Bár Szájer József volt fideszes EP-képviselő egészen elképesztő brüsszeli kalandjai egy nap alatt elfeledtették Demeter Szilárd Soros Györgyöt Adolf Hitlerhez, Európát a gázkamrákhoz, Magyarországot és Lengyelországot pedig a holokausztban üldözött zsidókhoz viszonyító cikkét, most röviden mégis visszatérünk rá.

Mint ismert, Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a vasárnapi borsodi időközi országgyűlésiképviselő-választást Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú választókerületében. A valasz­tas.hu oldalon nem végleges adatok szerint Koncz Zsófia 17 597 szavazatot kapott (50,87 százalék), míg legnagyobb ellenfele, Bíró László (Párbeszéd-MSZP-DK-Momentum-Jobbik) 15 875 szavazatot (45,9 százalék). 

A George Floyd halálát követő, Floyd személyét és a vele szembeni tragikus, elfogadhatatlan rendőri erőszakot nyilvánvalóan csak ürügyül használó globális zavargások elérték Európát.

Lapzártakor még nem lehet biztosra venni, hogy a magyar hatóságok és a hősiesen küzdő egészségügyi dolgozók ellenőrzés alatt tudják-e tartani a hazánkban is tomboló koronavírus-járványt. A felszínen zajló rutinszerű iszapbirkózás talán elfeledteti, de az ország a jelek szerint éretten és fegyelmezetten várja a járvány következő, tömeges megbetegedésekkel fenyegető szakaszát.

Nyugat-Európa több országában már bekövetkezett a tetőzés, amely remélhetőleg közel van Észak-Amerikában is. A fókusz lassan áthelyeződik az események elemzésére és – ahogy ez lenni szokott – a felelőskeresésre.

Megnyugszanak-e Győrben a kedélyek az után, hogy a bukott polgármester, Borkai Zsolt helyére egykori, Fideszen belüli ellenfelét választották polgármesterré? Mit jelent a Fidesz és mit az ellenzék számára a vasárnapi győri eredmény?

Az időközben a demokrata impeachment-hoax kulcsfigurájává előlépett John Bolton egykori nemzetbiztonsági tanácsadót élteti és amerikai beavatkozást sürget Iránban az ajatollahok rendszerének megdöntése érdekében a kitűnő Seres László, a Neokohn főszerkesztője és a Hetek rendszeres külső szerzője.

Egy, a Jobbik jobbszárnyán elhelyezkedő politikus nyerte a hétvégén a duna­újvárosi időközi választást. Ez a jelek szerint már nem segít a szétesés egyre súlyosabb jeleit mutató, 2018-ban még a legnagyobb ellenzéki pártnak számító Jobbikon, de lehetővé teheti, hogy a párt szélsőjobboldali (múltú?) politikusaiátmentsék magukat a mainstreambe. Eközben mintha a kormányzat is gesztusokat akarna tenni a Horthy-nosztalgia kanonizálásával a 20. századi (szélső)jobboldal szellemi örököseinek – részben erről szól a január vége óta a Nemzeti alaptanterv körül folyó rosszízű vita. Hogy a két dologban mi a közös? A jelek szerint mind a kormány-, mind az ellenzéki oldal kész gesztusokat tenni a radikális jobboldali eszmék képviselői felé.

Teljes joggal háborodtak fel az irániak azon, hogy a Forradalmi Gárda Teherán közelében lelőtte az ukrán légitársaság utasszállító gépét, majd a hatóságok lendületes hazudozásba kezdtek a tragédiáról. Sajnos azonban sem a fatális tévedés, sem a tragédiát követő hazudozás nem példa nélküli.

A magyar diplomácia az utóbbi években bátrabban nyilvánult meg fontos nemzetközi ügyekben, sok esetben olyan kérdésekben is, amelyekben korábban inkább tartózkodóan viselkedett. Ilyen volt múlt héten az iráni helyzet is.

Ha az ellenzék akár a legminimáli­­sabb eséllyel is szeretne a Fidesszel szemben fellépni 2022-ben, akkor nélkülözhetetlen az ellenzéki pártok közötti (szorosabb vagy kevésbé szoros) együtt­működés. Arról viszont meglehető­sen éles vita robbant ki az ellenzéki pártok között, hogy mennyire legyen Szoros ez a szövetség.

Donald Trump háborúba viszi Amerikát, hogy megússza az impeachmentet – hangzik az egyre hangosabb demokrata narratíva Kászim Szulejmáni meggyilkolása után. Ezzel két probléma is van: Trumpot nem fenyegeti érdemben az elmozdítás veszélye, illetve az elnöknek a jelek szerint esze ágában sincs háborút kezdeményezni Irán ellen.

Míg többen pozitívnak tartják, hogy a Juncker-féle bizottsághoz képest von der Leyen máshogy kommunikál a vírussal küzdő tagállamokkal, és megpróbálja anyagilag támogatni őket, illetve sokan remélik, hogy a mostani küzdelem a nemzetállamok együttműködését erősítheti, érdemes a kérdést egy másik aspektusból is megvilágítani.

Két miniszterelnök és két munkáspárti vezérkar bukása, két előrehozott választás, az EU-szkeptikus NigelFarage két pártjának elképesztő EP-sikerei és parlamenti fiaskói – ez kellett ahhoz, hogy 47 év és egy hónap után az Egyesült Királyság távozzon az Európai Unióból.