"Barátim, népem fáradt, menhelyet kér. Tán a kereszténység fővárosában nem kér hiába" – kiált oda "Az ember tragédiája" konstantinápolyi színében Ádám a várfalról rá és keresztes hadára lenéző bizánciaknak. "Kérdés, nem vagy-e eretnekségben, rosszabb a pogánynál"– válaszolják az eretnekkérdés végleges megoldásán – az eretnekek fizikai kiirtásán – fáradozó, teológiailag kifinomult ízlés? bizánciak a megfáradt vándornak, Ádámnak, aki a kereszténységen kívül lévő pogányok gyilkolásából tér vissza.Madách érzékenyen ragadja meg azt a nagy vitát, amely a kereszténység irányzatai között az egész egyháztörténet során szüntelenül zajlik. E nagy, üdvösségről folytatott vitáknak – amelyekbe előszeretettel vonták be a világi hatalmat – hangneme kérlelhetetlen. A középkor és kora újkor során a perlekedő vallások (a római katolicizmus, a keleti ortodoxia és a protestantizmus) némelyike időről időre a csatatereken is megpróbált ellenfelének fölébe kerekedni. Szigorúbb értelmezések szerint viszont a spirituális vita csak az emberek, társadalmak nyers leuralását volt hivatott elleplezni. Magyarországon a 20. századi diktatúrák hatékonyan zárták el társadalmunkat attól, hogy a világról és benne a modern kereszténységről hiteles képet alkosson. A kereszténység különböző irányzatait gyakran a véleményformálók is ellenőrizetlen információk alapján, és nem ritkán felekezeti elfogultságtól sem mentesen közelítették meg. Ráadásul a század folyamán felgyorsuló vallási és hitmozgalmi folyamatok átrendezték világunk vallási térképét.