hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Népszerű tudomány
Előadássorozat az MTA-n

2002. 10. 14.
Mindentudás Egyeteme néven szeptember 16-án indult útjára a hazai tudományos ismeretterjesztés talán legmerészebb vállalkozása: a Magyar Tudományos Akadémia szakmai együttműködésével és szponzorok jelentékeny támogatásával 2003. december végéig három szemeszterben, heti rendszerességgel a magyar tudomány legjelesebb képviselői tartanak előadásokat a legkülönbözőbb tudásterületek legégetőbb közérdek? kérdéseiről, és vitatják meg ezeket a hallgatósággal. Az elhangzottak televízión, rádión, a nyomtatott sajtóban és nem utolsósorban a weben folyamatosan nyomon követhetők. 

Az egy hónapja zajló tudásegyetem rendre teltházas eseménynek bizonyul: Vizi E. Szilveszter agykutató, Pléh Csaba pszichológus vagy
Venetianer Pál biokémikus előadásaira nehezen lehetett beférni. A korszer? tudomány eredményeinek széles kör? megismertetését célzó erőfeszítések egy francia kezdeményezés mintájára születtek, melynek célja volt az érdeklődő közönség számára is hozzáférhetővé tenni korunk legmagasabb szint? tudományos ismereteit, a kortárs tudomány legfőbb dilemmáit. Ezúttal mind a hazai közönség, mind a magyar tudomány nemzetközi színvonalú kutatói és műhelyei hasonló lehetőséget kaptak. Másfél éven át, téli és nyári szünetekkel három szemeszterre tagolva összesen ötvenhárom előadás hangzik el. A programok rendre hétfőnként, este 19.30-kor kezdődnek a BME új lágymányosi informatikai épületében (Budapest, XI. Magyar tudósok körútja 2.) – a 45 perces előadást az előadó és a közönség 40–60 perces kötetlen eszmecseréje követi. Az élő programmal egy időben nyílik meg az adott új előadás microsite-ja a BME weboldalán. Valamennyi előadásról és vitáról a Duna Televízió és a Magyar Rádió készít és ad le felvételeket. A Népszabadság Hétvége melléklete az aktuális hét előadójával készít interjút, míg a Magyar Hírlap az előadás rövidített, népszerűsítő változatát hozza szombati mellékletében. (Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!