Hetek Univerzum
Pünkösdkor született az egyház
Jeruzsálemtől a föld végső határáig

Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

Pünkösdkor született az egyház
Jeruzsálemtől a föld végső határáig
2020. 05. 28.
Kétezer évvel ezelőtt, egy zsidó zarándokünnepen Jeruzsálemben megszületett az egyház, és egy nap alatt egy 120 fős imacsoportból több mint háromezer lelket számláló közösséggé vált. (2020.05.29.)

Az ősi zsidó zarándokünnepek között Jézus korában pünkösd a leglátogatottabbnak számított, amikor a hívek mindenfelől Jeruzsálembe sereglettek. Mózes törvénye előírta, hogy minden férfi évente háromszor jelenjen meg az Úr színe előtt. Mindhárom ünnep valamiképpen összekapcsolódott a termés betakarításával, de volt spirituális tartalma is.

Ez a három ünnep a húsvét, a pünkösd, valamint az őszi sátoros ünnep volt, a szüret után, amikorra már minden termést és gyümölcsöt begyűjtöttek.

A kovásztalan kenyerek ünnepén a páskabárányt megsütötték és visszaemlékeztek az egyiptomi szolgaságra és a kivonulásra, amikor Izrael szabad nép lett. Ezután az első kévét sarlóval learatták az árpából. Ez volt az év első zsengéje, amivel hálát adtak a termésért. Ezután hétszer hét napot kellett számlálni, majd a rákövetkező, ötvenedik napon a búzatermés zsengéjéből készült kenyerekért adtak hálát Isten színe előtt. Az Ószövetség nyelvezete hetek ünnepének nevezi a hét hét számlálása miatt, ami a páskaünneptől addig eltelt,

a pünkösd szavunk pedig az ötvenedik napból vezethető le, ami a görög fordításban „pentékoszté” volt.

„Számlálj azután magadnak hét hetet; attól fogva kezdjed számlálni a hét hetet, hogy sarlódat a vetésbe bocsátod. A hetedik hétre következő napig számláljatok ötven napot, és akkor járuljatok új ételáldozattal az Úrhoz. A ti lakóhelyeitekből hozzatok fel két meglóbálni való kenyeret; (...) kovásszal sütve, zsengékül az Úrnak.” (5. Mózes 16.)

.
Shutterstock/Puzzlepix

A Szentély fennállása idején pünkösdkor az egész népért hét egyéves bárányt, egy bikaborjút és két kost áldoztak fel egészen égő áldozatul, a szokásos reggeli és esti áldozaton kívül. A termés zsengéjét két kenyér képviselte, amit kovásszal sütöttek. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor a kovászos kenyér elfogadható áldozat volt. A bűnökért egy fiatal kecskebakot vittek az oltárra, a békekötés jegyében pedig két bárány volt a közösség hálaáldozata Istennek.

Az új kenyér ünnepe

A családok addig nem ettek az új termésből kenyeret, amíg a családfők be nem vitték az oltárhoz a termésük zsengéjét: két kilogrammnyi finomlisztet olívaolajjal keverve, amit a réz­oltáron égettek el, egy liter bort pedig italáldozatul adtak. A paphoz egy egyéves bárányt is vittek, hogy azt feláldozza értük.

Izrael földjén az árpát már Niszán hónapban, március-áprilisban aratni kezdték. Pünkösdkor, Sziván hónap 6. napján – ami május közepére, június elejére esik –, a búza is beérett.

A Tóra arról is rendelkezett, hogy az aratáskor a szegényekről is gondoskodjon a közösség: „Mikor pedig földetek termését learatjátok: ne arasd le egészen a meződnek széleit, és az elhullott gabonafejeket fel ne szedd; a szegénynek és jövevénynek hagyd azokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” (3. Mózes 19.)

Munkaszünet és öröm

Pünkösd örömünnep volt a családoknak, munkaszüneti nap, amikor magukra kellett költeniük jövedelmük egy részét. Ilyenkor nagylelkűen vendégül látták azokat, akiknek nem volt családjuk, vagy nem volt földvagyonuk, mint a lévitáknak, akiknek a hivatása Isten szolgálata volt.

„És tarts hetek ünnepét az Úrnak, a te Istenednek, a te kezednek szabad akarat szerint való adományával, amelyet ahhoz képest adj, amint megáldott téged az Úr, a te Istened.

És örvendezz az Úrnak, a te Istenednek színe előtt, te és a te fiad, és leányod, szolgád, szolgálóleányod, és a lévita, aki a te kapuidon belül van, és a jövevény, az árva és az özvegy,

akik teközötted vannak, azon a helyen, amelyet kiválasztott az Úr, a te Istened, hogy oda helyezze az ő nevét. És emlékezzél meg róla, hogy te is szolga voltál Egyiptomban; és tartsd meg, és teljesítsd e rendeléseket.”

Törvényadás évfordulója

Pünkösd amellett, hogy mezőgazdasági ünnep volt, Izrael népe számára történeti tartalommal is bírt. Sziván hónap hatodik napja az Egyiptomból történő kivonulás, az exodus eseményei között kitüntetett nap volt. Ötven nappal a sietős távozás után, az új haza felé menetelő nép a Sinai-hegy lábánál éppen ezen a napon hallotta az égből a megzendülő harsonák hangját, és a tűzben égő hegycsúcsról a Mindenható dörgő szavát.

Alakot nem láttak, de hangját hallották, amikor a felhőből és a tűzből kijelentette a tíz isteni szózatot, a szövetségnek a népre eső részét, ami mind a mai napig az emberiség örök erkölcsi mércéjét képező Tízparancsolat.

.
Shutterstock/Puzzlepix

A páska­bárány által a kiválasztott nép a szolgaságból megváltott néppé vált, és a szabadulásra következő ötvenedik napon a Törvény által különválasztott közösség lett. Ekként pünkösd a törvényadás évfordulója is, amikor Izrael elhivatást kapott, hogy Isten számára elválasztott, szent néppé váljon, amely tanúskodik az egy igaz Istenről a népek, nyelvek között és

hogy a Törvény megtartásának áldásait demonstrálja.

Az ünnep mai megtartását az ötvenedik napig tartó ómer- (vagy kéve-) számlálás jellemzi, amikor minden napra egy speciális áldást mondanak. A törvényadás évfordulója előtti három nap a felkészülés ideje, ahogyan Mózes idejében készülődött a nép, hogy magát megtisztítsa. A zsinagógákat és a magánlakásokat virággal és illatos fűszernövényekkel díszítik. A férfiak rituális fürdővel és bűnvalló imával készülnek a nagy napra, és mennek a zsinagógába, ahol az esti ima után a kántor áldást mond egy pohár borra. A családfők ugyanígy tesznek az ünnepi vacsora előtt.

A vacsora után akár otthon, akár a zsinagógában, egész éjjel olvassák a Szentírást.

A mára kétnapos ünneppé vált hetek ünnepén, azaz Savuótkor a másnapi ceremónia során Isten nagysága és a Tízparancsolat áll a középpontban. A különleges áldások és imák mellett Ruth könyve felolvasására kerül sor, amelynek cselekménye éppen Pészah (húsvét) és Savuót között történt. Ruth könyvének csúcspontja Dávid ősének, a földje aratását éppen befejező Boáznak és annak a moábi Ruthnak a házassága, aki odatévedt, hogy az elhagyogatott kalászok között szedegessen magának és anyósának megélhetésre valót.

Pünkösd előtt

Azután a húsvéton, amikor a Názáreti Jézust nyilvánosan kivégezték, tanítványainak maroknyi csoportja maradt Jeruzsálemben. A feltámadás reggelén a sírhoz ment néhány volt követője, köztük a magdalai Mária, akik szaladtak, hogy a legközelebbi tanítványainak hírül vigyék, hogy Jézus testét nem találták. A galileai halászemberek, Simon Péter és János, már futva mentek az üres sírhoz. Egyikük, János, csak behajolt, másikuk, Simon Péter bement. Aztán a fiatalabb is bement, és később leírta, mit látott:

a temetéshez való lepedőket ott találták, az arcot fedő kendőt külön, összegöngyölítve látta egy másik helyen a sírban. Látott és hitt.

Nem sokkal később Jézus megmutatta magát, amikor az apostolok az asztalnál ültek. Legközelebb akkor, amikor Tamás – akinek mellékneve Iker, és nem hitetlen – már velük volt, és akinek Jézus megmutatta a testén a szegek helyét és az oldalát. Tamás hitt, de Jézus azt mondta neki, hogy boldogok, akik nem látják és mégis hisznek benne.

.
Shutterstock/Puzzlepix

Negyven napon át megjelenései sorozatával bizonyította egyéneknek és csoportoknak – egy ízben egyszerre ötszáz embernek –, hogy él. Mint első zsenge a halottak közül, kikelt a föld porából, ahová fektették. Azután parancsokat adott nekik a továbbiakat illetően, amik közül leghangsúlyosabb az volt, hogy Jeruzsálemben várják meg az Atya ígéretét. A nagy ígéret a Szent­lélek volt, akit Jézus ígért maga helyett, hogy elküld, hogy követőivel legyen örökké.

A Messiás védjegye

A korabeli messiásvárásnak közismerten fontos része volt a Dávid trónját elfoglaló győztes király várása.

A másik jellemvonás, a prófétai írásokban kijelentett várakozás arra a felkent egyénre vonatkozott, aki megmond mindent, amit az embereknek tenniük kell, ahogyan Mózes összekötő volt Isten és a nép között, olyan, aki beszédét csodákkal hitelesíti. A régi próféták azt is megmondták, hogy a Messiás védjegye és ismertetőjele a mennyei erő lesz, és bölcsességgel, hatalommal, az Úr ismeretével és istenfélelemmel uralkodik.

Akkor a sánták járnak, a süketek hallanak, a vakok visszanyerik szemük világát, és a halottak feltámadnak.

Keresztelő János Júda pusztájában az Úr útkészítőjének vallotta magát, és bejelentette, hogy nem ő a megígért próféta, hanem aki utána jön, az fogja végbevinni Isten aratását és szérűje megtisztítását: „Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jő, erősebb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket. Akinek szórólapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.” (Máté 3.)

A tanítványokat egy közös cél vezette: az ígéret várása, hogy a Szentlélek eljön.

A közel-keleti képes beszéd nyelvén az aratás nem más, mint a jó és rossz szétválasztása, az ítélet, ahol az igazságszolgáltatást Dávid Fia, Izrael Szabadítója végzi el, és vezetésével eljön a mennyek országa, Isten uralma a földre. A tanítványok ennek az uralomnak az azonnali megjelenését várták. Mesterükhöz intézett kérdésük ezért így szólt a feltámadás után: „Uram, avagy nem ez időben állítod-e helyre az országot Izraelnek?” (Apcsel 1.)

A válasz arra utalt, hogy az ország eljövetelének időzítése nem az ő hatáskörük, de tartalmazott egy ígéretet: „Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyeztetett. Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nekem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” (Apcsel 1) Az utolsó mondat különösen bevésődhetett, hiszen ezek után Jézust felhő takarta el szemük elől, és a Mestert látták az égbe emelkedve eltávozni.

Az egyház első hangjai

Pünkösdig tíz nap volt hátra, és az ünnepnapot már százhuszan töltötték együtt kitartó imában. A tanítványokat egy közös cél vezette: az ígéret várása, hogy a Szentlélek eljön és erőt fognak kapni a tanúságtevésre. Pünkösd napján pedig különös dolog történt a házban, ahol közösen könyörögtek: az égből jövő heves széllökés zúgva betöltötte a teret, látható kettős lángnyelvek jelentek meg és oszlottak szét a jelenlevők feje fölött, és rájuk telepedtek.

Ekkor mindegyikük betelt Szentlélekkel és elkezdett beszélni egy számára teljesen új nyelven.

Hogy a jeruzsálemi Templom egyik oszlopcsarnoka, vagy egy emeleti nagyterem volt ez a hely, ma már eldönthetetlen. De hogy a zarándokok közül, akik az ünnepre összegyülekeztek, sokan látták őket és jól hallották, az bizonyos.

.
Shutterstock/Puzzlepix

Lukács evangélista így számol be erről: akik látták, összezavarodtak, mert k, hogy a társaság Galileából jött, és mégis mindenki valamilyen más nemzet nyelvén beszél: „Mi módon halljuk hát őket, ki-ki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk... amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait?”

A legkorábbi egyháztörténet írója, Lukács, tizenhét országot vagy tartományt sorol fel, ahonnan összegyűlt az ünnepi sokadalom: Párthia, Média, Elám – ami a mai Irán területe; Mezopotámia – a mai Irak; Júdea – a mai Izrael, Kappadókia, Pontusz és Ázsia, Frígia, Pamfília – a mai Törökország. Említi Egyiptomot, Líbiát és ezen belül Küréné tartományt; a római zsidókat és prozelitákat, a Kréta szigetéről és az Arábiából odalátogató istenfélő embereket. A jelenség többféle reakciót váltott ki az ott lévőkből. Először zavart. Azután csodálkozást. Az embe­rek más részében kételyeket ébresztett, ami miatt kérdezgették egymástól, hogy mi lehet ez. Végül azok, akik tudni vélték a választ, gúnyos megjegyzést tettek: ezek „bortól részegedtek meg”.

A végidők jele

Simon Péter, vállalva a nyilvánosságot, a tömeg előtt bátran felszólalt és értelmezte a történteket. Először is visszautasította a részegség vádját, mint ami reggel kilenckor nem valószínű.  Beszéde két részből áll: mit mondott Jóel próféta, és mi történt Jézussal.

Jóel könyve tartalmazta azt az előrejelzést, hogy Isten az emberi történelem végén társadalmi rangra, korra és nemre való tekintet nélkül ki fogja árasztani a Szellemét, minden emberre: „És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten,

kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.

És éppen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak.”

A végidőkben a kinyilatkoztatás forradalmian új szintre lép: a látomások, álmok és prófétálás nemcsak kivételes adomány lesz egyeseknek, hanem bárki részesülhet abban. Amit részegségnek vélnek a kívülállók, az valójában az Isten természetfölötti erejével való találkozás emberi kifejeződése.

Bábel helyett Pünkösd

A nyelveken szólás csodája a nem tanult érthető nyelvekkel azt mutatta meg, hogy Isten törődik a nemzetekkel, és azt az egységet fogja létrehozni az emberiségben, ami Őt magasztalja. Pünkösd ilyen módon fordított Bábel. Amit Bábel tornya építésénél az emberek maguk elé tűztek, téves cél volt, emiatt az emberek nyelve büntetésből lett összezavarva. De a Szentlélek az új korszakban minden nemzet nyelvén hirdeti a jó hírt, és a bábeli zűrzavart a nyelvek szimfóniájává változtatja.

Simon Péter ezek után élő példája lett annak, hogy csakugyan erővel lett felruházva a tanúság­tételre.

.
Shutterstock/Puzzlepix

Beszéde második része a Názáreti Jézus karizmatikus személyéről szólt. Hivatkozott közismert tényekre: Isten maga tett tanúságot róla a csodatételek és jelek által, és akit eleve arra rendelt, hogy halálra adják, és az emberek gonosz kezükkel keresztre feszítsék, de feltámasztotta őt a halálból. Ahogy Dávid egyik zsoltára is arról szól, hogy nem marad lelke az alvilágban és a teste nem tapasztal bomlást.

A Pünkösd fordított Bábel: a Szentlélek az új korszakban minden nemzet nyelvén hirdeti a jó hírt.

Péter úgy érvelt, hogy ezt biztos nem magáról mondta Dávid, hiszen a sírja Jeru­zsá­lemben van és látogatható, az ő testére ez így nem igaz. Hanem utódjáról, a Messiásról prófétált, akiről előre látta, hogy Isten feltámasztja a halálból és trónjára ülteti – nos, ennek lelke nem maradt az alvilágban és a teste nem tapasztalt bomlást.

„Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk” – mondta a hallgatóságnak Péter. „Annak okáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallotok.”

Jézus feltámadásának és Messiás-voltának bizonyítéka a Szentlélek – pontosabb fordításban: a Szent Szellem – megérkezése látható és hallható jelekkel.

Ennek voltak szem- és fültanúi a Sávuót ünnepére látogató zarándokok. Most nem lángoló hegyről, felhő és tűz közepéből, harsonaszó és földrengés közepette szólt a Törvényadó, hanem ahogy Illés prófétához: jövetelét előbb szikladöntő erős szél és a szél nyomán fellobbanó tüzek jelezték, de a szívhez szóló üzenet nem ezekben volt, hanem az utána megszólaló emberi szóban.

Határokon átívelő üzenet

A hallgatóság megszomorodott, azt hallva, hogy akit Isten felemelt és Messiásul rendelt, azt a Jézust a népe között megfeszítették. Elkeseredetten kérdezték Pétert, és a többieket, hogy akkor most emberek, testvéreink, mit tegyünk? A válasz az volt:

„Térjetek meg, keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevében a bűnök bocsánatára, és veszitek a Szent Lélek ajándékát.”

Az ígéret ugyanis Izrael házának és utódainknak lett, és mindazoknak, akiket elhív az Úr – tette hozzá Péter. És kérte őket, válasszák el magukat a gonosz nemzedéktől. Még aznap csatlakozott a tanítványokhoz háromezer lélek.

Az ősegyház pedig növekedni kezdett, a közösségi élet pezsgett, az apostolok tanítása terjedt. Ahogyan a karizmatikus jelenségek sorozata kísérte a Jézus nevével felhatalmazott új közösséget, az fokozatosan átlépte a nemzeti határokat és hamarosan a nemzetek sokasága előtt tett tanúságot az élet beszédéről. Pünkösd így lett az egyház születésnapja. A Szent Szellem munkája nélkül nem lenne egyház.

A pünkösdi-karizmatikus mozgalomnak nagy küldetése napjainkban, hogy az egyház a jeruzsálemi forráshoz visszataláljon, egyúttal ki-ki a maga nemzetében képviselje az örömhírt, legyen Jézus Krisztus tanúja „a föld végső határáig”.

(A szerző hebraista, a Szent Pál Akadémia oktatója)

Vissza a Hetek univerzumba
Aktuális hetilap
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!