hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Júda, az oroszlánkölyök
Milyen volt a világ Jézus születésekor?

2001. 12. 23.
Júdea különleges helyet foglalt el az ókori Izraelben, mivel az Örökkévaló "Júda törzsét választotta, a Sion hegyét, melyet szeret". Egyedül ez a törzs és ez a terület kapott ígéretet arra, hogy a fogság és szétszóratás ellenére is "örökké megmarad, nemzedékről nemzedékre". A Jeruzsálemben felépült Szentély egy olyan teokratikus államszervezet központját képezte, melynek jogrendszere – elviekben – teljes egészében az ószövetségi kinyilatkoztatásra épült. Jákob áldása nemcsak Júda kitüntetett szerepét jelezte előre a többi pátriárka között, hanem egyben messiási prófécia is volt: "Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül, míg eljön Siló, és a népek neki engednek." Az Újszövetség megerősíti, hogy ez a kijelentés Jézus Krisztusban teljesedett be, "mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadott".



A júdeai sivatag. Oroszlán a sas árnyékában Fotó: W. Braun

Az ókori Izrael önálló története a babilóni fogsággal (i. e. 608–538) ért véget. Ettől kezdve a zsidó királyság (Jehud) csupán a körülötte felemelkedő birodalmak egyik tartományát képezi. Az i. e. 167-ben kirobbant Makkabeus-felkelés ugyan kivívja az ország függetlenségét: ez azonban merő látszat. Júda Makkabi hat évvel később szövetségre lép a szárnyait bontogató Római Birodalommal. A "baráti és szövetséges" zsidó királyság területére majdnem pontosan száz évvel később lépnek először római katonák: Pompeius Magnus hat hónapi ostromot követően elfoglalja Jeruzsálemet, sőt bepillant a Szentek Szentjébe is (i. e. 63). Júdea ettől kezdve az Atlanti-óceántól az Eufráteszig, a Dunától a Szaharáig terjedő római világbirodalom szerves részét képezi, bár névleg zsidó királyok uralkodnak felette. Az egymással viszálykodó Makkabeusok között végül "nevető harmadikként" az edomita származású Antipatriosz és fia, Heródes kaparintja meg a hatalmat. Rómának esze ágában sincs beavatkozni, hiszen ott is polgárháború dúl, s a szükséges katonai és pénzügyi támogatás Heródestől is megérkezik. A polgárháborúban győztes Gaius Octavius és az edomita király hatalma nagyjából egyidőben konszolidálódik (i. e. 31-ben, illetve 34-ben). 



Róma messiása



"Hadvezér Caesar, a Megistenült Fia, Felséges" (Imperator Caesar divi filius Augustus) – ezen a hétköznapinak éppen nem mondható néven kellett szólítani azt a Gaius Octaviust, aki i. e. 27-ben kezdődő uralkodásával "békét és biztonságot" teremtett a polgárháborúktól sokat szenvedett birodalomban. Ez a tette önmagában is elegendő lett volna ahhoz, hogy a rómaiak személyében lássák az "új aranykort" elhozó, isteni eredet? uralkodót, midőn "Bőtej? tőggyel tér, hívás nélkül, haza kecskéd / és a hatalmas oroszlántól nem ijed meg a jószág. / Míg fölibéd maga sarjaszt majd bölcsőd üde rózsát. / Pusztul a kígyó is, pusztul minden hamis, ártó / nadragulya; s teli lesz asszír balzsammal a környék". 

Vergilius imént idézett sorainak ihlető forrását sokan Ézsaiás próféciájában vélik megtalálni: "És lakozik a farkas a báránnyal…, a tehén és a medve legelnek, és együtt fekszenek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik; és gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstől elválasztott a baziliszkusz lyuka felett terjengeti kezét." Történelmi tény azonban, hogy a római költő nem ismerte a messiási korról szóló zsidó próféciát. Mint ahogy Asia tartomány tanácsának i. e. 9-ben megfogalmazott határozata sem az – akkor még nem is létező – Újszövetséget idézi, amikor görögül fogalmazott dicsőítő szavaiban azt írja: "A kozmosz számára az isten születése napja az általa esedékes euangelionok kezdetét jelentette." A szövegben említett "isten" természetesen nem más, mint Augustus, akinek születése kozmikus méret? "örömhírt" (euangelion) jelentett. E hozsannnás nyelvezet annál is furcsább, mivel a rómaiaktól eredendően távol állt vezetőik istenítése: keleties, barbár szokásnak tekintették azt. Nem gondolhatunk másra, mint hogy Augustusban látták megtestesülni azt a három tulajdonságot, ami Nagy Sándor óta a keleti despoták címei között szerepelt: a szabadítót/megváltót (szótér), a teremtőt/alapítót (ktisztész) és a jótevőt (euergetész). Az álmessiási címek valódi természetét Jézus – akinek az Újszövetség mindhárom tevékenységet tulajdonítja! – így leplezi le egyik példázatában: "A nemzetek királyai uralkodnak felettük, és akik a hatalmat gyakorolják rajtuk, »jótevőknek« hívatják magukat. Ti azonban ne tegyetek így." 



"Szabadító Dávid városából"



Augustus i. e. 8-ban kiadott (immár másodszor) egy összbirodalmi népszámlálásról szóló rendeletet, amelyet Heródes klienskirályságában is végrehajtottak. "A római nép szövetséges és baráti királyai" ugyanis korántsem élveztek függetlenséget: keményen adóztak, amellett segédcsapatokkal látták el a római légiókat. Egy eldugott galileai faluban, Názáretben élő ácsmester, a Dávid házából származó Joszéf az összeírás hírére felkerekedett jegyesével, az áldott állapotban lévő Mirjámmal együtt, hogy szülőhelyére, Betlehembe utazzon. A rómaiak kétféle adót vetettek ki: az úgynevezett fejpénzt (tributum capitis) és a földadót (tributum soli). Az előbbit a 14 éven felüli családtagok után kellett fizetni: ezért kellett Máriának is Józseffel tartania. A férj ingatlanvagyona nyilvánvalóan Betlehemben vagy annak környékén lehetett, ezért mentek éppen ebbe a városba. Így született meg a Messiás Betlehemben – egy Rómában kiadott császári rendelet következtében, de az ószövetségi próféták által már évszázadokkal korábban megprófétált helyen és időben.

A népszámlálást elrendelő princeps természetesen mit sem tudott a távoli Júdeában történt eseményről, amely örökre megváltoztatta a világtörténelem menetét. A tizedik konzulságába lépett Augustus a birodalom ügyeivel volt elfoglalva: alig egy éve avatta fel a Béke Oltárát (Ara pacis), amellyel a nehezen kivívott világbékének állított emléket; a senatus pedig hálája jeléül az év nyolcadik hónapját a princepsről nevezte el. (Azóta is így hívják.) 

A Messiás születése annál inkább zavarba hozta Heródes udvarát. A valaha Augustus második legjobb barátjának számító uralkodó immár öt éve túl volt hatalma zenitjén. Rómában kegyvesztetté vált, emiatt végtelenül elkeseredett; a farizeusokkal és a potenciális trónkövetelőkkel folytatott állandó harcai gyanakvó és gyűlölködő természetűvé tették; családtagjai – köztük legkedvesebb felesége, a Hasmoneus házból származó Mariammé – kivégzése miatt őrjöngésbe fajuló depressziós rohamok gyötörték. Pedig Heródes mindent megtett, hogy elnyerje urának és alattvalóinak szimpátiáját. Újjáépítette Samariát és a római uralkodóról Szebaszténak keresztelte (ez az Augustus görög megfelelője); a tengerparti Sztratón tornya nev? helységet pedig Caesarea néven jelentős kikötővárossá fejlesztette. A városokban a császár tiszteletére templomokat emelt. Legjelentősebb építkezése a jeruzsálemi Szentély újjáépítése volt, s egyértelm? célja a zsidók szimpátiájának megnyerése volt. A gyengülő hatalma felett paranoiásan őrködő Heródest ugyancsak megrémítették a keletről érkezett mágusok szavai: "Hol van a zsidók újszülött királya? Mert láttuk a csillagát keleten, és eljöttünk, hogy leboruljunk előtte!" A "betlehemi csillag" feltűnése után két évvel Heródes valamennyi két év alatti gyermeket megöletett a júdeai településen és annak környékén. 



"Oszd meg és uralkodj!"



Heródes e rémtette után nem sokkal – családtagjai és az egész ország legnagyobb örömére – eltávozott az élők sorából. Az ország igazi urai ekkor a több évszázada jól bevált divide et impera stratégiájához folyamodtak: Heródes királyságát feldarabolták, és három fia között osztották szét. Az egymással is hadilábon álló "negyedes fejedelmek" így nem tudták erőiket egyesíteni, sőt egymást túllicitálva versengtek Róma kegyeiért. Galileát és Pereát (vagyis két egymással nem érintkező területet) Antipasz kapta; Philipposznak a zsidók által gyéren lakott északkeleti részek (például a Golán-fennsík) jutottak; Júdeában és Szamáriában pedig Arkhelaosz jutott hatalomra. Heródes fiai közül az utóbbinak volt a legrosszabb híre. Josephus Flavius egyszerűen csak "brutális zsarnokként" mutatta be. Jellemző, hogy az Egyiptomból visszatérő József "amikor meghallotta, hogy Arkhelaosz uralkodik Júdeában, apja, Heródes helyén, félt odamenni; így, miután útmutatást kapott álomban, Galilea tartományába vonult vissza". Alattvalói végül bepanaszolták Augustusnak, mire ő Rómába hívatta kihallgatásra, és i. sz. 6-ban száműzte a galliai Viennába. 

Rómában elérkezettnek látták az időt, hogy Arkhelaosz királyságát egy a császár által kijelölt római praefectus – rendszerint egy lovagrendi származású katonatiszt – közvetlen irányítása alá vonják. Júdeában ezáltal kettős hatalom jött létre: a politikai jelentőség? ügyekben (például lázadás, felségárulás) a helytartó, míg a vallási kérdésekben a zsidó Főtanács (Szanhedrin) bíráskodott és ítélkezett. Róma elismerte a zsidók korábban is élvezett vallási autonómiáját, sőt Júdea és Jeruzsálem különleges vallási státusát is tiszteletben tartotta. A főpap kinevezésében azonban – csakúgy mint korábban a Hasmoneusok vagy a Heródesek – érvényesítette akaratát, ezáltal teljessé tette e fontos tisztség korrumpálódását. A helytartó a Heródes által épített tengerparti Caesareában ütötte fel székhelyét, s csak különleges alkalmakkor ment fel Jeruzsálembe. A római csapatok nem szállták meg az országot: a prefektus csak néhány cohorsnyi testőrséggel rendelkezett. A légiók bevetését szükség esetén a közeli Szíriában állomásozó helytartótól, közvetlen felettesétől kérhette, akinek jelentéstétellel is tartozott. A szíriai legátus alkalomadtán vissza is hívhatta őt tisztségéből.



A vallási pártok…



A babilóni fogság utáni időszakban különböző vallási irányzatok bontakoztak ki a zsidók körében, amelyek Júdea provinciává szervezésekor négy fő "felekezetre/iskolára/pártra" (haireszisz) osztották a zsidó társadalmat. Ezek közül három – a farizeus, a szadduceus és a zélóta – a nemzetvezető szerepéért versengett; a negyedik tagjai, az esszénusok pedig önkéntesen kivonultak a társadalmi, politikai és vallási életből. 

A szadduceusok a zsidó társadalom legfelső rétegét képviselték. Ez volt a gazdagok pártja, amely a főpapsággal és a vezető papi családokkal alkotott szövetséget. A Bibliából csak Mózes öt könyvét fogadták el hitelesnek, nem hittek a túlvilágban, az angyalok létezésében és a feltámadásban. Tagjai körében mély gyökeret vert a görög nyelv és kultúra. 

A farizeusok rendelkeztek a legnagyobb tömegbefolyással. Minden esetben ők töltötték be a Szanhedrin elnöki és elnökhelyettesi posztját. A zsinagógák rendszerén keresztül az egész (izraeli és diszpórai) zsidó nép szellemi életét gyakorlatilag ők irányították. A nevükben rejlő héber parus szó "elkülönültet, különváltat" jelent, ami arra utal, hogy a farizeus-párthoz tartozók elkülönítették magukat a vallási kérdésekben tudatlan, ezért tisztátalan köznéptől. Bár a források alapján nem zárható ki, hogy a szadduceusok is rendelkeztek írástudókkal és bölcsekkel, a leghíresebb törvénytudók és -tanítók a farizeusok köréhez tartoztak. A Josephus által hatezer főre taksált felekezet zárt kör? "klubokba", úgynevezett havurákba tömörült. A haveroknak nevezett tagok szigorú tisztasági szabályoknak vetették alá magukat, és minden szerzeményükből – Jézus gúnyos szavai szerint még a kaporból, a köményből és a mentából is – lerótták a tizedet. 

Az esszénusok az izraeli társadalom perifériáján élő, ezotérikus közösséget alkottak. Tagjai cölibátusban és vagyonközösségben éltek, s bár küldtek ajándékokat a Templomba, az ottani papságot elutasították és az áldozatok érvényességét tagadták. A tisztulási törvényeket még a farizeusoknál is sokkal szigorúbban vették, ezért is költöztek ki a pusztába, feltehetően a Holt-tenger északnyugati részén fekvő Qumrán környékére. Az 1947-ben itt előkerült könyvtekercsek egy része bepillantást ad az esszénus közösség belső életébe, szervezetébe, vallási tanításainak rendszerébe.

A zsidó vallási felekezetek közül utolsóként jött létre és a legrövidebb ideig állt fenn a galileai Júdás vezette zélóta párt, amely nevét a (Törvény iránti) "rajongásról" kapta. Josephus szerint "hívei mindenben megegyeznek a farizeusokkal, ezenfelül szívósan ragaszkodnak a szabadsághoz, és csak Istent ismerik el uruknak és királyuknak. Semmiféle halálnemtől nem rettennek vissza, de rokonaikat és barátaikat is könny? szívvel meggyilkolják, csak ne kelljen senkit uruknak elismerniük." A zélótákat tehát nyugodtan nevezhetjük a mai értelemben vett vallási terrorszervezetnek. 



…és a "pártonkívüliek"



Az evangéliumok alapján bizonyosra vehetjük, hogy Jézus családjának egyik felekezettel sem voltak kapcsolatai. Keresztelő János – Mária rokonának, Erzsébetnek fia – ugyan a pusztában lakott egészen szolgálatának megkezdéséig, az esszénusokkal való kapcsolatára azonban mindeddig nem került elő kézzelfogható bizonyíték. Jézus – mint azt kortársai is elismerték – egyetlen rabbiiskolához sem tartozott. Prédikációban rendszeresen kikelt a farizeusok tévelygései és képmutató életmódja ellen; a szadduceusok tudatlanságát pedig nemegyszer nevetség tárgyává tette. Egyik apostolának ugyan zélóta előélete volt, (emiatt kannájnak, azaz "buzgónak" nevezték), de ő maga semmiféle erőszakkal nem vállalt közösséget, és elítélte a "gonosztevőket" (lésztai). 

Az említett zsidó felekezetek valamennyien várták a próféták által megígért Felkent Szabadítót, a Messiást. Az esszénus felekezet létrejötte is a messiásváráshoz kapcsolódott; a farizeusok az Írásokban kutatták a Felkent kilétét; a zélóták pedig szabadságharcnak álcázott terrorista mozgalmukkal siettették annak megjelenését. Mivel a bibliai próféciák legjobb ismerői kétségkívül a farizeusok voltak, Jézus legtöbbször őket feddte hitetlenségükért. A farizeusok saját vallási rendszerüket tekintették orthodoxiának, s az ettől való bármilyen eltérést eretnekségnek minősítettek. Pedig a farizeizmus az elmúlt századok során maga is messzire került az egyedül orthodox bibliai kinyilatkoztatástól: dogmatikus, merev szabályrendszerré vált, amelyben nem tűrte meg a Szellem szabadságát. "A karizmatikusok Istenhez fűződő közeli és közvetlen kapcsolatát s a szavaik hatékonyságába vetett meggyőződésüket ugyancsak elítélték azok, akiknek tekintélye intézményesített forrásokból származott" – írja e jelenségről Vermes Géza. Keresztelő János egész Júdeát megrázó "bemerítőmozgalmának" megállításáért a farizeusok még a szadduceusokkal és Heródes Antipasszal is összefogtak; nem is beszélve Jézus kivégeztetéséről, amelynek érdekében a gyűlölt római uralmat megtestesítő Pilatust kellett megnyerniük. A karizmatikus, vagy haszid mozgalmak nagy része éppen ezért nem is a farizeusok kontrollja alatt álló Júdeából, hanem az északi országrészből: Galileából indult ki. 

(a szerző történész)

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!