ-program nyilvánosságra került dokumentumai alapján úgy tűnik, a több milliárd dolláros segélyprogram a korrupció melegágya volt, s emellett hozzájárult Szaddám rezsimjének konzerválásához. Egyesek szerint a program révén válik nyilvánvalóvá, hogy az ENSZ-nek miért nem volt érdeke az iraki diktatúra megbuktatása, miért is ellenezte és ellenzi ma is a katonai beavatkozást. 

Gázáremelés

Jövőre sávosan emelkedik a gáz ára a lakosság körében – döntöttek a héten az illetékes minisztériumok. 2005. január 15-étől a gáz ára 1500 köbméter éves fogyasztás alatt 4,5 százalékkal, 1500 és 3000 köbméter között 6 százalékkal, végül az éves szinten 3000 köbméternél többet használók számára pedig 8 százalékkal emelkedik. A hivatalos közlemény szerint az ipari – azaz nem lakossági – fogyasztók 11,5 százalékos gázáremelésre számíthatnak. A közszolgáltató intézményeknél azonban ennek felét a költségvetés állja. 

A tiltott szó: propaganda

Védtelenek a magyar választók a politikai manipulációval szemben – ez lehetne a konklúziója a Zsigmond Király Főiskola és a Médiakutató folyóirat által szervezett konferenciának. Az előadók egyszerre kárhoztatták a média kiszolgáltatottságát és a sajtómunkások szervilizmusát, de bírálták a politikusokat és a politológus kommentátorokat is. Azzal mindannyian egyetértettek, hogy a mai magyar média pártfüggő; akadt, aki ezt kárhoztatta, akadt, aki adottságnak tekintette.

A legszebb ajándék

Az üzenetek:  I. Tisztelt Vidám Vasárnap! A húgom kisfia megszületett, de még méhen belül olyan fertőzést kapott, hogy gyakorlatilag haldoklik. Nagyon kérem, imádkozzanak, hogy meggyógyuljon. Köszönettel S.-né, Kecskemét. II. Tisztelt Lelkész Úr! Két héttel ezelőtt imát kértünk Önöktől a húgom kisfiáért, aki életveszélyes állapotban született, szepszis támadta meg a szerveit, de a hét közepén megfordult az állapota. Pénteken levették a gépről, s a következő hét elején gyógyultan vitte haza Gergőt az édesanyja. Köszönjük az imáikat, S.-né, Kecskemét.  És ami mögöttük van:

KÁVÉSZÜNET

Női kézilabda Eb: a neheze még hátra van

Lapzártánk idején Románia legyőzésével újabb lépést tett a női kézilabda-válogatottunk a hőn áhított cél, az európa-bajnoki cím elhódítása felé. A hazánkban rendezett kontinensviadalon Kiss Szilárd tanítványai eddig százszázalékos teljesítményt nyújtottak, és ami még megnyugtatóbb: úgy tűnik mentálisan is erős a csapat. 

Biliárdszalonból a vízilabdapályára

Komjádi uszoda. 18.15. Vasas – V.S.Nis (jugoszláv). Ez áll a jegyeimen. Úgy gondolom, hogy mindent tudok, így elindulok a Komjádi uszodába. Ám mikor ott mégsem találom meg a mérkőzés helyszínét, egy ott dolgozó hölgyhöz fordulok segítségért. A hölgy készséges: "Ahol bejött, ott menjen ki, majd forduljon balra, majd megint balra. Talál egy biliárdszalont, menjen be, ott majd helybe igazítják." 

Andrij Sevcsenko az aranylabdás

Idén is nagy érdeklődés kísérte a France Football által 1956-ban alapított Ballon D\'Or-díj, magyarul az Aranylabda, eredményhirdetését, mellyel évről évre európai sportújságírók szavazatai alapján, a kontinensen játszó legjobbnak talált labdarúgó teljesítményét ismerik el. Az ukrán válogatott Andrij Sevcsenko 175 pontot kapott, amivel maga mögött hagyta a Barcelona két világsztárját, a portugál Decót, valamint a brazil Ronaldinhót. 

Az idén nem lesz buli?

Amikor hosszú idő után a múlt héten újra asztalhoz ültek a tárgyaló felek, akkor úgy tűnt, hogy a játékos-szakszervezet által ajánlott 24 százalékos fizetéscsökkentést a csapatok képviselői elfogadják, ám azok mégsem mentek bele az alkuba.

Hőseink takaréklángon

A családfő persze vacsoránál mélyed az újságjába. Asszonyát ez érthetően bosszantja, végre szót válthatnának a hosszú nap után. A terített asztalnál a nagylány és az izgága kiskamasz is ott ül. Na és a kis totyogós – ki tudja, mire lesz képes. A Hihetetlen család egy csendes estéjét látjuk. 

Jól vizsgázott a relief

Kitűnő minősítést kapott a Művészetek Palotája Nemzeti Hangversenytermének akusztikus gipszplasztikája. Ezt a világ egyik legismertebb akusztikus mérnöke, a kanadai Russel Johnson állapította meg a napokban tett budapesti látogatása során. A Jovánovits György szobrászművész tervei alapján készült, több mint ezer négyzetméteres művészi alkotást az Arcadom Rt. megbízása alapján szinte teljes egészében kézi munkával alakította ki a Laki Épületszobrász Rt. Laki Péter, a cég tulajdonosa elmondta, a több mint ötvenmillió forintos plasztikáknál a sima és gyűrt felületek váltakozása biztosítja a kitűnő hangzást.  A zenekari próbák során olyan tökéletes hangzást sikerült elérni, hogy a kanadai szakember közvetítésével a Laki Rt. újabb megbízást kaphat a hasonló méret? varsói és belgrádi hangversenytermek reliefjeinek kivitelezésére. (P.R.)

Könyvajánló

Anne Geddes – Celine Dion: A születés csodája Anne Geddes képeinek és Celine Dion legújabb dalainak gyűjteménye több mint nyolcvan művészien elkészített fotót tartalmaz, amelyeket a dalszövegek részletei illusztrálnak. A DVD-melléklet révén figyelemmel kísérhetjük a fotózások menetét Új-Zélandon, Ausztráliában és az Egyesült Államokban, s megtudhatjuk, hogyan készítette Anne és csapata ezeket a kivételes felvételeket. A lemez tartalmaz egy exkluzív Las Vegas-i interjút is Anne Geddesszel és Celine Dionnal, akiket ezúttal háttérbe szorítottak A születés csodája valódi sztárjai – a babák. (Alexandra, 2004)

Laci bácsi konyhája

Benke Laci bácsi négyszeres olimpiai bajnok, legendás mesterszakács és mestercukrász, többek között a Gundel Étterem volt séfhelyettese és a Gundel Károly Vendéglátó Technikum egykori tanára. Akik nemcsak elképzelni, hanem látni is szeretnék, miként készülnek el Laci bácsi remekművei, együtt főzhetnek vele a televízión keresztül. Műsora a Magyar ATV-n látható minden hétköznap reggel 8.10-től 8.20-ig és 12.45-től 12.55-ig, vasárnaponként pedig 13.05-től 13.35-ig. 

Csadorban repülni

Mérföldkőnek számító tettre határozta el magát egy szaúd-arábiai hölgy, amikor fejébe vette, hogy országának legelső női pilótája lesz. A szaúdi társadalomban a nők nemhogy repülőt, de még gépkocsit sem vezethetnek, nyilvános helyen talpig csadorba öltözötten jelenhetnek csak meg, és otthonukat kizárólag férfi rokon kíséretében hagyhatják el.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!