A víz alatti régészet újabb szenzációja ezúttal nem a tengermélyről, hanem a bagdadi Központi Bank elárasztott pincéjéből került elő. Faleh Szalman, a bank kormányzója szerint a felbecsülhetetlen érték? asszír kincseket a kilencvenes évek elején rejtették el az épület alagsorában, hogy megóvják őket az öbölháború pusztításától. A pincékbe behatoló amerikai szakemberek az aranytárgyak mellett holttestekre is bukkantak. Az irakiak úgy vélekednek: ezek rivális fosztogató bandák emberei lehettek, s a bank alagsorát éppen az ő távoltartásukra árasztották el vízzel.

A pünkösd a kiteljesedett szabadság, a jóság, az eksztatikus öröm, a megelégedettség és a Szellem ünnepe – többek között. Idén a zsidóság június 6-án és 7-én, a keresztény kultúrkör 8-án és 9-én tartja meg, így az eredetileg egy-napos ünnepet akár négyszeresen is élvezhetjük. Tartalma azonban annyira gazdag, hogy még ez is kevésnek bizonyulhat.

Harag és büszkeség című könyvével a világhírű olasz írónő, Oriana Fallaci tízéves csendet tört meg. Azt a csendet, amelyben manhattani otthonában a szeptember 11-i apokalipszis pillanatáig élt. Mostani megszólalása azonban sokáig emlékezetes marad: könyve Európában évtizedek óta nem tapasztalt felzúdulást váltott ki. Vitákat, veszekedéseket, szenvedélyes dicséreteket és vad támadásokat. Olaszországban több mint egymillió példányt adtak el Fallaci könyvéből, és bestseller lett Franciaországban, Németországban és Spanyolországban is. A magyar kiadás az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg júniusban a Focus Kiadó gondozásában.

Sion, Nabukodonozor, Trinity (Hármasság) és a Tervező. Morpheus, Oracle (a Jós), a Meroving és a Kulcskészítő. Kung-fu és levitáció, vérfarkasok és lebegő Buddha, reinkarnáció és feltámadás. "Mindent gondosan válogattunk össze, és mindennek többszörös jelentése van" – állítják a Mátrix újratöltve cím? film rendezői, a Wachowsky fivérek. A temérdek spirituális jelképet tartalmazó akció sci-fihez az alkotók – a film honlapján idézett nyilatkozatuk szerint – a zsidó–keresztény, az egyiptomi, az arthuriánus, a platonista és buddhista mítoszokból és filozófiákból merítettek.

Irak, SARS, terrorizmus, ingadozó gazdaság, erkölcsi hanyatlás – az amerikaiaknak sok mindennel kell foglalkozniuk ezekben a napokban. A neves kaliforniai szociológus, George Barna kutatócsoportja által végzett legújabb felmérés alapján azonban az amerikai emberek nagy része meg van elégedve jelenlegi életminőségével.

Sokan hiszik, hogy az Ószövetség utolsó prófétájával, Malakiással végleg lezárult a próféciák kora a zsidó történelemben. Ennek cáfolatát nyújtja egyebek mellett maga a kereszténység is, amely a több évszázados prófétai hagyomány folytatója és – részben – beteljesítője. Bár a prófétaság intézményes formában valóban nem élt tovább a Második Templom korszakában, a prófétálás, mint jelenség, továbbra is elevenen élt az ókori Izraelben.

A húsvét utáni időszak különleges volt Jézus életében: a vasárnapi feltámadás után látszólag eltűnt ugyan a nagyközönség szeme elől, mégis az elkövetkező negyven nap alatt – az Evangéliumokban és Pál apostol egyik levelében található felsorolás szerint – több mint félezer emberrel találkozott, számos különböző helyszínen. Mivel ezek az írások legfeljebb néhány évtizeddel az események után készültek, a korabeli olvasók több száz még élő szemtanút találhattak. A későbbi generációk azonban ezt már nem tehették meg, így a 3–4. századtól kezdve elindult a feltámadás közvetlen tárgyi bizonyítékai után való kutatás, ami a mai napig tart. A keresztény hagyomány számos helyszínt, illetve tárgyat próbált kapcsolatba hozni Jézus földi életének utolsó szakaszával, több-kevesebb sikerrel.

Jézus hamis vádak alapján történt elítélése és kivégzése a világtörténelem nem első, de nem is utolsó koncepciós pere volt. Jelentősége azonban egyedülálló: Jézus halála és feltámadása – a keresztény hitvallás szerint – az emberiség megváltását eredményezte. Bár a drámai történet "happy end"-del, Jézus Krisztus feltámadásával fejeződött be, ez azonban egyes-egyedül Isten beavatkozásának volt köszönhető. A per résztvevői között – a vádlotton kívül – egy sem akadt, aki pozitív szerepet játszott volna a történetben.

"Komolyan a történelem végső értelmére kérdezni – ez túllép minden tudhatón és elállítja lélegzetünket" – írja Karl Löwith a Világtörténelem és üdvtörténet cím? művében. Mégis ezt a lélegzetelállító műveletet kénytelen megkísérelni az, aki választ akar találni arra a nem kevésbé merész kérdésre, hogy miért nincsenek ma próféták vagy az ószövetségi prófétákhoz mérhető szellemi emberek. Múlt heti számunkban a prófétaság mibenlétével foglalkoztunk, az alábbiakban pedig ezt a kérdést kutatjuk.

Újsághírek szerint csupán Budapest lakossága több mint ezer főfoglalkozású jövendőmondót képes eltartani, akik közül a nevesebbek tíz-tizenötezer forintot is elkérnek egyetlen jóslásért. Az olyan válsághelyzetek idején, mint amilyen a mostani iraki háború, a jövendőmondók szolgáltatásai iránt világszerte megnő a kereslet. Ezzel szemben a Szentírásban szereplő prófétákhoz mérhető szellemi emberekről nemigen hallani manapság. Hová tűntek a bibliai próféták?

"Babilon a történelemben Jeruzsálem antitézise: amikor az egyik erős, a másik szükségszerűen gyenge." (Mena-chem Mendel Schneerson lubavicsi rabbi, 1991) Nem meglepő, hogy az iraki háború megindulása óta a hírügynökségek a napi haditudósítások mellett rendszeresen kitérnek a térség gazdag történelmi múltjára is. Az sem váratlan, hogy a konfliktust kultúrák közötti összecsapásként értelmező kommentátorok vallási szempontból is szimbolikusnak tekintik a Tigris és az Eufrátesz folyók környékén zajló eseményeket. Történelmi szempontból a termékeny mezopotámiai síkság a civilizációk őshazája, és a térséget – elsősorban az ősi Babilonból eredeztethető kultuszok miatt – a különböző vallások forrásaként is számon tartják. Ahogy azt legutóbb a Columbia űrsikló tragédiája kapcsán láthattuk, a szinte élő adásban közvetített balesetben sokan megpróbáltak a konkrét eseményen túlmutató szimbólumokat keresni. (Babonás káröröm. Hetek, 2003. február 7.) Még inkább így van ez az iraki háború kapcsán. Az arab nyelv? hírtelevíziókban a szövetséges hadsereg előrenyomulását lassító sivatagi homokvihart "Allah támogatásának" tulajdonították, aki – úgymond – most így áll bosszút az első öbölháború tizenkét évvel ezelőtti Sivatagi Vihar nev? hadjáratáért. A Jerusalem Postnak nyilatkozó haszid rabbi szerint a purim ünnepének idején megkezdődött hadművelet azt vetíti előre, hogy Szaddám Huszein a bibliai történetben szereplő anticionista zsarnokhoz, Hámánhoz hasonlóan fog elbukni. Keresztény apokaliptikus kommentárok Babilonnak a Jelenések könyvében megjövendölt végső megbüntetésével hozzák kapcsolatba a mostani eseményeket. A termékeny félhold északi szarvának múltja, amely egészen a teremtés pillanatáig visszanyúlik, mindenki számára gazdag szimbólumvilágot kínál.

Kétszáznyolcvanmillió amerikai ízlelgeti mostanában, milyen is zsidónak lenni.  A USA Today, Amerika legolvasottabb napilapja nemrégiben címoldalon számolt be arról, hogy az amerikai turistákat az Óvilágban sorozatos atrocitások érik európai vendéglátóik részéről. Párizsban, Münchenben, Rómában, Amszterdamban az amerikaiakat járókelők köpdösik meg és ordítoznak velük. A beszámoló szerint egy amerikai úrhoz odasétált egy csinos fiatal európai hölgy, és tüzet kért tőle. Az úriember kötelességtudóan elővette az öngyújtóját, de amikor az ifjú hölgy észrevette az oldalán díszelgő amerikai zászlót, elfordult tőle, és szó nélkül otthagyta. Egy anya és a lánya elmondta, mennyire felháborította őket, amikor megpillantottak egy "Busht lődd le, ne Szaddámot" feliratú táblát.

Az ókori Közel-Kelet, vagyis a Tigris és Eufrátesz folyó köze az emberi történelem kezdete óta birodalmi vetélkedés tárgya. A Dániel könyvében feljegyzett négy birodalom közül kettő (a babilóni és a méd-perzsa) itt jött létre, de hiába próbált Nyugat felé terjeszkedni, Egyiptomnál és Kis-Ázsiánál tovább nem jutott. Nagy Sándor birodalmának kezdeménye ugyan a Balkán-félszigeten jött létre, mégis Keleten vitte véghez legnagyobb hódításait. A legutolsó világbirodalom, Róma viszont hiába próbálta tartósan megvetni lábát az Eufrátesz mentén, törekvése kudarcot vallott. Napjainkban sokan találgatják hogy vajon az Egyesült Államok lesz-e az első birodalom az emberiség történetében, amely mind a Nyugatot, mind a Keletet képes lesz tartósan befolyása alá vonni.

"Barátim, népem fáradt, menhelyet kér. Tán a kereszténység fővárosában nem kér hiába" – kiált oda "Az ember tragédiája" konstantinápolyi színében Ádám a várfalról rá és keresztes hadára lenéző bizánciaknak. "Kérdés, nem vagy-e eretnekségben, rosszabb a pogánynál"– válaszolják az eretnekkérdés végleges megoldásán – az eretnekek fizikai kiirtásán – fáradozó, teológiailag kifinomult ízlés? bizánciak a megfáradt vándornak, Ádámnak, aki a kereszténységen kívül lévő pogányok gyilkolásából tér vissza.Madách érzékenyen ragadja meg azt a nagy vitát, amely a kereszténység irányzatai között az egész egyháztörténet során szüntelenül zajlik. E nagy, üdvösségről folytatott vitáknak – amelyekbe előszeretettel vonták be a világi hatalmat – hangneme kérlelhetetlen. A középkor és kora újkor során a perlekedő vallások (a római katolicizmus, a keleti ortodoxia és a protestantizmus) némelyike időről időre a csatatereken is megpróbált ellenfelének fölébe kerekedni. Szigorúbb értelmezések szerint viszont a spirituális vita csak az emberek, társadalmak nyers leuralását volt hivatott elleplezni. Magyarországon a 20. századi diktatúrák hatékonyan zárták el társadalmunkat attól, hogy a világról és benne a modern kereszténységről hiteles képet alkosson. A kereszténység különböző irányzatait gyakran a véleményformálók is ellenőrizetlen információk alapján, és nem ritkán felekezeti elfogultságtól sem mentesen közelítették meg. Ráadásul a század folyamán felgyorsuló vallási és hitmozgalmi folyamatok átrendezték világunk vallási térképét. 

Amerikát nem szívelni tulajdonképpen eurokonform. Sőt, mostanra mindkét politikai oldal szélének aktivistái – retorika szintjén legalábbis – egymásra találtak a közös ellenség megfogalmazásában. Főbb vádpontjaik: liberalizmus, kapitalizmus, zsidó tőke és befolyás, katonai agreszszió, tömegkultúra és szektainvázió. Miközben a háborúellenes Németország egyik vezető hetilapja, a Der Spiegel Bush elnök és az amerikai nép egy részének elkötelezett bibliai hitét, illetve az ebből fakadó elhivatottság-tudatot erőteljes szkepticizmussal mutatja be, addig az európai nyilvánosság előtt tabutémának számít például az ugyancsak békepárti francia elnök boszorkányokkal és varázslókkal fenntartott kapcsolata.

A Horthy-rendszer mindennapi életre is kiterjedő állami kontrollja nemcsak a "vörös rémet" próbálta meg felkutatni és elfojtani a pórnép soraiban, hanem – és ez talán kevésbé közismert – az általa "szektának" bélyegzett vallási közösségeket is.  A kizárólag pejoratív tartalommal bíró szó a 19. század második felére váltotta fel az "eretnekmozgalmak" megjelölést a modernizálódó államokban, végső kikristályosodásában pedig egyet jelentett a nem történelmi, azaz az állam által el nem ismert egyházakkal. A Szekf? Gyula által "neobarokknak" nevezett, két világháború közötti Magyarország egyházpolitikájában a történelmi egyházak pozitív diszkriminációja együtt járt a kisegyházak általános marginalizálásával: a hatóságok a kisegyházak tevékenységét rendőrségi ügyként kezelték, a hatalom világi avagy egyházi képviselőinek nem tetsző felekezeteket és ezek vallásgyakorlatát sajtó- és hecckampányokkal igyekeztek lejáratni a társadalom előtt. A rendszer számára e csoportok funkcionálisan idegenek voltak, működésükkel nagymértékben zavarták, sértették a történelmi egyházak és a hatalom együttműködését. Kifejezetten virágzó, szoros összefogás alakult ki "szektakérdésben" az államigazgatás szervei és a történelmi egyházak vezetői között, a belügyi tárca illetékes hivatalnokai és az egyházi méltóságok sűr? levélváltása pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mindkét fél kölcsönösen magáévá tegye a másik szektaellenes terminológiáját és érvrendszerét. A markáns gondolatok később természetesen napvilágot láttak a sajtó hasábjain, megkönnyítve ezzel a szövetségesek dezinformálási, megbélyegzési és elrettentési szándékait. "A vallási másság, az Istenhez vezető utak nem bevett módon történő keresése egyértelm? elutasításra talált náluk. De ehhez a hatalom által szankcionálható rend megsértését párosították: a társadalmi béke megzavarását, a törvényes rend felforgatásának vádját. Már önmagában a másság devianciának minősült, s a devianciától a bűnig és a büntetőjogi felelősségre vonás alkalmazásáig igencsak rövid volt az út" – írja Gergely Jenő, a 19–20. századi katolikus egyháztörténet szaktekintélye. 

A Columbia űrsikló tragédiájából az elmúlt napokban többen igyekeztek valamilyen természetfeletti, "isteni" üzenetet kiolvasni, a baljós előjel értelmét megfejteni. Egyesek Isten bosszúját, míg mások az ördög kezét látják az események mögött.  A katasztrófák ilyenfajta magyarázata többnyire akkor szokott előtérbe kerülni, amikor az emberiség valamilyen sorsdöntő válsághelyzet előtt áll. Napjainkban ilyen válsághelyzet a háborúval fenyegető amerikai–iraki és a palesztin–izraeli konfliktus is. Mivel a katasztrófa egy amerikai űrjárművel történt, az asztronauták között volt egy izraeli állampolgár is, és a Columbia sajtóhírek szerint a Palestine nev? kelet-texasi település felett hullott darabokra, ezért nem meglepő, hogy leginkább amerikaiak, egyes arab nemzetek és az izraeliek körében bukkantak fel spirituális értelmezések – sokszor egymásnak teljesen ellentmondó tartalommal.