Sűrűn hallani nem túl udvarias jelzőket a készülődő háború kapcsán: hülyék az amerikaiak? Ha lecsupaszítjuk, ma ez az alapkérdés, különösen Európában: minek akar az USA megharcolni egy felesleges háborút? Miért olyan elbizakodott, hogy a világ csendőrének vagy jótündérének hiszi magát? Mi hajtja igazából, ha igaz, hogy az iraki olajat az irakiak birtokában hagyja a háború után? Mi ez az idealista őrület a világ jövőjéről, biztonságáról? Nos, az elmúlt húsz év őszinte végiggondolása után mi, magyarok, tényleg nem mondhatjuk, hogy hülyék az amerikaiak. De mi, európaiak, esetleg inkább mutatkozhatunk hülyéknek – mostani reakcióink alapján, történelmi távlatokban.

"Idegen törvény nálunk nem vetheti meg a lábát" – fogalmazott egy tévévitában a szlovák külügyminiszter nem egyszerűen a harcos nacionalizmus, hanem az Európa-ellenesség szellemében. Azonban elméletileg Magyarország és Szlovákia hamarosan uniós tagállamként kell hogy a maga törvényrendszerét külön-külön a közös jogrendszerhez igazítsa.

A múlttól való teljes elszakadás – így örvendezett a román elnök, amikor Prágában felsorolták a tagságra meghívott országok nevét, köztük Romániát. Találó megfogalmazás – bólogattak sokan – nemcsak az országnak, Iliescunak is el kellett szakadnia a múlttól, hiszen alig három éve, hogy ellenzéki pártelnökként mostani miniszterelnökével és sok más politikussal együtt még heves NATO-ellenes politikát folytatott, különösen a balkáni konfliktus kapcsán. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a kilencvenes évek közepén Iliescu egyike volt azoknak, akik felvetették Románia NATO-tagságát, bár más összefüggésben: akkor annak veszélyére figyelmeztették a nagyhatalmakat, ha Magyarország NATO-tag lesz, Románia nem. Hogy mindebből hogyan lett NATO-csatlakozás? Nos talán épp a koszovói-jugoszláviai akció győzhette meg Iliescuékat arról, hogy a kontinensnek ezen a fertályán sincs a NATO-nál nagyobb erő, hatalom. 

Különös élmény bepillantani egy nemzet tudatalattijába. A valóságshow-k korában ez is egyfajta kukkolás, az ember zavartan elfordítaná a fejét, ahogy a kellemetlen részletekre pillant – de hát ez esetben a feltárult részletek jelentős részben rólunk, romániai és magyarországi magyarokról szólnak. Milyennek lát bennünket egy átlagos érdeklődésű, iskolázottságú és átlagos ismeretekkel rendelkező román? Nos, elsősorban – veszélyesnek. Fél tőlünk, és gyaníthatóan finoman szólva nem szeret bennünket. Egy felmérés nem jelent tudományosan vagy politikailag megalapozott elveket. De azért amellett mégsem mehet el az ember, hogy – hetekkel a prágai NATO-csúcs előtt – milyen érzelmek élnek Romániában, amely, ha meghívást nyer a tagságra, a lehető legszorosabb szövetségi kapcsolatra lép Magyarországgal? Milyen indulatok gerjednek változatlanul a NATO-partner iránt? 

Különösebb izgalmak nélküli – így jellemezte egy tudósító a magyar köztársasági elnök romániai látogatását. Tekintve a két nép és a két ország sokszor nem épp baráti történelmét és viszonyait, ez a jellemzés kifejezetten pozitív. Ha egy magyar államfő úgy megy Romániába, hogy arra már egyik ország sajtója és közvéleménye sem jön lázba, semmilyen előjellel, az annak jele, hogy a kapcsolatrendszer közeledik a normalitáshoz, ami persze sokkal kevésbé izgalmas, de mindkét fél számára sokkal hasznosabb, mint amikor nagy a feszültség. Akadt azonban olyan erdélyi magyar lap is, amelynek kommentátora a kissé szürkére sikerült Mádl-látogatás mögött a kapcsolatok normalizálódása mellett "kivárást és tanácstalanságot" sejt román és magyar oldalon. 

Amikor Magyarországon politikai fordulat következik be, valami, ha nem is fordulat, de történik Erdélyben is. 1998-ban a romániai magyar Fidesz-közeli politikusok közvetlenül Orbánék győzelme után sarokba szorították az RMDSZ mérsékelt vezetőit, és kikényszerítettek egy olyan politikát, konkrétan a magyar egyetem azonnali követelését, amely később súlyos helyzetbe sodorta az akkori teljes romániai politikai szerkezetet, kevés híján szétverte az ez idő tájt még ígéretes, Európa-pártiként működő koalíciót, a magyar kisebbség esélyeit pedig a felejtenivaló Petőfi–Schiller Egyetem szerencsétlen tervéig degradálta. 98-ban úgy tűnt, hogy az RMDSZ ellenzéke természetesnek tartaná a párhuzamos történéseket, ha Magyarországon megbukott a szocialista–szabaddemokrata kormányzás, a romániai magyarok szervezetében is le kell zajlania a hatalomváltásnak. Ez azonban mindmáig nem következett be: a mostani magyarországi választások okozta zavart és az útkeresés nehézségeit pedig jól mutatta a Tusnádfürdőn tartott, és idén féloldalasra sikerült bálványosi szabadegyetem, népszerű nevén a "Tusványos".

Dél-Németország, a svájci határ közelében, Überlingen felett, 11000 méter körüli magasságban, a szereplők: a Bashkirian Airlines 2927-es járata, egy TU–154M, Ufa– Moszkva–Barcelona útvonalon müncheni technikai leszállás után és a DHL csomagküldő tehergépe, egy Boeing 757-es, az olaszországi Bergamóból úton Brüsszel felé – és a gépeket kezelő zürichi irányító központ szolgálatosa. 

Medgyessy Péter miniszterelnök romániai látogatását a két ország kapcsolatában tett előrelépésként értékelik. A román és a magyar miniszterelnök ugyanazon a nyelven beszélt – emelte ki az Adevarul cím? romániai lap hétfői számában a látogatásról beszámolva. A miniszterelnökök tárgyalásainak témája volt a két ország EU-csatlakozása, Románia NATO-tagsága, a kedvezménytörvény módosításának terve és a romániai magyarság lélekszámának csökkenése. 

Júniusra várható a Medgyessy-kormány első komoly konfliktusa, amely nemzetközi és belpolitikai lesz egyszerre: a főszereplők a román és az új magyar kormány, a romániai magyarság és annak politikai vonulatai, a román ellenzéki pártok, valamint egy akkorra már lecserélt játékos, Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki a státustörvénnyel kapcsolatos memorandum aláírásával az időzített bombát elhelyezte. Mintha tudta volna: ez már nem neki robban.

Románia szeretne az Európai Unió tagja lenni – Románia elutasítja a regionalitás gondolatát. Kontinensünk eddigi története és a jelenlegi trendek ismeretében ez a két állítás összeegyeztethetetlen, Romániában mégis a lehető legtermészetesebben fér meg egymás mellett az integráció egységes akarása és az ugyancsak egységes szembenállás bármiféle olyan törekvéssel, amely megkérdőjelezi a nemzetállamot. Ez az ellentmondásos helyzet vált az elmúlt napokban különösen világossá egy értelmiségi kezdeményezés kapcsán.

Ahhoz képest, hogy a román sajtó vért várt a miniszterelnöki találkozón, minden nagyon simán, sőt elegáns der? közepette zajlott. Orbán Viktor és Adrian Nastase nem győzték dicsérni egymást a kapcsolatok javításában betöltött szerepükért. Kiszivárgott hírek szerint valóban kezd kirajzolódni a kompromisszum: ha a magyar fél a romániai románok számára is korlátlanná teszi a magyarországi munkavállalást, abbamaradhat a véget nem érő vita. Ez annyira meglepte a román sajtót, hogy a bukaresti lapok azóta sem kommentálták: a román közvélemény és a média nemigen tud mit kezdeni pozitív vagy annak látszó fejleményekkel a román–magyar viszonyban.

A román és a magyar politika egyaránt győzelmet ünnepelt a Velencei Bizottság döntése nyomán, a kétféle tálalás között azonban komoly eltérések adódnak. A román politikusok és lapok szinte kizárólag azokat a részeket idézik a magyar státustörvény kapcsán született dokumentumból, amelyek a román álláspontot igazolják, a magyar reakciókban viszont a hátrányos elemek is kirajzolódnak. Néha érdekesmód ugyanabban a hamis tálalásban, mint a román sajtóban. A jelentést követő vita mindenesetre felerősítette a Magyar Állandó Értekezlet körüli feszültségeket, de egyben ki is jelölte a lehetséges kompromiszszumokat a törvény végrehajtásának bonyolult folyamatában.

Egy repülőgép-katasztrófa mindig feltűnést kelt, különösképp, ha más fontos eseményekkel függhet össze. A Sibir Légitársaság TU–154-esének zuhanása a Fekete-tenger felett, három héttel az Amerika elleni terrortámadás után, és néhány nappal az erre adott első válaszcsapás előtt, sokak számára egyértelm? kapcsolatot jelez. Az ügy részesei kulcsszereplők: a gép orosz volt, az utasok többsége és a felszállási pont izraeli. De lehet, hogy mindez csak véletlen egybeesés, az amerikaiak siettek állítani, hogy a balesetet egy elszabadult ukrán rakéta okozta.

A világsajtóban érezhető egyfajta bizonytalanság: tulajdonképp mi volt az Amerika-ellenes támadás igazi célja, mit akartak elérni a terroristák? A kommentárok többsége szerint az amerikai világhegemónia két evidens jelképét, a katonai, illetve a pénzügyi-gazdasági hatalmi központot vették tűz alá. Lehet azonban, hogy az akció egyáltalán nem szimbolikus, hanem nagyon is konkrét célokat követett: nem egyszerűen néhány épület, hanem az Egyesült Államok lerombolását kísérelték meg szeptember 11-én. Tehát annak is sokkal nagyobb a jelentősége, ahogy Amerika átvészelte a történteket.

A megdöbbentő képek a repüléshez közel állók számára megrázó apró részletekkel is szolgálnak. A nézők többsége csak annyit lát, hogy egy repülőgép csapódik be a felhőkarcolóba. A közeli felvételeken viszont az is látszik, hogy a gép szárnya "tiszta", vagyis a futó bent, a fékszárnyak zárva – tehát akik a gépet vezetik, nem akarnak, nem is próbálnak lassan repülni. Ehhez ugyanis a szárnymechanizáció működtetésére is szükség lenne. Ha bárkiben kétely merült volna fel, a mintegy kétszáz méteren repülő gépek tiszta szárnya egyértelm? jele a pusztítás szándékosságának. Csak a szörnyűség első fél órájában merült fel, hogy a két gép becsapódása a World Trade Center iker-felhőkarcolóiba, majd a harmadik zuhanása a Pentagonra akár véletlen műve is lehet. Később azonban, amikor Amerika elkezdett felocsúdni a sokkból, a legfőbb kérdések az akció végrehajtásával kapcsolatban már így hangoztak: Hogy lehetett négy gépet egyszerre elrabolni? Hogyan lehetett arra kényszeríteni a pilótákat, hogy ilyen pusztítást idézzenek elő? Egyáltalán, ki vezette valójában az utasszállítókat a szándékos katasztrófák pillanataiban? 

Készül-e puccs a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben – ez volt a hét kérdése azután, hogy egy erdélyi és egy budapesti napilap egy időben hozta nyilvánosságra a Reform Tömörülés tanácskozásáról rögzített feljegyzést, ahol a fiatal RMDSZ-politikusok meglehetős szabadszájúan tárgyalták a jelenlegi Markó-féle vezetés eltávolításának módozatait, illetve az ehhez szükséges frontemberek kiválasztását. Az érintettek egy része a dokumentum hitelességét azonnal cáfolta, az azonban tagadhatatlan, nem is kérdőjelezi meg senki, hogy ez a Fideszhez közel álló csoportosulás régóta szorgalmazza a változást a szervezet élén. Valószínűleg ezért is nyilatkozta a cáfolatok ellenére maga a célpont, Markó Béla, hogy számára stílusa és mondandója miatt hitelesnek tűnik a dokumentum.

Egy évvel a tavaly nyári párizsi Concorde-katasztrófa után a héten Londonban bejelentették: szeptemberben újraindítják az interkontinentális luxusjáratot. A balesetről eddig megjelent hivatalos közlések szerint fatális véletlen volt, hogy a párizsi reptéren nekifutó gép épp elkapta a néhány perce egy másik gépről elhagyott fémlemezt, amely végül a zuhanáshoz vezető tüzet és hajtóműleállást okozta. Nem hivatalos vélemények szerint azonban a Concorde balesete a "szokásos" repülőkatasztrófák egyi-ke volt, amikor is emberi mulasztások sorozata adódott össze halálos csapdahelyzetté. Kétségtelen, hogy a francia légügyi hatóság és a gépet üzemeltető légitársaság számára ez a következtetés sokkal kellemetlenebb, mint a szerencsétlen véletlen teóriája.

Váratlan és mégsem túl meglepő a dühödt román reakció a magyarországi státustörvényre. Váratlan, mert a többi érintett ország kormánya némi hezitálás után várakozó vagy csak óvatosan elutasító álláspontra helyezkedett; mégsem meglepő, mert Romániában él a legtöbb határon túli magyar, itt a leghangosabb és a legmélyebben rögzült a nacionalista szellem. Váratlan, mert miközben a kormánypárt épp azzal van elfoglalva, hogy az RMDSZ segítségével életben maradjon, nem igazán ésszer? a felzúdulás. Mégsem meglepő, mert az elmúlt években, ha bármikor alkalom és – a tiltakozók szerint – ok adódott magyarellenes kampányra, azt a politikai racionalitás teljes mellőzésével akár, de meg is indították Romániában. Ha viszont a racionalitás jegyében mégis magyarázatot keresünk a történésekre, kiderül, hogy a román vezetők talán sokkal többet akarnak elérni, mint egyszerűen elterelni a figyelmet az aktuális hazai bajokról. 

Kik és miért lőttek a diktatúra ellen tüntetőkre, kik és miért lőttek egyáltalán 1989 decemberében? Mi volt a szerepe a szekunak és a külföldi titkosszolgálatoknak az eseményekben? Kik provokálták 1990 márciusában a marosvásárhelyi etnikai összetűzést? Kik és miért hozatták Bukarestbe a bányászokat véres rendcsinálásra 90-ben és 91-ben? Tisztázatlan történelmi eseményekkel terhesen lépett át Románia az új évezredbe, de jelenlegi vezetői a jelek szerint azt szeretnék, ha egy kiterjedt közkegyelem következtében ezután már soha nem zaklatnák a közvéleményt és a politikai szférát a történelmi kérdőjelek.