hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2004. 11. 19. (VIII/47) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Poklok pokla

"Fallúdzsa egyes utcáin szörny? hullaszag terjeng. Nincs már a szunniták városában semmiféle orvosi ellátás, a sebesülteket Tikrit város kórházába szállítják kezelésre – ha tudják. Egy helyi lakos elmondta a külföldi tudósítóknak: két napja nem tudja eltemetni a gránátrobbanástól meghalt nyolc éves fiát, mert a folyamatos heves harcok miatt nem merészkedik ki a némi biztonságot nyújtó falak közül. Megszűnt az áram- és a vízellátás, az épületek mélyén megbúvó emberek víz- és élelemtartaléka elfogyott, s egyelőre nincs is kilátás ezek feltöltésére, hiszen a kilépés a nyílt utcára veszélyes, a boltok pedig mind zárva vannak. A mintegy 300 ezer lakosból talán 50 ezer maradt a városban, a többi már korábban elmenekült az ismétlődő légitámadások elől, vagy a készülő nagyszabású amerikai offenzíva hírére távozott el a támadás megindítása előtt."

Leköszönt a Parancsnok

A héten lemondott Colin Powell külügyminiszter, akinek személyében az Egyesült Államok kormányának egyik legsikeresebb és legnépszerűbb politikusa távozik. Colin Powellt Condoleezza Rice követi a külügyminiszteri pozícióban, aki sok mindenben megismétli Powell pályafutását. Mindketten nemzetbiztonsági főtanácsadók voltak – Powell a Reagan-kormányban, Rice pedig George W. Bush kormányában –, és külügyminiszterré való kinevezésükkel mindketten történelmet írtak: Powell az első fekete, Rice pedig az első fekete nő külügyminiszter. Az amerikai diplomácia új vezetője tavalyi emlékezetes kijelentése szerint Franciaországot meg kell büntetni, Németországot figyelmen kívül kell hagyni, Oroszországnak pedig meg kell bocsátani.

Lángba borulhat Nyugat-Afrika

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) hétfőn fegyverszállítási tilalmat rendelt el a belháborúba keveredett Elefántcsontpart ellen, egyúttal újabb szankciókkal fenyegette meg a szemben álló felek vezetőit, ha egy hónapon belül nem támasztják fel a megrekedt békefolyamatot. A konfliktusnak Laurent Gbagbo elefántcsontparti elnök szerint vallási háttere van, amelybe a volt gyarmattartó franciák a muszlim lázadók oldalán avatkoztak be.

Másodszori nekifutás

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke a héten másodszori nekifutásra próbálja elfogadtatni biztosai csapatát. Miután mindhárom lecserélt vagy "átprogramozott" biztosjelölt bizottsági meghallgatása megtörtént, és az Európai Parlament (EP) mindegyiküket alkalmasnak találta, Barroso átalakított brigádját az EP – lapzártánk után sorra kerülő – "konfirmációs" ülésén várhatóan megszavazzák. Ennek ellenére Barroso – egyes sajtóértesülések szerint – szűnni nem akaró aggodalommal tekint a plenáris ülés elé.

Rossz lépés

A berlini fal leomlásának 15. évfordulója alkalmából az elmúlt héten Budapesten járt Tom Lantos magyar származású demokrata képviselő, az amerikai kongresszus külügyi bizottságának rangidős tagja. A látogatás során adott sajtótájékoztatóján Lantos burkoltan bírálta a magyar kormány azon döntését, hogy az év végén hazahozza katonáit Irakból.

Belföld

A kivonulás presztízse

Az országgyűlés döntött. Nincs hosszabbítás, a magyar katonák csak az év végéig maradnak Irakban. Kérdés persze az, hogy Magyarország számára mit hoz ez a döntés: presztízsveszteséget, mert komolytalan partnernek tűnhet az ország, vagy dicsőséget, mert nem asszisztálunk az Egyesült Államoknak? 

A kormány a nevelő pofon ellen

Törvénymódosítást kezdeményez a kormány annak érdekében, hogy a jövőben büntethető legyen a gyermekek szülő általi fenyítése, jelentette be Batiz András kormányszóvivő. Jelenleg nem tiltott, hogy a szülő a gyermekét bántsa, közölte a kormányszóvivő. Batiz András szerint azt szeretnék, ha a testi fenyítést is tiltanák, mivel az alkalmatlan eszköz a nevelésre. Úgy vélte, a gyermekek bántalmazása ellentétes hatást vált ki. A kormányszóvivő elmondta, nem az a cél, hogy minél több szülő ellen induljon eljárás, hanem az, hogy minél kevesebb gyermeket bántalmazzanak. Közlése szerint akit gyermekkorában nem bántalmaznak, az később sem nyúl ehhez az eszközhöz. (Index)

Tilos a költségvetési ima

Az egyházi iskolák tanulóinak állami támogatása körül kialakult patthelyzet kezd kultúrháborúvá alakulni, ahol már nemcsak a pénzről szólnak a viták, hanem például olyan lelkiismereti kérdésekről, hogy mit tartalmazhatnak az imák egy közfeladatot átvállaló felekezet oktatási intézményében, és mit nem. 

Kelet Párizsa, ahogy Amerikából látszik

A magyar emberek tehetségesek és szerethetőek, de a vezetőik tehetségtelenek és ellenszenvesek – talán így summázható Julian Rubinstein amerikai szerző nemrég megjelent, A Viszkis rabló balladája cím? könyve. A "kívülről" jött ember – az egyik legsikeresebb fiatal amerikai tényfeltáró újságíró – a Viszkis történetéből nemcsak az amúgy szenzációs sztoriját írta le, némi bűnözői romantikával vegyítve, hanem egyből látleletet állított ki a rendszerváltás utáni Magyarországról is, méghozzá az amerikai újságírás hagyományának megfelelő könnyed, de lényegre törő stílusban, szórakoztatóan.

Hit és értékek

Harc a hitért

A Bush elnök újraválasztására voksolók nagy része két dolgot biztosan megtett november első hetében: leadták szavazatukat az elnökre, és elmentek istentiszteletre. Ők azok, akiknek a szavazatai hozzásegítették Busht egy újabb négyéves ciklushoz a Fehér Házban: ha a vallási meggyőződésük szerint szavazók nem mennek el voksolni ilyen nagy arányban, akkor valószínűleg az eredmény is más lett volna. A jelenség a média figyelmét is felkeltette: a CNN vasárnap közel egyórás műsort adott le az evangéliumi keresztények konzervatív és liberális irányzatának "harcáról". 

HÁTTÉR

A hatvannyolcasok ikonja

Halottakról vagy jót, vagy semmit. A jó ízlés és a Biblia is tiltja, hogy az ember örömtáncot lejtsen még abban az esetben is, ha ellensége halt meg. Az ujjongás és a képmutató könnyek, vagy a hamis képet sugalló dicshimnuszok között azért elég széles sáv húzódik. A nyugati sajtó és az értelmiség jelentős része azonban éppúgy könnyeket ejt Arafatért, miként Lady Dianáért tette, ahogy a National Review kolumnistája találóan megjegyzi. Ezt a tiszteletet nem érdemelte ki tőlük sem Reagan, sem Rabin, de még Anna Lindh svéd külügyminiszter asszony sem, nem beszélve az Arafat által elrendelt merényletek áldozatairól, akiket a BBC tudósítója, Barbara Plett egyszer sem siratott meg, nem úgy, mint minap a palesztin vezetőt. 

Közelebb vagy távolabb Moszkvától?

Ukrajna az elnökválasztás második fordulója előtt áll. Ahogy arra számítani is lehetett, az első forduló két fő esélyese az oroszbarát miniszterelnök, Viktor Janukovics és a Nyugat által támogatott volt miniszterelnök, Viktor Juscsenko lett. Ami pedig az eredményt illeti, utóbbi fél százalékkal előzte meg vetélytársát – ez olyan kis előny, amely nem elegendő a győzelem kihirdetéséhez. Juscsenko nem elégedett az eredménnyel, Janukovics viszont igen – ami érthető is annak fényében, hogy nyáron még csak feleakkora szavazótábora volt, mint a vetélytársának. November 21-én dől el, ki lesz Ukrajna új elnöke.

A bulvár foglyai

"Anyuka, igaz, hogy a Bush bácsi egy nagyon gonosz ember?"– fordult oda ártatlanul a tizenkét éves Zsófi édesanyjához – egy újságíró kollégához –, miután megnézte az egyik magyar kereskedelmi televízió híradóját. 

Európa saját csapdájában

A héten újabb csúcsot döntött a forint erősödése: egy eurót akár 243, egy dollárt pedig 188 forintért is kaphattunk. (Utoljára hét évvel ezelőtt volt ilyen olcsó az amerikai valuta.) Az euró is ugrásszerűen erősödött a dollárral szemben, egyre több aggódó hangot kiváltva az európai vezetők részéről. 

Lidl-roham

A napokban 12 új üzlettel betört a hazai piacra a német Lidl diszkontlánc. Bár Magyarországon még kevéssé ismert ez az élelmiszer-üzletlánc, a híre már hetekkel megelőzte a hazai nyitást.  A Lidl nem sokkal ezelőtt forgatta fel a lengyel és szlovák élelmiszerpiacot, most pedig nálunk kopogtat kirívó dömpingáraival. A – főleg a Plusszal, Penny Markettel, illetve Profival konkuráló – cégnek már hazájában meggyűlt a baja a helyi szakszervezetekkel. A német szakszervezet szerint Európa legnagyobb diszkonthálózatánál emberhez méltatlanok a munkakörülmények, ezért azt fontolgatják, hogy beperelik az óriáscéget. 

Az unióban nincsenek tiszteletkörök

– Ön jelenleg a KPMG nemzetközi könyvvizsgáló és adótanácsadó cég egyik adószakértője. Hogyan telt az elmúlt szűk egy év, mióta nem Ön Magyarország pénzügyminisztere? Most mintha kicsit felszabadultabb lenne, mint amikor a bársonyszékben ült.– Csodálkozik? Jóval kevesebb felelősség van rajtam, és még a fizetésem is jobb.

Rekordprofit a bankszektorban

Folytatódott az emelkedő trend a világ részvénypiacain, amit elsősorban az olajár héthetes mélypontra süllyedésének köszönhettek a befektetők. A héten napvilágot látott makrogazdasági adatok nem sikerültek túl fényesre. A harmadik negyedéves német GDP-növekedés a várt 0,3 százalék helyett csak 0,1 százalék lett. Az USA-ban tizennégy éves csúcsra szökött októberben a termelői árindex, a várt 0,6 százalék helyett 1,7 százalékkal nőttek az árak. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 25 bázispontos kamatemelése után valamelyest erősödni tudott a hetek óta gyengélkedő dollár. A piacok mindazonáltal inkább a vállalati gyorsjelentésekkel voltak elfoglalva, ezek közül pozitív meglepetéssel szolgált a Deutsche Telekom, a Siemens és az acélgyártó Arcerol. 

Emóciók és rációk

Szeretek nép lenni. Nem túl jó szerep, csak statisztagázsi jár érte, de roppant fontos szerep népnek lenni. Amikor nincs olyan igazi választás, akkor beérjük egy kicsi placebóval. Ilyen volt az EU-választás, amikor is kiderült a kormánynak, hogy a barométer bizony több mint esőre, ónos esőre áll. Most pedig jönnek a mindenféle kezdeményezések. Döntsön a nép!

Törököt fogott, nem engedte

Szolnok egyik külső kerülete Szandaszőlős. A buszmegállóban fiatalok igazítanak útba, amikor a Raskó családot keresem. "Tóbiás a kocsma neve, ott érdeklődjön bátran" – mondja egy fiatal srác, és lerajzolja, hogy miként jutok a "helyszínre". Az alagsori mulatót messziről felismerni, mert üvölt a zene. A pultnál ordítva közlöm, kit keresek, mire a raktárból előjön egy fiatal srác, Tamás, Emese testvére.  A zaj miatt az udvaron mutatkozom be, és mondanám, mi a jövetelem célja, de már félbe is szakít: "Hazaérkezésünk után a bulvársajtó szinte mindent kiteregetett rólunk, ezért nem állunk szóba senkivel."

KÁVÉSZÜNET

Beugrott, és vastapsot kapott

Nem gondolta, hogy nem csak hallgatója, hanem hirtelen egyik főszereplője is lesz kedvenc operájának az az ausztrál férfi, aki egyik ismerősének előadására váltott jegyet Linzben. "A második felvonás után a színpad mögé mentem, hogy üdvözöljem a barátomat, amikor hallottam, hogy az Escamillót éneklő színész kisebb szívrohamot kapott. Mivel fél évvel ezelőtt énekeltem már ebben a szerepben, felajánlottam a segítségemet." A terv azonban így is majdnem füstbe ment, mert az előadást megmenteni készülő férfi méretekkel nagyobb volt, mint az eredeti énekes. A kellékeseknek mégis sikerült valamiféle inget és felsőt keríteniük, a nadrág és a csizma jobbára maradt a saját. Sok időt nem tölthettek azonban öltözködéssel, mert Ian Vayne-nek a fennmaradó 15 percben kellett a jelenésére teljesen felkészülni, melyet aztán a közönség hosszas vastapssal jutalmazott az előadás végén. (Ananova)

Édes élet

Csokiünnepélyt tartanak a portugál Obidos városában, ahol cipők, ékszerek, szobrok mellett az egyiptomi piramisok kicsinyített mása is kiállításra kerül csokoládéból. Mintegy 200 ezer látogatót várnak a hatnapos kiállításra Obidosba, a középkori városfallal bekerített városba, ahol fehérre meszelt házak állnak, s Lisszabontól 70 kilométerre északra található.

Mi van a képen?

1. Egy elhallgatott NDK-találmány: a fűthető ülés. 2. Jubileumi Dali-kiállítás a képcsarnokban. (vagy dadaista kiállítás a képcsarnokban) 3. A csodafakír járműve. 4. Készül a Dózsa György hollywoodi változata

Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy?

"Nem látod, mondom, milyen huncut tolvaj ez a divat? Tizennégy és harmincöt év között minden forróvérűt megkopaszt… Látom én ezt, és azt is látom, hogy a divat több ruházati cikket használ el, mint az emberek" – írja William Shakespeare Sok hűhó semmiért cím? művében. S ha az ő idejében aktuális volt ez a megjegyzés, akkor a 20–21. században mennyivel inkább!

Robert Pires, az aranyat érő csapatember

Az angol bajnokságban tavaly veretlenül végig menetelő Arsenal sokat köszönhet a 2000-ben vásárolt francia Robert Piresnek. Nemcsak 19 gólt lőtt az előző szezonban, de emellett 10 gólpasszt is feljegyezhettek a neve mellé. Hazája válogatottjában is, amely 1998-ban világ-, 2000-ben pedig Európa-bajnok lett, a meghatározó emberek közé tartozik. Az alábbiakban a Champions cím? magazin a remek középpályással készült interjújának fordítását közöljük.

Ismerkedjünk a tojáslabdás focival

A felületes szemlélődő számára Amerika első számú sportja, a tojáslabdás foci nem más, mint fékevesztett vadak értelmetlen tusakodása. A sportág ismerői viszont tudják, hogy ez egy kifinomult, bonyolult játék. Sokan idáig a szabályok ismeretének hiányában értetlenül figyelték a pályán történő eseményeket. Mivel most már hazánkban is láthatók az NFL (Nemzeti Futball Liga) küzdelmei, egy szabályismertető közzétételével kívánunk segíteni abban, hogy olvasóink is hozzáértőként ülhessenek le vasárnaponként a tévékészülék elé. 

Lenézett védelem

Régóta egymást érik a különféle élelmiszerbotrányok, de úgy tűnik, a paprikaügy óta elindult a lavina. Kinek higgyünk, mi a valóban veszélyes? Látszatra ennyi rémhír után már az is csoda, hogy még életben vagyunk.

Deák Ferenc-emlékmű Füreden

A haza bölcse, Deák Ferenc emlékére állíttatta Balatonfüred önkormányzata azt az emlékművet, melynek ünnepélyes avatására november 5-én került sor az Állami Szívkórház szomszédságában. A Melocco Miklós alkotása előtt húzódó – egyelőre még nem teljes – útszakasz ezáltal visszakapta a császárnak is nemet mondani tudó politikus nevét. Megnyitó beszédében Bóka István, a város polgármestere arról szólt, hogy Balatonfüred a 19. században a magyar kulturális, szellemi és politikai élet egyik központja volt. A város mindig magáénak vallotta e korszak meghatározó politikai nézetének, a szabadelv? konzervativizmusnak hagyományait. A Magyar Köztársaság elnöke, Mádl Ferenc, emlékbeszédében szólt többek között Deák Ferenc közgondolkodást alakító tevékenységéről, az első polgári törvénykönyv előkészítő munkálatairól, idézve a haza bölcsét, miszerint: "Fegyver nélkül visszaszereztem, amit fegyverrel elvettek tőlünk." Mádl Ferenc arra is utalt, hogy Deák, akinek szociális érzékenysége példaérték? volt, azt hangoztatta: nem az a boldog ország, ahol sok a gazdag, hanem az, ahol kevés a szegény…

Laci bácsi konyhája

Benke Laci bácsi négyszeres olimpiai bajnok, legendás mesterszakács és mestercukrász, többek között a Gundel Étterem volt séf helyettese és a Gundel Károly Vendéglátó Technikum egykori tanára. Akik nemcsak elképzelni, hanem látni is szeretnék, miként készülnek el Laci bácsi remekművei, együtt főzhetnek vele a televízión keresztül. Műsora a Magyar ATV-n látható minden hétköznap reggel 8.10–8.20-ig és 12.45–12.55-ig, vasárnaponként pedig 13.05– 13.35-ig. 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!