hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2016. 12. 23. (XX/51-52) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A terror éve

Terrortámadással zárul az év Európában: minden előzetes figyelmeztetés ellenére a hatóságok nem tudták megakadályozni, hogy újabb véres cselekmény sokkolja az ünnepi időszakra készülődő kontinenst. Ezúttal Berlin lett a célpont, ahol egy már ismert módszerrel történt a támadás: kamionnal hajtottak egy karácsonyi vásárba, ahol tizenketten haltak meg. A német hatóságok lapzártánkig nem tudták kézre keríteni az elkövetőt. 2016-ban egyébként több hasonló merénylet rázta meg a világot, amelyek a legtöbb esetben az Iszlám Államhoz voltak köthetőek. A dzsihádista csoport a Közel-Keleten jelentős területeket vesztett el – szakértők szerint emiatt is fokozza a külföldi támadásokat.

Erdogant is védte az orosz követ gyilkosa

Elemzők szerint nem okoz mélyebb válságot az Oroszország és Törökország közötti feszült kapcsolatban az ankarai orosz nagykövet hétfői brutális meggyilkolása, sőt egyesek úgy vélik, az eset meglepő módon akár közelebb is hozhatja egymáshoz a két országot, hiszen Putyin és Erdogan hasonló Nyugat-ellenes nézőpontot vall.

Miért van szükség elektorokra?

Az elektori kollégium hétfői szavazásán hivatalosan is megerősítette, hogy Donald Trump az Egyesült Államok új elnöke. Ez a novemberi választás után már nem kellene, hogy hírértékű legyen, hiszen formális eljárásról van szó; a demokraták erőfeszítései azonban, hogy távol tartsák Trumpot a Fehér Háztól, mégis az utolsó pillanatig fenntartották a feszültséget, és felélesztették az elektori intézmény létjogosultságáról szóló vitákat.

Belföld

Ostrom alatt az ATV

Háborút indított az ATV ellen Simicska Lajos. Lapzártánkkor kiderült: az oligarcha emberei a Hír TV-hez igazolt Kálmán Olgán kívül csillagászati összegekért keresték meg az ATV több arcát is.

Hit és értékek

Mikor született Jézus?

Ma már szinte mindenki előtt ismert tény, hogy a Jézus születési évét viszonyítási pontként használó időszámításunk téves alapokon áll. Jézus ugyanis nem i. sz. 1-ben született, és semmiképpen sem „O”-ban, hiszen nulladik év nem létezik, csak mint csillagászati fogalom. De vajon meg lehet-e határozni több mint kétezer év távlatából, hogy pontosan melyik évben született Jézus?

Hanuka karácsonykor: a két testamentum ünnepe

Az idén találkozik a naptárban a hanuka és a karácsony: december 24-én egy időben gyújtják meg a nyolcágú gyertyatartón és a karácsonyfán az első gyertyát. Abból az alkalomból, hogy a zsidóság és a keresztény világ egy időben ünnepel, arra keressük a választ, hogy milyen közös örökségben osztozik a kereszténység a judaizmussal a fények ünnepén.

Saría vagy evangélium?

No God but One – vagyis Nincs más Isten. A shahada, vagyis az iszlám betérési megvallás mondatáról kapta címét Nabeel A. Qureshi (képünkön) apologetikus könyve. Az Egyesült Államokban pakisztáni szülőktől származó, így az iszlám kultúrában és vallásban nevelkedett, egykori muszlim fiatalember idén megjelent könyve nemrég elnyerte a befolyásos The Gospel Coalition International Outreach-díját. Ez az evangéliumi gyülekezeteket tömörítő szervezet nem véletlenül tartotta érdemesnek a könyvet a jutalomra: Qureshi munkája a szenvedélyes igazságkeresés és az elmélyült teológiai érdeklődés izgalmas elegye.

Vizsoly és a Biblia

Jövőre lesz az 500 éves évfordulója annak, hogy Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes az igazságkeresés jegyében kifüggesztette vitaindító tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára. Hogyan lehet ezt méltóképpen megünnepelni? A bibliai igazság terjesztésével – mondja Daruka Mihály asztalos és múzeumvezető, aki úgy döntött, hogy a jeles évforduló alkalmából újranyomtatja az első magyar nyelvű teljes Bibliát. 2017. október 31-ig kétszáz példányt készít el belőle eredeti formában: korhű nyomdagéppel és betűkkel, kézi szedéssel, ugyanolyan alapanyagokra, mint amire a régi készült. Sőt, ugyanott, mint azt eleink tették, Vizsolyban. A vállalkozó megvásárolta a vizsolyi Rákóczi-kúriát, és több, történelmi múlttal bíró, üresen álló épületet, ahol korhű látványparkot szeretne építeni a szellemi örökség bemutatására. A mintegy 200 millió forintból megvalósítható, alulról induló projekt költségeit nem állami forrásokból, hanem önkéntes adakozók által igyekszik megfinanszíroztatni, és a milliós nagyságrendű felajánlásokat egy-egy újranyomott Vizsolyi Bibliával honorálja.

Mi történt a város Mohamed korabeli zsidó közösségével?

Az arábiai félszigeten, a mai Szaúd-Arábia területén virágzó ősi zsidó közösségek mű­ködtek egészen a 7. századig. A történetük önmagában is érdekes, ám szellem- és vallástörténeti szempontból a jelentőségük túlmutat saját korukon, hiszen többségük, de különösen a medi­nai zsidó közösségek rendkívül intenzíven érintkeztek az új arab vallás alapítójával, Mohameddel. Mohamed évekig látogatta az itteni zsidó iskolákat, s az ősi ábrahámi hit és annak szokásai kezdetben rendkívüli módon inspirálták, olyannyira, hogy az új iszlám vallás számos elemét közvetlenül tőlük vette át. Ám amikor a medinai zsidók a prófétai szolgálatát nem fogadták el, kegyetlen gyűlölettel fordult ellenük, s igyekezett nemcsak Medinából, hanem az egész félszigetről is mindent megtagadni és kiirtani, ami zsidó.

HÁTTÉR

Álhírek, irányított gondolkodás és a tömegmédia

Ha az európai politikusok és a tömegmédia továbbra is eltitkolja a valóságot az emberek elől, például a menekültek által elkövetett erőszakos bűncselekményekről, előbb-utóbb polgárháborús helyzet alakulhat ki – állítja Udo Ulfkotte német publicista, akinek Megvásárolt újságírók és a Menekültipar című könyve magyarul is megjelent. Ulfkottéval még a berlini karácsonyi vásáron történt terrortámadás előtt beszélgettünk.

„Ha a kezedben van a gyöngy, akkor tessék gurítani”

A nemzet művésze lett és rövidesen rangos olasz állami kitüntetést kap az idén 70 éves Koltai Lajos. A legendás rendező-operatőrrel nemcsak erről, hanem a házasságról, Olaszországhoz fűződő különleges kapcsolatáról és arról is beszélgettünk, milyen közös terveik vannak Szabó Istvánnal.

A börtönben tért meg Kovács Géza egykori Kofruct-vezér

Azt tervezte, hogy 60 évesen már csak utazgatni és golfozni fog, ehelyett börtönbe került. Milliárdosként szinte bármit megtehetett, most egy szűk albérletben lakik. Egykor ünnepelt mecénás volt, ma az egykori barátok többsége felé sem néz. Kovács Géza mégis azt mondja, boldogabb mint valaha.

Interjú Földes János holokauszttúlélővel

Kiskunfélegyházi zsidó családból származott, ahogy fogalmaz: mindenkije zsidó volt. Tizenévesen élte át a zsidó­üldözést, majd a holokausztot. A háború után néhány évet Izraelben töltött, onnan tért haza. A 85 éves Földes János­sal beszélgettünk az általa átélt borzalmakról és a háború utáni újrakezdésről.

Az amerikai olasz maffia a 21. században

Keresztapa, Nagymenők, Casino – ma már mindhárom hollywoodi alkotás a filmtörténelem klasszikusai közé tartozik, de nemcsak a szereplőgárda összetétele miatt, hanem azért is, mert egy olyan világot mutatnak be, amely titokzatossága és misztikussága miatt mindig is érdekelte az embereket: az amerikai szicíliai maffia, vagyis a „La Cosa Nostra” világát. De mi a helyzet a hírhedt és halhatatlannak hitt New York-i maffiacsaládokkal 2016-ban?

Alma újragombolta

Természetes alapanyagok, letisztult szín- és formavilág, nulla szabászati hulladék, hosszú távú hordhatóság, minimálfeltételek között megjelenő elegancia – a 23 éves Vetlényi Alma kollekciója minden szempontból szembemegy a fast fashion világával. A MOME hallgatója öltözékeivel – melyek a Design Terminál fenntartható divat témájában kiírt „Gombold újra!” pályázatára készültek – nemrég elnyerte a legjobb hazai tervezőnek járó díjat. Nem sokra rá a Marie Claire magazin által meghirdetett „Az év fiatal divattervezője” pályázat szakmai díját is kiérdemelte egy hangsúlyozottan nőies, színes kreációjával. A díjakról és a jövőről kérdeztük Almát és édesanyját, illetve segítőjét, Szende Ritát.

A rektori széktől az antifasiszta ellenállásig

Jövőre lesz hetven éve, hogy munkásságának elismeréseként megkapta az orvosi és élettani Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert. A tudós akkoriban a szegedi egyetem tanszékvezetői pozícióját töltötte be, elévülhetetlen érdemeket szerezve a biokémia hazai felvirágoztatásában. Szent-Györgyi azonban nem csupán kutatóként, tanárként és rektorként vonult be történelmünkbe: a tudós a ’30-as, ’40-es évek közéletében, közgondolkodásának alakításában is komoly szerepet vállalt.

Szíria 2016

Az idei év mindenféleképpen vízválasztónak tűnik a szíriai polgárháborúban. Törökország szárazföldi offenzívát indított, míg az oroszok által megtámogatott és a vereséget éppen elkerülő Aszad elnök és csapatai elfoglalták Aleppót. Az ENSZ nemhogy azt nem tudta elérni, hogy az érdekelt felek a tárgyalóasztalhoz üljenek, de még a vegyi fegyverek bevetését sem volt képes megakadályozni. Az országban népirtás zajlik, egyre inkább szektáriánus alapon.

KÁVÉSZÜNET

Családban is magányosan

Nem karácsonykor, hanem ünnep előtt és után szaporodnak meg a lelki telefonsegély szolgálatok hívásai. Előtte inkább a kirekesztettségérzés növekszik, utána pedig a frusztráltság, ha nem úgy sikerült az ünnep, ahogy azt várták. A hívások azt mutatják, hogy a lelki magány, a társas támogatás hiánya egyformán sújtja az egyedül élőket és a családosokat – az ugyanis önmagában még nem jelent semmit, hogy több ember él egy lakásban, és családnak nevezik magukat. A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének titkárával beszélgettünk.

A Feltámadott nyomában

A Clavius (Risen) egy oknyomozás története. A film az ókori Júdea méltán leghíresebb rejtélyébe vonja be nézőjét. Egy római tiszt szemszögéből lehetünk részesei a napoknak, melyek Jézus megfeszítése és mennybemenetele között teltek el. Az újszerű megközelítés pátosz- és vallásmentes néznivalót eredményezett, ami üdvözlendő. Hiszen a Feltámadás valójában nem filozófiai kérdés, hanem pontosan az, ahogy azt Joseph Fiennes játszotta katonaember megéli: történelmi tény.

Kis Burgenland

Ha bármikor Sopron nevét halljuk, természetesnek vesszük, hogy ez egy szép nyugat-magyarországi város, és ekkor esetleg eszünkbe jutnak még más, a régióban található hasonló szépségű városok, mint például Kőszeg, Győr vagy esetleg Szombathely. Pedig Sopron esetében ez talán mégsem olyan természetes.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!