2015. 10. 30. (XIX/44)
A maratonok királynője

A maratonok királynője

2015. 11. 05.
New Yorkban évente van egy nap, amikor minden, de tényleg minden a maratonistákról szól: az egyik legnépszerűbb és egyben legnehezebb városi futóversenyt évi rendszerességgel szervezik, hagyományosan minden év novemberének első vasárnapján. A New York-i megmérettetés a nagy számok versenye is: 1970-ben, az első maratonon még csupán 127-en álltak rajthoz – mind férfiak –, közülük 55-en értek célba, a nevezési díj pedig mindössze egy dollár volt. A versenyt mintegy ezerfős nézősereg követte, az első győztes pedig az amerikai Gary Muhrcke volt, méghozzá 2:31:38-as idővel. Miután 1976-ban újragondolták mind a szervezési, mind a marketing- és szponzorációs tevékenységet, a verseny népszerűsége folyamatosan növekedett. Egyre gyakrabban jelentek meg a világ élvonalába tartozó futók, és a nézők is fokozottabban kezdtek érdeklődni a versenyek iránt. Mára a televíziós közvetítéseknek köszönhetően világszerte milliók követik figyelemmel a világ legnagyobb maratonját.
Szubotics Mariann / Kávészünet /Olvasási idő: 4 percElőfizetőknek
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!