hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2014. 08. 21. (XVIII/34) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Moszkva időt adott Snowdennek

Újabb három moszkvai év és egy terjedelmes interjú hozta ismét vissza a közbeszédbe Edward Snowdent, aki az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatait szivárogtatta ki tavaly júniusban. James Bamford NSA-szakértő készítette az interjút Moszkvában, ahol nem sokkal annak nyilvánosságra hozatala előtt jelentette be Snowden orosz ügyvédje, hogy a férfinak újabb három évre meghosszabbították a tartózkodási engedélyét. Ez viszont nem garancia arra, hogy elmarad a megtorlás – hiába a fokozott óvatosság, az interjúban Snowden maga is elismeri, hogy korábbi kollégái bármikor ráakadhatnak.

Tovább tarol az Ebola

Az Ebola sújtotta országoknak biztosított kísérleti oltóanyag, és a fertőzöttek számára fenntartott kórházakban dolgozó egészségügyi személyzet heroikus munkája ellenére sem sikerült megfékezni a járványt az elmúlt hetekben. Miközben a napokban 113 új esetet jelentettek be, amivel a megbetegedettek száma 2240-re nőtt, botokkal felfegyverzett fiatalok egy libériai kórházat támadtak meg, ahonnan 17 fertőzött személy szökött meg.

Véres harcok Ukrajnában

Új sebességbe kapcsolt az eddig már 2000 áldozatot követelő orosz–ukrán konfliktus. Az ukrán haderők új stratégiát alkalmaznak: megpróbálják elvágni egymástól, egyenként körbevenni és megtisztítani a szakadároktól a lázadók főhadiszállásának számító kelet-ukrajnai településeket. Eközben az információs háború is tovább folyik: ukrán oldalról egy menekülő civilek konvoját ért légitámadást írnak az oroszok számlájára, míg az oroszok már egyenesen humanitárius katasztrófáról beszélnek Kelet-Ukrajna területén, ahol több helyen nincs áram- és vízszolgáltatás, illetve nem érkeztek meg a lakosság részére a különböző szociális juttatások és a nyugdíj sem.

Hongkong - Válság közelít?

Pöttöm kislány szalad a zöld gyepen, jobb kezében Hongkong, a balban a Kínai Népköztársaság zászlajával. A fotó elegánsan jeleníti meg, hogy a hajdani brit birtok 1997 óta a Kínai Népköztársaság - a kommunista Kína - különleges igazgatású területe, amely 2047-ig megőrizheti korlátozott autonómiáját, liberálisabb hagyományait, kapitalizmusát, a szólás- és gyülekezési szabadságot, életformájának legtöbb elemét. Egy ország, két társadalmi rendszer – ezt a néhai Teng Hsziao-ping kínai vezető által kiötlött tömör formulát hivatott kifejezni a két zászlócska. A kép mégis vegyes érzéseket kelthet Hongkong megannyi lakójában.

Több tűz között

Izrael nemcsak a hetek óta nyakába hulló Hamasz-rakétákkal küzd; politikai és diplomáciai viharok kezdik egyre inkább elszigetelni. Míg az ENSZ a megszokott formáját hozza ha a palesztin-izraeli konfliktusról van szó, az Egyesült Államokkal való szövetség is történelmi mélypontra jutott. Legalább a tűzszünet tart. Egyelőre…

Ellentmondásos beszámolók a St. Louis-i lövöldözésről

Rendkívüli állapotot hirdetett, és kijárási tilalmat rendelt el Jay Nixon kormányzó a Missouri állambeli St. Louisban, ahol azóta tartanak az utcai zavargások, hogy egy rendőr lelőtt egy fegyvertelen, 18 éves fekete tinédzsert. A tüntetők igazságot követelnek az ügyben, azonban a tanúvallomások ellentmondásosak, így a mai napig sem tisztázott, vajon milyen körülmények között történt a lövöldözés.

Európa felfegyverzi a kurdokat

Továbbra sem sikerült megállítani a dzsihádista vérengzést. Az Iszlám Állam fegyveresei a múlt hétvégén legalább 80 jazidi férfit mészároltak le egy faluban – feleségeiket, gyermekeiket pedig elhurcolták. „Bűnük” az volt, hogy nem tértek át az iszlám hitre. Szíriában pedig egy törzs hétszáz tagját végezték ki. Eközben egyre nagyobb az aggodalom az Egyesült Államokban és Európában, hogy a dzsihádisták a sikereiken felbuzdulva Nyugaton tervezhetnek terrortámadásokat.

Belföld

„Bombázás” alatt az Orbán-kormány

Egy neves amerikai emberi jogi szervezet arra kéri az Egyesült Államok kormányát, hogy titkosszolgálati eszközökkel avatkozzon be a magyar közéletbe, illetve kérje fel Angela Merkel német kancellárt, hogy a drámai görög helyzet mellett a szerintük különösen aggasztó magyarral is kiemelten foglalkozzon. Egyébként szinte nincs olyan nap, amikor egy világlapban ne jelenne meg elmarasztaló kritika Magyarországról.

Egyentankönyvek, egyentantervek, egyendiákok

1500 iskola vesz részt abban az egyéves programban, amely során a kísérleti tankönyvek tesztelésére fog sor kerülni. Az olcsó tankönyveket négy hónap alatt írták meg, és még áprilisban, látatlanban rendelték meg őket az iskolák. „Ez az össznépi kísérletezés távol áll a korrekt pedagógiai kísérlet fogalmától” – mondta lapunknak egy oktatáskutató.

Paktumot kötött három ellenzéki párt

Több hetes egyeztetést és nyilvános üzengetést követően az MSZP, a DK és az Együtt–PM megállapodott arról, hogy milyen formában koordinálják a fővárosi indulásukat az önkormányzati választásokon. A megállapodás sajátossága, hogy az alkut bejelentő politikusok mindegyike volt vagy jelenlegi MSZP-s politikus.

A magyar Johnny English nem vicces

Minden számítógépre letöltött adatot, a Skype-beszélgetéseket és az okostelefonok adatforgalmát is könnyedén lehallgathatják a magyar titkosszolgálatok annak a szoftvernek a segítségével, amelynek használatára az elmúlt hetekben derült fény. Ez önmagában nem botrányos – az viszont aggasztó, hogy a Nemzetvédelmi Szolgálatnak és a TEK-nek is mindössze politikai engedély kell a titkosszolgálati kémprogram használatához.

Mély csalódás eddig az Emlékév

Már az év fele is eltelt, de eddig – a kormány „emlékezetpolitikája” miatt - óriási kihagyott helyzetnek tűnik a  holokauszt 70. évfordulójának méltó megrendezése. Úgy tűnik azonban, hogy a témában új fejezetet akar nyitni a kormány, mert Lázár János váratlanul a Zsidó Közösségi Kerekasztal összehívását kezdeményezte, melyhez levélben kérte a – kormánnyal több kérdésben is vitában álló – Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) együttműködését.

Hit és értékek

Vallási kisebbségek helyzete Izraelben

Három világvallás mezsgyéjén Izrael valóságos szellemi olvasztótégely. A Szentföld domináns hite természetesen a judaizmus, de sok-sok más felekezet is helyet talál e páratlan demokráciában. A Hetek tudósítója arám maroniták, drúzok és arab keresztények szemszögéből különleges együttélést és kissé ijesztő jövőképet ismerhetett meg.

Önként és dacolva

Dél-Koreában tett látogatást Ferenc pápa augusztus 14-e és 18-a között. Az ötnapos eseményhez hasonló gesztusra katolikus egyházfő részéről huszonöt éve nem került sor az ázsiai országban. Felvetődik tehát a kérdés: miért éppen ezt választotta a pápa harmadik nemzetközi útjának célpontjául Brazília és Izrael után? A válasz az ország egyháztörténelmében keresendő.

Erősödik a katolikus–evangéliumi együttműködés

Soha ilyen közel nem voltak egymáshoz a római katolikusok és az evangéliumi keresztények – ezzel a kommentárral számolt be a triblive.com internetes portál a Billy Graham Evangéliumi Társaság által a napokban Pittsburgben szervezett Három Folyó Fesztiválról. Az esemény – amelyen többek között „Amerika pásztorának” fia, Franklin Graham is beszédet mondott, valamint ingyenes koncerteken vehettek részt az érdeklődők – tízezreket vonzott.

Barna Group-felmérés a lelkészcsaládok fiataljairól

Közkeletű (tév)hit keresztények között, hogy az egyházhoz legközelebb felnövekvő fiatalok, a lelkészek, pásztorok gyerekei lesznek az elsők, akik elhagyják gyülekezeteiket és kiesnek a hitből. Ezt a sztereotípiát veszi górcső alá a George Barna Group nevű közvélemény-kutató intézet felmérése. Vajon honnan ered az egyházi vezetők gyermekeit gyakran automatikusan a tékozló fiúval azonosító előítélet, és igaz-e, hogy az egyházi vezetők és szolgálók gyerekei nagyobb eséllyel hagyják el a hitet, mint mások? Tényleg olyan erőteljes ez a trend, mint sokan hiszik? Barnáék vizsgálatai meglepő ered­ményeket mutatnak.

HÁTTÉR

Kun páter, a neonáci mozgalom kultikus alakja

A Romantikus Erőszak, neonáci zenekar Rózsafüzér és revolver című számával állított emléket a hírhedt, kiugrott nyilas szerzetesnek, Kun Andrásnak, aki Kun páter néven vonult be a gyilkos hatalom történetébe, és a hazafias rockzenekar szerint „vértanú lett a keresztfán”.

A zsidó‒palesztin vita nem a földről szól

„A civilizációk összecsapása az iszlámmal elkerülhetetlen, és ez az összecsapás nem fogja tiszteletben tartani a határokat” – állítja Wim Kortenoeven holland szerző és politikai tanácsadó, aki a Közel-Kelet és az arab-izraeli kapcsolatok szakértőjeként több nagy sikerű könyvet írt a témában.

Nemtelen embernemesítők

A huszadik század diktatúrái és háborúi között teljesen megfeledkezünk arról, hogy demokratikus jogállamok is polgáraik tízezreinek életét tették tönkre. Mindez törvényes és tudományos keretek között zajlott. Az ideológiát az eugenetika, az eszközt pedig a sterilizációs jogszabályok szolgáltatták.

Szerb zsoldosok a célkeresztben

Líbia, Szíria, Ukrajna – csak néhány feszültséggóc, ahol szerb állampolgárságú muzulmánok, illetve csetnikek harcoltak, harcolnak. Tevékenységükről a videó­megosztókon elérhető felvételek is tanúskodnak. A szerb kormánynak egyre kellemetlenebb a különféle szabadcsapatok tevékenysége, ezért kénytelen reagálni a jelenségre – bár az ügynek komoly belpolitikai vetülete is van.

Nyugdíjdilemmák

A gyerekek számát alapul vevő nyugdíjrendszert javasol a Népesedési Kerekasztal az eddigi, szolgálati idő szerinti nyugellátás helyett. A javaslat szerint a fenntartható nyugdíjrendszer alapja az lehet, hogy ki hány járulékfizetőt nevelt fel. Ez orvosolná az igazságtalan rendszert, amelyben a gyerektelenek eltartóit is a gyerekesek „termelik ki”. A koncepció óriási felzúdulást keltett.

Gigantikus árnyékgazdaságok

Habár az elmúlt 20 évben folyamatosan és világszerte nőtt a feketegazdaságok mérete, a nemzetközi arányok alig változtak: az éllovasok (Észak-Afrika) továbbra is küzdenek a kifehérítéssel, míg a „sereghajtók” (Svájc, USA) is tartják a maguk úgyahogy prudens színvonalát.

KÁVÉSZÜNET

Közös koncert a 100 Tagú Cigányzenekarral

Lélegzetelállító virtuozitás, jellegzetes hangzásvilág – amikor a 100 Tagú Cigányzenekar a Wesselényi utcai művelődési házban próbál, az egész környék örül, és az alkalmazottak szélesre tárják a szemközti hivatal ablakait. A zenekar nemsokára nagyszabású koncerttel ünnepli 29. születésnapját a Zeneakadémián, ebből az alkalomból beszélgettünk Beke Farkas Nándorral, a 100 Tagú Cigányzenekar elnökével és Masa Tamással, a vendégként fellépő Sabbathsong Klezmer Band vezetőjével. 

A bohóc szomorú végjátéka

Sokunknak Robin Williams volt a filmvilág első számú nevettetője. Arcjátéka, gesztusai immár a filmtörténet lezárt fejezetéhez tartoznak, hiszen múlt héten a világhírű komikust holtan találták kaliforniai luxusházában. Williams született tehetségét sokféle karakter bőrében láthattuk a vígjátékoktól az egészen drámai szerepekig. Sajnos azonban az alkohol- és drogfüggőség, az anyagi zűrök, valamint a kezdődő Parkinson-kórral súlyosbított depresszió együttesen gyűrte le sziporkázóan humoros személyiségét.

Otthonoktatók

A Sárosdi Virág által bő egy évvel ezelőtt létrehozott Gyereketető internetes oldal alapvetően a nálunk még igen gyerekcipőben járó, talán inkább a megtűrt kategóriába tartozó otthonoktatásról szól. Ám nemcsak azoknak a szülőknek nyújt értékes, gyakorlatias ötleteket és tanácsokat, akik gyermekük oktatását otthon oldják meg, hanem azoknak is, akik csak könnyebben szeretnék figyelemmel kísérni gyermekeik tanulmányait.

A háborút látva értékelni tudjuk a békét

Tizenhét túra négy kontinensen, ötvenöt országot és több mint ezer várost érintve – ezekkel a számokkal lehet illusztrálni Zelei József kerékpáros békenagykövet világszerte egyedülálló teljesítményét. „Békekönyvében” több ezer aláírás található államfőktől, politikusoktól, űrhajósoktól, királyoktól, hercegektől. Idén nyáron az első világháború emlékére tekert egy Békés Európáért.

Duna-kanyar, az élő történelem

A Duna-kanyar hazánk egyik legjelentősebb és egyben kihagyhatatlan turisztikai célpontja, mely a Duna Esztergom-Budapest közötti szakaszán terül el. A vidék ékkövei közé tartozik az Esztergomban található hévforrás, valamint lélegzetelállító kilátással a visegrádi fellegvár is. De számtalan érdekesebbnél érdekesebb látnivalóval találkozhatnak az ideérkezők. A régió különleges jellegének köszönhetően helyet kapott a világörökség-várományosi listán is.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!