hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2002. 10. 11. (VI/41) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Kaotikus egyház

A Vatikán igyekszik eltussolni a katolikus egyházban felmerülő gyermekmolesztálási eseteket – állítja az a jelentés, amelyet a papok által elkövetett szexuális zaklatás áldozataiból és amerikai katolikus érdekvédelmi csoportok tagjaiból álló szövetség tett közzé kedden. A Katolikusok a Szabad Választásért (Catholics for a Free Choice) szervezet az ENSZ-hez fordult, azt kérve, hogy a világszervezet tegyen lépéseket ennek megakadályozására. Időközben, október 6-án II. János Pál a Vatikánban szentté avatta a sokat vitatott konzervatív katolikus szervezet, az Opus Dei alapítóját, Josemaría Escrivát.

Jelentéktelen szörnyetegek

"Istent játszik. Számára ez csak játék. Ez az indíték. Kedvtelésből gyilkol" – nyilatkozta a héten egy bűnügyi szakértő a múlt heti amerikai gyilkosságsorozat elkövetőjéről. A rendőrség ugyanakkor annak lehetőségét sem zárja ki, hogy a véletlenszerűen kiválasztott hat ember meggyilkolása hátterében Oszama bin Laden terrorista szervezetének legújabb akciója áll. 

A gyerekgyilkos magántanár

Brutális gyermekgyilkosság története dúlta fel a német közvéleményt a közelmúltban. Magnus G. huszonhét éves joghallgató elrabolta magántanítványát, a tizenegy éves Jakob von Metzlert. Friedrich von Metzler, a Metzler Bankház vezetője, Németország egyik leggazdagabb embere egymillió euró váltságdíjat fizetett ki fiáért, akit ennek ellenére sem kapott vissza élve, mivel a gyermek már a zsarolólevél elhelyezésekor halott volt. A gyilkost a váltságdíj felvétele után, otthonában tartóztatta le a rendőrség.  Jakob Metzler az éppen aktuális őszi szünetre készült. A pénteki tanítás korán befejeződött, így elindult haza, de sohasem érkezett meg. Utoljára egyik iskolatársa látta leszállni a buszról, a családi villától mintegy hétszáz méterre. Innentől a fiúnak nyoma veszett. 

Veszélyes a halogatás

"Mindezt hallottuk már, nincs benne semmi új" – fanyalogtak George W. Bush amerikai elnöknek a hét elején elhangzott beszéde után az európai és egyes amerikai kommentátorok. Valóban: nem történt drámai bejelentés, "csupán” Szaddám Huszein biológiai, vegyi és nukleáris fegyverprogramját, a saját népe ellen bevetett tömegpusztító ideggázok felhasználását, terrorista vezérek, mint Abu Nidal és Abu Abbas rejtegetését, az al-Kaida gyilkosainak kiképzéséhez nyújtott iraki támogatást tudta Bush felsorakoztatni fő érvként, mely szerint Szaddám rendszerének legnagyobb veszélye abban rejlik, hogy a világ legpusztítóbb veszélyforrásait egy helyre gyűjti össze. "Várhatunk, azonban ez a veszély minden nappal csak nagyobb lesz" – mondta Bush.

Belföld

A szocialistáknak kell dönteniük

– Zajlanak-e érdemi tárgyalások Gy. Németh Erzsébetnek az Ön javára való visszaléptetése érdekében? Keresték-e Önt szocialista vezetők, illetve szabaddemokrata politikusok, hogy a viszálygyanús helyzetet megoldják? – A szocialisták is tudják, hogy a választások tétje nagyon egyszer?: Schmitt vagy Demszky. Folyamatos a kommunikáció a két párt között, de a szocialistáknak kell eldönteniük, kinek segítenek. Hiszen a legnagyobb jó szándékkal is a Fidesz jelöltjét segíti az, aki a harmadik helyen álló jelöltre szavaz, és ezzel csökkenti az én esélyeimet. Most lenne a legnagyobb szükség az együttműködésre. Szerintem együtt többre jutnánk.

Felröppenő álhírek

Visszalép-e, vagy sem? Jelesül Gy. Németh Erzsébet Demszky Gábor javára. Erre az egyszer? kérdésre redukálódott a fővárosi önkormányzati kampány. Lapzártánkig két homlokegyenest ellenkező álláspont jelent meg: szükség esetén visszalép a szocialista jelölt, illetve: "csakazértsem" lép vissza Gy. Németh, aki mellett a közeljövőben demonstratívan ki fog állni a miniszterelnök és a szocialista pártelnök is. 

Szó nincs viszályról

– Zajlanak-e érdemi tárgyalások a két koalíciós párt között ebben a viszálygyanús helyzetben?– Jó lenne, ha a főpolgármester úr és mindenki más több önuralmat és higgadtságot tanúsítana a kampányban. Hiszen szó sem volt arról, hogy összefognánk Schmitt Pállal, a Fidesz emberével. Egyébként a kampánnyal kapcsolatban nincsenek megbeszélések a két koalíciós párt között, viszont az a szakmai munka, amit a városirányítás megkövetel, természetesen továbbra is zajlik. Ez a szakértői és a főpolgármester-helyettesi szintet jelenti. A kérdése második felére adott válaszom pedig: szó sincs viszályról. 

Örmény egyperces

Lányi Zsolt volt kisgazda képviselő örmény színekben indul a kisebbségi önkormányzati választásokon Budapest V. kerületében. A meglepőnek tűnő fordulatot Lányi az Origo cím? internetes újságnak azzal indokolta, hogy abbahagyta az országos politikát, valamint nagyanyai vonalon ő is örmény származású, bár nem beszéli a nyelvet.

Sajtótájékoztató az internet elérhetőségéről

A kormány elkötelezett szándéka az európai uniós csatlakozás során, hogy a gyerekeket rávezetik az információs szupersztrádára – jelentette be sajtótájékoztatóján Csepeli György, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára. A programba az önkormányzatok mellett eddig a tradicionális egyházak bevonása történt meg.

Ítéletidő

Elődje visszásságainak feltárása kapcsán semmi esetre sem lehet tétlenséggel vádolni az új, koalíciós kormányt. A szimultán többfrontos vizsgálódás meg is hozta első hajtásait, így a Fidesz vezetői immáron nem a támadó fél pozíciójából viaskodhatnak. Mindemellett a szocialisták több a választási hajrában megfogalmazott vádjáról igazolódott be, hogy csupán hangzatos kacsáról van szó. Lapunknak Keller László államtitkár és Torgyán József pártelnök kommentálta a történéseket. 

Hit és értékek

József, a gazdasági zseni

A héten volt két éve, hogy a fanatikus tömeg – a Palesztin Hatóság rendőreinek szeme előtt – földig rombolta Nabluszban a bibliai József pátriárka sírjaként tisztelt emlékhelyet. A barbár támadásnak a dühödt pusztításon és bosszún kívül más, érthető oka aligha volt, hiszen az iszlám – Ábrahámhoz hasonlóan – Józsefet is igaz emberként, prófétaként tiszteli. A népe javára tett múlhatatlan érdemei mellett azonban a 3500 éve élt József államszervezési, közgazdasági és feltalálói életműve is univerzális jelentőségű, méltán tekinthető az emberiség közös kincsének. Egyes, korát messze megelőző elméletei – például az általa kigondolt és bevezetett átalányadó ötlete, vagy a gazdasági ciklusok felismerése – a mai napig a választási kampányok forró vitatémáinak számítanak itthon és a tengerentúlon egyaránt.

HÁTTÉR

Visszaminősítve

Az Európai Unió "kormányának" számító Európai Bizottság által a héten nyilvánosságra hozott éves országjelentés Magyarországot kilenc másik eddigi jelölt, mostantól csatlakozónak nevezett országgal együtt felkészültnek nyilvánítja arra, hogy 2004-ben belépjen az unióba. Magyarország megfelel a csatlakozás politikai kritériumainak, de a jelentés fenntartásokat fogalmaz meg a korrupcióval, a romák társadalmi integrációjával és az intézményrendszer fejlesztésével, a mezőgazdasággal kapcsolatban. Ugyanakkor nekünk, magyaroknak is lehetnek kifogásaink, hiszen a jelek szerint az unió nem akar bőkezűen bánni a támogatásokkal. Szent-Iványi István, az Országgyűlés Integrációs Bizottságának elnöke egyenesen "megalázónak" tartja Magyarországra nézve az unió felajánlott támogatási rendszerét. "A jobboldal ezt már rég hangoztatja, érdekes, hogy Szent-Iványi István erre csak most jött rá" – kommentálta Tőkéczki László politológus lapunknak a szabaddemokrata politikus véleményét.

Ebédelni tilos

"Mire van szükség, hogy megnyerjük az önkormányzati választásokat? Önbecsülésre és önbizalomra. Miből fakadhat az önbecsülésünk? Az elmúlt négy évből" – kezdte Orbán Viktor a polgári oldal kiskátéját Szécsényben, kedd délutáni kampánygyűlésén. És hogy mit hozott az elmúlt négy év? Például azt hogy "emelt fővel járhatunk, hiszen míg 1998-ban 19 ezer 500 forint volt a minimálbér, addig a ciklus végére már 50 ezer, az átlagbér 67 ezer forintról 114 ezerre emelkedett, miközben az infláció a harmadára csökkent." A határokon átívelő nemzetegyesítésnek köszönhetően magyarigazolvánnyal rendelkezhetnek a határon túliak, magyarok építhették az utakat, hidakat, gátakat – sorjázta Orbán az eredménylistát. 

Reszkessetek, feltörők

Tart még a szoftverrendőrség tűzszünete, de nem sokáig. A – hivatalos nevén – Business Software Alliance (BSA) Magyarország október 30-a után kész felszámolni a budapesti illegális felhasználókat és kereskedőket egyaránt.

A multik, köszönik, jól vannak

Jól érzik nálunk magukat a multik. Hogy mennyire, azt jól jelzi, hogy ünnepséget rendeztek annak a pénzügyminiszteri rendeletnek a harmincadik évfordulójára, amely lehetővé tette, hogy Magyarországra jöhessenek. A Joint Venture Szövetség rendezvényén a gazdasági és a politikai élet elitje fejezte ki a háláját a jogszabály megalkotóinak az általuk korszakalkotónak tartott döntésért, egyben elemezték, hogyan alakul a kapcsolatuk az országgal.

Kollaboráns médiakonszern

Véglegesen porba hullott az az évtizedekig fenntartott kép, mely szerint a Bertelsmann kiadói csoport a náci birodalom ellenségeként, amolyan ellenálló kiadóként működött volna. Így nem állja meg a helyét az sem, hogy 1944-ben a nácik illegális papírfelhasználás miatt zárták be a kiadót. A leleplezés a napokban került a nyilvánosság elé, miután a független történészcsoport átvizsgálta a német vállalatbirodalom második világháborús korszakát. Kiderült, hogy Németország legnagyobb multinacionális médiakonszernje, a Bertelsmann a második világháború idején kollaborált a náci rezsimmel.

Karrierexpo a Közgázon

Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a nyilvános őszi állásbörze a Közgazdaságtudományi Egyetemen. Az október 16-án és 17-én tartó karrierexpón ismét számos multinacionális cég képviselteti majd magát. Egy kis ízelítő a munkáltatók sorából: Auchan, L\'Oreal, Phillip Morris, Sanyo, Unilever, Vivendi, Westel. Az eddigi statisztikákról, tapasztalatokról Csaba Attila, a vásárt szervező Karrier Iroda munkatársa tájékoztatta lapunkat. 

Újabb elbocsátások, romló profitkilátások világszerte

Folytatódott az árfolyamok mélyrepülése a világ tőzsdéin. Az amerikai indexek értéke immár hatéves mélypontra süllyedt, és továbbra is egymást érték a cégek profitfigyelmeztetései és az elemzői leminősítések. Európában a bankszektor is gyengélkedett, a Standard&Poor\'s a svájci Credit Suisse kockázati besorolásának rontását helyezte kilátásba, de a hitelfelvevők romló pozíciója miatt megnövekedett céltartalékképzési kötelezettség több neves bank – Barclays, Deutsche Bank, HVB – eredményét is negatívan befolyásolja. 

Tizenkét éve veretlen

– Ki maga?– Bonyhádon születtem, Keszthelyen szereztem meg az agrármérnöki diplomámat; a párom ügyvéd, gazdasági ügyekkel foglalkozik, itt találtunk egymásra Veszprémben. Negyvenöt éves vagyok, van két nagy fiam, és nagyon jól érzem magam a bőrömben. Élvezem, amit csinálok, nem feszélyez a polgármesterség, sőt úgy érzem, ez olyasvalami, amit nekem találtak ki. Harminchárom évesen lettem polgármester. Huszonkét megyei jogú város van Magyarországon, ahol négyen vagyunk olyan polgármesterek – a Budapestet vezető Demszkyn kívül –, akik a rendszerváltás óta vezetjük városunkat.

A földi Jeruzsálem

Szántó T. Gábor álma egy nemzetközi Jeruzsálemről nem egészen eredeti, hiszen erről az ENSZ közgyűlése már 1947. november 29-én döntött. Sajnos akkor az arabok semmibe vették az ENSZ határozatát, ezért nem jött létre a palesztin állam, és Jeruzsálemet felosztották. Mivelhogy az ENSZ Izraelt illetően se nem semleges, se nem megbízható, Izraelben ennek a javaslatnak nincs sok híve. Sokan emlékeznek még arra, amikor Nasszer egyiptomi elnök 1967 májusában az ENSZ békefenntartó csapatainak kivonulását követelte a Sínai-félszigetről, és az ENSZ ennek azonnal eleget tett, ami hozzájárult a hatnapos háború kitöréséhez. Szántó – mint sokan mások is – azt hiszi, a zsidó állam létesítésével (az ENSZ) "nemzetközi-diplomáciai jóvátételt akart szolgáltatni a zsidó nép számára". 

KÁVÉSZÜNET

A nőiesség hordozói

Az idei parfümtrend – jó szokásához híven – követi a divat stílusjegyeit, amelyben a nőiesség, a klasszikus elegancia és finomság ötvöződik az extravagáns elemekkel. 

INNEN-ONNAN

Bereményi Géza – Mácsai Pál: Azt meséld el, Pista

Megbocsátás napja

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a Fővárosi Könyvtári Napok keretében, hagyományainak megfelelően ebben az esztendőben is meghirdeti a "megbocsátás napját". Ezen a napon, október 15-én a kölcsönzési határidő lejárta után visszahozott – még nem perelt – könyvekért, kottákért nem számítanak fel késedelmi díjat – tudatja az intézmény lapunkhoz eljuttatott közleménye.

Jöhet a Stuttgart

A nemzetközi kupákban egyedül állva maradt csapatunknak, a Ferencvárosnak az UEFA-kupa következő fordulójára a VfB Stuttgartot sorsolták. A korábban nagynev? csapat jelenleg a Bundesliga középmezőnyében a tizenegyedik helyen áll. Az egy hét múlva esedékes ellenfél rövid története: a Fussballvereins Stuttgart 1893-ban alakult, majd 1912-ben egyesült a Cronen-Club Cannstadttal. 

Címvédésre készül a Detroit Red Wings

Csütörtökön hajnalban megkezdődött a küzdelem az észak-amerikai profi jégkorong ligában. Az alapszakasz nyolcvankét fordulója izgalmasnak ígérkezik, mivel a bajnok Detroit Red Wings trónjára több kiváló gárda is bejelentette igényét.  A "vörös szárnyak" elvesztették a visszavonult kapuslegendát, Dominik Háseket, akinek pótlására a szintén nagy nev? hálóőr, Curtis Joseph érkezett. A michigani alakulat "öregfiú kommandója" idén is bizonyíthatja szurkolóinak, hogy továbbra is remek teljesítményre képesek közeledvén a negyedik x-hez.

Az állóvíz a Honvédnak kedvezett

A vízilabda OB–I. második fordulója után veretlen a Domino–Honvéd, valamint a BVSC csapata, akik az első-második helyen osztoznak. Egy-egy győzelemmel és egy-egy döntetlennel, amit legutóbb egymás ellen játszottak, harmadik a Vasas–Plaket és negyedik a Ferencváros. A Vasas–Domino májusi botrányos, verekedésbe fulladt mérkőzése kapcsán folyó "maratoni" fegyelmi eljárás a harmadik fázisába érkezett, ahol várhatóan harmadfokon a vízilabda-szövetség elnöksége hozza meg a végső ítéletet. Somossy Józsefet, a Vasas edzőjét, illetve Varga Tamás, Varga II Zsolt, Mátyás Zoltán és Hesz Máté játékosokat, mint ismeretes, első fokon egy, illetve másfél évre tiltották el a játéktól. Az esetet követően gyorsnak ígért, azóta hosszasra nyújtott jogi huzavonát megunta a Vasas szponzora, a Vodafone. 

Norvég tájak Magyarországon

Hat norvég festő – Harriet Backer, Kitty Lange Kielland, Gerhard Munthe, Eilif Pettersen, Christian Skredsvig és Eric Werenskiold – az 1870-es években együtt tanult Münchenben. Barátságuk akkor is folytatódott, amikor néhányan közülük Párizsba költöztek. 1886 nyarán összegyűltek az Oslo közeli Baerumban, a Fleskum tanyán, hogy a természetben munkálkodjanak, és megosszák egymással tapasztalataikat. Az eredetileg egy évadra tervezett vakációzás művésztelep szintjére emelkedett. 

Népszerű tudomány

Mindentudás Egyeteme néven szeptember 16-án indult útjára a hazai tudományos ismeretterjesztés talán legmerészebb vállalkozása: a Magyar Tudományos Akadémia szakmai együttműködésével és szponzorok jelentékeny támogatásával 2003. december végéig három szemeszterben, heti rendszerességgel a magyar tudomány legjelesebb képviselői tartanak előadásokat a legkülönbözőbb tudásterületek legégetőbb közérdek? kérdéseiről, és vitatják meg ezeket a hallgatósággal. Az elhangzottak televízión, rádión, a nyomtatott sajtóban és nem utolsósorban a weben folyamatosan nyomon követhetők. 

PROGRAMAJÁNLÓ

Snétberger Ferenc gitárművész és David Friedman vibrafonművész közös koncertjére kerül sor október 14-én, hétfőn este 19.30-kor a Zeneakadémián (VI., Liszt Ferenc tér 1.). 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!