hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Meciar visszatér?
Pálinkával, gulyással szavaztatták a romákat

2001. 12. 23.
Alacsony részvételi arány és Meciar pártjának, a HZDS-nek az előretörése jellemezte az új szlovákiai megyerendszer közgyűléseit és megyefőnökeit megválasztó szavazást. Szakértők szerint nem csoda, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) egyetlen elnökjelöltjét sem sikerült győzelemre juttatnia, hiszen eleve nacionalista szempontok alapján húzták meg a megyehatárokat, és még mindig nagyon sokakat motivál a magyarellenesség Szlovákiában. 

Az alacsony részvétel jórészt a rossz időzítésnek köszönhető: az ezüstvasárnapi bevásárlás és a hideg idő sokakat visszatartott a voksolástól. Különösen a fiatalok mutatkoztak rendkívül paszszívnak, a szavazóbizottságok tagjai sok helyütt unatkoztak, s megesett, hogy egyetlen szavazatot sem dobtak be az urnába. Megfigyelők szerint a közöny a jelenlegi kormány bírálata is egyben: a Dzurinda-kabinet nem tudott hiteles, meggyőző alternatívaként fellépni a nacionalista erőkkel szemben. Az 1998-as kormányváltás után belefogtak ugyan a reformokba, és a kedvező makrogazdasági mutatók őket látszanak igazolni, ugyanakkor a húsz százalék körüli munkanélküliség és az életszínvonal romlása elkedvetlenítette a választókat. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) előretörése mindenesetre figyelmeztető jel lehet a jelenlegi kormánykoalíció számára, hiszen hat megyefőnök került ki Meciar pártjának soraiból. Az MKP elnöke, Bugár Béla szerint az emberek nem értették meg, mit jelent számukra egy HZDS-es megyefőnök. "A nagyszombati megyében például azt jelentheti, hogy ha a HZDS nemzetiségellenes politikát folytat, akkor elfelejthetjük régiónk fejlesztését, bezárhatnak néhány középiskolát" – mondta Bugár a pozsonyi Új Szónak. Ugyancsak tanulságos, hogy sokkalta jobb eredményt értek el a kormánykoalíció pártjai ott, ahol választási szövetségre léptek, mint ahol erre nem voltak hajlandóak. Mindössze a két legnagyobb városban, Kassán és Pozsonyban sikerült a jobbközép koalíciónak győzelemre juttatnia jelöltjét az MKP támogatásával. 

Mikulas Dzurinda kormányfő, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) elnöke bosszantónak nevezte a választási eredményeket. Dzurinda szerint a megyei mandátumok negyven százalékát bíró jobbközép pártoknak közeledniük kell a jövőre esedékes parlamenti választások előtt. 

Az Új Szó értesülései szerint Varannó környékén a romákat a HZDS autóbuszokkal szállíttatta szavazni, és alkohollal, valamint gulyáslevessel próbálta elérni a (számára) megfelelő voksolási eredményt. A Meciar-féle párt járási elnöke sietett leszögezni: "A romák legfeljebb esznek egy kis gulyást, ám szavazni nem mennek el." 


Szlovák tiltakozás a Magyar Televízió ellen

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke azt követeli Eduard Kukan külügyminisztertől, hogy Szlovákia hivatalosan tiltakozzon a magyar állami televízió adása ellen. Anna Malíková szerint ugyanis a Magyar Televízióban a szlovákiai megyei önkormányzati választások előtt megjelent a Magyar Koalíció Pártja (MKP) néhány jelöltje. "Ez Szlovákia belügyeibe való beavatkozás" – jelentette ki Malíková. A külügyminiszter közölte: megvizsgáltatja az említett műsorok tartalmát.

A Magyarországon elfogadott kedvezménytörvény nem olyan törvény, amilyet Jugoszláviai támogatna – jelentette ki a héten Pozsonyba látogatott Nebojsza Csovics, a szerb kormány miniszterelnök-helyettese. Megfogalmazása szerint a szóban forgó jogszabály nem támogatja a többnemzetiség? társadalom kialakulását a Magyarországgal határos államokban. Ugyanakkor a szlovák külügyi bizottság határozata szerint a parlamentnek nyilatkozatban kellene kimondania, hogy nem ért egyet a magyar státustörvény Szlovákia területén való érvényesítésével. Peter Weiss, a külügyi bizottság elnöke még idén a törvényhozás elé akarja terjeszteni a dokumentumot, amelyet tegnap valamennyi jelenlévő bizottsági tag támogatott. 

Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője szerint nem reális, hogy a javaslat a törvényhozás elé kerül. A külügyi bizottságban elfogadott nyilatkozat szerint a parlamentnek meg kellene állapítania, hogy Magyarország "mostanáig nem tett olyan lépéseket, melyek eloszlatnák a Szlovák Köztársaság aggályait és fenntartásait" a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!