hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2000. 09. 16. (IV/38) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Eltűnik az Északi-sark

A héten a franciaországi Lyonban tartották az ENSZ égisze alatt megrendezésre kerülő, éghajlati változásokkal foglalkozó klímakonferenciát. Az egyre nyíltabb kártyákkal játszó tudósok komoly veszélyekre hívják fel a figyelmet. Közben a médiában számos írás jelent meg arról, hogy a sarki tengerek jege átlagosan 40 százalékkal vékonyabb és 6 százalékkal kevesebb területet takar, mint 1981-ben. Az eltelt húsz esztendő során Alaszka, Szibéria és Kanada átlaghőmérséklete 4 Celsius-fokkal nőtt. A Time magazin javaslata alapján az, aki még mindig hitetlenül rázza a fejét a globális felmelegedés hallatán, a legjobban teszi, ha felül egy helikopterre, és maga nézi meg, mi is zajlik valójában a sarkkörön túl.

Készülnek a globalizmus ellenfelei

A cseh hatóságok komoly biztonsági lépésekkel készülnek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank jövő héten Prágában megrendezésre kerülő csúcstalálkozójára. A jövő hétfőn kezdődő és kilenc napon át tartó konferenciasorozatot a Daily Telegraph információi szerint lehet, hogy több tízezer radikális antiglobalista tiltakozása zavarja majd meg. A cseh főváros történelmi központját csaknem katonai táborrá változtatták a belügyi szervek, amelyek hasonló mérték? mozgósítást az 1968-as prágai tavasz óta nem rendeltek el.

Botrányos kézfogások

Fura mesterség a politika, különösen, amikor egy választási hadjárat a célegyenesbe ér. Az Egyesült Államokban szeptember első hétfője a Munka Ünnepe, a helyiek nyelvén Labor Day. Ez a nap jelzi a nyár végét, elnökválasztások idején pedig a kampány végső szakaszát: a jelöltek ekkor már a legvégsőkre is hajlandók.

Meghátrált az unió

Az Európai Unió 14 tagállama megszüntette az Ausztria ellen hozott kétoldalú megszorító intézkedéseket. Az unió a három EU-bölcs javaslatára meghozott döntése mellett fontosnak tartotta kiemelni, hogy az osztrák konzervatív koalícióban helyet kapott Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) szembeni "különleges éberség" továbbra is elengedhetetlen. A párt természete és jövőbeli alakulásának bizonytalansága súlyos aggodalmat jelent az Európai Unió országainak, ezért fontosnak tartják szereplése és a kormányra gyakorolt befolyása megfigyelését. Bár Ausztria igyekszik győzelemként megélni az uniós döntést, a bölcsek jelentése egyben komoly kritikai megállapításokat is tartalmaz.

Megtalálták az özönvíz nyomait

A Titanic felfedezője a héten újabb szenzációval szolgált: a Fekete-tenger mélyén a Robert D. Ballard által vezetett kutatócsoport többek között olyan emberi kéz által készített szerkezetek nyomára bukkant, amelyek drámai bizonyítékot szolgáltathatnak arra, hogy mintegy 7500 évvel ezelőtt valóban megtörtént a Biblia által is leírt özönvíz.

Kiűzetés Efezoszból

A török hatóságok megtiltották több száz külföldi homoszexuálisnak, hogy felkeresse az Égei-tenger partján fekvő Efezosz antik város romjait. A közeli Kusadasi üdülőhelyen a bevásárlónegyedbe való belépést tagadták meg "melegek" egy másik csoportjától.

Belföld

Vége a kutyakomédiának

Csúcs László kisgazdapárti politikus csütörtökön bejelentette, hogy a továbbiakban nem hajlandó pénzügyi kérdésekben képviselni pártja álláspontját a parlamentben. Lépésére azután szánta el magát, hogy Torgyán József az Orbán Viktorral folytatott négyszemközti megállapodás után visszavonatta vele a költségvetéshez és az adótörvényekhez beadott módosító indítványait.

Az a veszélyes, amit nem tudunk

"Nem igaz, hogy ipari kémkedésre oktatja tanulóit a Földi László által alapított Clavis Intézet" – jelentette ki a Heteknek Búzás Pál, az Intézet ügyvezető igazgatója arra a hírre reagálva, mely szerint a Nyírfa-ügyben ismertté vált egykori titkosszolgálati tiszt intézetében a tréning típusú oktatás során a hallgatók olyan témakörökkel barátkozhatnak, mint vírusgyártás, tudatos lejáratás, tekintélyrombolás, vagy kódfeltörés. A Hetek által megkeresett cégbiztonsági menedzser pedig arról beszél, hogyan lehet ma Magyar-országon visszaélni kincset érő információkkal.

Zöld út a Meixnernek

Nem okozott alkotmányos visszásságot a Meixner iskola alapítványi működésbe adásával kapcsolatos önkormányzati eljárás – állapította meg Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

Elszállt tervek

A HTC (Hungarian Touroperator Company) megalakításától az alapítók az év elején még "új időszámítás" bevezetését remélték a magyar idegenforgalomban. A piac átalakulása a mintegy 600 partnerirodát foglalkoztató HTC csődjével tényleg újat hozott, csakhogy a várakozásokkal ellentétes irányban. A HTC legnagyobb megrendelője, az ügy kapcsán leginkább reflektorfénybe került Jorgos Travel a nála befizetett utasok kártérítését részben a cég eladása útján szerzett bevételből szeretné megoldani.

Hit és értékek

Katolicizmus a világban

Kicsoda is II. János Pál? Az emberi jogok haladó szellemiség? harcosa vagy tekintélyelv? vezető, aki a kereszténység egy régen idejétmúlt formájához vezette vissza a katolikus egyházat? – teszi fel a kérdést a tekintélyes washingtoni Foreign Policy cím? folyóiratban Scott Appleby, aki írásában végigtekinti a jelenlegi pápa tevékenységét, kiemelve annak legfontosabb állomásait, valamint az egyházfő szerepét az egyház és az azt körülvevő világ alakításában az elmúlt évtizedekben. A pápai örökség "legmaradandóbb részének valószínűleg az tekinthető, hogy János Pál a kultúra felhasználásával és a más vallásokhoz való addig példátlanul nyitott viszonyulásával újraformálta a katolikus egyház jelenlétét a világban". Az alábbiakban a Foreign Policy tanulmányának összefoglalóját közöljük.

HÁTTÉR

Iszlám újjászületés

A világ népességének mintegy egyötödét kitevő muzulmán lakosság Samuel P. Huntington amerikai szociológus megfogalmazása szerint az "iszlám újjászületés" kiterjedését éli meg. Európában húszmillió muszlim él – Oroszország területeit nem számítva. A megújhodási mozgalom – amelynek mintegy 200, a mérsékelt irányzathoz tartozó képviselője az elmúlt hétvégén Budapesten tartott nemzetközi tanácskozást – széles szellemi, kulturális, társadalmi és politikai bázist tudhat maga mögött, anyagi alapját pedig a világ kőolaj készleteinek hetven százaléka fölötti uralom biztosítja. Az iszlám fundamentalizmus, az iszlám politikai mozgalma a nyugati társadalommal szembeni egyik legnagyobb kihívás, különösen annak radikális csoportosulásai. A CIA előrejelzése szerint a szélsőségesek fokozni fogják terrorista akcióikat világszerte, és robbantások, merényletek sorozata várható az elmúlt években elszenvedett vereségekre adott véres válaszként.

Kockázatos halogatás

Interjú Amron Lipkin-Shahak miniszterrel, az izraeli Centrumpárt elnökével

Politikai keringő

"Megmondtam a miniszteri biztosnak, a miniszternek, hogy belőlem ne csináljanak politikai tőkét, és a zenekarból sem" – jelentette ki lapunknak Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok vezetője annak cáfolatául, hogy egyes vélemények szerint a legnagyobb kormánypárt egyszerűen "megvette" magának a neves művészt. Mindenesetre a zenei élet felbolydult azon, hogy a Nemzeti Filharmonikusokat a kulturális tárca a magyar kulturális életben rekordöszszegnek számító 1 milliárd forinttal támogatja.

A fuvarozók az utcára mennének

Szeptember elejétől kezdve blokádhullám vonult végig Európán a magas benzinárak miatt. Az "első állomás" Franciaország volt, utána jött Anglia, Németország, majd Belgium következett, hol több, hol kevesebb eredménnyel. Az áremelés begyűrűzött Magyarországra is, s bár itt még nincsenek blokádok, a helyzet könnyen súlyosra fordulhat.

Nyílik az exportolló

Újra kinyílt az export-importolló az év V-VII. hónapjában. A Külügyminisztérium adatai szerint az export 13,6, az import 14,3 százalékkal nőtt az első hét hónapban. Az eredményt az energiaárak megugrása rontja, hiszen emiatt 520 millió dollárral több lett a behozatal értéke. Mint Paár Róbert főosztályvezető sajtótájékoztatón elmondta, a külkereskedelmi forgalom passzívuma 339 millió dollárral több, mint az előző év azonos időszakában volt, de ha leszámítanánk a magas energiaárakat, 180 millió dolláros lenne a pozitívum.

Szegény emberiség

Az emberiség fele, azaz 3 milliárd ember él szegénységben, akiknek napi keresete nem haladja meg az 1-2 dollárt. Ebből 1,2 milliárdan szenvednek akut szegénységben, jövedelmük kevesebb mint napi 1 dollár (ez éves szinten forintba átszámolva: 111 ezer forint/év!), ők főleg az afrikai kontinensen, Dél-Amerikában és Ázsiában élnek – derül ki a Világbank úgynevezett szegénységfeltáró felméréséből. A magyarországi szegénykérdés speciális, mivel a tartósan szegény réteg túlnyomó többsége etnikumhoz és az ország keleti, északi feléhez köthető.

Szocpol-mizéria

A kedvezményes lakáshitel és a lakásépítési kedvezmény (szocpol) felvehető összege elérheti akár a 10 millió forintot is családonként, ami elvileg minden gyermeket nevelő család számára elérhető. Ez az érem tetszetős oldala, a "mézesmadzag". A szocpol eltörléséről, illetve átalakításáról keringő hírek az építkezni kívánó gyermekes családokat arra ösztönzik, ha tehetik, minél előbb indítsák el támogatási kérelmüket.

Választási költségvetés

"Vége a hét szűk esztendőnek" – hangoztatta a Fidesz-frakció hétvégi ülésén. Szájer József frakcióvezető nem titkolta, hogy a rendszerváltás utáni legbőkez?bb költségvetés készül. A gazdaság növekedése megengedi, hogy orvosolni lehessen azokat a károkat, amelyeket a Bokros-csomag okozott, és nyugdíj- illetve béremelés révén jelentősen lehet a polgárok helyzetén javítani – tette hozzá. Ezért nem 7,3, hanem 10,5 százalékos nyugdíjemelést szorgalmaz a frakció – igaz olyan áron, hogy nem 3, hanem 2 százalékkal csökkenne csak a társadalombiztosítási járulék. A költségvetési szektorban 8,75, az egészségügyi szférában 20, a szociális dolgozók körében pedig 47 százalékos béremelést tartalmaz a jövő évi költségvetés-tervezet. Lapunk kérésére az előző ciklus pénzügyminisztériumi államtitkára, Akar László véleményezte a tervezetet.

KÁVÉSZÜNET

A város, amelyből egy ország nőtt ki

Ausztráliát nagyon régóta lakják, de közel kétszáz évig nem tudtunk róla semmit. Így az őslakosok történelme is kissé homályba vész, de egy biztos: nem angolul beszéltek. Eme remek nyelvvel azután találkoztak, amikor James Cook 1768-ban elindult, hogy megkeresse a "nagy déli földet". 1770. április 29-én ért partot az ország keleti partjainál, amit az előtte itt járt holland felfedezők Új-Hollandiának neveztek el. Cook kapitány is adott egy új nevet a területnek: Új-Dél- Wales, és – biztos, ami biztos – az új szerzeményt III. György örökségének nyilvánította. A hajón utazott Sir Joseph Banks botanikus is, aki nélkül az angol alattvalók semmit sem tudtak volna meg királyságuk új tagjáról. Néhány évvel a felfedezés után a növénykutatónak az a remek ötlete támadt, hogy itt lehetne megoldani az anyaország túlzsúfolt börtöneinek gondját.

Szuper három évre a Calgary játékosa

Hétfőn minden eldőlt. Szuper Levente lett az első magyar szerződtetett játékosa az észak-amerikai profi ligának, az NHL-nek. A Ferencváros egykori kapusa hároméves szerződést írt alá a Calgary Flames gárdájához. A tehetséges hálóőr játékjogát júniusban megszerző "Lángok" vezetői mindenben megegyeztek Szuper ügynökével, így Levente aláírta a kontraktust. Az első idényben valószínűleg a Calgary farmcsapatát (St. John) erősítő 20 éves játékos 350 ezer dollárt vehet át.

A húszéveseké a világ

Flushing Meadowsban a fiatalok taroltak a US Open egyéni küzdelmeiben. Mind a női, mind a férfi egyesben új nevek kerültek fel a trófeákra.

Olaszország sírva vigadt

Michael Schumacher nyert a Ferrari hazai pályáján, legnagyobb riválisa Mika Häkkinen előtt, életben tartva világbajnoki álmait. A győzelem fényét azonban elhomályosította, hogy az első kör második sikánjánál súlyos baleset történt. Egy elszabadult kerék eltalálta a 30 éves Paolo Gislimberti tűzoltót, és sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét a gyors orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni.

A helyzet reális, nyerhet a Real is

Egy remekül sikerült Eb után elkezdődött a Bajnokok Ligájának idei szezonja. A 32 csapat küzdelme várhatóan ugyanolyan izgalmas, fordulatos összecsapásokat hoz, mint a kontinensviadal. A nyári játékospiacon alaposan bevásároló nagy csapatok mellett helyet kapnak az elsőbálozó gárdák is ebben a kiírásban. A címvédő Real Madrid trónfosztására több jelentkező is reális eséllyel pályázik. A királyi gárda negyed milliárd dollár tartozást halmozott fel az elmúlt évek alatt, és sokáig az esetleges kizárás is fenyegette a lila-fehér együttest. Az idei új szereplésért az új elnök Florentino Perez nagy pénzeket mozgatott meg. Botrányos körülmények között került a csapathoz 56,1 millió dollárért Luis Figo, akitől a tavalyi szereplés megismétlését várják Madridban. Flavio Conceicao és tavalyi sikercsapat húzóemberei (Raul, Morientes) szintén sokat tehetnek a sikeres ismétlésért.

Pávanézőben Nyíregyházán

A szakma becsülete… Milyen jó érzés, amikor bemégy egy üzletbe, s a tulajdonos a szívén viseli, milyennek találod a portékáját, izgatottan figyeli a reakcióidat, s mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobban érezd magad nála. Ismerős? Manapság nemigen találni ilyet, de ha mégis, akkor az ember szíve földerül, és nem akaródzik kimenni anélkül, hogy valamit ne vásárolt volna. Mert hát olyan jó érzés, amikor emberszámba vesznek, s jó szívvel adnak: ilyenkor nemcsak az áru minőségével becsülnek meg, hanem legeslegfőképp a figyelmességükkel.

Valóságos görbe tükrök

Az óriásplakát agresszív hatóanyag. Lesben áll az utcán, és azonnal támad. Üzenetéből autóstól csecsemőig mindenki részesül, mert a sok négyzetméteres felület mágnesként vonzza magához a bámész tekintetet. Sima tájékoztatásra és durva sokkolásra egyaránt képes ez az eszköz – különösen, hogy még kapcsológomb sincs az oldalán.

Vissza a forráshoz

A zenei világban a feldolgozás szó nem cseng túl pozitívan. Ennek oka igen egyszer?: egy teljesen új album hallgatásánál a vásárló valóban újdonságot kap – szövegben, zenében, dallamvilágban –, míg a feldolgozásokat tartalmazó lemez olyan, mint egy másodszorra felmelegített leves. Változatlan tartalom, kissé megváltozott ízek. Sok múlik hát a szakácson.

Programajánlat

Szeptember 18-áig látható Gráf Ildikó Teremtett világ c. fotókiállítása a Magyar Természettudományi Múzeumban (Bp. VIII., Ludovika tér 6.). A 17 év munkáját felölelő képgyűjtemény megkapóan személyes város- és természetfotókat tartalmaz. A magyar bányászat ezer évét bemutató, új, állandó kiállítás nyílik szeptember 16-án a soproni Központi Bányászati Múzeumban. A tárlat írásos dokumentumok és tárgyi emlékek felvonultatásával ad képet a bányaművelés, a bányászati gépesítés és termelés történetéről. Szeptember 15-e és 17-e között gazdag programsorozat keretében kerül sor Sárváron a IX. Históriás Napokra és a VII. Nemzetközi Huszártalálkozóra. A Bálint Zsidó Közösségi Házban (Bp. VI., Révay u. 16., tel.: 311-9214) szeptember 16-án 19 órakor a balkáni népzenét játszó Besh o droM, 17-én 19 órakor a Rick R\'s Klezmer együttes koncertje hallható. Nemzetközi csembalóverseny lesz szeptember 19. és 30. között Budapesten, tizennégy ország huszonhét versenyzőjének részvételével. A nyilvános megmérettetés különböző fordulóinak és a gálaestnek az Óbudai Társaskör koncertterme ad majd otthont (Bp. III., Kiskorona utca 7., tel.: 250-4938).
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!