hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Unalom a csúcson
Mádl-látogatás Romániában:

2002. 10. 14.
Különösebb izgalmak nélküli – így jellemezte egy tudósító a magyar köztársasági elnök romániai látogatását. Tekintve a két nép és a két ország sokszor nem épp baráti történelmét és viszonyait, ez a jellemzés kifejezetten pozitív. Ha egy magyar államfő úgy megy Romániába, hogy arra már egyik ország sajtója és közvéleménye sem jön lázba, semmilyen előjellel, az annak jele, hogy a kapcsolatrendszer közeledik a normalitáshoz, ami persze sokkal kevésbé izgalmas, de mindkét fél számára sokkal hasznosabb, mint amikor nagy a feszültség. Akadt azonban olyan erdélyi magyar lap is, amelynek kommentátora a kissé szürkére sikerült Mádl-látogatás mögött a kapcsolatok normalizálódása mellett "kivárást és tanácstalanságot" sejt román és magyar oldalon. 

A megfigyelő számára óhatatlan az összehasonlítás a mostani és az 1997-es magyar államfői vizit között. Göncz Árpád útja akkor politikai szenzáció volt. Érkezésekor és a zárónap emlékezetes marosvásárhelyi tömeggyűlésén is ő maga volt bátor történelminek nevezni látogatását, pedig nagyon pontosan tudta, hogy ezzel a súlyos jelzővel óvatosan kell bánni. Göncz érezhetően elsősorban intenciói szerint mondta ki a szót, remélve, hogy személyesen tudja megszólítani a románságot, kézzelfoghatóan megjeleníteni a magyarok jó szándékait, áttörést hozni a kapcsolatokban és a szívekben egyaránt: Göncz Árpád komolyan vette küldetését és őszinte barátságot, megbékélést kínált a történelem lezárásaképpen. Fájdalmas volt már akkor látni, hogy ez a végtelenül rokonszenves gesztus hogyan akad el például olyan apróságokon, mint hogy a román tájékoztatási eszközök, attól a pillanattól kezdve, hogy kiderült, a magyar államfő útját nem kísérik atrocitások, egyszerűen lenyelték a témát, a tévék a híradók végére, a lapok a hátsó oldalakra száműzték Gönczöt, nem (csak) tudatos rosszakaratból, hanem mert nyilván képtelenek voltak mit kezdeni a román–magyar viszony pozitív fejleményeivel. Göncz üzenete csak azokhoz ért el, akik személyesen találkoztak vele. De európainak gondolt partnere, Constantinescu akkori román elnök is óvakodott olyan őszintén lelkes, feltételek és gyanakvások nélküli szándékokat megjeleníteni, mint magyar kollégája.

Tévedés ne essék, Göncz útja nem volt kudarc: az európaibb kapcsolatok nyitányának volt tekinthető, sokban hozzájárult ahhoz, hogy a román–magyar viszonyt ne kizárólag az ellenségeskedés uralja, és hogy lassan elfogadhatóvá váljék a kapcsolatok puszta ténye. De hogy a feltételek és gyanakvások nélküli szándékok továbbra sem meghatározói e kapcsolatoknak, azt Göncz utódjának romániai napjai is eléggé világosan igazolják. Illetve nem csak maga a látogatás, hanem a látogatás napjainak más, jellemző eseményei.

Mádl Ferenc bukaresti tárgyalásain a kapcsolatok, illetve a romániai magyar kisebbség összes jelentős problémáját korrekt módon felvetette, a román tárgyalópartnerek pedig elismételték ismert álláspontjukat: semmiben nem történt semmiféle elmozdulás. Arra a friss kérdésre, hogy az OTP-t ki miért zárja ki a román kormány a Román Kereskedelmi Bank privatizálásából, Iliescu megmagyarázta, hogy az ilyen folyamatokat fokozott körültekintéssel kell vezérelni. Mádl bírálta a visszaszolgáltatás akadozását, a román partnerek a magyarországi román kisebbség parlamenti képviseletének hiányával, az önkormányzati választások anomáliáival válaszoltak. A csíkszeredai konzulátus kapcsán is csak bizonytalan, leginkább halasztó értelm? kijelentések hangzottak el. A magyar államfő újra és újra megerősítette elkötelezettségét Románia NATO-tagsága iránt, a románok újra és újra sürgették a kedvezménytörvény parlamenti módosítását.

Ugyanezen a héten a román kormány megint elhalasztotta az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását szabályozó törvény alkalmazási utasításainak elfogadását. Egy kormánypárti (!) képviselő a parlamentben tiltakozott az elvett egyházi javak visszaadását előíró, pártja által is megszavazott törvény ellen, a mikházi kolostor példája kapcsán, mondván, hogy a magyar egyházak földönfutóvá teszik az épületben működő ideggyógyintézet ápoltjait. Bírósági eljárás zajlik, amelynek végcélja bebizonyítani, hogy az RMDSZ létezése ellentétes az ország alkotmányával. A kolozsvári polgármester a Mátyás-szobor centenáriumi ünnepségére piros-sárga-kékbe öltözteti a főteret, rászervezi a magyar rendezvényre a román megemlékezést a város felszabadulásáról a horthysta rabság alól, valamint Mátyásról mint nagy román királyról. A kormányt képviselő prefektus nem reagál, a Funar veszélyességére intő RMDSZ-es parlamenti felszólalásnak nincs visszhangja. Csökkentették a kolozsvári tévében a magyar programok részidejét. A Legfelsőbb Bíróság tovább halasztja az ítéletet és ezzel prolongálja a bizonytalanságot a szovátai fürdővállalat privatizálása körül, amelyet azért tett kérdésessé a főügyészség, mert egy magyar cég vette meg a szállodákat. 

Íme egy hét hordaléka, melyből nyilvánvaló, hogy Romániában Magyarországgal és a magyar kisebbséggel szemben továbbra is két szinten, két módon, kétféle attit?ddel és intencióval politizálnak. A kapcsolatok Európa felé mutatkozó felszínéhez képest tovább létezik a történéseknek egy másik szférája, ahol evidenciaként kezelik a magyarokat ellenségnek, jobb esetben a román érdekek ellenfelének. Továbbá létezik egy olyan szféra, amely a magyar tőke romániai érdeklődésében irredenta veszélyt, egy fürdővállalat vagy egy bank privatizálásában hegemonikus törekvéseket lát, a kommunisták által elvett javak visszaszolgáltatását pedig a románság veszteségeként éli meg. Úgy tűnik, a történések e másik szférájára sem az előző, sem a mostani magyar államfő nem képes hatni igazán: természetesen nem nekik kellett volna megoldani a problémákat, de nekik kellett volna megfelelő közeget teremteni a megoldásokhoz; ha ez nem sikerült, nem ők okolhatók érte. 

A konkrét problémákat nyilván a valóságos hatalommal, döntési jogkörrel rendelkező politikusok befolyásolhatják, ők viszont nem találkoznak – csak a Románia NATO-tagságáról döntő prágai csúcs után. A halasztás révén a románok számára elkerülhetővé vált, hogy a tagság támogatása reményében Prága előtt konkrét ügyekben konkrét döntések szülessenek, olyan döntések, amelyeket – ha a magyarok számára is kedvezők – a román politikum és közvélemény reflexből engedményekként kezel. A döntésképes miniszterelnökök csak Prága után tárgyalnak. Akkor pedig már nyilván semmi szükség újabb román engedményekre – mondjuk a csíkszeredai konzulátus ügyében, vagy a gazdasági kapcsolatokban és a tőkeáramlás normalizálásában – vagy azért, mert addigra eldöntik, hogy felveszik Romániát, vagy azért, mert addigra eldöntik, hogy nem veszik fel. 

Amikor a Krónika cím? kolozsvári napilap vezércikkírója a látogatás kapcsán a magyar fél tanácstalanságáról és a román oldal kivárásáról beszél, valószínűleg erre céloz. Pedig itt nem a politikai akarat vagy a tisztánlátás hiányossága az ellentmondás igazi oka, hanem maga a helyzet csapda-jellege. Ha a NATO – feladva elveiből és normáiból – felveszi Romániát, azzal utólag is igazolja egy gazdaságilag, társadalmilag, politikailag fel nem készült ország vezetésének nem NATO-konform módszereit. Ha nem veszi fel, akkor viszont elvész a remény arra, hogy fenntartsa a befolyás lehetőségét, az esélyt, hogy az integráció hatására változások történjenek a politika és gazdaság mindennapi és mély rétegeiben is. 

A NATO-döntés Brüszszelben, illetve Prágában születik, de az igazi döntés maguké a románoké. Noha Budapestet erdélyi magyarok olykor azzal vádolják, hogy gesztusaival tisztára mossa Romániát, egy magyar államfő sem tehet mást, mint hogy igenis elmegy Bukarestbe, és felmutatja a normalizálódás perspektíváját. A románok kell hogy döntsenek, élnek-e ezzel, és hogy miképp lépnek a fejlett demokratikus államok közösségébe. A magyarokkal szembeni valóságos magatartás talán a legpontosabb jelzése, tényleg Európa felé tart Románia, vagy NATO- és uniós tagként is marad az új euroatlanti struktúra kelet-közép-európai kakukktojása.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!