2014. 10. 31. (XVIII/44)
„Szállj le az üzenőfalamról!”

„Szállj le az üzenőfalamról!”

2014. 11. 10.
Mélyült a szakadék a millenniumi generáción belül a hívő és nem hívő fiatalok között – állapította meg a magyar származású közvélemény-kutató, George Barna által alapított intézet legújabb kutatása. Míg az 1980 és 2000 között született nemzedékben azok, akik magukat gyakorló kereszténynek nevezik, továbbra is fontosnak tartják a Bibliához való kötődést, nem hívő kortársaik közül egyre többen „politikailag konzervatívnak”, eltérő, sőt „veszélyes” gondolkodásúnak tekintik azokat, akik nyilvánosan Bibliát olvasnak. Nem érdeklik őket a bibliai témájú filmek sem: csak lózung a mainstream felé való nyitás, mert Hollywood továbbra is a hívőkön kaszálja be a profitot. A digitális térben még nagyobb az elutasítás a Szentírásból származó üzenetek felé: a nem hívők jelentős része zaklatásnak tekinti a közösségi felületeken kéretlenül megjelenő bibliai idézeteket. Ezekről úgy gondolják, hogy céljuk a térítés és a más gondolkodásúak megbélyegzése. A tanul­mányból az is kiderül, hogy még a digitális nemzedék tagjai is szívesebben olvassák könyv formában a Bibliát.
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!