hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az új békepartner
Clinton javítani készül Észak-Koreában

2000. 10. 28.
Kim Dzsong Il, Észak-Korea vezetője és Madeleine Albright amerikai külügyminiszter a két ország közötti ötvenéves hadiállapot után folytatott tárgyalásokat Phenjanban. Albright látogatásának fő célja az amerikai elnök november közepére tervezett vizitjének előkészítése volt. Észak-Korea a jelek szerint igyekszik felgyorsítani nyugati közeledését, ugyanakkor nem sok hajlandóságot mutat sztálinista rendszerének megváltoztatására. Clinton bízik abban, hogy elnöksége utolsó közvetítési kísérlete még javíthat az ír, illetve a közel-keleti békefolyamat sikertelensége miatt kedvezőtlen diplomáciai mérlegén.



Észak-koreai katonák fogadják az amerikai külügyminisztert. A rezsim nem változik
    Fotó: Reuters

Phenjan továbbra is folytatja hatalmas hadi gépezetének fejlesztését, miközben az
ország nemzetközi adományokkal próbál segíteni a pusztító éhínségen. A
kritikusok máris jelezték: az észak-koreai nyitás a tönk szélére jutott rezsim változása
nélkül zajlik. Ugyanakkor Albrightnak nem kellett eredmény nélkül elhagynia Észak-Koreát,
hiszen ígéretet kapott Kim Dzsong Iltől, hogy Phenjan beszünteti ballisztikus rakétákkal
végzett kísérleteit. Az észak-koreaiak két éve bocsátották fel Taepo Dong–1 közép-hatótávolságú
rakétájukat, amely átrepült Japán felett, és az óceánba zuhant, miközben azt állították,
hogy műholdat lőttek fel. Az amerikaiak szerint a Taepo Dong–2 képes lenne csapást mérni
az amerikai szárazföldre is. Ez volt a fő oka az amerikai rakétavédelmi rendszer
(NMD) kifejlesztésének. Az észak-koreai vezető mostani ígérete kétségesnek látszik,
hiszen nemrégiben Putyin orosz elnöknek is tett hasonló utalást, amit később így
kommentált: "csak tréfáltam". A Nyugat mindenesetre hitelt ad Kim szavainak:
Nagy-Britannia jelezte, hogy tárgyalásokat akar indítani a diplomáciai kapcsolatok
felvételéről. Észak-Korea rakétaprogramjának jelentősége messze túlmutat az ország
határain: feltételezések szerint alkatrészeket szállít Pakisztánnak és több közel-keleti
országnak, köztük Iránnak. Bár az észak-koreai rakéta nem éppen finoman kimunkált,
a Pentagon szerint 2005-re képes lenne elérni és atombombát ledobni amerikai városokra.
Bill Clinton állítólag évi 300 millió dollár gazdasági segélyt ajánlana a rakéta-
és nukleáris programokról való lemondásért cserébe.

Albright az első amerikai elnök, akivel az észak-koreai vezető találkozott. Nagy
befolyású apja, Kim Ir Szen többször találkozott Billy Graham baptista prédikátorral,
és nem sokkal halála előtt jachtkirándulást tett Jimmy Carter egykori amerikai elnökkel.
A mostani látogatás során bebizonyosodott, hogy a nyitás még éppen csak az elején
tart. Az egyik magas rangú észak-koreai politikust sikerült ugyanis megdöbbenteni,
amikor az amerikai küldöttség tagjai a tudomására hozták: Kim De Dzsung dél-koreai
köztársasági elnök nemrégiben béke Nobel-díjat kapott.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!