hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2015. 09. 04. (XIX/36) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Budapest az európai migrációs krízis középpontjában

Magyarország viszonylag ritkán kerül a nemzetközi sajtó figyelmének középpontjába, a hét elején azonban ez megtörtént. A CNN, a Sky News és a világ többi vezető hírcsatornája óránként jelentkeztek be Budapestről. A napi több ezer fősre duzzadt menekültáradat ugyanis a Keletinél elérte azt a kritikus szintet, aminél az egész pályaudvarra és környékére nyugodt lélekkel ki lehetne tenni a „megtelt” táblát. A bajt tetézte, hogy a magyar és európai hatóságok össze-vissza beszéltek a hét elején, így a Németországba való eljutás reménye hol realitássá, hol délibábbá vált a menekülők előtt.

„Köszönettel tartozunk a magyar kormánynak”

Öt éve kerültek be először a parlamentbe, és egy augusztusi felmérés szerint már a legerősebb pártnak számítanak. A Svéd Demokraták népszerűségüket annak köszönhetik, hogy több mint egy évtizede figyelmeztetnek arra, hogy a svéd bevándorlási modell súlyosan veszélyezteti az ország jövőjét. Ami azóta történt, úgy tűnik, igazolja aggodalmaikat. A svéd politikai és médiaelit azonban továbbra is kirekeszti és szélsőségesnek tekinti a pártot, annak ellenére, hogy élesen szembenállnak a rasszista és antiszemita európai szélsőjobboldali pártokkal, köztük a Jobbikkal is. Lapunk a párt külügyi igazgatóját, Kent Ekerothot kérdezte.

Új ellenségkép Belorussziában

Választásokra készül Fehéroroszország 2015 októberében. Talán a „Batyko” Alekszandr Lukasenko győzelmének biztos tudata miatt, talán valamiféle EU felé történő nyitás gesztusaként, az ellenzék egyik elnökjelöltjét a közelmúltban kiengedték a börtönből több aktivistával és újságíróval együtt. Ahogy csökken a politikai fogvatartottak száma Belorussziában, úgy nő a szomszédos Oroszországban: úgyhogy az „Európa utolsó diktatúrája” címen, úgy tűnik, hamarosan ketten fognak osztozni.

Anyák, akiknek gyerekeit az ISIS vette el

A radikalizálódó fiatalokon kívül valószínűleg nem sokan töltik azzal idejük nagy részét, hogy az Iszlám Állam videóit nézik, egyre több azonban az olyan kétségbeesett szülő, akik így próbálják felfedezni a frontra utazott gyermekeiket. Hogy mások gyermekeinek szélsőségessé válását megakadályozzák, a fiaikat elveszített anyák csoportokat is létrehoztak, amelyek a médiában lassan, egyelőre állami támogatás nélkül, de mégis biztosan alakítják a hatóságok és a társadalom szemléletét a kérdésben.

Jogsegély terroristáknak

Adófizetők több százezer fontját költik terrorizmussal gyanúsított személyek jogi védelmére Nagy-Britanniában. Négy muszlim szélsőségesekhez köthető férfi esete a brit jogrendszer visszásságaira, illetve hiányosságaira világít rá, amely már jó pár éve a vita tárgyát képezi a szigetországban. Az ingyenes jogsegéllyel és a különböző juttatásokkal ugyanis előszeretettel élnek vissza az iszlamisták, akik nagyon is tisztában vannak jogi lehetőségeikkel.

Belföld

Menekültügyi versenyben a Fidesz és a Jobbik

Mosolyognak a Jobbikban a Fidesz menekültügyi kampányán, mert úgy vélik, hogy valójában előttük tisztogatja az utat a kormánypárt, mert noha rövid távon uralják a kormányzati szereplők a kommunikációs teret, de már középtávon sem tudnak a válságra igazi megoldást kínálni. Így pedig a Jobbik üzeneteinek ágyaznak meg, amit a párt óriási arányú tapolcai győzelme is igazol. Természetesen a Fideszben ezt nem így látják, a kormánypártban a menekültügy „sikersztorinak” számít, amivel levegőhöz jutottak, és a téma felvetésével minden riválisukat megelőztek. Szerintük ha elkészül a magyar–szerb határon a kerítés, illetve érvénybe lépnek a drákói jogi szigorítások, akkor a „kőkemény elrettentés” meghozza a gyümölcsét.

Lázár János az új Ángyán József?

A kormány 300-400 ezer hektár állami föld értékesítésére készül, amely 1 millió forintos hektáronkénti árral számolva 300-400 milliárd forintos bevételt jelentene a költségvetésnek. Igaz, az európai 8 millió forintos hektáronkénti átlagértékkel számítva több ezermilliárdos vagyonról beszélhetünk. A kormánypárti politikusok által felsorolt értékesítési kritériumok elvben akár alkalmasak lehetnének a kis- és közepes gazdaságok megerősítésére, de majd a részletes szabályok ismeretében és persze a gyakorlatban derül ki, hogy a trafikmutyihoz hasonló botrányos vagyonosztás vagy egy „új földosztás” lesz-e a történetből.

Dulakodás a laktanyában

Múlt pénteken könnygázzal és tonfával kellett szétválasztani a bevándorlókat a kiskunhalasi Gábor Áron Laktanyában kialakított regisztrációs ponton. A rendőrségi tájékoztatás szerint a regisztrációs pontot elhagyó egyik csoport felé egy, a csoporthoz nem tartozó bevándorló követ dobott, mert azt gondolta, hogy az ügyintézés a távozó csoport miatt lassult le – ebből alakult ki egy tömegverekedés.

Röszke: valamivel kevesebben jöttek, de nem a határzár miatt

Az elmúlt napokban a Keleti pályaudvaron és az M1-es autópályán kialakult válsághelyzet miatt némiképp háttérbe szorultak a déli határról érkező hírek, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy helyreállt volna a rend a migrációs nyomásnak leginkább kitett röszkei határszakaszon.

Hit és értékek

Merkel migránsai

A 71 áldozattal járó halálfurgon tragédiája után Angela Merkel megelégelte a nyugat-európai politikusok nyári tétlenségét, és kezébe vette a menekültválság kezelését. Eddig is sejteni lehetett, hogy a kontinensen nagyjából az történik, amit Németország akar, de a migránsügy ezt most egyértelművé tette. Berlin pedig azt teszi, amit  saját érdekének lát. Kérdés, hogy mit eredményez ez más országok - köztük hazánk - számára? Megpróbáltuk össze­gyűjteni, milyen szempontok vezérelhetik Merkeléket a második világháború óta tapasztalt legnagyobb európai menekültválság kezelésében.

HÁTTÉR

Xbox-mágia

Az Amerikai Pszichológiai Társaság augusztusi jelentése több mint száz, 2005 és 2013 között készült önálló kutatást összegezve megállapította, hogy az erőszakos videojátékok valóban agresszív viselkedéshez és gondolkodáshoz vezethetnek, miközben csökkentik az agresszió áldozatai felé érzett empátiát. Kevesebb kutatás vizsgálta azonban azt, milyen hatással van a felhasználókra a népszerű videojátékok egyre nagyobb arányában főszerepet kapó rituális mágia és ezoterikus fantáziavilág.

Migrációs káosz Európában

Ismét százak vesztek a tengerbe Líbia partjainál, Európában pedig egyre nagyobb káoszt okoz a nem szűnő menekült­áradat – legutóbb hat Eurostar járat állt le több órára az alagutat ellepő migránsok miatt. Mindeközben az európai vezetők egy része egymást vádolja a kialakult helyzetért, megegyezni azonban nem tudnak a válság kezeléséről. Albánia és Szerbia miniszterelnöke „tippekkel” látta el Németországot arra vonatkozóan, hogyan bánjon a Nyugat-Balkán felől érkező gazdasági menekültekkel.

Amíg élek, úszok

Bánki Horváth Béla 1920-ban született. Ő az ország legidősebb aktív, szenior úszóvilágbajnoka, aki legutóbb Kazanyban, a 95-99 éves kategóriában ért el korosztályos rekordokat. A 200 méteres hátúszásban 5:24:20-as eredménnyel döntötte meg a 21 éve érintetlen világcsúcsot, az 50 méteres gyorsúszásban világbajnoki, a 200 méteres mell- és 100 méteres hátúszásban pedig Európa- csúccsal lett aranyérmes. Igaz, a szenior úszó kategóriájában már nem akadt ellenfele – csupán az óra ellen küzdött.

Krízisüzemmód

Átmenetileg megállt a nyersanyagárak mélyrepülése, viszont továbbra is nagy a félelem a világgazdaság jövője miatt. Az elmúlt időszakban tapasztalt jelenségek erősen emlékeztetnek a 2008 őszét követő hónapokra - mutatják az elemzések.

KÁVÉSZÜNET

Quinn, a görög

Anthony Quinn az első mexikói születésű színész, aki Oscar-díjat kapott, ráadásul kétszer is. A számos egyéb jelöléssel és Golden Globe-életműdíjjal is kitüntetett komédiás élete során több mint kétszáz filmben szerepelt. Alakításait olyan átütő hitelesség és elmé­lyült lélekábrázolás jellemezte, hogy például leghíresebb szerepéért, a Zorba megformálásáért görög állampolgárságot is kapott.

Játék a Nappal, a széllel és a felhőkkel

A 21. század elejére olyan általánossá vált a repülés élménye, hogy nemcsak a haszonszerzés és a közlekedés céljára használja már az emberiség, hanem egyre többek számára sport- és szabadidős tevékenységet is jelent. A vitorlázórepülés szerelmesével, Kozula Ádámmal beszélgettünk a siklórepülés rejtelmeiről.

Kalap sose lógjon szegen!

A szalmakalapok a reneszánszukat élik azzal együtt is, hogy a 21. századi kalapdivat jóval elmarad a korábbi évszázadok kreációitól, főleg hazánkban. Márpedig szalmakalap sokféle formában létezik, és még mindig az egyik legideálisabb nyári viselet, hiszen jól szellőzik, könnyű, és minél nagyobb a karimája, annál jobban véd a naptól. Nem csoda, hogy egyre többen fedezik fel maguknak ezt a fajta fejfedőt. Ha Erdélybe vezet utunk, érdemes ellátogatni Kőrispatakra, ahol az igazán vállalkozó kedvűek még a kétméteres átmérőjű, extrasize szalmakalapot is fejükre csaphatják. Ifjabb Szőcs Lajossal beszélgettünk, aki megálmodta Erdély első Szalmakalap Múzeumát.

Szülőfüggő fiatalok

Mostanában sokat hallani a különböző generációk közötti különbségekről, melyek a világ változásaiból, a techno­lógiai fejlődésből és a hétköznapi élet átalakulásából erednek. A sikeres és jól ismert szerzőpáros – akik tollából már több, a családi élet nehézségeivel foglal­-kozó mű is származik – most éppen a szülők és felnőtt gyerekeik között megjelenő efféle konfliktushelyzetek megoldásához kíván segítséget nyújtani. Gary Chapman lelkészként és házassági tanácsadóként, Ross Campbell pedig pszichiáterként sok hasznos tapasztalattal rendelkezik a családsegítés területén, melyeket legújabb, Szülőfüggő fiatalok című könyvükben osztanak meg.

Ahol ünnep az iskolakezdés

Több tucat, a bele való tanszerekkel csordultig töltött iskolatáskát adományozott a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata (HISZ) az új tanévet kezdő magyi kisiskolásoknak. Az egyház fenntartásában négy éve működő általános iskola legkisebb létszámú osztálya hét, a legnagyobb tizenöt fős. A 90 nebulót befogadó intézményhez egy 30 fős óvoda is tartozik.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!