Aktuálishetilap

Hetek hetilap vásárlás
Budapestre figyel a világ: ezért lesz a főváros a csúcstalálkozó helyszíne
EGY ASZTALNÁL ZELENSZKIJ ÉS PUTYIN?
Budapestre figyel a világ: ezért lesz a főváros a csúcstalálkozó helyszíne

Fotó: AP / Jacquelyn Martin

2025. 10. 21.
Budapest lesz a helyszíne a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökök közötti második jelentős csúcstalálkozónak, amelyen az ukrajnai háború rendezéséről és az amerikai–orosz kapcsolatokról tárgyal majd a világ két vezető hatalma. A helyszínválasztás több szempontból is üzenetértékű, nem véletlenül keltett nagy hullámokat az Európai Unió berkeiben sem – ezt Morvay Péter is megerősítette, aki éppen Strasbourgból tudósítja a Hetek nézőit, hallgatóit és olvasóit.

Miért pont Magyarország?

Abban szinte minden elemző egyetért, hogy a tárgyaló felek választása kétség nélkül Orbán Viktor személyének szól. A magyar miniszterelnök ugyanis Európában elsőként és sokáig egyedüliként állt ki Donald Trump elnökjelölt­sége mellett a 2016-os, majd a 2024-es választási kampány során is, aminek különösen akkor volt jelentősége, amikor Biden elnöksége alatt az európai vezetőket inkább a republikánus kihívó irányába tett cinikus megjegyzések jellemezték.

Vlagyimir Putyin orosz elnök esetében ilyen jellegű politikai támogatásra ugyan nem került sor, de az Európai Unióban szintén egyedüliként a magyar kormány (illetve Fico győzelmét követően a szlovák) volt az, amely következetesen azt képviselte, hogy bár az ukrajnai háborúban Oroszország agresszorként lépett fel, de a diplomáciai kapcsolatot fenn kell tartani, mert csak ez vezethet el a békéhez. Kiváltképp abból a szempontból volt ennek még jelentősége, hogy a diplomáciai mellett az energetikai együttműködés tekintetében Magyarország szoros gazdasági megállapodásokban is érdekelt Moszkvával.

Egy biztos, nincs még egy olyan európai vezető, aki ennyire rendezett és jó kapcsolatot ápolna a világ két vezető hatalmával és azoknak elnökeivel, ami annak ellenére alapozta meg a budapesti helyszín kiválasztását, hogy Magyarország egyébként sem gazdasági erőt, sem diplomáciai tapasztalatot tekintve nem tartozott eddig az élvonalba. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!