hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2002. 06. 14. (VI/24) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Szennyháború Amerika ellen

Hétfőn délután az éppen Oroszországban tartózkodó amerikai igazságügy-miniszter, John Ashcroft bejelentette: az FBI májusban letartóztatott egy férfit, aki kapcsolatban állt az al-Kaida terrorszervezettel, és "ártatlan amerikai állampolgárok ellen tervezett terrorista támadásokat".

Egymillió harcra kész ember a határon

Óvatos optimizmussal nyilatkozott Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter a kasmíri válság enyhítésére tett lépésekről. Az elmúlt hetekben több mint egymillió katona sorakozott fel egymással szemben az indiai–pakisztáni határ több mint háromezer kilométeres vonala mentén. 

Moszkvai csata

Június 9-én vasárnap Oroszország válogatottja 0–1 arányban kikapott a japán válogatottól. A meccs vége előtt néhány perccel Moszkva központjában a fiatalokból összeverődött tömeg dühödten tombolni kezdett: autókat, üzleteket, állami intézmények épületét rongálták meg; békés polgárokra, rendőrökre támadtak. A több mint hetven megtámadott személy közül ötvenet – köztük tizenhat rendfenntartót – kórházba kellett szállítani. Két ember életét vesztette, egyikük rendőr volt.

Egy izraeli Amerikában

Saron–Arafat 6–0. Ez nem a futballvébé legújabb eredménye, csak az ifjabb Bushsal való találkozók aránya. A szám mindenesetre sokat mond. Miközben Bush elutasította, hogy Jasszer Arafattal személyesen tárgyalja meg a Közel-Kelet jövőjét, Saron izraeli miniszterelnökkel már hat ízben találkozott. Ebből persze a Saron–Bush-megbeszélésről még nem lehet teljes mérleget vonni. Annál is kevésbé, mivel pénteken Szaúd al-Feisal, a szaúdi külügyek irányítója is az amerikai fővárosba érkezik, hogy megkísérelje a Saron-találkozó eredményeinek semlegesítését. Csak ezután ül össze George W. Bush a tanácsadóival és az amerikai külügyminisztérium illetékeseivel, hogy programadó álláspontját kialakítsa. A Saron-vizit zárómérlegét csak azután leszünk képesek megvonni.

Ahonnan a szél fúj?

Józan ésszel senki sem hiheti, hogy a közel-keleti viszály könnyen megoldható kérdés. Jimmy Carter és Bill Clinton ugyan azt gondolta, egy-egy kézfogással elintézhető a több ezer éves ellentét, végül azonban kiderült, hogy a dolog nem ilyen egyszerű. A terrorszervezetek, amelyeknek életeleme az erőszak, ahelyett hogy gyengülnének, egyre jobban erősödve behálózzák az egész világot. Az al-Kaida hadat üzent Amerikának és szinte az egész világnak, a Hamasz, az Iszlám Dzsihád és néhány más palesztin terrorcsoport pedig Izraelnek. Jasszer Arafat az elmúlt másfél évben megmutatta igazi arcát, különösen azóta, hogy kiderült: nemcsak tudott a terrorcselekményekről, de fegyvereket is vásárolt elkövetőik számára. 

Belföld

Párbeszédes párbeszéd

"A kormány megtartja választási ígéreteit" – jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök azon a sajtótájékoztatón, melyet az Országos Munkaügyi Tanács munkavállalói oldalának képviselőivel történt találkozója után a szakszervezetek vezetőivel közösen tartott. Mint kiderült: az elkövetkezendő hetekben le kíván ülni a munkaadók, valamint a nemzetközi nagyvállalatok képviselőivel is. (A nemzetközi nagyvállalatok képviselői eddig nem vettek részt az országos érdekegyeztetésben, ezért előfordult, hogy az ott született megállapodásokat önmagukra nézve nem mindig tekintették kötelezőnek.)

Vonza vonzása

Vonza András volt földművelésügyi miniszter elismerte a Magyar Távirati Irodának (MTI), hogy valóban a Nyírségbe került több olyan eszköz, amit miniszterként használt. Így egy luxusterepjáró és egy szolárium is. 

Megmaradni, visszaszerezni

Számtalan kétely merült fel a polgárokban a tavaszi országgyűlési választásokon – tette közzé Orbán Viktor volt miniszterelnök abban a levelében, amely az elmúlt hétvégén került fel honlapjára. Orbán szerint indokolt volna, hogy a voksokat újraszámlálják, ám ehhez pillanatnyilag nincsenek meg a megfelelő törvényi keretek. Ezért a Fidesz a népi kezdeményezés mellett döntött. Orbán Viktor azt üzente minden polgári körnek, hogy "hozzon magával egy aláírt ívet", így néhány nap alatt összegyűlhet a szükséges aláírásmennyiség. 

A Fideszt használták az egyházak

Balog Zoltán református lelkész szerint az országgyűlési választások idején az egyház önfelfogásában nem a politika eszközeként működött, sokkal inkább a politikát tekintette eszköznek az egyház. A korábbi miniszterelnök, Orbán Viktor egyházügyi főtanácsadója a Mérleg Keresztény Közéleti Klub első alkalommal megrendezett vitaestéjén beszélt.

Nem tehettem mást

A legfőbb ügyészt a héten leszavazta a parlament. A kormánypárti képviselők, azaz a parlamenti többség ugyanis nem fogadta el Polt Péter válaszait, amelyet Keller László szocialista, majd később Gusztos Péter szabaddemokrata képviselő interpellációjára adott.

Csak tüzet oltanak

A jelentős szakmai múltra visszatekintő Jogászgyűlés a rendszerváltás óta még csak a hatodik konferenciáját tartotta Balatonfüreden június 6–8. között, pedig az elődök már 1870-ben összegyűltek a passzív rezisztencia korszaka után, hogy felgyülemlett tudásukat és tapasztalatukat a jogtudomány és a jogalkotás felhasználásával a haza szolgálatába állítsák. 

Visszaszállították Görögországba a védett teknősöket

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Malév és a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szervezésében visszaszállították Thesszalonikibe azokat a Görögországból származó, szigorúan védett teknősbékákat, amelyeket tavaly foglaltak le csempészeknél a magyar vámosok. Görögörszágban helyi természetvédők "vadítják" vissza a természetbe a védett állatokat. A nemzetközi gyakorlatban nagyon ritka, hogy ilyen állatokat visszaszállítanak és visszatelepítenek az élőhelyükre. Képünkön Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter a sajtótájékoztatón. 

Hit és értékek

Az ostya el van vetve

Május 30-án este nyolc órakor a Szent István Bazilikában hálaadó misére került sor az elmúlt négy évért, amelynek végén imádkoztak a magát reformátusnak valló Orbán Viktor volt miniszterelnökért és családjáért is. A szertartást Kemenes Gábor nagykovácsi plébános vezette, aki elmondta, hogy a misét egy névtelen katolikus hívő rendelte meg. Az esemény sokakban megütközést keltett, mivel a miséről vallott katolikus és református felfogás homlokegyenest ellentétes egymással.

HÁTTÉR

Szennyháború Amerika ellen

"A szent háború csak most kezdődött el, és tüze eléri Amerikát, le fogja rombolni fővárosát" – ezzel fenyegetett a héten egy orosz lap szerint a tálibok volt vezetője, Omar molla. A héten Budapestre látogatott John Ashcroft amerikai igazságügy-miniszter, aki útjának előző állomásán Moszkvában bejelentette: a hatóságoknak sikerült letartóztatniuk az al-Kaida terrorszervezet egyik tagját, aki arra készült, hogy radioaktív anyagokat tartalmazó bombát robbant Washingtonban. Ashcroft szerint a letartóztatás is alátámasztja, hogy továbbra is számolni kell a terrorfenyegetéssel, ám az időbeli felderítés "jó irányba" tett lépés. Az elmúlt hetekben az amerikai hírmagazinok címoldalán sorra jelentek meg riportok arról, milyen mulasztások játszottak közre abban, hogy nem sikerült időben felderíteni a szeptember 11-ei támadásokra készülő muszlim terroristákat. 

Több marad a borítékban

Az ígérethez képest egy hónappal korábban, szeptember 1-jétől lép életbe – a 100 napos program keretén belül – az új közalkalmazotti illetménytábla és a minimálbér adómentessé válása. A Medgyessy-kormány ezt az adójóváírás felső határának emelésével teszi lehetővé, a változtatásból azonban nemcsak a minimálbéren foglalkoztatottak járnak jól, hanem az átlagos jövedelemmel rendelkezők széles köre is. A törvénymódosító csomagban helyet kapott az egyszeri 19 ezer forintos nyugdíj-kiegészítés, a családi pótlék 20 százalékos emelése, illetve az augusztusi dupla családi pótlék mint beiskolázási juttatás kifizetése is. 

Balatoni ny ár

Újra itt a pihenés szezonja. Elindult a turizmus, ám – mint minden évben – az idegenforgalmi szakemberek előre jelzik, ez az idény gyengébb lesz az elmúlt évekhez képest.

Járkáló bombák

Amikor Bécsben felszálltam a Tel Avivba induló járatra, úgy hozta a sors, hogy mellettem egy antwerpeni ortodox zsidó ült, akivel jól elbeszélgettem héberül. Elmondta, hogy gyémántokkal kereskedik, és már ükapja is ezt a mesterséget űzte. Nagyon élveztem, ahogy nekem, laikusnak elmagyarázta azt a számomra rejtélyes műveletet, ahogy a gyémántokat csiszolják. Ez a milliomos, akinek a kezén naponta hatalmas összegek mennek keresztül, breszlavi haszid, és csak egyetlen napra repült a Szentföldre, hogy jeruzsálemi rabbijától egy magánügyben kérjen tanácsot. Megkérdezte, hová megyek, és felajánlotta, hogy bérelt autóján elvisz a Jeruzsálemhez közeli Mevaseret Zionba, ahol unokahúgom lakik. Az autóba beszállva útitársam azt mondta: "Bár Belgiumban születtem, ott néha piszkos zsidót kiáltanak utánam. Itt érzem valóban otthon magam." 

Szurkoló brókerek

Vegyes képet mutattak a világ vezető tőzsdeindexei a héten. Amerikában folytatódott az esés, annak ellenére, hogy több kedvező makrogazdasági adat – munkanélküliség, beszerzési menedzserindex – is napvilágot látott a héten. Az öreg kontinensen mind az európai, mind az angol jegybank változatlanul hagyta irányadó kamatlábát. A Futsie két százalékos esésével "bepótolta" a királyi ünnepségsorozat alatt "elszenvedett" lemaradását, a német és francia indexek azonban már valamelyest erősödni tudtak. 

Kitörés van

Romakérdés. Kérdés, kinek az, romáknak vagy magyaroknak? Probléma. Igen, ha a társadalom szelektív látása és a kisebbségek szemléletmódja nehezen közelíthetők egymáshoz. Tabukról beszélünk? Változó statisztikai adatok, változhatatlan emberi jogok, társadalmi érvényesülés határai a cigányság körében az EU-csatlakozás küszöbén. Kinek probléma?

Szabadnak lenni nehéz

Sir Winston Churchill és Magyarország címmel tartott Budapesten előadást John Lukacs, az Egyesült Államokban élő világhír? magyar történész. Lukacs profeszszor a kelet-európai rendszerváltás nehézségeire utalva lapunknak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy amint a boldogság megragadása feladat egy ember számára, úgy a szabadság is kihívás egy nemzetnek. 

Lukas cipőtől a gyémánthegyekig

Voltam Párizs luxusszállóiban; megszálltam a Közel-Kelet legelegánsabb szállodájában, a jeruzsálemi King Davidben; láttam a Loire menti kastélyokat, de Pogány úr Dunakilitin fölépített kastélya mindent fölülmúl. Pompája, eleganciája, kertje lélegzetelállító. Pogány Lajos gyémántkereskedő. Aki elég gazdag volt, az tőle vásárolt, a belga királyi családtól Margit hercegnőn át Elizabeth Taylorig. Ez a hallatlanul természetesen és egyszerűen élő ember mindezek ellenére ritkán tapasztalta meg, mi az, boldognak lenni. 

A színház darabokban

Amikor elhatároztam, hogy életemben ötödször, néhány éves kihagyással ismét írnék a Nemzetiről, a helyzet még nem így állt. Akkor éppen valódi, végleges igazgatója volt a teátrumnak. Most megint nincs. Mondhatni, a helyzet szempontjából szomorú, viszont mutatja, milyen kiváló téma ez az elátkozott intézmény, immáron az Ister partján. Mióta felrobbantották a Nemzeti Színházzá nemesült egykori épületet, mintha a kultúrbarbárság ellen tiltakozó jobbérzés? lelkek megátkozták volna az intézményt. Azóta nincs béke körülötte. De negyedszázada biztosan nincs. Akkor éppen két, vidéken csodákat szülő fiatal rendezőt próbáltak összeboronálni egymással, meg a Nemzeti régi társulatával. Nem sikerült. Született néhány kiváló előadás, de nem jött létre az a közintézmény, amellyé a Nemzetinek válnia kellene. Ők ketten (Székely és Zsámbéki, a "Gáborok") egyszerűen úgy gondolták, hogy a "jó színház" az egyszerre Nemzeti is. 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!