hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Menekültügyi versenyben a Fidesz és a Jobbik
Működik-e majd  az elrettentés?

2015. 09. 03.
Mosolyognak a Jobbikban a Fidesz menekültügyi kampányán, mert úgy vélik, hogy valójában előttük tisztogatja az utat a kormánypárt, mert noha rövid távon uralják a kormányzati szereplők a kommunikációs teret, de már középtávon sem tudnak a válságra igazi megoldást kínálni. Így pedig a Jobbik üzeneteinek ágyaznak meg, amit a párt óriási arányú tapolcai győzelme is igazol. Természetesen a Fideszben ezt nem így látják, a kormánypártban a menekültügy „sikersztorinak” számít, amivel levegőhöz jutottak, és a téma felvetésével minden riválisukat megelőztek. Szerintük ha elkészül a magyar–szerb határon a kerítés, illetve érvénybe lépnek a drákói jogi szigorítások, akkor a „kőkemény elrettentés” meghozza a gyümölcsét.

A nyáron csúcsra járatta a Fidesz a menekültügyi propagandát, minden héten gondoskodtak arról, hogy valamilyen apropóból erről az ügyről beszéljenek. Nemcsak a párt beszélt a témáról, de az országos tiszti főorvosi hivataltól kezdve a legkülönfélébb állami hivatalokat is „mozgósították”, hogy a kérdést napirenden tartsák. Még annak is kifejezetten örültek, ha liberális jogvédők hevesen támadták emiatt őket, mert – mondta el egy kormánypárti forrásunk – a kritikák is az átlagos magyar számára azt a képet sugározták, hogy a kormány erős kézzel rendet tesz, és a Fidesz a kezdeményező ezen a területen.   

Az elmúlt napokban a kormány intézkedett arról, hogy a rendőrség állományából úgynevezett határvadászok érkezzenek a magyar–szerb határszakaszra, sőt Orbán Viktor összehívta a nemzetbiztonsági kabinetet, amelynek tagjai: Pintér Sándor belügyminiszter (akinek a felügyelete alá tartozik a rendőrség), az Alkotmányvédelmi Hivatal, Hende Csaba honvédelmi miniszter, illetve a hírszerzést felügyelő Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Kiderült: a kormány a magyar honvédség bevetését tervezi a déli határszakaszokon. Emiatt szeptember 1-jén együttes és rendkívüli ülést tartott az Országgyűlés rendészeti bizottsága, illetve a nemzetbiztonsági bizottsága (előbbi a rendőrség és a honvédség, utóbbi pedig az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal és Terrorelhárítási Központ „felügyeletét” látja el). A Fidesz emellett rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte csütörtökre és péntekre, hogy gyorsított eljárásban szigorítsák a Büntető­törvénykönyvben azokat a passzusokat, amelyek az államhatár megsértéséről és az embercsempészetről szólnak. 

Az előbbiek ellenére egy legutóbbi időközi választáson súlyos vereséget szenvedett a Fidesz. Vasárnap ugyanis Tapolca két választókerületében a Jobbik jelöltje nyerte az időközi önkormányzati választást: Pass Sándor a szavazatok 58, Décsey Sándor a voksok 52 százalékával. A független, de Fidesz- támogatottságú kormánypárti jelöltek utcahosszal lemaradtak, a Jobbik jelöltjei voksának harmadát kapták csupán, miközben évtizedekig Tapolca fideszes fellegvárnak bizonyult.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!