hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2014. 09. 26. (XVIII/39) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Háborút indítanak a pápa ellen?

„Egyes bíborosok doktrinális háborút akarnak, és ennek célpontja valószínűleg Ferenc pápa” - állította Walter Kasper bíboros az olasz Il Mattino című lapnak adott nyilatkozatában. Kasper szerint a konfrontációt az októberi rendkívüli püspöki szinódusra időzítették, és szervezői között olyan „nehézsúlyú” egyházi vezetők találhatók, mint Angelo Scola milánói bíboros, a kanadai Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa és George Pell ausztráliai kardinális, aki a Vatikán Gazdasági Titkárságát vezeti. Mindhárman a pápaesélyesek közé számítottak a legutóbbi konklávén, ezért vannak, akik szerint akár egyházszakadásig is eljuthat a vita, ha a pápa nem enged reformterveiből.

Erőszakjárvány

Nem egyetlen angol városra terjed ki az a botrány, amelyben gyermekek szexuális bántalmazásáról hallgattak az illetékesek – Sheffieldben jelenleg több mint 170 ilyen ügyben vizsgálódnak. A helyzet súlyosságát fokozza, hogy a szakemberek azért titkolták el a történteket, mert attól féltek, hogy rasszistának vagy idegengyűlölőnek fogják tartani őket. A sheffieldi eset újabb adalék a néhány héttel ezelőtt nyilvánosságra hozott rotherhami jelentéshez.

Túlélők vére a feketepiacon

Ha rövid határidőn belül nem történik komoly beavatkozás, Libériában és Sierra Leonéban november elejére az Ebola- vírussal fertőzöttek száma meghaladhatja a 21 ezret. A jelenleg felvázolt legrosszabb forgatókönyv esetén pedig januárra csaknem másfél millió beteggel kell majd számolni a nyugat-afrikai térségben. Miközben a hathatós segítség várat magára, a feketepiacon már megjelent a hatékonynak vélt ellenszer, a vírusfertőzést túlélők vére, ami azonban további kórokozók, köztük a HIV terjedését segítheti elő.

Megérteni a szörnyeteget

Saját felelősségét elemző könyvet írt a norvég tömeggyilkos Anders Behring Breivik apja, Jens Breivik. Anders Breivik 2011 júliusában hajtott végre nyolc életet követelő bombatámadást az oslói kormányzati negyedben, majd nem sokkal utána Utøya szigetén, a Munkáspárt ifjúsági táborában kezdett lövöldözni a tizen­éves táborozókra. Norvégia történetének leg­kegyetlenebb tömeggyilkosa összesen 77 áldozatott szedett. Az én hibám? Egy apa története című könyvében Jens Breivik arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon akkor is szörnyeteggé válik-e 33 éves korára a fia, ha annak idején jobb nevelést kap.

Európa dilemmája

Amióta a Szíriában és Irakban zajló vérengzések elől tragikus sorsú menekültek milliói próbálnak Európába jutni, az illegális bevándorlás problémája soha nem látott méreteket öltött a térségben. Mivel a kétségbe­esett menekültek számos esetben az életükkel fizetnek átkelési kísérletükért, egyre több nyugati elemző az uniós bevándorlási szabályok sürgős újragondolására szólítja fel Európát.

Egyben maradt királyság

Bár Skócia a maradás mellett döntött, az Egyesült Királyság mégsem ugyanaz, mint volt a népszavazás előtt. A kampány hevében ugyanis a brit politikusok számos olyan további engedményt és jogosítványt ígértek a skótoknak, amelyek tovább feszítik az unió politikai kereteit, és hosszú távon akár az ország gazdasági és politikai meggyengülésével járhatnak.

Elhúzódhatnak az Iszlám Állam elleni harcok

Új front nyílt az Iszlám Állam elleni háborúban, miután az Egyesült Államok és arab szövetségesei légicsapásokat indítottak Szíriában a dzsihádisták ellen. Amerika az Iszlám Állam mellett egy al-Kaidához köthető csoportot is bombázott az országban, amely értesülések szerint egy konkrét Nyugat elleni támadást szervezett. Bár a nemzetközi összefogás széleskörű, szakértők szerint nem biztos, hogy a légicsapások elegendőek lesznek az iszlamisták megsemmisítésére. Többen úgy vélik, nem lehet kizárni a szárazföldi csapatok bevetését sem.

Belföld

Tarlós István: Még Róma se volt örök életű

Elég sok a sótlan, szürke és unalmas politikus. Ön kétségkívül nem ilyen, hisz időről időre vannak olyan „tarlósos” mondások, amiket „szétidéz” a sajtó. Legutóbb Lázár Jánosnak csípett oda, miszerint „János a keresztneve, nem pedig Mindenható!”. Ezek a mondatok úgy születnek, hogy előre kitalálja, majd várja az alkalmat, hogy „lecsaphasson” és bemondhassa?

Kovács Béla és a háromférjű feleség

A jobbikos Kovács Béla félig orosz származású, felesége egészen az. Az Index szerint ez a két tény főszerepet játszik abban, hogy az orosz titkosszolgálat behálózta. Kovács szerint ő teljesen magyar. Akárhogy is van, májusban az Európai Unió elleni kémkedéssel hozták hírbe, ügye jelenleg is folyamatban van.

Simicska Lajos megmutatta magát az országnak

„Kerüli a nyilvánosságot, tartózkodik a rongyrázástól. Egy tízéves Subaruval jár, van egy szigligeti nyaralója, de a parton is csak debrecenit fogyaszt némi sörrel. Egy kicsit sem hasonlít némely luxusimádó ifjú fideszes politikusra”– így építették hívei Simicska Lajos puritán imázsát, amelyet az egykori pártigazgató váratlan nyilvános szereplésével, a finoman szólva nem túl „oligarchikus” megjelenésével sem rombolt le. A style alapján ugyanis nehéz pénzéhes, mohó, gaz karakternek ábrázolni Simicska Lajost.

Szakadatlan átalakítás

Tiltakozások sorát váltották ki az igazgató­cserék több vidéki és fővárosi iskolában, mivel a minisztérium szisztematikusan igyekezett a maga jelöltjeit az élükre ültetni, de többször visszakozni kényszerült. A felháborodott szülőknek, tanári karoknak az is bátorságot adhatott, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (KLIK) most átszervezni kényszerül a kormány, mert 15 hónapos működése alatt szakmailag és gazdaságilag is kudarctömegnek bizonyult.

Győzelmi jelentés az olasz frontról

Unortodox technikával sikerült a kormánynak visszaverni az olasz bor importját, amely az asztali borok kategóriájában komoly érvágást jelentett a hazai gazdáknak. Az öröm azonban nem teljes, hiszen az időjárás nem kedvezett a szőlőnek, így idén a mennyiség és a minőség is hagy kívánnivalót maga után.

Hit és értékek

Újra létezik a négyezer éves arám közösség

Izrael állama elismerte az arám kisebbséget mint önálló nemzetiséget. A Haaretz című napilap szerint szeptember 17-én Gideon Sa’ar belügyminiszter aláírta azt a rendeletet, amely szerint a lakossági nyilvántartásba bekerül az arám mint önálló nemzetiség, lehetővé téve mintegy kétszáz keresztény családnak, hogy magukat az ősi arám nemzetiséghez tartozóknak határozhassák meg, és ne arab nemzetiségűként tartsák nyilván. A rendelet három szakértői véleményt vett figyelembe, melyek szerint minden feltétel adott az önmeghatározáshoz származásuk, vallásuk, kultúrájuk, történelmi örökségük és közös nyelvük alapján.

HÁTTÉR

„A nőre lőj először!"

„Maradt-e még Pokolban ördög?” – ez a mottója Tamási Erzsébet Terrorista nők című könyvének. Az Országos Kriminológiai Intézet kutatója a kérdést annak az ellentmondásnak a kapcsán citálja, hogy az életadásra „programozott” nők esetenként különösen kegyetlen terrorcselekményeket követnek el. A válasz nem túl biztató.

Kezdetben volt az információ

Prof. Dr. Werner Gitt a bibliai hit alapján álló tudományos elméletek kidolgozásának egyik legnagyobb hatású úttörője. Számos könyvet írt és előadást tartott a világ különböző rangos egyetemén a Biblia és a tudomány témakörében, két évtizede szorgalmazója az erről zajló vitáknak, párbeszédnek. Szakterületén, az informatikában a létezés alapjait érintő olyan forradalmi kijelentéseket fogalmazott meg, amelyek sok hívő tudóst inspiráltak kutatási eredményeik bátrabb kommunikálására. Emellett küldetésének tekinti a Szentírás tekintélyének tudományos igényű védelmét.

Shoppingolok, tehát vagyok

Jean-François Lyotard francia filozófus 1979-ben jelentette meg A posztmodern állapot: jelentés a tudásról (La condition postmoderne: rapport sur le savoir) című könyvét, amelyben azt fejtegeti, hogy a 18. század végétől a modernizmus koráig, vagyis a 20. század első feléig a nyugati gondolkodást meghatározó „nagy elbeszélések” (grands récits) hitelüket vesztették. „Végsőkig leegyszerűsítve: a »posztmodernt« a nagy elbeszélésekkel szembeni bizalmatlanságként határozom meg” – írta könyvében Lyotard. Ez a bizalmatlanság szerinte abból ered, hogy a posztmodern társadalomból hiányoznak mindazon elemek, melyek ezeket az elbeszéléseket korábban működtették: a nagy hősök, a nagy veszélyek, a nagy utazások és maga a „nagy cél”.

Repülő heringek

Egyre nő a szakadék a légi közlekedésben a turistaosztály és a business utasok kiszolgálása között, amely mára ismét a társadalmi különbségek egyik érzékelhető színtere lett.

A bankszféra nagyasszonya

„Teljesen az alján kezdtem. Senki nem adott nekem semmit” - nyilatkozta büszkén Ana Botín 2004-ben a Time magazinnak. Ma mégis Nagy-Britannia harmadik legbefolyásosabb asszonyaként tartják számon.

Szinglivalóság

„Magyarországon sok millió kényszerszingli keresi a párját, de nem találja, mi ennek okaira voltunk kíváncsiak” – mondja a Kényszerszinglik című film rendezője. A párkeresési szokásokat szórakoztató és megható formában bemutató „dokurealityből” kiderül, hogy egy buli tökéletes helyszín a melléfogásra, vagy hogy az ismerkedéskor a fiúk is az igazit keresik, és nem annyira szeretik a könnyen kapható lányokat, vagy legalábbis nem őket veszik feleségül.

Társkeresők mondták

A Hetek a Kényszerszinglik két szereplőjét is megkérdezte a forgatás során szerzett tapasztalataikról, valamint arról, hogy miért és mennyire nehéz ma párt találni.

KÁVÉSZÜNET

Őszi pihenés Nyírbátorban

A Nyírség szívében található helyszín egyike az ország azon különleges hangulatú településeinek, ahol szinte kitapintható a történelem. Kikapcsolódást nyújt egy kellemes séta a Várostörténeti Sétányon, ahogy rengeteg más színvonalas program vagy fesztivál. A rendkívül hatásos Báthori gyógyvíznek köszönhetően pedig a Sárkány Wellness és Gyógyfürdő igazi termálparadicsom, ahol garantáltak a vizes örömök. Ráadásul a környékbeli látnivalók és a kedves, közvetlen szabolcsi emberek, valamint az igen ízletes tájjellegű ételek már tényleg csak hab a tortán!

Táljainkban tájaink

„Ezt töltsd, kérlek, te tekercseld, ezt cikcakkosan, azt hullámosan vágd, egy kanál saláta, a tetejére pedig mehet egy kis erőspista” – mondja anyu, és ha a dolgos kezek szorgosan járnak, no meg idő és alapanyag is kellő mennyiségben áll rendelkezésre, egész jó móka ez a hidegtálkészítés. Azonban tudjuk, hogy e három alapvető kellék ritkán van komoly logisztikai szervezés nélkül egy helyen. De nem úgy a Hidegtálkirálynál! Ugyanis ez a vállalkozás hivatásának tekinti, hogy a családi, céges és egyéb események ilyesfajta terheit levegye a vendéglátók válláról azáltal, hogy a hidegtálat a legnagyobb gonddal időre elkészíti helyettük.

Ózonlyuk helyett globális felmelegedés?

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és a Meteorológiai Világszervezet tanulmányt adott ki az elmúlt hetekben, mely jó híreket tartalmaz az ózonrétegért aggódók számára: az ózonlyuk gyógyul! De úgy tűnik, ennek ára van.

Matrackisokos

Senki sem szeret fájós háttal, kialvatlanul vagy elgémberedett végtagokkal felkelni. Pedig egy rosszul kiválasztott matraccal hosszú évekre álmatlan éjszakákat vagy akár gerincproblémákat is szerezhetünk magunknak. Vásárlás előtt fontos, hogy kellő időt fordítsunk arra, hogy több üzletben is megtekintsük a kínálatot, ezáltal kisebb eséllyel hozunk elhamarkodott döntést.

Csodavárók kijózanítása

Töretlen népszerűségnek örvendenek a különféle diéták, a média időnként felkap egy-egy slágernövényt, mely gyógyír minden kínra, és persze mindig van aktuális szörnyűség is, amitől retteghetünk, és azonnal megoszthatjuk a közösségi médiában. Meleg Sándor, az Alimento blog dietetikus szerzője a gyorsan terjedő, de hamis információk alapos cáfolatát, a táplálkozással kapcsolatos tudományos ismeretterjesztést tűzte zászlajára.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!