hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hang lánya
Zsidó próféták az Újszövetség korában

2003. 05. 12.
Sokan hiszik, hogy az Ószövetség utolsó prófétájával, Malakiással végleg lezárult a próféciák kora a zsidó történelemben. Ennek cáfolatát nyújtja egyebek mellett maga a kereszténység is, amely a több évszázados prófétai hagyomány folytatója és – részben – beteljesítője. Bár a prófétaság intézményes formában valóban nem élt tovább a Második Templom korszakában, a prófétálás, mint jelenség, továbbra is elevenen élt az ókori Izraelben.



A Templom pusztulása 70-ben. "Az Úr semmit sem cselekszik, hogy meg ne jelentené prófétái által" 

Az izraeli királyság kezdeteitől (i. e. 11. század) virágzó prófétai mozgalom a babiloni fogságot (i. e. 586-516) követő korszakban véget ért. A prófétai hagyomány utolsó képviselőinek, Aggeusnak, Zakariásnak és Malakiásnak könyvei még bekerültek a bibliai kánonba, de a m?faj velük együtt le is zárult. Nem meglepő, ha a Második Templom korszakában élő zsidók úgy vélték, hogy a prófétaság mint olyan, megszűnt Izraelben. A Makkabeus-felkelés történetírója arról számol be, hogy Júda Makkabi halálát követően Izrael olyan reménytelen helyzetbe került, amely "rosszabb volt mindennél, ami azóta történt velünk, hogy többé nem támadt közöttünk próféta". A zsidók első századi történetírója, Flavius Josephus is osztotta ezt a véleményt: "Artaxerxész óta egészen a mi időnkig mindent feljegyeztek, ezeket az írásokat mégsem tartjuk az előbbiekkel azonos hitelességűeknek, mivelhogy megszakadt a próféták pontosan nyilvántartott láncolata."



Isten égi szava 



Bár a bibliai próféták sora Malakiással valóban lezárult, ez nem jelenti azt, hogy Izrael Istene "megnémult" volna, vagy hogy aktuális üzeneteinek eljutattására ne talált volna alkalmas szócsöveket. (A prófétára használt héber nábi kifejezés "szószólót, szócsövet" jelent. Gesenius szótárának szép fordításában: "szóöntő".) Az Újszövetség többször is említést tesz olyan zsidó prófétákról, karizmatikus személyiségekről, akik nem tartoztak Jézus tanítványai közé. Mikor a csecsemő Názáretit Mária és József bemutatta a Templomban, az "igaz és jámbor" Simeon, valamint Anna "prófétaasszony" nyomban felismerték benne a Messiást. Keresztelő János még Jézus hároméves szolgálatának megkezdése előtt lépett fel prófétaként – Ézsaiás fél évszázaddal korábbi kijelentését beteljesítve –, s belföldön és a diaszpórában egyaránt hatalmas tömegeket nyert meg a megtérés üzenetének. Mikor a Názáreti Jézust merítette alá a Jordán vizében, Lukács evangélista szerint a következő csodás esemény történt: "…miután Jézus is alámerítkezett és imádkozott, megnyílt a menny, a Szent Szellem testi alakot öltve, galambként leszállt rá, a mennyből pedig egy hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm!"

A rabbinikus tanítás szerint a prófétai kinyilatkoztatás örököse az Égi Hang (héberül bát kól, szó szerint: "a hang lánya"). A toszeftában [a Misnához írt kiegészítés – a szerk.] olvassuk: "Azóta, hogy az utolsó próféták, Aggeus, Zakariás és Malakiás halála óta a Szent Szellem eltávozott Izraelből, az Égi Hang közvetítése által kaptak üzeneteket." A Hang elsődleges feladata az volt, hogy bizonyítsa valamely személy szent és igaz voltát. Ezt láttuk fentebb, - mint Jézus esetében is, s ugyanez az Égi Hang szólalt meg akkor is, amikor Jézusra egy magas hegyen tanítványai jelenlétében rászállt az Úr dicsősége: "egyszer csak egy fénylő felhő árnyékolta be őket, és íme egy hang azt mondta a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm: őt hallgassátok!" 

A rabbinikus hagyomány Hillélről, aki Jézus korában a farizeus irányzat oszlopa volt, hasonló módon feljegyezte: "Amikor a vének megérkeztek Jerikóban Gadja házához, egy égi hang azt mondta nekik: Van közöttetek egy férfiú, aki méltó a szent lélekre, ám nemzedéke méltatlan rá. Szemeiket az idősebb Hillélre szegezték." 



Zsidó karizmatikusok



Az ókori zsidóságot ma már elképzelhetetlenül sokszín? spirituális élet jellemezte. A Krisztus utáni első században élt Flavius Josephus ugyan négy fő felekezetre osztotta a judaizmus követőit, de hangsúlyozta, hogy a kép a valóságban ennél sokkal összetettebb: szerinte legalább hetvenkét különféle irányzat/iskola/szekta létezett a zsidó valláson belül. A Flaviusszal egykorú evangéliumok is megerősítik ezt a megállapítást: Jézus és tanítványai körül nemcsak a farizeusok, szadduceusok és zelóták tűnnek fel, hanem olyan karizmatikus személyiségek is, akik rendkívül nyitottak a Szellem munkája: a csodák, a démonűzések, a gyógyítások, a prófétálás és az elragadtatás előtt. 

Egy ízben Jézus tanítványai felhívták a Mester figyelmét arra, hogy "láttunk valakit, aki a te nevedben démonokat űz, és eltiltottuk őt, mivelhogy téged nem követ mi velünk". A Mester azonban megengedte, hogy az exorcista tovább folytassa működését. A démonok kiűzése nem lehetett ismeretlen jelenség a korabeli Júdeában, másként Jézus aligha mondhatta volna vádlóinak: "Ha én a Belzebúb által űzöm ki a démonokat, a ti fiaitok ki által űzik ki?" Sőt, e szellemi tevékenységet nemcsak Izrael földjén, hanem a diaszpórában is gyakorolták, amint arra a "lézengő zsidó démonűzők", Skéva főpap fiai is például szolgálnak, akik Epheszoszban űzték mesterségüket.

A rabbinikus judaizmus hatalmas irodalmában, a Misnában (i. sz. 200 körül) és a két Talmudban (i. sz. 4–6. század) már alig-alig esik szó a Szent Szellem (Rúah ha-Kódes) tevékenységéről, illetve a karizmatikus személyekről. Kettő kivételével. Az egyik, Honi, aki a "Körvonó" nevet kapta, mivel az időszámításunk előtti első század közepén, mikor éppen szárazság sújtotta az országot, imájával esőt hívott le az égből. Előbb egy kört rajzolt maga köré, majd azt mondta: "Világ Ura, esküszöm, addig nem lépek ki e körből, amíg esőt nem adsz a te népednek." Lett is mindjárt felhőszakadás. A júdeai zsidóság korabeli megosztottságára és szellemi-erkölcsi állapotára jellemző, hogy Honi rendkívüli karizmatikus képességeit politikai célokra akarták felhasználni. Az egymással versengő Hürkanosz és Arisztobulosz párthívei egyaránt arra kérték: átkozza meg ellenfelüket. Ám Honi, mikor a Templomba vitték, azt kérte Istentől: egyikük kérését se hallgassa meg. "Jutalmul" helyben megkövezték.

A másik zsidó karizmatikus személyiség a galileai származású Hanina ben Dosza, aki körülbelül az első század közepén, talán éppen Jézus és a tanítványok kortársaként működött. Róla is elképesztő történeteket jegyeztek fel a Talmudban. Állítólag imádkozás előtt egy órán át csak arra koncentrált, hogy szelleme tökéletesen Isten felé forduljon. Ebben a tevékenységében az sem zavarta, ha közben egy kígyó rátekeredett és belemart. Egy ízben, mikor ez történt, a körülötte állók ámulva látták, hogy miközben Hanina a legjobb egészségnek örvendett, a kígyó döglötten hevert lyuka előtt. Ekkor született a mondás: "Jaj annak az embernek, akit egy kígyó megmar; de jaj annak a kígyónak, aki Hanina ben Doszát marja meg." 



A Pusztulás prófétái



Mint a fenti példákból is látszik, karizmatikus személyek a posztbiblikus korban sem hiányoztak a zsidóság történetéből. De vajon mi a helyzet azokkal a prófétákkal, akik a bibliai időkben akár politikai szerepet is vállaltak, azáltal, hogy a népet vagy annak vezetőit megtérésre intették, vagy előre jelezték bizonyos sorsfordító események bekövetkeztét.

Flavius Josephus szerint a zsidók rómaiak elleni első nagy felkelése (i. sz. 66–73/74) "az egész történelem egyik legjelentősebb háborúja volt". Ezzel a megállapítással vitatkozhatunk ugyan, mindenesetre a háború két következményének: a templomrombolásnak (hurbán) és a szétszóratásnak (diaszpóra/galut) a zsidó- és világtörténelemre gyakorolt jelentősége aligha megkérdőjelezhető. De vajon előre jelezték-e a próféták ezt a tragikus eseményt, amiként Jeremiás is megjövendölte a Templom pusztulását, vagy Dániel a fogság végét és a Szentély újjáépítését? A válasz: igen.

Flavius Josephus az ószövetségi próféták, sőt egyenesen Jeremiás tisztébe helyezi magát, mikor a Zsidó háborúban "előre" megjövendöli mind a Templom pusztulását, mind Vespasianus és Titus trónra kerülését. [Flavius Josephus könyve i. sz. 100 körül jelent meg. – a szerk.] A farizeusok tanítását valló, papi családban felnőtt Josephus (eredeti nevén Jószéf ben Mattitja) neveltetésénél fogva jól ismerte az írásokat. Igeismerete, valamint csodálatos megmenekülései (Jotapata ostromából és a barlangból, ahová társával együtt futott a rómaiak elől), továbbá álomlátása, "amelyben Isten feltárta előtte a zsidók küszöbön álló pusztulását és a római császárok sorsát", lehetővé tette számára a történések profetikus értelmezését. Josephus önként feladta magát az ellenségnek, majd Vespasianus és Titus elé hurcolták, ahol mint "nagyobb dolgok hírnöke" mindkettejük trónra kerülését megjövendölte. (Lásd első keretes szövegünket.) Josephus nem tett egyebet, mint hogy Dániel könyvének egyik ismert kijelentését: "Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a Várost és a Szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat" – saját korának eseményeire és szereplőire vonatkoztatta. A történet hitelét az is alátámasztja, hogy még a zsidó vallás iránt meglehetősen szkeptikus római történetíróknál is nyomot hagyott. 

Egyesek szemében azonban máig megkérdőjelezi az elbeszélés valódiságát, hogy a Flavius-jóslat más változatban, Johanan ben Zakkaj rabbi nevével összekapcsolva is fennmaradt. (Lásd második keretes szövegünket.) Pedig az egyezés oka nyilvánvaló: a kortárs "értelmiséget" (ahová Josephus és Johanan is tartozott) élénken foglalkoztatta bizonyos bibliai próféciák és jelek értelmezése. Ilyen volt a fentebb idézett dánieli kijelentés a négy egymást követő birodalomról, a hetven évhétről, a Messiás eljöveteléről vagy a Szentély lerombolásáról, vagy Ézsaiás próféciája a Libanon egy fejedelem által bekövetkező pusztulásáról. Egy biztos: a korban a farizeusoktól a zelótákig nagyjából mindenki egyetértett abban, hogy a "Libanon" a Templomra vonatkozik, amelyet csakis egy fejedelem pusztíthat el. Ezért kellett Vespasianusnak és Titusnak elnyernie a főhatalmat.



Csodajelek az égben



Josephus a pusztulás előjeleinek (a római történetíróknál is kedvelt prodigiumoknak) felsorolásakor is kitér a próféciákra: a kard alakú csillag; az egész éven át látott üstököscsóva; a Szentélyben látható fényjelenség; a természeti csodajelek mellett (egy tehén bárányt ellett, harci szekerek tűntek fel a levegőben) sávuót ünnepén a papok a belső udvarban égi hang kiáltozását hallották: "Meneküljünk innen!" Egy Jésua ben Anán nev? műveletlen parasztember 62-ben, szukkót ünnepén kezdett el váratlanul prófétálni a városban. Albinus helytartó megkínoztatta, de ő továbbra is csak azt kiáltozta: "Jaj neked, Jeruzsálem!" Hét évig és öt hónapig egyre csak kiáltozott, míg az ostrom alatt egy lövedék eltalálta és meghalt. E "jel-próféta" feltűnése is azt bizonyítja, hogy bár a próféták nyilvántartott sora megszakadt Izraelben, a prófétálás mint jelenség egyáltalán nem szűnt meg. 

Ugyanakkor azt a tényt sem szabad elhallgatnunk, hogy a próféciák értelmezése nem volt mindenki számára egyértelmű. A Templom pusztulásának végső okait kutatva Josephus is a prófétáknál és a próféciák értelmezésénél köt ki: szerinte a zsidó nép legszentebb helyének pusztulása a hamis próféták lelkén szárad. Szerinte a háborúba is egy hamis próféciaértelmezés hajszolta bele a zsidókat. A szent iratokban ugyanis némelyek olyan utalást véltek felfedezni, hogy ebben az időben valaki az ő országukból elnyeri a világuralmat: "Ezt valamelyik honfitársukra vonatkoztatták, és sok írástudó is tévedett ennek a jövendölésnek a magyarázatában, mert a jóslat arra vonatkozott, hogy Vespasianus lesz az uralkodó, akit Júdeában kiáltottak ki császárnak". 

A Törvény fanatikus rajongói, a zelóták nemcsak a rómaiak ellen robbantottak ki katonailag reménytelen felkelést, hanem polgárháborúba is hajszolták az embereket, válogatás nélkül pusztítva mindazokat, akik nem osztották nézeteiket. Mindebben hamis próféciaértelmezések játszották a fő szerepet: ők ugyanis azt gondolták, hogy erőszakos fellépésük sietteti a Messiás eljövetelét, s utolsó csepp vérükig küzdöttek abban a reményben, hogy a Megváltó maga fog közbelépni Jeruzsálem és a Szentély megmentéséért. "És bocsátok tüzet Magógra és azokra, akik a szigeteken bátorságosan laknak, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr! És az én szent nevemet megismertetem az én népem, Izrael között, s többé nem hagyom megfertőztetni szent nevemet, s megtudják a pogányok, hogy én, az Úr, szent vagyok Izraelben!" – idézték Ezékiel jövendölését. A zelóták azonban hamis prófétáknak bizonyultak. Ujjukkal lenyomták az "apokalipszis" feliratú gombot, amelyről úgy vélték, hogy sok-sok szenvedésen keresztül, de végül is elhozza számukra a végső győzelmet. Tragikus tévedésük azonban maga is egy prófécia beteljesedésének bizonyult: "Ki ne ismerné a régi próféták írásait és a jövendölést e szerencsétlen városról, amelynek teljesedése íme küszöbön áll? Akkor pusztul majd el Jeruzsálem, így jövendölték, ha valaki elkezdi honfitársainak vérét ontani."

(a szerző történész)


Flavius Josephus "próféciája"

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!