hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2003. 05. 16. (VII/20) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Halálgyár Szaud-Arábiában

A hét eleji rijádi öngyilkos merényleteknek harmincnégy különböző nemzetiség? halálos áldozata és közel kétszáz sérültje van a szaúdi belügyminisztérium jelentése szerint. A négy próbálkozásból háromszor tudták a merénylők céljukat elérni, akik külföldiek lakta lakótömböknek vezették neki robbanóanyaggal megrakott gépkocsijaikat. A precízen összehangolt akció szakértők szerint az al-Kaida terrorszervezet kézjegyét viseli magán. Az üzenet egyértelműnek tűnik a közel-keleti körútján éppen akkor Rijádba érkezett Colin Powell amerikai külügyminiszter felé: a háborúnak még közel sincs vége.

Egy megrögzött hazudozó ámokfutása

"Ez volt a New York Times Csernobilja" – nyilatkozta Paul Levinson, a Fordham Egyetem kommunikációs tanszékének vezetője a Reuters hírügynökségnek, miután a liberális-baloldali újságírók által Magyarországon is etalonnak tekintett napilap elismerte: egyik riporterük sorozatosan képzelt történeteket, kitalált interjúkat vagy más újságokból lopott cikkeket jelentetett meg.  A szélhámos fiatalember írásait szerkesztői annak ellenére nem ellenőrizték, hogy a laphoz olvasói levelek sokasága érkezett többek között olyan állítólagos interjúalanyoktól, akik sohasem találkoztak a New York Timesnál szédületes újságírói karriert befutó 27 éves fekete sztárriporterrel, Jayson Blairrel. A napilap most a sajtótörténetben példátlan módon a tavaly október óta megjelent 36 cikkével kapcsolatban kényszerült egyszerre helyreigazítást közölni.

Fekete hétfő Csecsenföldön

"Fekete hétfő" – így jellemezte május 12-ét az orosz média. Ez volt az oroszok által annyira kedvelt májusi ünnepek utáni első munkanap. Elseje és másodika volt a Tavasz és a Munka Napja (azelőtt a Dolgozók nemzetközi szolidaritásának ünnepeként jegyezték), míg kilencedikén Oroszország fasizmus feletti győzelmét ünnepelték. A Győzelem Napjának ünneplése gyakorlatilag vasárnapig eltartott – hétfőn pedig máris egy másfajta háború került a figyelem központjába: a terroristák hadviselése a békés civilek ellen...

Twister a valóságban

Az eddigi egyik legsúlyosabb "tornádójárás" sújtja május eleje óta az Egyesült Államokat. Az elmúlt hét csütörtökén Oklahoma City Moore nev? külvárosában tornádó pusztított, és százmillió dollárt meghaladó anyagi kárt okozott, de szerencsére halálos áldozatokat ezúttal nem követelt, szemben a néhány nappal korábban tomboló forgószelekkel. 

A nagy francia nyugdíjforradalom

Egyre nyíltabban beszélnek az Európai Unió országaiban arról, hogy az elöregedés és a népességcsökkenés miatt a jóléti állam alappillérének tartott nyugdíjrendszer gyökeres reformra szorul. Két hete Ausztrián söpört végig a munkavállalók tiltakozáshulláma, az elmúlt napokban pedig Franciaország több városában vonultak utcára százezrek, hogy tiltakozzanak a nyugdíjreformok ellen. Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök így üzent vissza a tüntetőknek: "Franciaországban nem az utca kormányoz."

Belföld

Szolgálnak védetlenül

Lapunk információ szerint óriási a felháborodás rendőri körökben a kedden történt rendőrgyilkosság kommunikációja kapcsán, mivel a "hétköznapi nyomozók" szerint a golyóálló mellénynek nem szabadna az éles helyzetekben dolgozó, úgynevezett "forró nyomos" rendőrök eszköztárából hiányoznia. Mint mondták: olyan ez, mint az ejtőernyősnek az ejtőernyő, az újságírónak a diktafon, vagy éppen az orvosnak a szike. Kriminálpszichológusok arra hívták fel a figyelmet, hogy a rendőrgyilkosság a bűnözők újabb lélektani fordulatát, mondhatni "gonoszabbá" válását jelzi, hiszen az elmúlt tizenhárom évben rendőrt bevetés közben nem gyilkoltak meg.

Közös nyelv: a pénz

Régóta nem tapasztalt békében és egységben nyújtották be a parlamenti pártok azt a két törvényjavaslatot, mely lehetővé tenné, hogy – egyes számítások szerint – mintegy 500 millió forintot oszszanak szét a parlamenti frakcióval rendelkező pártok leendő alapítványainak. Bauer Tamás egykori szabad demokrata képviselő, aki korábban többször is a pártfinanszírozás jelenlegi gyakorlatának gyökeres megújítását szorgalmazta, képmutatónak és illetlennek minősítette a javaslatot. 

Nem most jöttünk a hathuszassal

A siófoki vasúti átjáróban történt busztragédia kapcsán a MÁV vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy egy darab vasúti átjáró sorompóval történő felszerelése 35 millió forintba kerül, más szakemberek 20-30 millióról beszélnek. Többek között ez az óriási költség akadályozta őket abban, hogy megvalósítsák a programot, amivel már eddig is sok ember életét meg lehetett volna menteni. Csillag István gazdasági miniszter intézkedett, s 500 millió forint áll a MÁV rendelkezésére e célból.

A tavasz tizenhét pillanata

– Április eleje óta szinte minden átmenet nélkül beköszöntött a perzselő nyár, évszázados hőségrekordok dőltek meg sorozatban. Ez mennyire normális jelenség?– Tény, hogy április 7-8-án helyenként még összefüggő hótakaró volt hazánkban, aztán 15-e tájékán már 30 fok közeli lett a hőmérséklet. Ez kétségtelenül nagyon éles váltás, vagyis szinte kihagytuk a tavaszt. Magyarországon ez már többször is előfordult, nem minden évben persze, de a szélsőségesség földrajzi fekvésünkből is eleve adódik. Itt a Kárpát-medencében ugyan a húsz fok körüli májusi hőmérsékletet szoktuk meg, de az időjárás soha nem viselkedik szabályosan. Az idén nem jöttek be a fagyosszentek sem. Pongrác, Szervác, Bonifác, azaz május 12., 13., 14.-e körül ugyanis időnként még két méteres magasságban is előfordulnak fagyok. Az átmenet nélküli időjárás közvetlen oka most az volt, hogy a téli időszakban gyakori az erőteljes északi-északkeleti áramlás, amelyik fagyos, sarki levegőt szállít ide, s ez az idén még április elején is tartósan jellemző volt régiónkban. Aztán szinte minden átmenet nélkül az északi-északkeleti áramlásból hirtelen déli áramlással észak-afrikai, szaharai meleg, száraz levegő érkezett hozzánk. Hogy a nagy általános légkörzésben ezt a hirtelen váltást mi okozta, arra nincs közvetlen magyarázat.

Civilekkel erősít a Fidesz is

Neves közéleti személyiségekkel erősíti sorait a Fidesz. Az Országos Választmány az elmúlt héten felvette a párt tagjai közé mások mellett Martonyi Jánost, az Orbán- kormány külügyminiszterét, Matolcsy György volt gazdasági minisztert, Mészöly Kálmán egykori válogatott labdarúgót, Cseke Péter színész-rendezőt, Jankovics Marcell filmrendezőt, Szokolay Sándor zeneszerzőt és Koltay Gábor filmrendezőt. A Hetek őket kérdezte a Fideszbe való belépésük okairól, illetve arról, mi a véleményük a párt megújulási folyamatáról.

A tévében a helyzet változatlan

Sehogy sem akar összejönni a közszolgálati tévé feltámasztása, pedig pénz láthatóan rengeteg jut rá. Juszt László műsora leszálló ágban van, Friderikusz produkciója pedig tízszer annyiba került, mint az emiatt nélkülözött A Hét cím? hírmagazin, ráadásul a Nap-kelte stábjának segítségével is csak százezerrel több honpolgár bírta végigülni. Vásárhelyi Mária szerint pont ott kap gellert a dolog, hogy az érintettek – közszolgálatról lévén szó – nem a színvonal, hanem a nézettség felől közelítik meg a kérdést.

Hit és értékek

Boldogok vagytok, ha

Irak, SARS, terrorizmus, ingadozó gazdaság, erkölcsi hanyatlás – az amerikaiaknak sok mindennel kell foglalkozniuk ezekben a napokban. A neves kaliforniai szociológus, George Barna kutatócsoportja által végzett legújabb felmérés alapján azonban az amerikai emberek nagy része meg van elégedve jelenlegi életminőségével.

HÁTTÉR

Akik élesben szeretik

Miközben a parlamentben heves vita folyik arról, hogy küldjön-e hazánk békefenntartókat Irakba, talán kevesen tudják: a világ tizenhárom országában jelen pillanatban is 741 magyar katona teljesít szolgálatot különböző missziókban.

Le a dervisekkel és a bürokratákkal

Kettős forradalmat hirdetett Izraelben a világi állam megteremtéséért és a pazarló állami bürokrácia felszámolásáért. Hatvanhét évesen kezdett el politizálni, és ma már Ariel Saron miniszterelnök helyettese és igazságügy-miniszter. Pártja, a Sinuj néhány év alatt tizenötszörösére növelte parlamenti képviselőinek számát. Joszef Lapid, akit világszerte mindenki csak Tomi Lapidnak hív, az elmúlt héten Budapesten járt. Az izraeli politikus nem hazudtolta meg újságírói múltját, és szinte nyomdakész stílusban, magyarul válaszolt a Hetek kérdéseire.

Lakáshitel-pingpong

A hét elején közismert napilapok ismét hátborzongató "fejleményekről" számoltak be a lakáshitelprogram változásait illetően. Most úgy tűnik, hogy az erre válaszul közzé tett kormányzati nyilatkozat pontot tett az ügy végére. Változtatások azonban biztosan lesznek. A konkrét döntések és időpontok azonban még hiányoznak. A Hetek kérésére Leitner József, a Nemzeti Lakásprogram Titkárság főosztályvezetője reagált az ismételten felhozott vádakra.

Évzárás előtt

Közeledik 2003. május 31., az éves beszámoló és társasági adóbevallás leadásának határideje. A kettős könyvvitelt vezető társaságoknak éves beszámolójukat a cégbíróság mellett az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Szolgálatára is meg kell küldeniük közzététel végett. Az éves beszámolót a tulajdonosok részéről a taggyűlés fogadja el, amit a társaság a taggyűlési határozatok között adminisztrál. Az alábbiakban a társasági adókötelezettség csökkenthetőségének néhány legális módjáról adunk ízelítőt a teljesség igénye nélkül.

Itthon otthon vagyunk

"Itthon otthon vagyunk!" – ezzel a felkiáltással marasztal bennünket hazánk megismerésére a Magyar Turizmus Rt. új reklámkampányában. Talán néhányan már úgy döntöttek, ebben az évben nem akarnak hosszú külföldi utazásra indulni, csak néhány óra és a rácsodálkozás: ez is Magyarország! Összeállításunk azoknak szól, akiknek még nincs elképzelésük, merre induljanak.

Fenyegetőznek a multik

Tony Blair és pénzügyminisztere, Gordon Brown "pillanatokon" belül harapófogóba kerülhet. Legkésőbb június 7-ig nyilvánosságra kell hozniuk az euró bevezetéséről szóló hatástanulmányt. A brit gazdasági sajtó tudni véli, hogy a szakemberek nem fogják támogatni a közös valuta szigetországi bevezetését. A multinacionális vállalatok – ezen, számukra kedvezőtlen döntésre készülve – példátlan összefogást tanúsítanak, és burkolt fenyegetést fogalmaztak meg a kormány felé. Közleményükben felszólították Tony Blairt, még ebben a parlamenti ciklusban kezdje el Nagy-Britannia csatlakozását az euróövezethez.

Az OTP bolgár sikere

Megtörni látszik a március óta tartó emelkedő trend a nemzetközi részvénypiacokon, a kedvező vállalati eredmények miatt azonban a BUX felülteljesítette a külföldi indexeket. Kissé borúlátó hangulat uralkodott a New York-i tőzsdén, miután a Fed elnöke a gazdaság gyengülésének kockázatáról beszélt, bár az irányadó kamatlábat a testület változatlanul hagyta.

Velencében lassan a víz az úr

Velence az Adria királynője, a lagúnák és a pompa városa, amely a világ minden tájáról, évről évre turisták millióit vonzza. A több száz éves patinás paloták és intézmények mind az egykori befolyásos, tengeri hatalmat birtokló városállam gazdagságát hirdetik, a valóságban azonban a pusztulás ereje szó szerint kikezdte a város alapjait. Amilyen egyedülálló technikai megoldások voltak szükségesek Velence létrejöttéhez, legalább olyan technikai csodára van szükség ahhoz, hogy ne vesszen véglegesen a hullámsírba. A lassú süllyedés mára kézzelfoghatóvá vált, ugyanis az elmúlt háromszáz évben közel fél métert süllyedt a város, s ezt a folyamatot eddig nem sikerült megállítani. Ha a felmerült megoldások nem vezetnének eredményre, száz év múlva Velence legmagasabb épületeinek tornyai jeleznék csak, hogy az ember egy városnyi területet elhódított a tengertől. 

Jó-e, ha milliárdos a miniszter? II.

Péntek esti sajtóklub Debreczeni József műsorvezetővel, vendégek: Katona Tamás történész, Lakner Zoltán politológus és Bod Péter Ákos közgazdász. Téma a kormányátalakítás.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!