2007. 04. 06. (XI/14)
A jövő embere

A jövő embere

2007. 04. 11.
A Teremtés könyvében szereplő ősi ígéret szerint születni fog egy ember, a jövő embere, aki az álnok kígyó fejét összezúzza, a rossztól az embert megszabadítja. A kereszténység legfontosabb ünnepének, a húsvétnak középpontjában ez a személy, a Békekötő áll, aki a jövőben nyugalmat hoz a földre, és a népek neki hódolnak. A türelmetlen emberiség régóta igyekszik saját választottjaival betölteni az űrt, amelyet Jézus hagyott a földön feltámadása és mennybemenetele után. Volt, amikor politikai messiásokról kellett hinni, hogy ők nyerik meg a békeharcot. Ma inkább a szabad világ alapjának hitt szekularizáció és a közgondolkodást és közízlést meghatározó kultúra igyekszik megrendíteni a Jézusba mint feltámadott Messiásba vetett hitet, de még azt a tiszteletet is, ami általában az emberek részéről megnyilvánul Jézus mint szent, igaz és jó ember felé. Eddig a média általában megelégedett a keresztények vagy az egyház tekintélyének lejáratásával, illetve bibliaellenes előítéletek lelkekbe oltásával. A Krisztus utolsó megkísértése, A Da Vinci-kód és a Jézus sírja című produkciók új korszakot jelölnek: magát Jézus Krisztus személyét és művét támadják meg. A tartalmától kiüresített, céljában eltorzított húsvét békehőse immár bárki lehet.
2002. 10. 31. (VI/44)
Kőbe vésett kézírás

Kőbe vésett kézírás

2002. 11. 03.
A Hetek múlt heti számában címlapon szerepelt a nemzetközi feltűnést keltett bejelentés a Jeruzsálemben talált temetkezési ládáról, amely oldalán a "Jakab, József fia, Jézus testvére" felirat olvasható. (A legősibb bizonyíték, 2002. október 25.) Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért arám nyelven rögzítették a ládán a jeruzsálemi zsidó családra vonatkozó feiratot? A szálkás óhéber bet?írás helyét a babiloni fogság után a szabályos, szögletes arám írásmód vette át. A betűk mintha egy négyzet oldalaihoz igazodnának, vonalvezetésük jellegzetesen vízszintes és függőleges irányba halad. A Talmud az arám írást "assuritnak", aszszírnak nevezi; egyesek szerint ez a babiloni származásra utal, mások szerint ez a szó "egyenest" jelent, ami az írásképre mutat rá. Éppen szögletessége miatt nevezik ma kvadrátírásnak. Elterjedését a zsidó nép körében Ezra (Ezsdrás) pap korához kötik. Az arám nyelv és írás a babiloni, majd főként a perzsa hatóságok hivatalos érintkezésének eszköze volt, s mint ilyen, a nemzetközi diplomácia "világnyelve" is, amelynek Egyiptomtól a Kaukázusig elterjedt voltát feliratok és más írásos emlékek tanúsítják. 
Újév szeptemberben

Újév szeptemberben

1999. 09. 04.
Az ősi babilóni misztériumvallás egész földön elterjedt változataiban, az úgynevezett tenyészet-enyészet kultuszok középpontjában a természeti év során tapasztalt ciklikus változások állnak. A természet változásai e vallások szerint a meghaló és feltámadó istenség sorsát tükrözik, és ezek a változások újra meg újra ismétlődnek, körfolyamatot, ünnepkört alkotnak. A sötétség és világosság arányának jelentőséget tulajdonító természetvallások, valamint több politeista vallás (római, kisázsiai, ősi germán) az év kezdetét valamely napfordulóhoz kötötték. A téli napforduló után egyre hosszabbodó nappalokat a világosság vagy a nap győzelmével azonosították. Az év fogalmához az önmagába visszatérés képzete tapad, a latin annus eredeti, később teljesen elhomályosult jelentése: kör. A régi ünnepkör európai, krisztianizált változatában tovább él a hagyomány, hogy az év kezdetének és végének az emberek szintén különleges jelentőséget tulajdonítanak. Ezen időszak vásárlási lázzal kezdődik és kicsapongással végződik. Január hónapunk a római év kezdőhónapjának, Ianuariusnak megfelelője a kezdet és a vég kétarcú istenéről, Ianusról kapta nevét. Megszokhattuk, hogy a naptár piros betűs dátumai között az újév napja is szerepel. "A rómaiak hite szerint minden dolog kedvező vagy kedvezőtlen kezdete egyben előjel annak sikeres vagy sikertelen voltára nézve. Ezért az ókori Rómában vidáman köszöntötték az újévet, hogy az egész esztendő e jó ómen jegyében teljék el. Az emberek édes ételeket fogyasztottak, apróbb-nagyobb ajándékokat küldözgettek egymásnak." (Grüll Tibor: Hogyan számláljuk napjainkat? Hetek, 1998. december 31.) A cikkíró találó példaként idéz egy IV. századi szónokot, Libanioszt, aki városa, Antiókhia szokásait írta le: "Mindenki mulat, igyekszik jó hangulatban lenni, és főleg: nyakló nélkül költekezni. Még aki egész évben takarékoskodott: most az is szórja a pénzt, aki józanul élt, csak úgy dönti magába az italt..." Az újévet tivornyákkal köszöntő ünnepléstől igencsak távol áll az évszámlálásnak a bibliai naptárban rögzített módja.Emberi ünnepek és a "teljesen más" A világon mindenütt, minden nemzetnek vannak jeles napjai, történelmi vagy vallási ünnepei. Az emberi nem különféle csoportjai által kijelölt sok ezer ünnep kiemeli résztvevőit a hétköznapokból, legyen az családi vagy nemzeti ünnep, ünnepeljen hősi tetteket vagy családi évfordulókat. Kötődhet az ünnep vallási hiedelmekhez, sőt babonákhoz is. Egy ünnep közösséget teremtő, egy érzést kimunkáló ereje közismert, bár ez önmagában még nem feltétlenül jelent olyan védendő értéket, amihez mindig, minden körülmények között ragaszkodni kell. Szemben a sok-sok általunk, emberek által kreált ünneppel, érdekes, hogy csak hét ünnepről állítja a Biblia, hogy azok kifejezetten az Úr, a kinyilatkoztatás Istene ünnepei. Természetesen maga a Szentírás, amellett, hogy hiteles és ihletett könyv hit és üdvösség dolgában, történelemkönyv is. A Biblia hozzávetőlegesen háromezerötszáz éves pályafutást és a legnépszerűbb könyv megtisztelő címét mondhatja magáénak. Természetesen a hét, évente ismétlődő ünnepnél jóval többel találkozunk lapjain, közöttük több emberi kezdeményezésre jött létre mint zsidó nemzeti ünnep, szabadulás vagy győzelem emlékére. Ilyen a Purim, melynek történeti hátterét Eszter könyve rögzíti, a Hanukka pedig a templomszentelés ünnepe a makkabeusi harcok emlékére. Még a hét, évente ismétlődő és legnagyobb jelentőség? ünnep megtartásának módjában is szabadságot adott a mózesi Törvény a lebonyolítás részleteit illetően, alapos fejtörést és kutatnivalót adva a későbbi korok írásmagyarázóinak. Az ünnep, bibliai fogalma szerint, megadott időben és helyen történő találkozás. Izrael első, nagy csodakorszakában ez nem volt elvont dolog. Az egyiptomi, az egész birodalmat érő katasztrófák, a szináj-hegyi törvényadás körüli események (földrengés, füst, dübörgés, trombitaharsogás) vagy a találkozás Sátra, a pusztai Szentély feletti ködoszlop és az éjszakai lángoszlop járása-kelése miatt fizikailag is merőben más volt, mint a profán helyek és idők. A hangsúly nem azon van, hogy az emberek találkoznak egymással. De nem is minden transzcendens találkozás szent, csak ha az örökkévaló Isten az, aki az ünneplés helyét, idejét, módját meghatározza, és kitűzi az ünnep célját. Ez a cél lehet az Úr szabadító tettének kollektív emlékezetben tartása, lehet cél az öröm és a nyugalom, lehet a bűnbocsánat elnyerése, de minden ünnepnek van egy egyetemes emberi üzenete is, ami túllép Izrael nemzeti keretein. Az egyetemes emberi üzenet pedig nem más, mint a totális megváltás menetrendje. Mózes harmadik könyvének 23. része az egyetlen íráshely, ahol kronologikus felsorolásban szerepel mindegyik, az Úr ünnepének nevezett ünnep. A Hetek hasábjain már találkozhatott a kedves Olvasó a páska, a kovásztalan kenyerek, az első zsengék, a hetek ünnepével. E négy ünnep mutatott előre az Isten által felhatalmazott Messiás világba történő bejövetelére. A pészahi keresztre feszítés a bűnökért bemutatott engesztelő áldozat volt. Halála után a kovásztalan kenyerek idején "teste nem látott rothadást", miként Dávid előre hirdette, feltámadt a halálból az első zsengék napján. Ő a teremtett világ királya és parancsolója, aki a hetek ünnepén Isten Szellemét küldte el tanítványaira, és elkezdődött az új szövetség, a Szent Szellem által szívünkbe írt isteni törvény korszaka. A Názáreti Jézusban, mint Messiásban hívő első generációk felismerték és hirdették, hogy "a Messiás első eljöveteléhez kapcsolódó jelentős események mindegyike hajszálpontosan a megfelelő zsidó ünnepnapon következett be" – írja Marvin J. Rosenthal Az Úr ünnepei cím? könyvében. "Ennek mintájára – vonja le Rosenthal a logikus következtetést –, mindhárom fő esemény, amely a Messiás második eljövetelét kíséri majd, ugyancsak a megfelelő zsidó ünnepnapon fog megtörténni. Ez a három ünnep – a kürtzengés ünnepe, az engesztelés napja és a sátorok ünnepe félreérthetetlenül az egyház elragadtatására, a gonoszok fölötti ítéletre, Izrael megszabadulására és a messiási királyság megalapítására mutat előre." A két szakaszban történő megváltás gondolata éppen a Talmud Rós hasana traktátusában nyert kifejezést: "A Niszán hónapban lettek őseink megváltva, a Tisri hónapban pedig (Rós hasanákor, azaz a bibliai újévkor, amely a mi szeptemberünk tájékán van) a jövőben élők megváltása fog megtörténni." Rós hasaná – a kürtzengés ünnepe Az őszi ünnepek sorát a kürtzengésnek nevezett ünnep nyitja, amelyet kilenc nappal később az engesztelés napja követ, majd öt nap múlva a nyolc napos sátorok ünnepe. A Rós hasaná évkezdetet, újévet jelent. Ilyen néven azonban nem találjuk a Tórában. Az elnevezés legkorábban az i. sz. 2. századtól jelöli a Bibliában még kürtfúvás napjának (Mózes 4. könyve 29,1), vagy emlékeztető (kürt)harsogás (Mózes 3. könyve 23,24) napjának nevezett ünnepet. A jeruzsálemi Templomban és országszerte megfújták a kürtöket, és szombati pihenőt tartottak. Első pillantásra talán érthetetlen módon a zsidó naptár nem az első hónap első napjától számítja az év kezdetét. A hónapok számlálása tavasszal kezdődik, az éveké azonban ősszel. Az első hónap a mi március-április hónapunkra esik. Régi nevén Áviv, vagyis a zöld kalász megjelenésének hónapja, későbbi neve Niszán, amely hónap történelmi léptékkel is új időszámítás kezdete lett: Ábrahám utódai ebben a hónapban váltak rabszolgákból szabad néppé. Az ünnepek sorát a páska, vagy Pészah, az elkerülés éjszakájának ünnepe nyitja, a kivonulás emlékére. Ez a vallási év kezdőpontja. A polgári újév, a Rós hasaná a vallási év hetedik hónapjának (Tisri) első napjára esik. A bibliai naptár alapvetően holdnaptár, hónapjai a hold ciklusaihoz igazodnak. Minden hónap újholddal kezdődik, így a szeptember második, október első felére eső Tisri hó első napja újhold. Az ünnepek minden évben ugyanarra a holdfázisra esnek. Ez az egyetlen ünnep, amire mindig az éjszakai égbolt sötétsége borul. Az őszi évkezdet a mezőgazdasági tevékenységek, a vetéstől az aratás lezárulásáig tartó folyamat újraindulását jelzi. A földművelés és betakarítás ritmusa kijelöli a mezőgazdasági év kezdetét és végét. Az őszi újév a szombatévek megtartásával is összefügg. A hetes egységekre alapuló naptárban a hetedik nap, a hetedik hónap, és a hetedik év kiemelt jelentőségű. Minden hetedik évben bevetetlenül, mintegy pihenni kellett hagyni a földeket. A szőlőt nem metszhették meg. Ekkor csak szedegetni lehetett a földeken, és a szőlőben – minden terményt, ami magától megtermett, a maga idejében –, de raktározás céljára betakarítani már nem. A szombatév és a hét szombatév letelte utáni jubileum, (héberül jóvél) év beköszöntét kürtzengéssel adták hírül, és a következő mezőgazdasági év végével ért véget. Ezután újra a szántás, vetés, aratás időszaka következett. A két naptár és ezzel együtt a két újév együttes használatát Josephus Flavius, első századi zsidó történetíró is megerősíti. Állítása szerint Izrael egyiptomi tartózkodása idején az év első hónapja Tisri volt, de "Mózes elrendelte, hogy Niszán (...) legyen az első hónap ünnepeik számára, mivel ő abban a hónapban vezette ki őket Egyiptomból: ezért hát ez az ünnep kezdje az évet mindazon ünnepségek tekintetében, amelyeket Isten tiszteletére rendeztek, ugyanakkor megtartotta a hónapok eredeti rendjét az adás és vevés és minden más közönséges ügy tekintetében". A kürtzengés megünnepléséről csak két utalást találunk a Bibliában. Érdekes módon mindkettő a fogság után hazatérők szellemi megújulásáról szól. Ezsdrás, az írástudó könyvében olvassuk, hogy a hetedik hónap első napjára a visszatelepült lakosság felment Jeruzsálembe. Jésua és Zorobábel papok a többi kohanita segítségével a helyreállítás első lépéseként megépítették az oltárt, és újra megkezdték az áldozatok bemutatását (Ezsdrás 3,1–3) Nehémiás számol be arról, hogy Jeruzsálem falainak felépítése után ugyancsak a hetedik hónap első napján történt, hogy Ezsdrás felolvasta Mózes Törvényét a Vízkapu előtti téren összesereglett népnek. Férfiak, asszonyok hallgatták, ahogy Ezsdrás egy emelvényen állva kora reggeltől délig hangosan felolvasta a tekercseket, a léviták pedig a nép nyelvén, arámul magyarázták a héber Írásokat. Amikor Mózes könyveinek végére értek, el tudjuk képzelni, milyen drámai felismerést okozhattak az áldás feltételéről és az engedetlenség büntetéséről, a szétszóratásról, kiszolgáltatottságról és nyomorról szóló szavak. Megértették az emberek, és elkeseredésükben sírtak. Ezsdrás viszont lelket öntött beléjük, és arra kérte őket, hogy inkább örüljenek, hogy az Úr szavait hallhatták, ami felvilágosította őket, mert az ebből fakadó öröm erőforrás lesz számukra, és ellenségeikkel szemben biztonságot fog adni nekik (Nehémiás 8,1–12). Egy kis időutazás a Második Templom korában Képzeljük el, hogy egy szép nap a dunántúli lankák vagy a magyar róna végtelenje helyett a júdeai dombokra épült városkák egyikében virrad ránk. Autótülkök helyett tehénbőgés, távoli nyájak bégetése vegyül a friss őszi szélbe, és a szikrázó fényben Jeruzsálembe tartó utasokat pillantunk meg, ahogy szamárháton igyekeznek a városba. Hányadika van? Rájövünk, hogy majdnem kétezer évet visszarepültünk az időben, ezért zsebrádiónkból nem tudjuk meg a pontos dátumot. De kérdezzük meg az egyik utazót! "Elul hónap, mely huszonkilenc napos, eltelt" – magyarázza készségesen kísérőnk, egy tisztes ősz úr. "Láttam a vékony holdsarlót alkonyatkor, a megfelelő időben, Elul újholdjától számított harmincadik napon (tudod, minálunk a nap akkor kezdődik, ha feljön az első csillag)." Jószé ben Hananja fiatalkorától jár fel újholdkor tanúskodni, valamiképp szent kötelességének tartja. Betabara, szűkebb pátriája, nem arról híres, hogy a Jordán folyón itt lehet legkényelmesebben átkelni, s a helybeliek büszkék arra, hogy e helyszínen történt meg, hogy Józsué vezetésével száraz lábbal kelt át a nép, és lépett először Kánaán földjére. Estefelé már figyelni kezdte az égboltozatot, és reménykedett, hogy a felhők nem nehezítik meg dolgát, és megpillantja a holdat, ami olyan, mint egy vékonyka ezüst fonál. A megbízhatóság fontos. Például sem szerencsejátékosokat, sem szamaritánusokat nem tartanak hitelre méltó tanúnak. "Akkor most elseje van, igaz?" – kérdezzük. "Nem, még nincs. Csak akkor kezdődik az új hónap, ha a Szanhedrin kihirdeti, és megszólal a kürt. Meg fogod hallani, a Szentély irányából harsan fel. Minden hónap első napját sófárfúvással ünnepeljük. Tisri hónap a hetedik a hónapok közül, így első napja különösen nagy ünnep. Kürtzengés a neve. Ahogy meg van írva: »Fújjatok kürtöt újholdra, a holdtöltekor, a mi ünnepünk napján, mert végzett dolog az Izraelnél, a Jákób Istenének rendelése.« Ezt éneklik a léviták az áldozat bemutatása közben, a Szentély oltáránál. A kürt a népet egybehívja, csatában a kürtszó ad riadót, és megfújták a sófárt az áldott emlékezet? Salamon vagy az álnok Absolon királlyá emelésénél is..." De igyekezzünk, hogy az elsők közt legyünk! A Bét Jaazek udvarban már gyülekeztek a különböző városokból érkező tanúk, akik a Szanhedrin elé siettek, hogy a fontos eseményt bejelentsék. Jószé elmondja, hogy az elsőként érkező két tanút kérdezik ki először és a legalaposabban, ezért tartózkodnak hoszszabban a törvényszék előtt. Csakhamar bejutunk. A tanúk közül szerencsére először az idősebbnek teszik fel a kérdéseket. Rabban Gamaliél elnököl. Barátságosan fordul kísérőnkhöz: "Mondd, hogyan láttad a holdat? Szarvai a Nap felé fordultak, avagy elfordultak tőle?" "Elfordultak!" – hangzott kísérőm válasza. A további kérdések arra vonatkoznak, hogy a holdsarló a Naptól északra, vagy délre volt, milyen magasan állt, valamint milyen széles volt. A főtanács tagjai helyeslően bólogattak. A tanúság érvényes volt. A falon és egy táblán holdábrák láthatók a járatlan tanúk kikérdezéséhez. "Így, vagy úgy láttátok-e a holdat?" Hát, mi bevalljuk, sehogyan sem láttuk. A türelmes Gamaliél biztat, jöjjünk máskor is. Úgy látszik, az előttünk levők tanúsága érvényes és egybehangzó volt, mert minket már csak felületesen kérdeztek ki. Mindazáltal mindenkit meghallgatnak, nem mintha szükség lenne további tanúkra, hanem csak azért, hogy "lábaikat el ne vagdalják" a tanúknak, azaz máskor is szívesen jöjjenek. Ugyanezen bölcsesség miatt kint már várt ránk a tanúknak készített lakoma. A Szanhedrintől aztán futár megy az Olajfák hegyére, ott máglyajelzéssel adják a távolabbi vidék tudtára a újhold és az újév beköszöntét. A jelzés láttán a következő hegycsúcson is máglyát gyújtanak. Így megy tovább a jelzés egész Babilóniáig. Magas hegycsúcsról nézve a sűrűn lakott bábeli diaszpóra mintha lángtengerben égne. Jószé még be sem fejezte magyarázatát, a nagyteremben a Szanhedrin feje felkiáltott: "Szentesítve van!" A testület képviselői kétszer rázúgták: "Szentesítve van!" "Nem értem Gamaliélt!" – lépett ki rabbi Józsua a teremből, társának hevesen magyarázva. "Akkor is kihirdette az újholdat, ha az a várt időben nem volt látható, mondván, hogy ha láttuk, ha nem, az Ég már szentesítette!" Társa így érvelt: "Ha tépelődni akarunk Gamaliél törvényszékének döntésén, akkor tépelődnünk kellene minden törvényszék döntésén, ami Mózes óta fennállt. Mikor három férfi mint bíróság dönt Izraelben, hasonló tekintélyük van, mint Mózes bíróságának. Ezért nem nevezi meg az Írás név szerint a hetven vént, akik Mózessel, Áronnal, Nádábbal és Abihuval szintén ott voltak a Sinain..." A rabbinikus vita végét nem várhatjuk meg... A képzelt időutazás történelmi idejében még fennálló Szentély pusztulása után az ünnepet csak úgy tudták megtartani, ha hozzáigazítják a szétszóródott és elveszített nép új körülményeihez. Titus római diadalívén látható a jelenet, ahogy a papok templomi ezüst trombitáit, hadizsákmányként hurcolják el. A földjéről elűzött nép számára lehetetlenné vált a hagyományos ünnepek megtartása, az áldozatok bemutatása. Mivel Tisri hónap első napja nemcsak a kürtzengés, hanem a polgári évkezdet napja is, az egybeesés által lehetséges volt az ünnepet fenntartani, új értelemmel töltve meg azt. Így vált a kürtzengés ünnepe zsidó újévvé. A próféták az Úr napjának, és a harag napjának neveznek egy jövőben elkövetkező, apokaliptikus ítéletet hozó időszakot. Ez a nap Izrael történelmének legsötétebb napja lesz. Csakúgy, mint a Rós hasaná hold nélküli éjjelét, a sötétség és riadókürt felharsanása jellemzi. Ámós próféta a veszedelmes időt így látja: "Jaj azoknak, akik kívánják a Úrnak napját! Mire való néktek az Úrnak napja? Sötétség az és nem világosság. Mintha valaki oroszlán elől szaladna, és medve bukkanna rá vagy pedig bemenne a házba és kezét a falhoz támasztaná, és kígyó marná meg. Nem sötétség lesz-é az Úrnak napja és nem világosság?! Sötétség lesz az, s még hajnalfénye sem lesz." (Ámós 5,18–20) Sofóniás ugyancsak egy rendkívüli megpróbáltatást jelentő napról beszél, amelyen a harcosok keservesen kiáltoznak: "Az Úr napjának szava keserves, kiáltoz azon a hős is. Haragnak napja az a nap, szorongatásnak és nyomorúságnak napja, pusztításnak és pusztulásnak napja, sötétségnek és homálynak napja, felhőnek és borúnak napja. Kürtnek (...) napja." (Sofóniás 1,14b–16) A rendkívüli, kozmikus sötétség nem biztos, hogy természetes okokkal magyarázható. Jóel kijelenti, hogy az Úr napját megelőzően (például délben) "a nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úr nagy és rettenetes napja" (Jóel 2,31) Ámós könyvében a nap déli besötétítése szerepel. "És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom napot délben és besötétítem a földet fényes nappal. Ünnepeiteket búra változtatom és minden dalotokat szomorú énekké! Gyászruhát borítok minden derékra, és kopaszságot minden fejre, és olyanná teszem, mint aki egyetlen fiát siratja, a vége pedig, mint a keserűség napja!" (Ámós 8,9–10) Zakariás próféta szerint maga az Úr fog kürtöt fújni, és újra megjelenni forgószélben és tűzben, mint a törvényadáskor, ezúttal az ítéletre. A Rós hasanát követő ünnepek felcsillantják a reményt, hogy ebből a végső megpróbáltatásból is megszabadulhat Izrael. A zsidó tradíció szerint "a kosszarvat fogja a Szent, áldassék neve, megfújni, amikor a Dávid fia, a mi Igazunk kijelenti magát, ahogy megmondatott: »És az Úr Isten fogja fújni a kürtöt.«" (Zak 9,14) A kürtszó harcot jelez, de az összegyűjtés eszköze is. Az élő és a már elhunyt igazak romolhatatlan testben történő feltámadásának várása szintén összekapcsolódott ennek a jövőben várható eseménynek a bekövetkezésével.
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!