hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szó nincs viszályról
Gy. Németh Erzsébet, az MSZP főpolgármester-jelöltje

2002. 10. 14.
– Zajlanak-e érdemi tárgyalások a két koalíciós párt között ebben a viszálygyanús helyzetben?– Jó lenne, ha a főpolgármester úr és mindenki más több önuralmat és higgadtságot tanúsítana a kampányban. Hiszen szó sem volt arról, hogy összefognánk Schmitt Pállal, a Fidesz emberével. Egyébként a kampánnyal kapcsolatban nincsenek megbeszélések a két koalíciós párt között, viszont az a szakmai munka, amit a városirányítás megkövetel, természetesen továbbra is zajlik. Ez a szakértői és a főpolgármester-helyettesi szintet jelenti. A kérdése második felére adott válaszom pedig: szó sincs viszályról. 



Gy. Németh Erzsébet. Korrekt partner az SZDSZ Fotó: S. L.

– Keresték-e Önt szocialista vezetők, illetve szabaddemokrata politikusok, hogy segítsenek a nyilatkozatháború elsimításában?

– Szerintem nincs már nyilatkozatháború. 

– Az elmúlt napokban történtek nem ártanak-e az MSZP és az SZDSZ közötti kapcsolatnak? A szocialistáknak nem az lenne-e az érdekük, hogy az SZDSZ stabil harmadik erő – vagy ha úgy tetszik, a mérleg nyelve – maradjon Magyarországon? 

– A kampány és az önkormányzati választás október 20-án lezárul, utána minden vissza fog állni a normális kerékvágásba. Meggyőződésem, hogy nem lesznek olyan következményei az elmúlt heteknek és napoknak, amelyek a két párt kapcsolatát fővárosi vagy országos szinten negatívan befolyásolnák. 

– Úgy tűnik a szocialista politikusok nyilatkozataiból, hogy a MSZP abszolút többséget szeretne szerezni a fővárosi közgyűlésben. Ha ez megtörténne, hogyan tudnának együttműködni? 

– Mi mindenféleképpen koalícióban gondolkodunk. Ha abszolút többséget szerzünk – amire valóban nagy esélyünk van –, akkor is koalíciós ajánlatot teszünk a Szabad Demokraták Szövetségének. Lehet, hogy a választási kampány hevében úgy tűnik, mintha feszültség lenne közöttünk, de valójában korrekt partnernek tartjuk az SZDSZ-t. Ezt mutatja és bizonyítja az elmúlt évek sikeres közös kormányzása a fővárosban. (H. Zs.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!