hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2001. 07. 28. (V/30) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Maradnak a békefenntartók

Az amerikai államfő a hét elején, a G8-csúcstalálkozót követően felkereste a Koszovóban állomásozó amerikai békefenntartó egységeket. Négyórás ottléte alatt Bush aláírásával törvényerőre emelt egy javaslatot, amely 1,9 milliárd dollárral megemeli a fegyveres erők fizetését és juttatásait, beleértve a betegbiztosítást.

Újra aktív az Etna

Tovább tart a rendkívüli állapot az olaszországi Catania tartományban, ahol kétnapi viszonylagos nyugalom után csütörtökön ismét aktívabbá vált az Etna. A szicíliai tűzhányó újabb kitörése megrongálta a hegyre vezető drótkötélpálya tartóoszlopait, és komolyan veszélyezteti a hegy lábánál fekvő pihenőhelyet, melynek megmentéséhez a hadsereg is segítséget nyújt. 

A Vatikán erkölcsi kudarca

Felfüggesztette tevékenységét az a zsidó és keresztény történészekből álló kutatócsoport, amely a katolikus egyház második világháború alatti tevékenységének vizsgálatára jött létre 1999-ben – jelentette be hétfőn New Yorkban a Zsidó Világkongresszus. A csoport arra hivatkozva adta fel munkáját, hogy a Vatikán megtagadta a kutatásokhoz igényelt további betekintést a Szentszék levéltárában őrzött, a holokauszt korszakával kapcsolatos dokumentumokba. 

Egyoldalú megfigyelők

Eredménytelenül ért véget a hétközi, Tel Avivban tartott soros biztonsági találkozó a palesztin hatóság és az izraeli kormány képviselője között. A CIA felügyelete alatt hétről hétre tartott megbeszélésen azt vitatják meg, hogy az elmúlt héten vajon megvalósultak-e a Tenet-terv tűzszünetre vonatkozó előírásai. A szokásos koreográfia szerint a palesztin fél igenlő válaszára az izraeliek tagadólag rázzák a fejüket. Arafat érdeke, hogy a folytatódó palesztin erőszak közepette a politikai tárgyalások megújuljanak, és a kettős nyomás alatt újabb és újabb engedményekre kényszerít-sék Izraelt. A Saron vezette egységkormány alap-elve változatlan: nem újítják fel a politikai tárgyalásokat, ameddig a palesztin erőszakcselekmények teljesen meg nem szűnnek. 

Belföld

Szkeptikusabb magyarok

Ha ma tartanának népszavazást az ország EU-csatlakozásáról, akkor a magyarok 54 százaléka szavazna igennel, 15 százaléka pedig nemmel, míg 31 százalék nem tudna állást foglalni ezen kérdésben – állapította meg a GfK Hungária piackutató intézet által végzett legfrissebb felmérés. Szakértők szerint a "szavazatok" inkább érzelmekre, mintsem tudatos érvekre épülnek. Így egy kommunikációs kampány, amely a célzott meggyőzésen alapul és nem csak általános frázisok hangoztatásán, nagyban befolyásolhatja a jelenlegi helyzetet.

Polgáriasított boszorkányok

Boszorkányszépe-választás, boszorkányéj misztériumjáték, emlékezés a szegedi boszorkánypörökre, emlékmáglya-gyújtás. A sok sport mellett többek között ezek a fő programjai az első Szögedi Boszorkány Napok rendezvénysorozatának a hétvégén. Az eseményt az teszi különössé, hogy Semjén Zsolt egyházügyekért felelős helyettes államtitkár az úgynevezett szektaügyekben mindig elítélően példálózott a boszorkányokkal. A Fidesz-vezetés? Szeged viszont támogatja a rendezvényt.

Szakadár kisgazdák szakadása

Reform Kisgazdapárt néven pártot alapított Liebmann Katalin. Igaz, az országosan ismert kisgazda politikusok közül senki sem csatlakozott az új párthoz, sőt szinte mindannyian elhatárolódtak Torgyán Józsefné Cseh Mária egykori bizalmas barátnőjétől. 

Földről könnyebb

A kormány még a parlament őszi ülésszaka előtt felállítja a Nemzeti Földalapot – jelentette be a kabinet kedd esti döntését Orbán Viktor miniszterelnök szokásos szerda reggeli rádióinterjújában. Tájékoztatása szerint létrehoznak egy gazdasági társaságot, amely azonnal hozzálát a zsebszerződésüket felfedő, földjeiket eladni szándékozó gazdák termőföldjének megvásárlásához. 

Víz nélküli élet

Város a román határszélen, Budapesttől háromszáz kilométerre. Semmi exkluzív, semmi különleges, még millenniumi zászlóról sem számoltak be a híradók. Igaz, a régebbi generáció még úgy tanulta, hogy ezen a településen, Battonyán kezdődött meg a dicső Vörös Hadsereg negyvenévesre sikerült, ideiglenes országlása. Azóta ritkán lehet hallani a településről, bár Karsai József, a híres búzaégető, anti-torgyánista népvezér hol itt, hol ott zárja el a megyében az utakat. Ennyi, amit tudni lehetett egészen a múlt hétig, amikor bombaként robbant a hír, hogy a helyi vízszolgáltató drasztikus lépésre szánta el magát a renitens vízfogyasztók egy részén példát statuálva: harmincnyolc helyen azonnal leszereltette a vízcsapot. Az érintettek ugyanis nem tudták fizetni vízfogyasztásukat, és néhány ezer forinttól több tízezres nagyságrend? adósságot halmoztak fel. 

Hit és értékek

Dolgozz és higgy

Az üzleti világ sorra döntötte le az olyan tabukat, mint a faji, nemi megkülönböztetés, a csökkent munkaképesség? dolgozókkal való bánásmód vagy éppen az alkalmazott szexuális beállítottsága. Mindenre találtak már választ – amit az esetek döntő többségében jogi formában is megfogalmaztak –, a hitről azonban még csak szó sem esett. Elemzők szerint ennek oka az a hagyományos felfogás, amely élesen elkülöníti a szellemi dolgokat a munkától, ma azonban már egyre többeknek van igénye a munka, az üzlet és a hitélet távolságának csökkentésére. Világszerte gomba módra jönnek létre olyan keresztény szervezetek, amelyek tanácsadással, továbbképzéssel, a bibliai elvek felvállalásával igyekeznek harcolni a "vasárnap-hétfő szakadék" felszámolásáért. Az egyre erőteljesebb mozgalomra számos "világi" orgánum is felfigyelt, pozitív példaként állítva be azt olvasói előtt. 

Lincoln és az angyalok

Az alábbiakban néhány kérdés és válasz következik azok közül, amelyekkel leggyakrabban találkoznak a tanácsadók.  Válogatásunk a Workplace Wisdom (Munkahelyi Bölcsesség) szervezet honlapjáról származik.

Óvilág az Újvilágban

Ha Kolumbusz Kristóf – miután navigációs hiba folytán a Bahama-szigetek partjainál horgonyzott le – 1492 őszén nem Kuba, hanem északnyugat irányában bont vitorlát, talán az amerikai kontinens északi területein is a később Dél-Amerikában kialakult társadalmi-vallási berendezkedés szerinti civilizáció épül ki. A sors azonban Európa vallási üldözötteit vetette az északi szárazföldre, Amerika társadalomföldrajzi szempontból miattuk lett kettős arculatú. Államalapító utódaik az Újvilágban ténylegesen új világot akartak teremteni, amelyben mindenki egyenlő, s a vallásgyakorlás is demokratizált. Az állammal Európában összefonódott katolikus egyháztól az új közeg új életvitelt követelt meg, így Észak-Amerikában a katolicizmus máig sajátos, demokratikus szellem? változata alakult ki.

Bush hallgat a pápára

George W. Bush amerikai elnök a héten első ízben találkozott II. János Pál pápával. A Castel Gandolfo-i apostoli palotájában zárt ajtók mögött folyó találkozót egyoldalú udvarlás előzte meg. "A hazámban rendkívüli befolyása van a Szentatyának (…), amit ő mond, az az egész világra hatással van – adott hangot izgatottságának az Egyesült Államok katolikus választóinak szavazataira is kacsingató Bush a megbeszélés előtt –, értékelem az erőfeszítéseit, amelyeket mindig a megbékélés szelleme vezérel." Az amerikai püspökök körül megválasztása óta fáradhatlanul legyeskedő Bush – amerikai sajtóvisszhangja szerint – a pápánál tett vizitet is a republikánus párt törékeny fölényének tudatában szánja nagyszabású gesztusnak az amerikai egyház felé. Az Egyesült Államok püspöki konferenciájának atlantai ülése óta nem minden ok nélkül érzi sürgetőnek, hogy engesztelést nyerjen: a tanácskozáson kíméletlen határozottsággal ítélték el eddigi kormányzását, amiért – a kiotói egyezmény elvetésével – a környezetszennyezés mellett tett hitet, s nem megfelelően jár el a közel-keleti válság rendezésében. "Be kell látni – húzta alá a püspökkari konferencia zárónyilatkozata –, hogy a palesztin nép teljes joggal ragaszkodik a Gázai övezet harmincéves megszállásának beszüntetéséhez, és a telepesek terjeszkedésének megfékezéséhez". A világ első számú gazdasági hatalmának és legnagyobb keresztény egyházának vezetője között zajlott félórás eszmecserét az amerikai elnök dicsérő szavai vezették fel. George Bush elismeréssel szólt az egyházfőről, amiért erőfeszítéseket tesz, hogy "győzelemre vigye az élet evangéliumát". A kényes kérdésekkel nem is az amerikai elnök hozakodott elő: II. János Pál nyers egyértelműséggel sürgette minden eljárás megszakítását, amely "leértékeli és megszentségteleníti az emberi életet". Mint ismert, Bush elnökségének egyik legösszetettebb – és leginkább vitatott – kérdése mára az lett, támogasson-e a kormányzat emberi embriókból nyert őssejtekkel történő orvosi kutatásokat. A vizsgálatok eredményeket ígérnek az Alzheimer-kór elleni küzdelemben, folyamatában viszont emberi embriók pusztulnak el: a katolikus egyház ezért ellenzi őket. Bush később, a Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón biztosította vatikáni vendéglátóit: döntésekor szem előtt fogja tartani az egyházfő intelmeit.

HÁTTÉR

A genovai csata üzenete

Éles támadások érték Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt a genovai G8 csúcstalálkozó idején alkalmazott, orwellinek minősített biztonsági intézkedések és a szabadjára engedett rendőri erőszak miatt. Az olasz ellenzék a belügyminiszter lemondását követelte, miután a több tízezres tüntetések egyik fiatal résztvevőjét a rendőrök agyonlőtték. Az egyre véresebb incidensek kétségessé teszik a világkormányzat csírájaként működő "gazdagok klubja" csúcstalálkozóinak jövőjét. 

Fejük fölött döntenek róluk

– Sok eredője van ezeknek a tüntetéseknek. Nem lehet azt mondani, hogy egy jól megszervezett hadoszlop egy világos ideológiai elképzelés jegyében menetel. Mint minden látványos, karneválszer? mozgalomnál, forradalomnál, rengeteg szimbolikus tartalmat kapnak különböző gesztusok. Ilyen értelemben egy közönséges balhénak induló balhé egyszer csak olyan jelentést vesz fel, amely egy kozmikus ellenállásszerűséget fejez ki. Tehát nem lehet azt mondani, hogy a szegények lázadnak a gazdagok ellen vagy a jók a rosszak ellen. Van egy sereg olyan probléma, amit az emberek érzékelnek, és amely tulajdonképpen abból a kétségbeesésből vagy zavarból táplálkozik, hogy emberek milliói számára megfoghatatlanná, átláthatatlanná vált a demokrácia, a társadalom működése. Emberek milliói élnek azzal az életérzéssel, hogy semmilyen beleszólásuk nincsen életüket meghatározó dolgok alakulásába, azt érzik, fejük fölött döntenek róluk; ez az, ami ellen tiltakoznak. A környezetért való aggódásban is az emberekben az a konzervatív érzés dolgozik, hogy szeretném megtartani, amim van, szeretném megvédeni a környezetemnek a jelenlegi kereteit, de titokzatos erők ez ellen törnek. Ilyen primitív sémával lehet leírni sok olyan diskurzust, ami ennek kapcsán elhangzik. Az is egy aberrált aspektusa ezeknek a dolgoknak, hogy ezen forradalmi rituálék szerint lebonyolított akciók óriási, minden eddigit elsöprő médianyilvánosságban értékelődnek fel enynyire. Ezeknek a megmozdulásoknak van egy nagyon erős kispolgári jellege is – Franciaországban mindenképpen. Tehát a környezetvédelmi szempontok mellett egyre erősebben megjelenik a kistulajdonosoknak, a kis egzisztenciáknak a kétségbeesett küzdelme. Nem véletlen, hogy a kispolgári mozgalmakban nagyon sokszor lehet érzékelni szélsőjobb vagy szélsőbalos fejleményeket is. Ennek a hátterében az áll, hogy az emberek úgy érzik, ha még összefognak, sem képesek a saját eszközeikkel megvívni azokkal a titokzatosnak tűnő hatalmakkal, amelyek például áron alul begyűjtik a terméseiket. – Mit lát Franciaországban, a tüntetők között milyen arányban vannak az Ön által említett gazdák, az egyetemisták és az anarchisták?– Komoly szakadást látok az amúgy sem homogén tüntetők között. Végül is a tüntetők többsége békés tüntetésre indul és érkezik. Erre a rétegre aztán rászívja magát egy olyan balhéra, heccre képzett társaság, amely diszkreditálja ennek a csapatnak a mozgását.

Önjáró erőszak

– Ha jól értem, itt arról van szó, hogy ezek a globalizációellenes csoportok azért emelik fel a szavukat, hogy a globalizációnak egy tágabb, kiterjesztettebb, bonyolultabb értelme-zésével próbálkozzanak azok, akiknek ezekre a folyamatokra befolyásuk van. Nem a harmadik világból érkező, nyomorult afrikaiak tüntetnek, hanem a jóléti államok középosztálybeli fiataljai: németek, franciák, ola-szok, spanyolok. De hát ez mindig így volt a történelemben, hogy az el-nyomott osztályok nem feltétlenül maguk artikulálták a saját elnyomatásuk problémáját. A globalizáció gyö-keresen átrendezi mind a nemzetállamokat, mind a személyes identitások kialakulását. Ebből a szempontból valódi szorongásokat kelt.– Milyen értékek mellett (vagy ellen) szólnak tulajdonképpen a tüntetések?– Nehéz erről absztrakt módon beszélni, mert itt vannak igenis valódi értékek, amelyeket veszély fenyeget, de vannak természetesen olyan értékek is, amelyek ebből az új helyzetből fakadnak. Olyan, mint egy fausti alku.– Tehát?– Tehát hoz is, visz is. Ezért kell némiképp megértéssel kezelni ezeket a megmozdulásokat, most nem az erőszakos részéről beszélek. Hogy egy európai államban éles lőszerrel lőnek tüntetőkre, azért az elképesztő.– Televízión keresztül úgy tűnt, mintha igazi háborús filmrészletet látnék. – Ennek nyilvánvalóan van egy tüntetési szubkultúra része is, de ha már az erőszakról van szó, ne felejtsd el, hogy itt egy hatalmas, állig felfegy-verzett erőszakszervezet áll szemben köveket dobáló egyetemistákkal. Az erőviszonyok tehát aligha kiegyenlítettek. Miközben én nem vagyok ennek a híve, azért azt látni kell, hogy most, a média vezényelte korban a dolog másképpen nem működhet. Tehát ha most 15-20 ezer egyetemista beszélget valahol a globalizáció problémáiról, az nem lesz hír. Azáltal, hogy kimennek és dobálnak, a dolog hírérték? eseménnyé válik, és ezzel  a dolog létezővé vált. A politika egyetlenegy dologra reagál, az erőre. És amíg ezek a csoportok nem mutatnak erőt, addig az általuk képviselt nézetek sem fognak megjelenni. Én nem vagyok a kődobálásnak meg a Molotov-koktélozásnak a híve, de az egész dolog azért azt is mutatja, hogy flexibilitás meg posztmodern állam ide vagy oda, azért a hagyományos államszervezet ezekre a formákra nemigen tud normális mértékben reagálni. Még egyszer mondom, éles lőszerrel lőni tüntetőkre, ez teljesen elképesztő! Az erőszakszervezetek alkalmazásával épp az az egyik jelentős probléma, hogy gyakran önjáróak lesznek, és ellenőrizhetetlen eseményeket indukálnak. Nem gondolom, hogy felsőbb politikai döntés lett volna, hogy mártírt kell kreálni a tüntetők számára. – Jónak vagy rossznak látod végül is, hogy a világ vezetői találkoznak?– Semmi rosszat nem látok abban, hogy találkoznak és beszélgetnek. Akár a G8-ak, akár az OECD-vezetők, akár az Egyesült Nemzetek Szövetsége, akár a Világbank. A kérdés az, milyen döntések születnek, és ezek mennyiben végrehajthatók. Annyit azért még gondolok, hogy van egy nemzeti méretek fölötti regionalizáció, aminek az EU csak az egyik része, az amerikai szerveződés a másik, Délkelet-Ázsiában is megfigyelhető ez a lazán, összefonódva szerveződő valami. E szerveződést, összefonódást a világkapitalizmusnak ez a borzasz-tóan felfokozott ritmusa, úgy gondolom, csak fokozni fogja. – Lehet alternatívája a tanácskozásoknak, megbeszéléseknek, összejöve-teleknek?– Talán csak az, hogy ne találkozzanak, de ez borzalmas lenne. Be-zárkózáshoz vezetne, az meg félreértések forrása lehetne. Ebből a szempontból metternichista vagyok. Tehát csak találkozzanak, sőt a kong-resszusokon táncoljanak is.

Hajrá pedagógusok

A bérverseny győztesének kikiáltott pedagógusok részére idén bérkorrekció vált szükségessé. "A jövőben nem kívánunk ezért a magától értetődő, minimálisnál is kisebb célért küzdeni minden évben, hanem elvárjuk, hogy a mindenkori kormány olyan költségvetést tervezzen, amely lehetővé teszi programjának végrehajtását"– olvassuk a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete honlapján. A szakszervezet szóvivője, Molnár Péter szerint példátlan, hogy a kormány a béremelést a pedagógusok esetében többletmunkához köti. 

Tusnádfürdői reformerek

Interjú Tőkés László Királyhágó-melléki református püspökkel, az RMDSZ tiszteletbeli elnökével 

Megélénkülhet a használtlakás-piac

Újabb könnyítéseket szavazott meg a lakástámogatási rendszeren keddi ülésén a kormány. A lakás piacra gyakorolt hatását még vizsgálják a szakemberek. A kedvezményezettek körén belül kiemelt szerepet kapott a nagycsaládosok köre, akik számára már használt lakás vásárlása esetén is lehetővé teszik, hogy vissza nem térítendő szociálpolitikai támogatást vegyenek igénybe.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!