Jézus és a kereszténység zsidó gyökereinek, valamint a holt-tengeri tekercseknek elismert kutatója és fordítója, a magyar származású brit vallástörténész, Vermes Géza a közelmúltban,88 éves korában hunyt el Oxfordban. Munkásságával ráirányította a figyelmet arra, hogy Jézus személyét, életét és tanításait csakis akkor lehet történeti valóságukban megismerni, ha személyét abban a zsidó szellemi, vallási és társadalmi közegben helyezzük el, amelyben tevékenykedett. Vermes Géza életművéről számos vezető lap, többek között a brit Economist és az amerikai New York Times is összefoglalót közölt nekrológjában.

Az egyháztörténelem talán máig legnagyobb ellentmondását rejti az a kérdés, amelyet a felekezeti elfogultságoktól mentes törté­nészek vagy egyszerű laikus szemlélők ma is gyakran feltesznek: hogyan válhatott az egykori védettséget élvező zsidó felekezet­ből, a később helyi szinten, majd pedig birodalomszerte szisztematikusan üldözött keresztény egyházból a 4–5. századra hitelvi és/vagy intézményi riválisainak módszeres és könyörtelen üldözőjévé, amely erre a célra éppen annak a birodalomnak az állami gépezetét használta fel, amelynek részéről alig egy századdal korábban még maga is üldöztetést szenvedett el. A virágzó közel-keleti és észak-afrikai közösségek szétverésének következtében a kereszténység központja Rómába került át. A védtelenné vált térség pedig előbb a vandálok, majd a muzulmán seregek támadása nyomán a mai napig kikerült a kereszténység főáramából.

„A mártírok vére: mag.” Az ősi keresztény mondás szerint egyetlen, hitéért a halált is vállaló hívő tanúságtételéből sok-sok újabb keresztény születik. A görög martürosz szó egyszerűen csak tanút jelent, de a korai keresztények azt tekintették a legvégső értelemben a hit tanújának, aki ha kellett, élete árán is kitartott meggyőződése mellett. Jézus első apostolai és közvetlen tanítványaik ebben is példát mutattak: Pál és a Tizenkettő közül egyedül János halt természetes halált. Önfeláldozásuk eredményeként százmilliókat elérő, halhatatlan mozgalom született.

Izraeli régészek egy csoportja Jeruzsálemnek abban az óvárosi részében, amelyet Dávid városának neveznek, a jelek szerint megtalálta a városfalnak egy olyan szakaszát, amelyet a Bibliában szereplő Nehémiás épített újjá. A felfedezés a város történelmének egy viharos időszakával kapcsolatos, amikor a babilóni fogságból visszatérő zsidók a környező ellenséges népek fenyegetései ellenére újjáépítették Jeruzsálemet.

Az ókorból nincs még egy olyan mxű, amelyről olyan sok és olyan hiteles kézirat maradt volna fenn, mint az Újszövetség. A ma ismert legkorábbi töredék János evangéliumából származik, és alig harminc évvel az eredeti mű leírása után keletkezett. Aki a másolatot készítette, akár ismerhette is a legidősebb apostolt. A tudósok nem zárják ki, hogy ennél is korábbi kéziratok is felbukkanhatnak, hiszen ma már igazolható, hogy Jézus és tanítványai életéről, cselekedeteikről és tanításaikról a kortársak írták meg az Újszövetségben összegyűjtött könyveket.

Az ókorból nincs még egy olyan mxű, amelyről olyan sok és olyan hiteles kézirat maradt volna fenn, mint az Újszövetség. A ma ismert legkorábbi töredék János evangéliumából származik, és alig harminc évvel az eredeti mű leírása után keletkezett. Aki a másolatot készítette, akár ismerhette is a legidősebb apostolt. A tudósok nem zárják ki, hogy ennél is korábbi kéziratok is felbukkanhatnak, hiszen ma már igazolható, hogy Jézus és tanítványai életéről, cselekedeteikről és tanításaikról a kortársak írták meg az Újszövetségben összegyűjtött könyveket.

Amint erre a sajtóban megjelent beharangozásából számítani lehetett, a húsvét előtti héten a széles nagyközönség is megismerkedhetett egy sokáig elveszettnek gondolt kézirat tartalmával, amely az 1970-es években az egyiptomi sivatag homokjából került elő egy papiruszkódex lapjain. A kézirat – szerzőjének állítása szerint – titkos beszámoló arról a kinyilatkoztatásról, amelyet Jézus Iskariótes Júdásnak adott át három nappal pészach ünnepe, vagyis húsvét előtt, vagy rövidebb címén Júdás evangéliuma. Mint erről lapunk is beszámolt (Korunk hőse, Júdás. Hetek, 2006. február 10.), a szöveg publikálását megelőzően olyan előzetes híresztelések láttak napvilágot, miszerint a 3–4. századból származó kopt nyelvű kézirat hatására még a Vatikán is kész újragondolni Jézus árulójának megítélését, mivel a szöveg új megvilágításba helyezi Jézus és Júdás kapcsolatát, és felfedi, hogy valójában Júdás csak Jézus kérését teljesítette, amikor elárulta Mesterét.

Amint erre a sajtóban megjelent beharangozásából számítani lehetett, a húsvét előtti héten a széles nagyközönség is megismerkedhetett egy sokáig elveszettnek gondolt kézirat tartalmával, amely az 1970-es években az egyiptomi sivatag homokjából került elő egy papiruszkódex lapjain. A kézirat – szerzőjének állítása szerint – titkos beszámoló arról a kinyilatkoztatásról, amelyet Jézus Iskariótes Júdásnak adott át három nappal pészach ünnepe, vagyis húsvét előtt, vagy rövidebb címén Júdás evangéliuma. Mint erről lapunk is beszámolt (Korunk hőse, Júdás. Hetek, 2006. február 10.), a szöveg publikálását megelőzően olyan előzetes híresztelések láttak napvilágot, miszerint a 3–4. századból származó kopt nyelvű kézirat hatására még a Vatikán is kész újragondolni Jézus árulójának megítélését, mivel a szöveg új megvilágításba helyezi Jézus és Júdás kapcsolatát, és felfedi, hogy valójában Júdás csak Jézus kérését teljesítette, amikor elárulta Mesterét.

Ma divatos, sőt nagyon is piacképes dolog teljesen újszerű, meghökkentő állításokat tenni olyan sokakat foglalkoztató kérdésekkel kapcsolatosan, mint például a kereszténység kialakulása, magának Jézusnak az élete, illetve az ezekről tanúskodó bibliai szövegek hitelessége. Mégis az érvanyag, amelyekre ezek a "meghökkentő" és "újabb kutatási eredményeken alapuló" kijelentések épülnek, gyakran sok száz éves állítások modern köntösben újracsomagolt változatai, amelyek már a maguk korában is a mítoszteremtő fantázia termékei közé voltak sorolhatóak. 

A miniszterelnök a hazai felsőoktatási intézményeket sorra látogató körútján múlt hét csütörtökön a Debreceni Egyetemen fórum keretében találkozott hallgatókkal, oktatókkal. A látogatás előzményéhez hozzátartozik, hogy a Köztársasági Őrezred illetékesei biztonsági meg-fontolásokból – tudomást szerezve a találkozóra szerveződő "spontán" tüntetésről, azaz a szólásszabadságot "síppal, dobbal, és nádi heged? helyett kereplővel" megvalósító kicsiny, de elszánt csoport várható feltűnéséről –, a debreceni látogatás elhalasztását javasolták a kormányfőnek, ennek ellenére a program – mindkét részről – megvalósult. A kialakult "forradalmi", talán még március 15-ről itt maradt hangulatot jól jellemezte az a néhány képsor, amit az esti híradások közvetítettek a bekiabálásoktól sem mentes, amolyan "igazi" fórumról, amelyen a miniszterelnök higgadt hangnemben, logikus érvekkel fejtette ki mondandóját többek között a felsőoktatás reformjáról, miközben az ablak alatt dudákkal, sípokkal szólalt meg a "plebs" hangja. 

Nyári vakációja megkezdése előtt II. János Pál pápa a múlt héten megjelölte egyháza számára a közeljövő legfontosabb célját, éspedig az Orosz Ortodox Egyházzal való, régóta feszültnek mondható kapcsolatok rendezését. Az egyházfő szándékainak határozottságát jelzi, hogy szóvivője útján egyúttal azt is bejelentette, hogy a közeljövőben a Vatikán visszaadja az oroszoknak azt a kazanyi Szűz Mária-ikont, amelyet az orosz nép körében évszázadokon keresztül vallási és nemzeti ereklyeként tiszteltek. Az ortodox elnevezése szerint csak Kazanyi Istenanyaként emlegetett ikon ugyanis az utóbbi évtizedben a pápa magánkápolnájának falán függött, és az eredeti tervek szerint a pápa már tavaly tervezte annak visszajuttatását az Orosz Ortodox Egyház számára, ám akkor ez II. Alekszij moszkvai pátriárka heves ellenállásába ütközött. 

Az elmúlt kétezer évben, amióta János apostol először – és egyedüliként – használta leveleiben az Antikrisztus kifejezést, amely Krisztussal, vagyis a Felkenttel, a Messiással szembenállót, illetve az Ő helyét elfoglalót jelenti, a Krisztus végső ellenségének személyéhez kapcsolódó nézetek és felfogások igen sokszín? változáson mentek keresztül az egyháztörténelemben. Adódik ez abból is, hogy noha János az egyetlen, akinek feltehetőleg az első század végén írt leveleiben ez a kifejezés előfordul, a teljes Szentírásban elszórtan azért jóval több utalás és konkrét kijelentés foglalkozik olyan személlyel, illetve személyekkel, csoportokkal, politikai rendszerekkel, illetve végső soron egy szellemiséggel, amely közvetlen vagy közvetett módon kapcsolatba hozható egy, az egész emberi történelmen végighúzódó antikinyilatkoztatással, amely csak az emberi történelem végkifejletében, az úgynevezett eszkatológikus korban válik egyre nyilvánvalóbbá és kézzelfoghatóbbá. 

Nagy-Britannia után Németországban is egy ókori katasztrófát feldolgozó regény vezeti januárban az irodalmi sikerlistákat. Robert Harris Pompeji cím? könyve a Der Spiegel bestseller rangsorában a Harry Potter sorozat decemberben megjelent ötödik kötetét szorította le az első helyről. A brit szerző regénye az itáliai város utolsó 48 óráját meséli el korabeli feljegyzések és beszámolók alapján. A káprázatos szépség? Nápolyi-öböl partvidéki városaiban a római birodalom elitje töltötte a nyárvégi vakációját, a kikötőben pedig a verhetetlennek tartott császári hadiflotta horgonyzott. A pompás úszómedencékkel felszerelt villák lugasaiban és frissen újjáépített pompeji fórumon még az új császár, Titus néhány héttel korábbi látogatása volt a fő beszédtéma. A Vezúv kitörése néhány óra leforgása alatt három-négy méteres hamuréteggel borította el Pompejit, Herculaneumot és Stabiaet.

Világszerte, de különösen a nyugati kultúrkörbe tartozó országokban az új esztendőbe önfeledt szórakozással, kikapcsolódással, "a hámból való kirúgással" szokás átlépni. Ez az a nap, amikor a média minden formájának egyszeriben az emberek szórakoztatása lesz a legfőbb feladata, a tévét, rádiót elözönlik a kabaréműsorok, vígjátékok, és már a kádárista nyolcvanas évek Szuperbolái óta elmaradhatatlan kellékei a szexuális tartalmú műsorok. Habár ez ma már egyre kevésbé tűnik fel, tekintve a "bulikultúra" térhódítását, amelynek éppen az a fő életfilozófiája, hogy minden nap egyformán alkalmas a szórakozásra, a kikapcsolódásra, de Szilveszter estéje e szerint a felfogás szerint kifejezetten másra nem is való.