hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2000. 10. 28. (IV/44) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Verseny választék nélkül

Már két hét sincs hátra a 2000. évi amerikai elnökválasztásokig, amelyet a média minden idők legnagyobb cirkuszának titulált. Jóllehet az idei választásokon sok minden múlhat(na), a közvélemény jelentős része úgy látja, a jelenlegi kínálatot a média és a kampánytámogatók döntötték el, s nem a személyes képességek és értékek. A határozatlanok többsége a világos, jól megkülönböztethető üzenetek nélkül fellépő jelöltek közül egyiket sem tudná jó szívvel a Fehér Házba küldeni.

Nem elég csak belépni

Joseph Ralston, a NATO szövetséges erőinek európai főparancsnoka a héten Budapesten tájékozódott a magyar haderőreformról és a személyügyi döntésekről. A főparancsnok utalt arra, hogy minél hamarabb meg kellene hozni és végrehajtani bizonyos helyőrségek bezárásával és az állománnyal kapcsolatos döntéseket, hiszen a kívánatos piramisformát még nem sikerült kialakítani a Magyar Honvédség állományában. "Ahhoz, hogy Magyarország jó NATO-tag legyen, nem volt elég belépni a szövetségbe másfél évvel ezelőtt. Minden tagállamra vonatkozik, hogy a fegyveres erők fejlesztését, modernizálását folyamatosan kell végezni" – válaszolt lapunk kérdésére Ralston.

Atomtöltet a Himalájában

Kína nukleáris robbantással kíván alagutat vágni a Himalája alatt a világ legnagyobb vízierőműve számára. A nagyszabású tervek szerint egy tibeti folyót is el kell terelni a szárazabb északi régiók felé, és a létesítmény – amennyiben megépül – kétszer annyi áramot termelne, mint a sok kritikát kiváltó, jelenleg is építés alatt álló Három Szoros Vízduzzasztó. Az erőm? építése és a vele járó kitelepítések beleillenek a pekingi kormány gyorsított urbanizációs programjába.

Az új békepartner

Kim Dzsong Il, Észak-Korea vezetője és Madeleine Albright amerikai külügyminiszter a két ország közötti ötvenéves hadiállapot után folytatott tárgyalásokat Phenjanban. Albright látogatásának fő célja az amerikai elnök november közepére tervezett vizitjének előkészítése volt. Észak-Korea a jelek szerint igyekszik felgyorsítani nyugati közeledését, ugyanakkor nem sok hajlandóságot mutat sztálinista rendszerének megváltoztatására. Clinton bízik abban, hogy elnöksége utolsó közvetítési kísérlete még javíthat az ír, illetve a közel-keleti békefolyamat sikertelensége miatt kedvezőtlen diplomáciai mérlegén.

Üzenet a Kurszkról

Legalább huszonhárman túlélték azt a robbanást, amely augusztus 12-én a Kurszk nev? orosz tengeralattjáró vesztét okozta a Barrents-tengerben. Ezt bizonyítja az a robbanás után íródott üzenet, melyet a Kurszkon kutató búvárok az egyik életét vesztett tengerésztiszt zsebében találtak. Az orosz tengeralattjáró katasztrófájának áldozatul esett 118 tengerész közül eddig mindössze négynek a holttestét sikerült felszínre hozni.

Spiclibotrányban Haider

Vizsgálat indult Jörg Haider karintiai tartományfőnök ellen Ausztriában. Az osztrák kormány tagja, szélsőjobboldali szabadságpárti politikus elleni vád hivatali titok megsértése és felbujtás hivatali hatalommal való visszaélésre. Az Ausztriában "spiclibotrányként" emlegetett ügyben szintén gyanúba került Dieter Böhmdorfer igazságügy-miniszter, akit már korábban is bírálatok értek, mivel kinevezése előtt Haider ügyvédjeként tevékenykedett, és az Ausztria elleni uniós szankciók feloldását előkészítő EU-bölcsek jelentése személy szerint is bírálta tevékenységét.

Diszkókatasztrófa Mexikóban

Húsz ember életét vesztette, s legalább ugyanennyien megsérültek egy mexikóvárosi diszkótűzben a múlt hét végén. Az engedély nélkül működő szórakozóhelyen nem volt vészkijárat, ezért sokak számára lehetetlenné vált a menekülés. Miközben az épület lángokban állt, a biztonsági alkalmazottak a számlájukat nem rendező vendégek elől elzárták a kijáratot.

Belföld

Variációk botrányra

Akár újabb képviselőket, sőt kormányzati politikusokat is érinthet a kisgazdapárt körül kirobbant botránysorozat, mely a héten is tovább folytatódott. Az ügyészség már vizsgálja azt a kazettát, amelyen Székely Zoltán a közbeszerzési bizottság elnökeként az emődi polgármestert is megzsarolta csatornaépítés ügyében. Torgyán József szerint az SZDSZ áll a támadások hátterében. Lapunknak nyilatkozó kisgazda vezetők a párton belüli csatározásokról beszélnek, és van, aki úgy véli, az összes parlamenti párt igyekszik kihasználni a kisgazdák szorult helyzetét.

Németh angolosan visszalépett

Horn Gyula és Németh Miklós visszalépésével megszűnt a bőség zavara a szocialista pártban, legalábbis a pártelnök-jelöltek tekintetében. A hét közepén lezajlott váratlan fordulatnak köszönhetően Kovács László gyakorlatilag ellenfél nélkül maradt a közelgő tisztújításra, a párt miniszterelnök-jelöltjének novemberi megnevezése azonban továbbra is vita tárgyát képezi.

Internetkorlátozás.hu

Az internet ellenőrzését sürgeti Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke. Mint mondja: a büntető-, személyiségi, szerzői, média- és egyéb jogi alapelveket a világhálóra is alkalmazhatóvá kell tenni. Az internetszolgáltatók szerint azonban nincs szükség az internet további szabályozására, a jelenlegi törvények ugyanis megszabják a kereteket.

Ki az úr a háznál

Kívülről mosolydiplomácia, belülről lefojtott feszültségek jellemzik azokat a változásokat, amelyeket "haderőreform", "NATO-kompatibilitás" és egyéb címszavak alatt hajtanak végre a hadügyi tárcánál. Lapunk információi szerint nemcsak vadászpilóták, hanem a hadseregnél dolgozó informatikusok is nagy számban tervezik távozásukat.

Demszky kontra Csurka

Soha nem írtam alá beszervezési nyilatkozatot, és soha senkiről nem készítettem besúgói jelentést – hangsúlyozta személyes meghallgatásakor Demszky Gábor főpolgármester a Fővárosi Bíróságon abban a kártérítési perben, melyet Csurka István, a MIÉP elnöke ellen indított jó hírnevének megsértése miatt.

Pártok és szobrok

"Van empátiánk az SZDSZ felé, hiszen 1994-ben a Fidesz is az életben maradást jelentő 5 százalékért küzdött. Demszky Gábor fellépésében a nagy kérdés az, hogy a főpolgármester megkapja-e saját pártjától azt a támogatást, amelyet Orbán Viktor annak idején megkapott" – jelentette ki Várhegyi Attila, a kulturális minisztérium államtitkára, a város egykori polgármestere a szolnoki Hozam Klubban tartott keddi előadásán.

Hit és értékek

Leleplezett lepel

Október 22-én zárta kapuit az a torinói kiállítás, amelyen tíz hét alatt hívő és szkeptikus zarándokok milliói láthatták a híres leplet. Az évszázad folyamán most először nyílt lehetőség arra, hogy a nagyközönség ily hosszasan megszemlélhesse a relikviát, amelyen egy keresztre feszített ember testének negatív képe látható. A torinói lepel az utóbbi húsz-harminc évben tudományos viták kereszttüzébe került. Ezen aligha csodálkozhatunk, hiszen a vizsgálatok tétje nem kevesebb, mint hogy bebizonyítsák: valóban a názáreti Jézus holttestét fedte-e a lepel, avagy nem más, mint ügyes hamisítvány.

Fájdalmak férfia és betegség ismerője

Sok keresztény használja a kereszt szimbólumát, arról azonban a mai embernek már kevés fogalma van, mit is jelentett valójában a kereszthalál, ez a római kivégzési mód. Számos történész és orvos munkája nyomán nagyjából rekonstruálni lehet, hogy pontosan mit álltak ki az így kivégzett emberek, közöttük a legismertebb, a názáreti Jézus. Az ő szenvedését követjük végig az alábbiakban orvosi szempontból. Az Evangéliumok viszonylag szűkszavúan beszélnek erről, hiszen megírásuk korában a Római Birodalom minden alattvalója pontosan tisztában volt a kereszthalál mibenlétével, látott már ilyet – ma azonban érdemes részletesen áttekintenünk mindezt.

HÁTTÉR

Tehetség, teljesítmény, szerencse

Az új generációk nem csupán a gazdaságban, a művészetben vagy a divatban követelnek helyet maguknak a nap alatt, de a politikában is. Ők jövőnk potenciális közéleti vezetői, miniszterei és miniszterelnökei. Az alábbiakban három "befutott" ifjú vall pályája eddigi szakaszáról, és arról, hogy a sikerhez a tehetségen kívül egy nagy adag szerencsére is szükség van.

Szendvics és bomba

Az egy hónapja a Palesztin Hatóság által ellenőrzött területekről kiindult erőszakhullám elérte Jeruzsálem határát is. Az izraeli főváros egyik közelmúltban benépesült és a terület ősi bibliai nevét viselő negyede, Gilo lakosai számára – mint egy ott lakó megfogalmazta – "nappal élet, éjszaka félelem" jellemzi a mindennapokat, mióta a közeli arab faluból rendszeresen lövések érik lakásaikat. "A szomszédos Beit Jala falut középosztálybeli, túlnyomórészt keresztény vallású arabok lakják, akik közé az utóbbi napokban Jasszer Arafat fegyveres milíciája, a Tanzim mesterlövészei szivárogtak be, akik innen lövik Gilo házait. Arafat így akarja a konfliktusba bevonni a keresztény arabokat is, arra számítva, hogy az elrettentésül a falu köré felvonuló izraeli tankok látványa felhergeli az egyébként békés Beit Jala-iakat" – nyilatkozta a konfliktus új forrásáról lapunknak Jichák Herzog, Ehud Barak kabinetfőnöke.

Izrael és az ENSZ

Az Egyesült Nemzetek Szervezete, amelynek fő feladata a világ békéjének és biztonságának őrzése, az elmúlt hetekben három fórumon is megtárgyalta az utóbbi hetek véres eseményeit. A Biztonsági Tanácsban – az Egyesült Államok tartózkodása mellett – elítélték a zsidó államot, mivel – a határozat értékelése szerint – "túlzott erőt" alkalmazott a fegyveres zavargások megfékezésére.

Irak bekeményít

Újra 32 dollár felett van a kőolaj ára. A megfigyelők szerint ennek legfőbb oka a Közel-Keleten kibontakozó válság. Az is valószínű, hogy ez még nem jelenti a csúcsot, hiszen – egyes szakértők szerint –, ha hideg lesz a tél, a fekete arany ára akár a hordónkénti 40 dollárt is elérheti. Bár fogyasztóknak ez rossz hír, az áremelés nem mindenkinek okoz fejfájást: a nagy amerikai olajcégek bevétele 80-95 százalékkal növekedett. Közép-Kelet Európában is vannak nyertesek, így például Oroszország, amelynek külkereskedelmi mérlege az olajárrobbanás nyomán 90 százalékkal javult.

Suttogó kampány Big Wim ellen

Az euró történelmi pályafutásának eddigi legalacsonyabb árfolyamára zuhant. Csütörtökön már csaknem 80 centért lehetett eurót vásárolni. Az Európai Központi Bank (EKB) első embere, Wim Duisenberg az euró-mélyrepülés megállítása érdekében gyakorlatilag semmit sem tud tenni. Az európai pénzügyi körök megelégelték a devalválódást, s azt a pontot keresik, ahol kimozdíthatják őt az elnöki székből.

Gázáremelés: a lakosság kímélve

Maradt az eredeti változat: a kormány keddi ülésén úgy határozott, hogy november 1-jétől azon ipari felhasználók számára, amelyek óránként több mint 500 köbméter gázt fogyasztanak, 43 százalékkal emelkedik a földgáz ára. Ez a csoport a 780 ezerből "mindössze" 500 vállalatot foglal magába, ami hozzávetőleg a Mol gázeladásainak 30-35 százalékát teszi ki. A döntés nem érinti a lakosságot, a közszférát, a kis- és középvállalkozásokat, valamint a távhőszolgáltatókat. Az áremelés áthúzódó hatása azonban számos termék árában érezteti majd hatását. Az Ipari Energiafogyasztók Szövetsége szerint az áremelés ellentmond a gáztörvénynek és a fogyasztóvédelmi törvénynek is.

Jó erőben a Matáv, történelmi csúcson a TVK

A bizonytalan közel-keleti helyzet és a hírekre továbbra is érzékenyen reagáló olajárak mellett a héten a világ tőkepiacai valamelyest megnyugodni látszottak. Az USA-ban továbbra is a gyengeség jeleit mutató technológiai szektor mérsékeltebb, 1,8 százalékos emelkedése mellett a Dow Jones ipari index 3,5 százalékkal erősödött. Nyugat-Európában a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett be, elsősorban a Deutsche Telekom megugrásának köszönhetően. Ezen felbuzdulva megjelentek a Matáv-vevők is, 8,5 százalékos emelkedésével a papír jelentősen hozzájárult a BUX 2,6 százalékos erősödéséhez.

Kormányzati támadás a magánnyugdíjpénztárak ellen

Talán tudatos elszólás, talán egyfajta program része az, amit a kormányfő a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban a napokban kinyilatkoztatott. A bejelentés mindenesetre alkalmas arra, hogy megszondázza a szakmát és a közvéleményt. Sokan az MSZP-SZDSZ kormány egyik leghaladóbb rendeletének, a magánnyugdíjpénztár rendszerének lebontását vélik meghirdetni a kormányfő azon bejelentésében, miszerint a magánnyugdíjpénztári járulékok pótlására szolgáló 70 milliárd forintot inkább a jelenlegi nyugdíjasok számára osztanák ki, amenynyiben az ellenzék is támogatja a javaslatot.

Ismét terítéken a jegybank elnöke

Egy Amerikában folyó bírósági perben százmillió dolláros büntetést és húszmillió dolláros kártérítést követel külön-külön Surányi Györgytől, a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) és az osztrák–német Waltham GmbH-tól egy svájci vállalkozó – adta a világ tudtára szerdai számában a Magyar Nemzet, nem meglepően az egykori Napi Magyarország cím? lap stílusában. Az újságírói etikát alaposan figyelmen kívül hagyva a cikk meglehetősen nagy terjedelemben részletezi a CW Bankkal – és áttételesen a jegybankkal, illetve annak elnökével – kapcsolatos vádakat, anélkül, hogy a megvádolt félnek reagálási lehetőséget biztosított volna. A lap Surányit ültette a vádlottak padjára egy 1992-ben létrejött, az amerikai törvényeket kijátszó kaszinóügylet későbbi fejleményei miatt.

KÁVÉSZÜNET

A jövő lakása

A 40 éves múltra visszatekintő német lakberendezési folyóirat, a Schöner Wohnen számára a 2000. év az összegzés éve, ugyanakkor kihívást is tartogat; vajon a lap meg tudja-e őrizni trenddiktáló szerepét az elkövetkezendő 40 évben is?

Csontritkulás: a hallgatag gyilkos

Jó néhány éve figyelemmel kísérhetjük a nyugati társadalmakban dívó, legkülönfélébb egészségmegőrző mozgalmakat – mint például a biotermékek kultusza –, melyek nálunk csak váltakozó sikerrel tudnak meghonosodni. Pedig lassan már közhelyszámba menő alapszabály, miszerint a megelőzés, a prevenció mindig olcsóbb és eredményesebb, mint a gyógykezelés. Ez a csontritkulásra, az osteoporosisra különösen igaz.

A Nyugat túl messze van

Bulgária és Magyarország rendszerváltozás utáni gazdasági-politikai helyzetét vetették össze szakemberek azon a vitaesten, amelyet Demokratikus deficit a szociálpolitikában címmel nemrégiben rendezett a Friedrich Ebert Alapítvány. A Ferge Zsuzsa vezetésével megtartott rendezvényen a meghívott bolgár szociológusok többek közt a statisztikák fényében is értékelték országuk közállapotait: az elhangzottak szerint a munkanélküliek száma náluk eléri az 1 milliót, 2,2 millió a nyugdíjas korú (a havi átlagnyugdíj 17 dollár), a havi átlagkereset pedig 47 dollár.

Az olasz huszonegyes

Huszonegy éves korszak záródott le a legendás Scuderia Ferrari történetében. Ötévi kemény munka után Michael Schumacher és a Jean Todt által vezetett csapat végre megnyerték a Formula–1 egyéni világbajnoki címét. A Ferrari már tavaly is zsebre tette a konstruktőri címet, annak ellenére, hogy Michael Schumachert lábtörése miatt a szezon felében nélkülözniük kellett. Sőt Eddie Irvine a szezon végéig esélyes maradt a pilóták bajnoki címére. Schumi tavaly Malajziában csúcsformában tért vissza a lábtörése után, és az idén is szenzációs teljesítménnyel kezdett.

Drogfüggő sztárok

Egy váddal kezdődött az utóbbi évek legnagyobb labdarúgóbotránya Németországban. Uli Hoeness, a Bayern München menedzsere vádolta azzal a 47 éves Christoph Daumot, hogy kábítószert fogyaszt, illetve kereskedik vele, valamint lányokat is futtat – ez utóbbi vádját azonban később nyilvánosan visszavonta. Daum, aki a Leverkusen vezetőedzője volt, lemondott tisztségéről, helyét a Német Labdarúgó Szövetséggel (DFB) történt egyeztetés után az őszi idény végéig Rudi Völler, megbízott szövetségi kapitány veszi át a Leverkusen kispadján.

Kölcsön kenyér visszajár

Luis Figo a nyáron világcsúcsot jelentő 56,1 millió dollárért szerződött Barcelonából a Real Madridhoz, s a vérmes katalán szurkolók ezt azóta sem bocsátották meg neki. A Real Madrid elleni szombati hazai bajnokin (2–0) a katalán rajongók az árulónak kikiáltott egykori kedvenc elleni verbális tüntetés mellett palackokat, öngyújtókat és mobiltelefonokat hajítottak a pályára.

Mit sportoljon a gyermek

A szülők többsége előbb-utóbb belátja, hogy a rendszeres testmozgás elengedhetetlen a csemetéi számára mind a megfelelő fizikai, mind az értelmi fejlődésük szempontjából. S ilyenkor jön a dilemma: mit sportoljon a gyerek, mihez van adottsága, és mi az, amihez kedve is lenne? Az esetek többségében ez egyáltalán nem érdektelen kérdés, hiszen egy-egy rossz döntés nem kevés idő- és pénzkidobással járhat, ráadásul a gyerek sportolási kedvét is elveheti.

A Csend Színháza

Nem mindennapi rendezvénynek adott otthont a Szkéné a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának jóvoltából. A svéd Tyst Teater, azaz a Csend Színháza vendégszerepelt a Svéd Kritikusok díját elnyert darabjával, a Kis Mahagonnyval. A Csend Színházában a csend szó szerint értendő, ugyanis a színészek süketnémák. A társulat 1977 óta játszik hallóknak és siketeknek egyaránt. Sikerük világszerte töretlen, ebből kaptunk most egy kis ízelítőt.

Díjnyertes reklámok

A Magyarországi Reklámügynökségek Szövetsége és a Szuperinfó szervezésében nemrégiben vetítették le a 2000. évi Clio Awards reklámverseny győztes filmjeit. A BM Duna Palotájának erre a célra kibérelt termét teljesen megtöltötték a szakma képviselői.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!