A divatcentrikus öltözködés a 19. században válik szinte az egész világot érintő törekvéssé. A század második felében elindul a női ruházat erőteljes megreformálása, orvosok támogatásával az egészséges öltözködés mozgalma. Amelia Bloomer száműzi a fűzőt, s az 1850-es években Londonban elkezdi népszerűsíteni a nők számára a nadrágot. Kezdeményezése – mely a női emancipáció részének is tekinthető –, eleinte nem arat túl nagy sikert, többen kinevetik, a férfiak a nadrágos nők látványától szabályosan megrettennek.
1858-ban az angol C. F. Worth szalont nyit Párizsban, s megalapítja a máig fennálló, vezető
divatszalonok szövetségét. Ekkortól datálható az exkluzív, méretre készülő ruhák, idényenkénti kollekciók bemutatása. A divat új arcot ölt, 1860-tól súlypontja ismét Párizsba kerül. A férfiöltözékre vonatkozóan ebben az időszakban keletkezik az öltöny elnevezés. Néhány évtizeddel később ugyancsak az egészséges öltözködés jegyében dr. Jaeger alsóneműkollekciója kelt fergeteges szenzációt.
Paul Poiret, a fűzőből melltartót kreáló, s a "bukj el szoknya" névre hallgató első szűk szoknyát megálmodó divattervező a korszak egyik legtehetségesebb mestere. Kitalálja a divatipar modern, vállalati stratégiáját, divatbemutatóit pedig rangos társadalmi eseményekké emeli. Ő az első, aki manökenjeivel körutazást tesz, személyét és munkáit hatalmas reklámhadjárattal menedzseli.
A fiús nőideál
2004. 11. 19. (VIII/47)
