hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2001. 12. 21. (V/51) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Népek akarták s alkották meg így

Tíz éve, 1991. december 26-án szűnt meg létezni a Szovjetunió, a címben idézett himnuszával együtt. A birodalom drámaian gyors szétesése azóta is számos találgatás és teória tárgyát képezi. A Novosztyi hírügynökség lapunk számára készített öszszeállítása ezek közül idéz fel néhányat.

Nem a Nyugat Karinthyja

Annak idején, amikor 2000 szeptemberében megszületett az EU által Ausztriába kiküldött három bölcs jelentése, az osztrák kormány ujjongott. Igaz ugyan, hogy a jelentés elmarasztalta az FPÖ-t, megdicsérte azonban Ausztriát a kisebbségi jogok tiszteletben tartásáért. 

Lesz-e új fegyverkezési verseny?

Hathónapos meddő tárgyalások után az amerikai kormány úgy határozott, hogy egyoldalúan felmondja az 1972-ben még a Szovjetunióval körött ABM-szerződést, mivel Oroszország nem volt hajlandó olyan módosításokra, amelyek lehetővé tették volna az amerikai rakétavédelmi pajzs telepítéséhez szükséges kísérleteket, Washington pedig nem kíván minden egyes tesztet előzetesen megvitatni az orosz illetékesekkel. 

A kegyetlen Wehrmacht

Tiltakozások, heves viták és a tettlegességig fajuló tüntetések kísérik kezdettől fogva azt a kiállítást, amely mellett idén decemberben Berlin polgármestere is kiállt, jelezve: a Wehrmacht második világháborús tetteit bemutató tárlat a német történelem egy olyan szeletét dolgozza fel, amelyet eddig sokan elnyomtak magukban. A vándorkiállítás anyaga sokakat olyan mértékben sokkolt, hogy a látottak feldolgozásához lelkigondozásra volt szükségük. 

Belföld

Mindenki fordítani akar

Immár bizonyossá vált, hogy a 2002-es országgyűlési választások első fordulója április 7-én, míg második fordulója április 21-én kerül megrendezésre. A köztársasági elnök indoklásában kiemelte: az európai uniós csatlakozás és annak jogharmonizációja rengeteg feladatot ró a majdani parlamentre és kormányra, ezért minél előbb zajlanak a választások, annál hamarabb kezdhetik el ezen feladatok megoldását. A döntés fényében már az év végét is kihasználják a pártok a kampányolásra. Ugyanakkor a politikusok eltérően vélekednek arról, hogy milyen lesz a politikai hangvétel, illetve milyen új elemekkel fog bővülni a kampánystábok eddigi repertoárja. 

A félrement parlament

Kedves Olvasóink! Közeleg a karácsony, és az ünnep fényét szerkesztőségünk is szeretné emelni. Következzék tehát egy válogatás, melyet országgyűlési képviselőink egymáshoz intézett bekiabálásaiból állítottunk össze. Fogadják olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel az érintettek mondták. (A bekiabálásokat dőlt betűvel szedtük.)

Elment a metró

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a Fővárosi Önkormányzat elvesztette a metró-pert, a budapesti polgárok viszont megnyerték. Orbán Viktor szokásos szerda reggeli interjújában fejtette ki, hogy a metróper elvesztése után most már szabadon, kötöttségek nélkül, csak a józan ész és a közös érdekek alapján lehet döntést hozni a metró megépítéséről. A miniszterelnöki interjú valószínűleg egy új korszak kezdetét jelzi a kormány fővárossal kapcsolatos kommunikációjában, amely pedig nem kényeztette el a fővárosiakat az elmúlt három és fél évben sem.

Vészriadót fújtak a jogászok

Veszélybe került az igazságszolgáltatás függetlensége – állapították meg a résztvevők az Ügyészek Országos Egyesülete, a Magyar Ügyvédi Kamara, valamint a Budapesti Ügyvédi Kamara vezetőinek megbeszélésén. "Érezhető ez például a törvényhozó hatalom részéről, amikor a legfőbb ügyészt szakmai kérdésekben interpellálják, a végrehajtó hatalom részéről, amikor az ítélőtáblá(k) felállításáról vagy a bírósági szervezet költségvetéséről van szó, és hasonló a veszély a médiumok részéről, amikor a folyamatban lévő ügyekről avagy jogerős bírósági ítéletekről nem mindig szakszerűen és teljes mértékben hűen, olykor megalapozatlanul tájékoztatják a közvéleményt" – olvasható a távirati irodához eljuttatott közleményben. 

Hit és értékek

Júda, az oroszlánkölyök

Júdea különleges helyet foglalt el az ókori Izraelben, mivel az Örökkévaló "Júda törzsét választotta, a Sion hegyét, melyet szeret". Egyedül ez a törzs és ez a terület kapott ígéretet arra, hogy a fogság és szétszóratás ellenére is "örökké megmarad, nemzedékről nemzedékre". A Jeruzsálemben felépült Szentély egy olyan teokratikus államszervezet központját képezte, melynek jogrendszere – elviekben – teljes egészében az ószövetségi kinyilatkoztatásra épült. Jákob áldása nemcsak Júda kitüntetett szerepét jelezte előre a többi pátriárka között, hanem egyben messiási prófécia is volt: "Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül, míg eljön Siló, és a népek neki engednek." Az Újszövetség megerősíti, hogy ez a kijelentés Jézus Krisztusban teljesedett be, "mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadott".

HÁTTÉR

Kizökkent világ

A 2001. esztendo szeptember 11-én véget ért. Vagy éppen akkor kezdodött el. Hiszen mire is emlékszünk az év elso nyolc hónapjából? Jószerivel semmire: fényévnyi távolságra tunnek azok a napok, amikor az Egyesült Államok elnöke még Bill Clinton volt, Izraelt Ehud Barak vezette, a Földmuvelési Minisztériumban pedig Torgyán József tartott sajtótájékoztatót. Blair maradt, Berlusconi visszajött. Milosevics és Szabadi börtönben vár az ítéletre. Indiában a föld indult meg, Tarpán a gát szakadt át. Genovában még az anarchista fiatalok tuntek a Nyugat legfobb ellenségeinek, át is hajtott egyikükön a rendordzsip. Miközben szeptember elején a durbani ENSZ-csúcson etnikai tisztogatással vádolták Izraelt, Mohamed Atta már megvásárolta az egy útra szóló jegyét a Bostonból induló járatra. 

Osló oszlóban

"Izrael torkig van Arafattal" – közölte Ariel Saron miniszterelnök brit kollégájával, Tony Blairrel folytatott telefonbeszélgetése során. Annak ellenére, hogy Arafat az elmúlt hétvégén a terrorizmus beszüntetésére szólította fel arab nyelv? beszédében a palesztinokat, a következő három nap során újabb 49 erőszakos akciót követtek el palesztinok izraeli célpontok ellen. A terrorszervezetek bejelentették: nem veszik figyelembe Arafat felhívását, sőt a Hamasz – a Jerusalem Post értesülése szerint – stratégiát váltva toronyházak lerombolására és vezető izraeli politikusok meggyilkolására készül.

Rossz előjelek

"A Fidesz vagy fél valamitől, vagy készül valamire"– nyilatkozták ellenzéki képviselők, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány a választások lebonyolításán őrködő csúcsszervezetbe, az Országos Választási Bizottságba (OVB) a kormánypártok javára elfogult szakértőket delegált. Miután az Országgyűlés december 18-án a MIÉP és a kormánypártok szavazataival megválasztotta az OVB tagjait, az MSZP frakcióvezetője, Nagy Sándor megfontolandónak tartotta, hogy nemzetközi megfigyelőket hívjanak a tavaszi választásokra.

Aktív még a balkáni vulkán

A Balkánon az év végére sem nyugosznak a kedélyek. Bár az albánok helyzete egyik oldalról rendezettnek tűnik, a másik oldalon a konfliktus kiszélesedése is megtörtént. Közben Hágában is elindultak a várva várt eljárások, Milosevics mellett több más háborús bűnös is a holland városban tartózkodik. Jugoszlávia végső sorsa sem dőlt el, miközben a Nyugat most mégis az egységet szeretné fenntartani. Montenegró ezzel szemben elválna. Marad tehát megoldandó feladat jövőre is.

Románia: kettős EU-mánia

Románia szeretne az Európai Unió tagja lenni – Románia elutasítja a regionalitás gondolatát. Kontinensünk eddigi története és a jelenlegi trendek ismeretében ez a két állítás összeegyeztethetetlen, Romániában mégis a lehető legtermészetesebben fér meg egymás mellett az integráció egységes akarása és az ugyancsak egységes szembenállás bármiféle olyan törekvéssel, amely megkérdőjelezi a nemzetállamot. Ez az ellentmondásos helyzet vált az elmúlt napokban különösen világossá egy értelmiségi kezdeményezés kapcsán.

Meciar visszatér?

Alacsony részvételi arány és Meciar pártjának, a HZDS-nek az előretörése jellemezte az új szlovákiai megyerendszer közgyűléseit és megyefőnökeit megválasztó szavazást. Szakértők szerint nem csoda, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) egyetlen elnökjelöltjét sem sikerült győzelemre juttatnia, hiszen eleve nacionalista szempontok alapján húzták meg a megyehatárokat, és még mindig nagyon sokakat motivál a magyarellenesség Szlovákiában. 

Osztogatnak vagy fosztogatnak?

Bár csak jövő év áprilisában lesznek az országgyűlési választások, átfogó intézkedések már nem várhatók az Orbán-kormánytól, így kis túlzással, de utólagosan értékelhető az elmúlt három év gazdaságpolitikája. Lakáshoz jutás, családtámogatás, forintárfolyam-sávszélesítés, inflációtervezés, külföldi tőkéhez való hozzáállás, kétéves költségvetés stb., mind mérföldkőnek számít a kormány elmúlt három és fél évének gazdaságpolitikájában. Mennyiben voltak pozitívak, illetve negatívak az Orbán-kormány döntései? Menynyiben vitték előre az országot? Ezekről kérdeztük interjúnkban Hegedűs Miklóst, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatóját.

Euróláz Európában

Európa-szerte nagy külsőségek közepette tervezik az euró "beiktatását". Brüsszelben például hang- és fényjátékkal tarkított ünnepség készül, amit éjfélkor tűzijáték koronáz meg. Érdekes, hogy az új pénz egyre kevésbé szimpatikus az euró övezet lakosai előtt. Két és fél héttel a debütálás előtt 51 százalékról 48 százalékra esett vissza azoknak az aránya, akik úgy látják, hogy kevesebb előnye lesz az eurónak, mint hátránya. 

Váltsunk hamar

Minél hamarabb érdemes megszabadulnunk a jövőre megszűnő uniós valutáktól, hiszen az év végéhez közeledve az árak látványosan zuhannak. Ennek egyik oka az, hogy egyrészt folyamatosan erősödik a forint (245 Ft jelenleg 1 euró), másrészt lassan megszűnik az említett valuták iránti kereslet. 

KÁVÉSZÜNET

Etno-gospel Magyarországon

Végy hat kiváló zenészt. Hármójuk kezébe helyezz hagyományos népi hangszereket: hegedűt, csellót, furulyát; a másik háromnak pedig dobot, szintetizátort, szóló- és basszusgitárt adj. Az egészet csomómentesre keverd el, majd fűszerezd ihletett gospelszöveggel és kitűnő énekhanggal. Az eredmény: magával ragadó, szívhez szóló, magyaros örömzene az Új Forrás nev? együttes előadásában. A m?fajról, a zenekarról és nemrégiben megjelent Négy szelek felől cím? lemezükről a csapat frontemberével, Pálhegyi Dáviddal beszélgettünk. 

A Fröhlich cukrászda

A Fröhlich cukrászda azon kevés helyek egyike Európában, ahol a múlt század közepe óta folyamatosan kínálják az autentikus kóser cukrászat finomságait. A cukrászda 1953-ban nyílt meg a magánkézben lévő kisipar egyikeként a budapesti Dob utcában. Az üzlet szerencsésen átvészelte az elmúlt fél évszázadot, csak a szokásos megfigyelések, lehallgatások, beépített "téglák" álcázott cukizásai tarkították az életüket, mondta mosolyogva Fröhlich Erika a második generációs üzlettulajdonos. 

Czukkedlik, mézesbábok, habcsókok

Az örökzöldek díszítése közkedvelt szokás volt már az ókori római lakosság körében is. A karácsonyfa-állítás német eredet? szokás, elterjedése a 17. századra tehető. Hazánkban az 1820-as évektől állítottak feldíszített fenyőfát a polgári lakások szalonjában, az ünnep jellegzetes cukorkája is innét kapta a nevét.

Aranyat ér a mirha

Amikor így karácsony táján világszerte megemlékeznek Jézus Krisztus születéséről, a bemutatott filmek és színdarabok mind beszámolnak néhány fontos szereplőről, akik egy csillagot követve érkeztek Betlehembe, hogy hódoljanak a zsidók királyának. Nem érkeztek üres kézzel. Máté evangéliuma szerint aranyat, tömjént és mirhát vittek a Messiásnak. E titokzatos látogatók kilétéről viszonylag keveset tudni, a Biblia fő meghatározása velük kapcsolatban az, hogy (napkeleti) bölcsek. Ebből kiindulva az is elképzelhető, hogy ők már kétezer évvel ezelőtt tudták azt, amit amerikai kutatók nemrégiben jelentettek be: a mirha rákellenes gyógyszerként használható. 

Múlóban a Potter-láz

Három heti listavezetés után Harry Potter kénytelen volt átadni helyét a következő kasszasikert jelentő mozinak: ellenállhatatlan erővel tört be az "Ocean\'s Eleven", egy hatvanas évekbeli filmklasszikus újraforgatott változata. 

Könyvsikerek

Susie Faux: Az ideális ruhatár

Meglepetéssorozat Washingtonban

Jordan és csapata, a Wizards meglepte szurkolóit és sokkal inkább ellenfeleit. Közben az olimpiai láz kapcsán is szóba került a kosaras cirkusz két játékosának a neve. Magyarul arrafelé nem éppen év végi hangulat uralkodik a pályákon és környékükön.

Mark Messier sporttörténelmet írt

NHL – A kanadaiak győzni készülnek az olimpián

Szárnyalnak a pólósaink

Lezárult a hazai vízilabdabajnokság alapszakasza, ahol a tabella élén változatlanul a Honvéd áll, 12 meccsen át veretlenül. Őt követi a Vasas Plakett egy vereséggel, a harmadik a BVSC Brendon, a negyedik pedig a Ferencváros, melynek fiatal feltörekvő csapata új szponzorok figyelmét is felkeltette a minap. A 13. forduló után a góllövőlistát Varga Tamás (Vasas) vezeti 38 góllal, a második Balogh Z. (Szolnok) 29 találattal, míg a harmadik a jugoszláviai Becsejből idén hazakerült Molnár Tamás (Honvéd) 25 góllal.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!