A függetlenségről szóló népszavazás számos politikai következménnyel jár, és ennek a politikai harcnak is megvannak a győztesei és vesztesei – bár a hosszú távú hatásokat még nehéz felmérni. A függetlenség elutasítása rövid távon mindenképpen megmentette David Cameron miniszterelnök karrierjét, aki nem úgy vonul be a történelemkönyvekbe, hogy az ő vezetése alatt vesztette el Nagy-Britannia Skóciát. Ezt a veszteséget ugyanis nagyon nehéz lett volna politikailag túlélni. A brit miniszterelnök viszont túlélő típus, korábban is több győzelmet – a pártelnökségért folytatott harcban, illetve a parlamenti választásokon is – szinte a sírból hozott vissza.
Ez most is pontosan így történt. Két hete még úgy tűnt, hogy az Egyesült Királyságnak vége, legalábbis abban a formában, ahogyan a háború után ismertük. Ettől David Cameron is megijedt, és szinte szó szerint könyörgőre fogta a kampányt. Az utolsó héten arra kérte a szavazókat, hogy ne szavazzanak csak azért igennel, mert vele vagy általában a torykkal elégedetlenek. „Ha engem nem kedvelnek, gondoljanak arra, hogy nem leszek itt mindig. Ha nem kedvelik ezt a kormányt, gondoljanak arra, hogy nem tart örökké. Ha viszont távoznak az Egyesült Királyságból, az örökké úgy marad” – kérlelte Cameron a választókat Aberdeenben.
Skócia ügye mellesleg egy platformra hozta a kormányt és az ellenzéket. David Cameron, Ed Milliband munkáspárti vezető és Nick Clegg miniszterelnök-helyettes, a Liberális Demokraták vezetője az utolsó héten még az azonnali kérdések órájának „szent hagyományáról” is lemondott, ehelyett a helyszínen kampányoltak az unió mellett. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy Ed Millibandnek politikailag sokba kerül majd a skót népszavazás. Tekintettel arra, hogy személyes népszerűsége Skóciában nem volt erős, kénytelen volt Gordon Brown volt miniszterelnök – aki nem mellesleg skót származású – segítségét igénybe venni, akinek fellépése elhalványította Milliband politikai kvalitásait. Gordon Brown élete legjobb szónoklatában érvelt az unió mellett, ami valószínűleg jelentősen erősítette a függetlenséggel szembeni kampányt. Brown mellett egy másik Labour-politikus is remekelt: a „nem” szavazatok győzelme nem kis mértékben köszönhető Alistair Darlingnak, Gordon Brown egykori pénzügyminiszterének, aki a tévéviták során nyugodt és logikus magyarázatokkal fejtette ki, hogy hiányoznak a függetlenség gazdasági keretei.
A hét elején az is kiderült, hogy Milliband számára a kialakult helyzet további aknákat is rejteget. A kampány hevében ugyanis a három nagy párt vezére a jelenleginél nagyobb függetlenséget ígért Skóciának adóügyi és jóléti kérdésekben. A decentralizálás jegyében ugyanakkor a népszavazást követően David Cameron azt is bejelentette, hogy egy olyan jogi megoldásban gondolkodnak, amelynek következtében a skót képviselőknek nem lesz szavazati joguk angol ügyekben. Ed Milliband elzárkózott attól, hogy nyilatkozzon a kérdésben, aminek elsődleges oka, hogy egy esetleges csekély Labour-győzelem esetén a közel negyven skót képviselő szavazatának hiánya érzékenyen érintené. Ez esetben ugyanis elképzelhető, hogy nem tudnák megszavazni a költségvetést.
A David Cameron által felvetett ötlet, amelyet „angol szavazatokkal Angliáért” néven ismertettek, nyilvánvalóan azt hivatott kompenzálni, hogy az utolsó napokban a kormánypárti és ellenzéki politikusok is gyakorlatilag „fűt-fát” ígértek a skótoknak, ha megmaradnak Nagy-Britannia részeként. Ez a jogi reform mellesleg régóta témája a brit politikai életnek, először 1977-ben vetették fel, azt kérdezve, hogy ha egy blackburni skót képviselőnek joga van angol ügyekben szavazni – a brit parlament alsóházában –, akkor egy angol képviselőnek miért nincs joga skót ügyekben szavazni. (A skót ügyek többsége ugyanis a skót parlamentben dől el, önálló angol parlament viszont nincs.) Ezt a szétválasztást mellesleg könnyebb ígérni, mint kivitelezni – ha ugyanis egy ilyen törvényt bevezetnének, azzal rögtön a képviselőknek két osztálya jönne létre. A kormánynak pedig bizonyos törvények meghozatalához meglenne a többsége, másokhoz viszont nem.
A szavazást követően többen is kritizálták az utolsó hét „ígérgetési versenyét”, köztük Boris Johnson, London polgármestere, aki az LBC Radionak nyilatkozva meggondolatlannak nevezte az újabb és újabb ígéreteket. Ezt a véleményt osztja többek között Owen Paterson is, aki egészen a közelmúltig David Cameron kormányának környezetvédelmi minisztere volt. „Az a kaotikus mód, ahogyan a nem szavazatok győzelemre jutottak, aláásta azt az erős és rugalmas Egyesült Királyságot, amelytől mindannyian függünk.” Paterson szerint elfogadhatatlan, hogy Gordon Brown – a három párt vezetőivel egyetértésben – olyan kiterjesztett jogokat ígért Skóciának, amelyekre nem kapott parlamenti felhatalmazást.
Az, hogy ezek a kiterjesztett jogok mit is jelentenek pontosan, egyelőre még nem világos. Nyilvánvalóan az összes politikai erő mást ért ez alatt. Mindeddig annyi történt, hogy David Cameron megbízta Lord Smith-t, a BBC korábbi elnökét, hogy egyeztessen a skót politikai pártokkal az új jogosítványok természetéről. Smith terve szerint november 30-áig tető alá hozza a skót pártok közötti egyezséget az ügyben, ezt követően a törvényjavaslat első olvasata január 25-én kerülhet a parlament elé.
2014. 09. 26. (XVIII/39)
