hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Drogfüggő sztárok

2000. 10. 28.
Egy váddal kezdődött az utóbbi évek legnagyobb labdarúgóbotránya Németországban. Uli Hoeness, a Bayern München menedzsere vádolta azzal a 47 éves Christoph Daumot, hogy kábítószert fogyaszt, illetve kereskedik vele, valamint lányokat is futtat – ez utóbbi vádját azonban később nyilvánosan visszavonta. Daum, aki a Leverkusen vezetőedzője volt, lemondott tisztségéről, helyét a Német Labdarúgó Szövetséggel (DFB) történt egyeztetés után az őszi idény végéig Rudi Völler, megbízott szövetségi kapitány veszi át a Leverkusen kispadján.



Christoph Daum    Fotó: Reuters

Daum saját maga ajánlkozott egy teszt elvégzésére, állapítsák meg a hajából,
fogyasztott-e kábítószert, és az eredmény pozitív lett. Mivel bebizonyosodott, hogy
valóban drogozott, feleslegessé vált a rágalmazási per, melyet Hoeness ellen indított.
A Bayer Leverkusen azonnali hatállyal felbontotta az edző szerződését.

Érdekes adalék, hogy a drogfogyasztásra utaló Hoeness egyesületénél is vihart
okozott a bejelentés. Franz Beckenbauer, a Bayern München elnöke döbbenetének adott
hangot, amikor értesült a menedzser nyilatkozatáról. Karl-Heinz Rummenigge, a müncheni
egyesület alelnöke ugyanakkor a vezetők teljes támogatásáról biztosította
Hoenesst. A botrány szolgáltatott alapot arra, hogy Daum egykori üzlettársa
feljelentette csalásért is. Bernd Thränhardt kölni filmproducer és Jimmy Hartwig
egykori válogatott labdarúgó is bevallották: többször is fogyasztottak kokaint együtt.

A DFB elnöksége kezdetben nyíltan kiállt Daum mellett, és fel is szólította
Hoenesst, hogy a német futball érdekében minél hamarabb rendezze viszonyát a
Leverkusen edzőjével. Ezen az állásponton a drogteszt megismerése után természetesen
azonnal változtatott. Az ártatlanság vélelmét tartotta meg Beckenbauer is, aki a volt
leverkuseni edzőt tartotta a legmegfelelőbb jelöltnek a szövetségi kapitányi
posztra. Beckenbauer, aki a DFB alelnöke is, Daum személyes tragédiájának nevezte az
esetet. "Nagyon sajnálom Daumot, mert ő tényleg kiváló edző. Most igazából arra
van szükség, hogy támogatást nyújtsunk neki" – mondta az 1860 München edzője,
Werner Lorant. Lothar Matthäust, a jelenleg New Yorkban játszó százötvenszeres német
válogatottat is váratlanul érte a hír: "Nem is értem, miért vállalta a vizsgálatot,
ha volt valóságalapja a gyanúsításnak."

Szakemberek szerint az ügy igazi vesztese a sport. A német futballban egy évtizede
hirdetik a "Ne adj esélyt a drogoknak" jelszavát. Most a labdarúgás egyik
prominens képviselője vétett e szabály ellen. Nyilván sokan tudtak és hallgattak erről.
Gerhard Mayer-Vorfeldernek, a DFB elnökének a rátermettsége is kétségessé vált.
Hartwig, a Hamburger SV (HSV) volt játékosa azt állítja: a kokain teljesen "elfogadott"
drognak számít a sztárok között. "Ha a Német Labdarúgó Szövetség azzal bízna
meg, hogy vizsgáljam meg a Bundesliga-klubokat, úgy legalább húsz-harminc játékosról
deríteném ki, hogy kokainnal él most is" – mondta a volt futballista.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!