hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az olasz huszonegyes

2000. 10. 28.
Huszonegy éves korszak záródott le a legendás Scuderia Ferrari történetében. Ötévi kemény munka után Michael Schumacher és a Jean Todt által vezetett csapat végre megnyerték a Formula–1 egyéni világbajnoki címét. A Ferrari már tavaly is zsebre tette a konstruktőri címet, annak ellenére, hogy Michael Schumachert lábtörése miatt a szezon felében nélkülözniük kellett. Sőt Eddie Irvine a szezon végéig esélyes maradt a pilóták bajnoki címére. Schumi tavaly Malajziában csúcsformában tért vissza a lábtörése után, és az idén is szenzációs teljesítménnyel kezdett.



A háromszoros világbajnok már új célokon gondolkodik     Fotó:
Reuters

Ferrari dupla győzelem Melbourne-ben Schumival az élen. A harmadik nagy meglepetésre
Ralf Schumacher a frissen debütáló BMW-Williamsben. További két Schumacher-győzelem
Interlagosban és Imolában. A McLaren–Mercedes csapat az első két versenyen nem is
szerez pontot. A San Marinó-i nagydíjon a Häkkinen–Coulthard páros már a 2. és a
3. helyen, majd az új, tavaszi időpontban rendezett silverstone-i futamon Coulthard
megszerzi a McLaren első idei győzelmét Häkkinen és Schumacher, no meg a hazai közönség
előtt. Újabb McLaren kettős győzelem Barcelonában, ezúttal fordított felállásban,
Schumacher csak az ötödik öcscse és Barichello mögött. A nürburgringi Európa-nagydíjon
ismét fordul a kocka, Häkkinen és Coulthard ismét Schumacher mögé szorulnak.

A monacói nagydíjat csak harmadszorra sikerül elindítani. Schumacher és Jarno Trulli
az élen. A német pilóta a verseny felére több mint fél perccel vezet a többiek előtt.
A verseny második felében azonban az elrepedt kipufogójából ömlő kipufogógáz
miatt szétesik a hátsó futóműve, és kiállásra kényszerül. A győzelem Coulthard
ölébe hull. Montrealban viszont ismét duplázik a Ferrari.

Nagyjából az idény felénél járunk, Schumacher nyolcból öt versenyt már megnyert,
56 ponttal vezeti az egyéni bajnokságot. Vajon meg lehet-e állítani? Ami még érdekesebb,
hogy erre David Coulthardnak 34 pontjával több esélye van, mint kétszeres világbajnok
finn csapattársának. Ekkor kezdődik Michael pechsorozata és Mika Häkkinen feltámadása.
A finn a következő ötből három versenyt megnyer (Ausztria, Magyarország és
Belgium), miközben Schumi egyszer motorhiba miatt áll ki (Magny-Cours), kétszer pedig a
rajt után hátulról belemennek az A1-Ringen és Hockenheimben. Ez utóbbit egyébként
nyugodtan nevezhetjük az év versenyének. Eszement előzések, a 18. helyről induló
ferraris Barichello élete első győzelme, a pályán kószáló kirúgott francia
Mercedes-alkalmazott bosszúja (sikerült…), száraz gumik az esőben és Ross Brawn
zseniális taktikája. Schuminak csak két második helyre futja a Hungaroringen és
Spa-ban. Fordult a kocka, a finn már 6 ponttal vezet a Ferrari német pilótája előtt.

Ekkor jön az újabb fordulat, és naná, hogy Monzában. Schumacher újra nyer az
eksztatikus olasz tifosik előtt, és hátrányát 2 pontra szorítja le. Innentől kezdve
megállíthatatlanul tör a világbajnoki cím felé. Ferrari-dupla a fantasztikus
indianapolisi pályán 250 ezer néző előtt, ezt a McLaren tisztának nem igazán
nevezhető taktikája sem akadályozhatja meg. Coulthard ugyanis (szándékosan?) kiugrik
a rajtnál, majd látványosan lelassulva tartja fel Michaelt, hogy Häkkinen utolérhesse.
A sors bosszúja nem késik, a skót megkapja a maga 10 másodpercét, Häkkinen autója
pedig felmondja a szolgálatot. Két verseny van hátra. Ha Schumacher egyszer nyer vagy kétszer
második lesz, már övé a cím, akárhogy is szerepel Häkkinen.

2000, Jom Kippur napja, Szuzuka, Japán. A második helyen autózó Schumacher második
kerékcseréjére három körrel később kerül sor, mint az addig vezető Häkkinenére,
és pontosan ez idő alatt kicsit jobban kezd szemerkélni az eső. Néhány vad kör a könny?
Ferrarival, majd be a boxba. Schumacher Ross Brawn hangját hallgatja a kerékcsere közben:
"Jó lesz… Egész jó lesz." Michael már várja a Häkkinen feltűnésére reagáló
csalódott mondatot: "Nem, mégsem." Ehelyett a boxból induláskor Ross Brawn megszólal:
"Rohadtul jó lesz!!" Schumacher az első helyen, mégpedig nem is akármekkora, 5 másodperces
előnnyel! Fél óra múlva ünnepel egész Itália. Kerpenben, Schumi szülővárosában
utcát neveznek el az újdonsült háromszoros világbajnokról. Alain Prost és Jody
Scheckter (a legutóbbi ferraris világbajnok 1979-ből) méltatják Schumacher kivételes
tehetségét. Másnap az olasz La Gazzetta dello Sport mintegy 15 oldalon számol be a
szuzukai eseményekről. Két héttel később Schumacher Malajziában újra nyer, hogy 18
pontos előnnyel a konstruktőri címet is bebiztosítsa a Ferrari számára.

Szélsőséges évad volt ez. Schumacher nem kevesebb mint 9-szer diadalmaskodott, ez a
futamok több mint fele. A Ferrari és a McLaren pilótáin kívül senki más nem nyert
(Häkkinen négyszer, Coulthard háromszor, Barichello egyszer).

Néhány fontosabb mérföldkő a Ferrari 21 szűk esztendejének történetéből:

1979: Jody Scheckter világbajnok a Ferrarival;

1982: a konstruktőri címet beárnyékolja Gilles Villeneuve tragikus halála;

1983: újabb konstruktőri cím;

1988: kettős Ferrari győzelem Monzában (Berger–Alboreto), nem sokkal Enzo halála után;

1990: A mcLarenes Senna 7 ponttal győzi le a ferraris Prostot;

1994–1995: Schumacher két világbajnoki címe a Benettonnal;

1996: Schumacher első éve a Ferrarinál, három győzelem;

1997: öt győzelem, Schumacher végig esélyes, az év végén elveszik pontjait,
Villeneuve nyer;

1998: Häkkinen a bajnok, de Schumacher már hat futamot nyer;

1999: Schumi sérülése ellenére konstruktőri cím, Eddie Irvine végig esélyes;

2000: egyéni és konstruktőri cím visszahódítása a Mclarenektől összesen 10 győzelem.

Mivel is fejeződhetne be ez az írás? Ron, kezdd mindig elölről...


Herbert nem bír a rajtokkal

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!