Jézus és a kereszténység zsidó gyökereinek, valamint a holt-tengeri tekercseknek elismert kutatója és fordítója, a magyar származású brit vallástörténész, Vermes Géza a közelmúltban,88 éves korában hunyt el Oxfordban. Munkásságával ráirányította a figyelmet arra, hogy Jézus személyét, életét és tanításait csakis akkor lehet történeti valóságukban megismerni, ha személyét abban a zsidó szellemi, vallási és társadalmi közegben helyezzük el, amelyben tevékenykedett. Vermes Géza életművéről számos vezető lap, többek között a brit Economist és az amerikai New York Times is összefoglalót közölt nekrológjában.

Az egyháztörténelem talán máig legnagyobb ellentmondását rejti az a kérdés, amelyet a felekezeti elfogultságoktól mentes törté­nészek vagy egyszerű laikus szemlélők ma is gyakran feltesznek: hogyan válhatott az egykori védettséget élvező zsidó felekezet­ből, a később helyi szinten, majd pedig birodalomszerte szisztematikusan üldözött keresztény egyházból a 4–5. századra hitelvi és/vagy intézményi riválisainak módszeres és könyörtelen üldözőjévé, amely erre a célra éppen annak a birodalomnak az állami gépezetét használta fel, amelynek részéről alig egy századdal korábban még maga is üldöztetést szenvedett el. A virágzó közel-keleti és észak-afrikai közösségek szétverésének következtében a kereszténység központja Rómába került át. A védtelenné vált térség pedig előbb a vandálok, majd a muzulmán seregek támadása nyomán a mai napig kikerült a kereszténység főáramából.

„A mártírok vére: mag.” Az ősi keresztény mondás szerint egyetlen, hitéért a halált is vállaló hívő tanúságtételéből sok-sok újabb keresztény születik. A görög martürosz szó egyszerűen csak tanút jelent, de a korai keresztények azt tekintették a legvégső értelemben a hit tanújának, aki ha kellett, élete árán is kitartott meggyőződése mellett. Jézus első apostolai és közvetlen tanítványaik ebben is példát mutattak: Pál és a Tizenkettő közül egyedül János halt természetes halált. Önfeláldozásuk eredményeként százmilliókat elérő, halhatatlan mozgalom született.

Izraeli régészek egy csoportja Jeruzsálemnek abban az óvárosi részében, amelyet Dávid városának neveznek, a jelek szerint megtalálta a városfalnak egy olyan szakaszát, amelyet a Bibliában szereplő Nehémiás épített újjá. A felfedezés a város történelmének egy viharos időszakával kapcsolatos, amikor a babilóni fogságból visszatérő zsidók a környező ellenséges népek fenyegetései ellenére újjáépítették Jeruzsálemet.

Az ókorból nincs még egy olyan mxű, amelyről olyan sok és olyan hiteles kézirat maradt volna fenn, mint az Újszövetség. A ma ismert legkorábbi töredék János evangéliumából származik, és alig harminc évvel az eredeti mű leírása után keletkezett. Aki a másolatot készítette, akár ismerhette is a legidősebb apostolt. A tudósok nem zárják ki, hogy ennél is korábbi kéziratok is felbukkanhatnak, hiszen ma már igazolható, hogy Jézus és tanítványai életéről, cselekedeteikről és tanításaikról a kortársak írták meg az Újszövetségben összegyűjtött könyveket.

Az ókorból nincs még egy olyan mxű, amelyről olyan sok és olyan hiteles kézirat maradt volna fenn, mint az Újszövetség. A ma ismert legkorábbi töredék János evangéliumából származik, és alig harminc évvel az eredeti mű leírása után keletkezett. Aki a másolatot készítette, akár ismerhette is a legidősebb apostolt. A tudósok nem zárják ki, hogy ennél is korábbi kéziratok is felbukkanhatnak, hiszen ma már igazolható, hogy Jézus és tanítványai életéről, cselekedeteikről és tanításaikról a kortársak írták meg az Újszövetségben összegyűjtött könyveket.

Amint erre a sajtóban megjelent beharangozásából számítani lehetett, a húsvét előtti héten a széles nagyközönség is megismerkedhetett egy sokáig elveszettnek gondolt kézirat tartalmával, amely az 1970-es években az egyiptomi sivatag homokjából került elő egy papiruszkódex lapjain. A kézirat – szerzőjének állítása szerint – titkos beszámoló arról a kinyilatkoztatásról, amelyet Jézus Iskariótes Júdásnak adott át három nappal pészach ünnepe, vagyis húsvét előtt, vagy rövidebb címén Júdás evangéliuma. Mint erről lapunk is beszámolt (Korunk hőse, Júdás. Hetek, 2006. február 10.), a szöveg publikálását megelőzően olyan előzetes híresztelések láttak napvilágot, miszerint a 3–4. századból származó kopt nyelvű kézirat hatására még a Vatikán is kész újragondolni Jézus árulójának megítélését, mivel a szöveg új megvilágításba helyezi Jézus és Júdás kapcsolatát, és felfedi, hogy valójában Júdás csak Jézus kérését teljesítette, amikor elárulta Mesterét.

Amint erre a sajtóban megjelent beharangozásából számítani lehetett, a húsvét előtti héten a széles nagyközönség is megismerkedhetett egy sokáig elveszettnek gondolt kézirat tartalmával, amely az 1970-es években az egyiptomi sivatag homokjából került elő egy papiruszkódex lapjain. A kézirat – szerzőjének állítása szerint – titkos beszámoló arról a kinyilatkoztatásról, amelyet Jézus Iskariótes Júdásnak adott át három nappal pészach ünnepe, vagyis húsvét előtt, vagy rövidebb címén Júdás evangéliuma. Mint erről lapunk is beszámolt (Korunk hőse, Júdás. Hetek, 2006. február 10.), a szöveg publikálását megelőzően olyan előzetes híresztelések láttak napvilágot, miszerint a 3–4. századból származó kopt nyelvű kézirat hatására még a Vatikán is kész újragondolni Jézus árulójának megítélését, mivel a szöveg új megvilágításba helyezi Jézus és Júdás kapcsolatát, és felfedi, hogy valójában Júdás csak Jézus kérését teljesítette, amikor elárulta Mesterét.

Ma divatos, sőt nagyon is piacképes dolog teljesen újszerű, meghökkentő állításokat tenni olyan sokakat foglalkoztató kérdésekkel kapcsolatosan, mint például a kereszténység kialakulása, magának Jézusnak az élete, illetve az ezekről tanúskodó bibliai szövegek hitelessége. Mégis az érvanyag, amelyekre ezek a "meghökkentő" és "újabb kutatási eredményeken alapuló" kijelentések épülnek, gyakran sok száz éves állítások modern köntösben újracsomagolt változatai, amelyek már a maguk korában is a mítoszteremtő fantázia termékei közé voltak sorolhatóak.