hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyarmatok vagy megyék
Iliescu két estéje a székelyeknél és az elnyomott románoknál

2001. 06. 02.
A román államfő két romániai megyébe látogatott – első hallásra nem túl érdekes a hír. Ráadásul a bukaresti lapok az ilyen viziteket sokszor éppúgy tálalják, mint hajdanán, amikor még az "Elvtárs", azaz maga Ceausescu utazott valahová "munkalátogatásra". A külsőségek ma is hasonlók: fekete autósor, teljes út- és térlezárások, népviseletbe öltözött fiatalok kenyérrel és sóval köszöntik a vendéget. Mégis a nemrég lezajlott vizit már ezen a ponton is más volt, mint a szokásos: köményes pálinka és kürtőskalács várta az államfőt a megyehatáron. 



Küldöttválasztás az erdélyi Széken 1990-ben Fotó: Hetek-archív

Ion Iliescu ismét Románia elnökeként utazott Kovászna és Hargita megyébe, ráadásul pontosan azokban a napokban, amikor az országban életbe lépett az első olyan törvény, amely garantálja valamely területen a kisebbségek anyanyelvhasználatát. Mivel a román szélsőségesek a kolozsvári polgármesterrel az élen, hatalmas kampányba kezdtek a közigazgatási törvény miatt, Iliescu székelyföldi megjelenése a feszült helyzetben annak garanciája volt, hogy ne történjék semmiféle komoly atrocitás a törvény hatályba lépésekor. A látogatás persze nem annyira a romániai magyarok, mint inkább a romániai románok védelmét szolgálta, akik az országnak ezen a részén kisebbségben élnek az amúgy kisebbségi magyarok között, márpedig ezt a helyzetet az 1918-as egyesülés óta képtelen megemészteni a román közvélemény.

Néhány éve hogy megjelent az első romániai CD az ország turisztikai nevezetességeiről, érdekes történelmi emlékhelyeiről; ha valaki kizárólag ez alapján próbált volna tájékozódni, azt hihette volna, hogy az ország két középső megyéje üres sivatag, mert itt valahogy alig akadt érdekesség, látnivaló. A román médiumok számára Hargita és Kovászna csak akkor létezik, ha nagy karambol történik errefelé, esetleg valamiféle konfliktushelyzet alakul ki, főképp ha etnikai jellegű. A két megyét elkerülik a tervezett autópályák, itt vannak Románia legelhanyagoltabb útjai, mert a felújításra is ide csordogál vissza a legkevesebb pénz. A leromlott infrastruktúra következtében pedig ebbe a régióba még kevesebb külföldi befektető jut: annak ellenére, hogy érzelmi szálak erősen kötnék a régiót a nyugati szomszédhoz: néhány nadrág- és m?anyaggyáron kívül mostanság a magyar tőke nagybefektetései is jelentős részben inkább Bukarestet célozzák.

A Székelyföld románjai viszont időről időre megpróbálják a közérdeklődés centrumába hozni zónájukat, ismétlődő felhívásaik lényege, hogy itt az államalkotó románságot elnyomják. Persze az itteni románok helyzete nem annyira az elnyomott kisebbségé, mint inkább a gyarmattartóké, akik értelemszerűen kevesebben vannak, mint az őslakosság, viszont mégis övék a hatalom. Kétségtelen, hogy a két megye választott testületeiben a magyarok többségben vannak, a románság ezt különösen Kovászna megyében fájlalja, ahol a helyhatósági választásokon nem volt annyi román voks, amennyi egy nem magyar megyei tanácselnök megválasztásához szükséges lett volna, tehát a helyi román szervezetek heves tiltakozásba kezdtek – a választási eredmények ellen. Az ilyen esetek egyébként még inkább előtérbe állítják a helyi román élet megsegítésére indított állami és egyházi akciókat, tehát az állam újabb és újabb összegekkel segíti újabb és újabb ortodox templomok és kolostorok létesítését Székelyföldön, nem beszélve a katonai és csendőrlaktanyákról. 

Az ortodox egyház és a fegyveres erők székelyföldi megerősítése a jelek szerint nemzeti kérdés – ez ügyben sem a 96 előtti Iliescu-rezsim, sem a tavaly leváltott, európaiként elkönyvelt kormányzat politikája nem különbözik a mostaniétól. Mindamellett a helyzet azért is inkább hasonlít a gyarmatokéra, mert itt is a gyarmattartó tölt be minden fontos állami funkciót: a többségében magyarok lakta megyéknek románok a prefektusai, és a választások utáni tisztító viharok nyomán kevés kivétellel románok lettek az állami hivatalok helyi vezetői is. 

Ebbe a közegbe érkezett Románia elnöke, hogy a közigazgatási törvény kapcsán megnyugtassa a románokat: nem jelent jóvátehetetlen károkat a nemzet önérzetében, hogy a magyarok lakta településeken magyarul is ki lesz téve a helység neve; talán az sem okoz katasztrofális elváltozásokat a nemzetállam testén, hogy ahol többségben vannak a magyar tanácsosok, ott magyarul is folyhatnak a testületi ülések, megfelelő román tolmácsolás közepette persze; sőt remélhetőleg az sem rombolja szét a román állam egységét és szuverenitását, ha az emberek magyarul is fordulhatnak ügyes-bajos dolgaikkal a helyhatóságokhoz.

A megnyugtatást egyébként még Iliescu előtt a belügyi szervek kezdték meg azzal, hogy új fejezetet nyitottak a hírhedt Agache-ügyben. A megyeszerte rettegett diktátor-szekus, aki a vidék királyaként rabolt pénzt és női becsületet egyaránt, 1989. december 22-én úgy érezte, egymaga is képes a rend helyreállítására, és pisztollyal a kezében próbálta megmenteni a Ceausescu-rezsimet Sepsiszentgyörgy főterén. A felháborodott tömeg meglincselte, a fegyveres testületek azóta is hősi halottként tisztelik, emléktáblát állítottak neki, sőt Constantinescu elnök (nem elírás: az előző, ugyancsak európainak tartott államfő, nem Iliescu!) posztumusz kitüntetésben részesítette az őrnagyot. Nem sokkal az új kormány felállása és tizenegy évvel a történtek után Agache meggyilkolásáért hat magyart ítéltek súlyos börtönbüntetésre, noha egyikük aktív részvételére sem volt közvetlen bizonyíték, amúgy pedig furcsamód ez az egyetlen ítélet született azokkal a lincselésekkel kapcsolatban, amelyek a decemberi fordulat napjaiban számos helyen zajlottak – olykor sokkal komolyabb következményekkel, több halálesettel. Iliescu látogatása előtt néhány nappal a belügyi hatóságok előzetes bejelentés nélkül, nagyszabású hivatalos ceremónia közepette Moldvából elhozták és újratemették a milicista földi maradványait. Ráadásképp megpróbálták őrizetbe venni az ügy egyetlen elítéltjét, aki még elérhető Romániában: az illető egy magatehetetlen beteg öregember, aki feltehetően nem élné túl a fogva tartást, úgyhogy a gyors orvosi beavatkozás – ez alkalommal egy klinikai szakvélemény formájában – úgy tűnik megmentette a helyzetet és az öregember életét.

Maga Iliescu persze ilyen kicsiségekkel nem foglalkozott: elismerően szólt a magyarok és románok hétköznapi együttéléséről, miközben arra intette a magyarokat, hogy ahol ők vannak többségben, nekik kell tekintettel lenniük a kisebbség érzékenységére. Mindkét félnek meg kell szabadulnia a szélsőséges nézetektől, mivel azok kölcsönösen táplálják egymást – mondta, de rögtön ezután határozottan leszögezte: Románia egységes nemzetállam, mivel a lakosság nagy többségét románok alkotják. Aztán elítélte az etnikai szegregációt, és noha elismerte, hogy még nem tudta áttanulmányozni a magyarországi státustörvényt, kijelentette, hogy a magyar igazolvány Európa-ellenes és elfogadhatatlan. 

A meglepetés a látogatás második napján következett be, amikor az államfő és kísérete Székelyudvarhelyen váratlanul betoppant a Cserehátra, abba a modern és szép intézménybe, amely jó néhány éve országosan visszhangzó keser? vita tárgya. Röviden a történet: még a fordulat utáni időkben, amikor egész Nyugat-Európa lelkesen segítette Romániát, egy svájci alapítvány segítségével a város otthont kezdett építeni a környékbeli fogyatékos gyerekeknek. A kivitelezéssel megbízott bukaresti cég azonban ügyes jogi trükkök révén a már kész létesítményt átjátszotta egy görögkeleti román apácarendnek, amely nem környékbeli, tehát magyar fogyatékosokat, hanem Moldvából áthozott román árvákat telepített az épületegyüttesbe, annak a politikának a részeként, amely továbbra sem mondott le az etnikai arányok megváltoztatásáról. (Ezt egyébként Románia által aláírt európai egyezmények tiltják.) 98 decemberében az elkeseredett székelyek, akiket nemcsak az átlátszó szándék dühített, hanem a megaláztatás is – ez az emberfajta nagyon nehezen viseli el, ha átverik – saját kezűleg cipelték ki az apácákat az épületből, akiket néhány nap múlva komoly csendőri erők élén maga az akkori kormányfőtitkár telepített vissza. A konfliktus, amely egybeesett az oktatási törvény körül kirobbant koalíciós válsággal, kevés híján az RMDSZ kiválásához vezetett az akkori kormányszövetségből. Az RMDSZ végül maradt az azóta bukott koalícióban, az apácák pedig maradtak Csereháton.

A mostani Iliescu-féle csereháti vizit tervét, mint hamarosan kiderült, csak a vendéglátók elől titkolták, akik a város polgármesterével az élen megpróbálták elmagyarázni az elnöknek, hogy mi a konfliktus lényege, és miért szeretnék legalább visszavásárolni az épületet. Iliescu azonban csak arra a meglehetősen kétes állásfoglalásra volt hajlandó, hogy ha Székelyudvarhely az ő elképzelései szerint rendezi az ügyet, akkor más területeken is számíthat a segítségére, egyébként pedig kijelentette: az csak véletlen, hogy egy alapítvány épp Székelyudvarhelyet választotta, a svájciak ajándéka nyilván egész Romániának szól. Végül arra figyelmeztette Szász Jenő polgármestert, hogy ő is a román közigazgatás alárendeltje. Nem kell aggódnia a román közvéleménynek és a székelyföldi románságnak: közigazgatási törvény ide vagy oda, Bukarest továbbra is a románokat pártolja minden vitatott kérdésben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!