2000. 03. 04. (IV/10)
Sírrongáló tinédzserek

Sírrongáló tinédzserek

2000. 03. 04.
Tizenévesek randalíroztak a nagyatádi zsidó temetőben az elmúlt napokban, hetekben. A nagyatádi rendőrkapitányság a temető kerítését felújító vállalkozó bejelentésére kezdett nagyszabású nyomozásba kedden. Lapunk kérdésére Tamás Péter, a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) munkatársa elmondta, hogy a 4 millió forintos kárról szóló szakértői becslést megelőzte egy a rendőrség által telefonon bekért sírköves szakvéleménye, amely 1 millió forintról szólt. "Mikor azonban mondtam ott az egyik őrnagynak, hogyha csak ennyi, akkor én azt most kifizetném, és azonnal el is lehet kezdeni a helyreállítást, végre elkezdtek gondolkodni a helyszíni kárfelmérés lehetőségéről is" – emlékszik vissza Tamás Péter. A későbbi 4 milliós kárról szóló becslés mindössze a helyreállítás munkadíját lenne képes fedezni a Mazsihisz munkatársa szerint, az anyagköltséget már nem. A tényleges 8-10 milliós kár annak a 106 sírkőnek a feldöntését foglalja magában, amelyek közül a fiatalok néhányat össze is törtek. Szegvári József a nyomozás vezetője a három beismerő vallomás után úgy nyilatkozott, hogy azokban több volt a közöny, mint a bűnbánat. A másik két gyanúsított kihallgatása még zajlik. A nyomozás vezetői szerint a gyerekeket nem vallási motívumok vezették tettük elkövetésekor, és erre a feltételezésre hajlik a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége is. Tamás Péter az elkövetők szociális hátterét egyszerűen tragédiának nevezte. Nyilatkozatában a Mazsihisz megrendítőnek nevezi a fiatalság mai nevelési és pszichikai állapotát, hogy "meggondolás nélkül rombolják le halottak síremlékeit". A Mazsihisz elnöke úgy véli: "A sírgyalázások komolyabb összefüggésekre is rávilágítanak, hiszen most egy csapat talán nem is büntethető kiskorú meghökkentő garázdálkodásának vagyunk tanúi, azonban az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a környék felnőtt lakossága és a szülők szótlanul tűrték a hónapokig tartó folyamatos kegyeletsértést". Mint azt lapunknak Tamás Péter megerősítette, a szomszédos lakótelepről ugyanis tisztán belátni a temetőbe. Egy nappal azt követően pedig, hogy értesültek a nagyatádi temetőrongálásról a barcsi izraelita temetővel kapcsolatosan is bejelentést kaptak. Ez utóbbi temetőben értékét tekintve "jóval kisebb" – becslések szerint ötszázezer forintnyi – kárt okoztak ismeretlen tettesek, akik ugyancsak megrongáltak síremlékeket. A nagyatádi és a barcsi temetőt egyébként a múlt évben hozatta rendbe a zsidó hitközség több millió forintért. A fiatalkorúak esetében a rendőrség vádemelési javaslatot fog benyújtani a bíróságnak. A büntetőperek lezárása után a Mazsihisz teljes vagyoni és nem vagyoni kártérítési igénnyel fog fellépni a nagyatádi izraelita temetőben történt rongálások elkövetőivel szemben, hiszen a sírkövek 95 százalékának tulajdonosa a szervezet. Tamás Péter azonban vajmi kevés esélyt lát arra, hogy a rongáló fiatalok szülei ki tudnák venni részüket a kártérítésből.
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!