hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2003. 04. 04. (VII/14) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Szenegáli sámánok és a francia politikusok

Jacques Chirac francia elnök boszorkány segítségét használta fel ahhoz, hogy a 2002-es francia elnökválasztást megnyerje, és több mint 10 millió frankot (40 millió forintot) fizetett afrikai varázslóknak annak érdekében, hogy Franciaország megnyerje az 1998-as focivébét – állítja Sylvie Jumel, a Franciaországban nemrég megjelent "Boszorkányok a Köztársaság szívében" cím? könyv szerzője. 

Vesztegzár alatt Ázsia

Világszerte mintegy kétezerkétszázan betegedtek meg és hetvennyolcan vesztették életüket az elmúlt hetekben kirobbant atípusos tüdőgyulladás-járvány következtében. Az egészségügyi szervezeteket meglepte a vírusnak rendkívüli – a rettegett Ebolánál is erősebb – fertőzőképessége, ugyanakkor a vírus szerkezetének ismeretében remény nyílt arra, hogy hatásos gyógyszerekkel lépjenek fel az új betegséggel szemben.

Vége a vörössapkások uralmának

Négy héttel a Dzsindzsics-gyilkosság után egyre többen kerülnek előzetes letartóztatásba Szerbiában, sőt belügyi szervek a feltételezett gyilkost is letartóztatták már. A merénylőt Zvezdan Jovanovicsnak, alvilági nevén "Zekinek" hívják. A Koszovóban született Zeki az elitrendőrségnek, az úgynevezett vörössapkás osztagnak volt a helyettes parancsnoka.

Belföld

Rasszista műsor a tv2-n

"Ha egy buszsofőr megiszik egy stampedli konyakot, és koccanásos balesetet okoz, örökre eltiltják a szakmájától. A tv2 teljes vezetőségének le kell mondania azok után, hogy a csatorna a munkájuknak köszönhetően több százezer ember méltóságába gázolt bele, és egyetemes emberi értékeket sértett meg főműsoridőben" – nyilatkozta lapunknak György Péter, az ELTE kommunikációs tanszékének vezetője a tv2 legújabb botránya kapcsán. A csatorna programigazgatója ezzel szemben elutasította a személyi felelősség felvetését. Mint mondta: a televíziózás csapatmunka, és a csapatnak nemcsak a jóban, de a problémás esetekben is össze kell tartania.

A magyarok korán halnak

Egész Európában mi, magyarok élünk a legrövidebb ideig. A mienkéhez hasonló helyzetben egyedül a románok vannak. Különösen aggasztóak a középkorú magyar férfiak kilátásai, úgy tűnik, az ő életesélyeik a lehető legrosszabbak.  A fő ok egzisztenciális: ha van állásuk, akkor a "vadkapitalista" munkatempó, ha nincs, akkor a depreszszió és a társadalmi kötelékek hiánya viheti őket idő előtt sírba. Életmódjuk ugyanakkor egységesen önkárosító.

A média is az EU-ra szavazna

A lakosság nagy része nem tud felelős döntést hozni a csatlakozás ügyében, mert nincs tisztában a következményeivel – hangoztatta Balczó Zoltán, a MIÉP képviselője a Fővárosi Közgyűlés által szervezett vita során, amelyben partnere Bihari Gábor szocialista képviselő volt. Balczó kifogásolta a Fővárosi Közgyűlés egyoldalú állásfoglalását, hiszen az egyértelműen az igent támogatja, és felvetette, hogy a médiában zajló kampány sem jeleníti meg az esetleges ellenvéleményeket. "Mi csak azt mondjuk, hogy így és most, és ehhez az unióhoz nem akarunk csatlakozni" – szögezte le Balczó. 

Lényegi változás nem történt

Minden idők legunalmasabb kongresszusa – értékelte lapunknak egy "mezei" választmányi tag az MSZP legutóbbi kongresszusát. S annyiban igaza is volt, hogy tét csak egy-két poszt esetében, és izgalom csak a párt felső köreiben volt némileg tapasztalható. Összegezve: lényegi változás nem történt. Konfrontációt csak Jánosi Györgytől, erős kritikát pedig Horn Gyulától hallhattunk. A választmányi tagoknak a folyosói beszélgetések során mindenkiről volt egy "kis rossz szavuk". De csak egy kicsi, és többször kiderült, hogy a kritikus éppen a "sajátját" – a saját támogatottját – bírálja.  Kovács László pártelnök és Jánosi György választmányi elnök beszédének feléig bírták a küldöttek a büfé nélküli létet. A mozgalmi életet kedvelők, mármint a büfébe ingázók aránya a hátsó sorok irányában exponenciálisan növekedett. A kávé ingyen, a sör hideg volt. A legkitartóbbnak persze a párt szűkebb vezetéséhez tartozók bizonyultak, akik a több órás ülésezés alatt helyükön maradtak – az első sorokban.

Hit és értékek

Sineár, a lázadás földje

"Babilon a történelemben Jeruzsálem antitézise: amikor az egyik erős, a másik szükségszerűen gyenge." (Mena-chem Mendel Schneerson lubavicsi rabbi, 1991) Nem meglepő, hogy az iraki háború megindulása óta a hírügynökségek a napi haditudósítások mellett rendszeresen kitérnek a térség gazdag történelmi múltjára is. Az sem váratlan, hogy a konfliktust kultúrák közötti összecsapásként értelmező kommentátorok vallási szempontból is szimbolikusnak tekintik a Tigris és az Eufrátesz folyók környékén zajló eseményeket. Történelmi szempontból a termékeny mezopotámiai síkság a civilizációk őshazája, és a térséget – elsősorban az ősi Babilonból eredeztethető kultuszok miatt – a különböző vallások forrásaként is számon tartják. Ahogy azt legutóbb a Columbia űrsikló tragédiája kapcsán láthattuk, a szinte élő adásban közvetített balesetben sokan megpróbáltak a konkrét eseményen túlmutató szimbólumokat keresni. (Babonás káröröm. Hetek, 2003. február 7.) Még inkább így van ez az iraki háború kapcsán. Az arab nyelv? hírtelevíziókban a szövetséges hadsereg előrenyomulását lassító sivatagi homokvihart "Allah támogatásának" tulajdonították, aki – úgymond – most így áll bosszút az első öbölháború tizenkét évvel ezelőtti Sivatagi Vihar nev? hadjáratáért. A Jerusalem Postnak nyilatkozó haszid rabbi szerint a purim ünnepének idején megkezdődött hadművelet azt vetíti előre, hogy Szaddám Huszein a bibliai történetben szereplő anticionista zsarnokhoz, Hámánhoz hasonlóan fog elbukni. Keresztény apokaliptikus kommentárok Babilonnak a Jelenések könyvében megjövendölt végső megbüntetésével hozzák kapcsolatba a mostani eseményeket. A termékeny félhold északi szarvának múltja, amely egészen a teremtés pillanatáig visszanyúlik, mindenki számára gazdag szimbólumvilágot kínál.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!