hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2013. 05. 24. (XVII/21) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Damaszkusz pengeélen

A jordániai miniszterelnök május 21-én arra kérte a washingtoni kormányt, hogy haladéktalanul telepítsen Patriot légelhárító rakétákat a szíriai határra. Az ammani vezetés attól tart, hogy a szíriai konfliktus rövid időn belül regionális háborúvá szélesedhet. Ennek lehetőségét Izraelben is reálisnak tartják, ahol a jordániai kéréssel párhuzamosan országos rakéta- és vegyifegyver-védelmi polgári védelmi gyakorlatot tartottak. A forgatókönyv szerint egyszerre három frontról, Szíriából, Libanonból és a Gázai-övezetből is támadás érheti a zsidó államot.

Merkel - Az első 35 év

Nincs könnyű dolga Angela Merkelnek; dübörög az eurózóna válsága, költségvetési megszorítási politikáját egyszerűen utálja mindenki, otthon is egyre szaporodnak az euroszkeptikus hangok. Nemrég pedig két újságíró életrajzi jellegű könyvet jelentetett meg a német kancellár életének első 35 évéről, amelyben eddig rejtegetett KGB-s kapcsolatrendszert emlegetnek. Idén szeptemberben választanak a németek, és persze mindkét oldalon elkezdődött már jó ideje a kampány.

Szigorúan ellenőrzött lista

Összeállt a június 14-ei iráni elnökválasztá­son indulók listája. Bár a jelöltek között ellenzéki politikusok is akadnak, úgy tűnik, őket csak demokratikus díszletnek szánja az ajatollah és a vallási vezetés forgatókönyve. Nem kapott lehetőséget a megmérettetésre Rafszandzsáni korábbi elnök, akit életkorára hivatkozva zártak ki a versenyből, és a házi őrizetben tartott ellenzéki politikus, Hoszein Muszavi sem.

Kizárnák Európából a Szíriában harcoló iszlamistákat

Két évre megakadályozná a Szíriában harcoló európaiak hazatérését Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter (kis képünkön). A német kormány állítása szerint jelenleg mintegy 700 európai iszlamista harcol az Asszad-rezsim ellen, akik kiképzett terroristákként térhetnek vissza a kontinensre. Jogilag azonban nem lenne könnyű megvalósítani a kitiltást, hiszen a Szíriában harcoló külföldiek egy része európai országokba szóló útlevéllel rendelkezik, sokuknak a családja és munkahelye is az öreg kontinensen van.

Hullanak a fejek az amerikai adóhatóság élén

Több száz nonprofit szervezettel együtt a Billy Graham Evangélizációs Társaságot és a Graham család nemzetközi humanitárius szervezetét is kipécézte magának az amerikai adóhatóság, az IRS. Az adóhivatal 2010-től kezdődően fokozottabb ellenőrzést alkalmazott olyan konzervatív nonprofit csoportok esetében, amelyek adómentességért folyamodtak. A hátrányos megkülönböztetés óriási felháborodást váltott ki az amerikai közvéleményben, és rendkívül kínos helyzetbe hozta az Obama-kormányzatot. Republikánus körökben már felmerült az elnök elleni bizalmatlansági indítvány lehetősége is.

15 perc az életben maradásra

Május 20-a, hétfő, délután három óra az Egyesült Államokban, Oklahoma City déli fekvésű, Moore nevű elővárosában. Ez az a pillanat, amikor mindenkinek el kell döntenie, hogyan gondoskodik saját és családja védelméről az alatt a negyedóra alatt, ami előreláthatóan hátra van a pusztító erejű tornádó megjelenéséig.

Belföld

Tévét akart magának Portik?

Politikusoknak, rendőröknek és médiaszereplőknek is rendszeresen küldött pénzt és értékes ajándékokat Portik Tamás, aki még egy tévécsatornát is össze akart gründolni – a Hetek információit a Prisztás-gyilkosság kapcsán indult büntetőper tanúi is megerősítik.

Veszélyes precedens az egyházügyi törvény vitájában

Az egyházügyi törvény parlament előtt zajló aktuális módosítását a Jobbik ismételten egyházüldözésre használta fel. A történtek rámutatnak: az egyházi jogállásért küzdő vallási közösségek mellett az elismert egyházak is ki vannak téve az esetleges illetéktelen politikai beavatkozásnak.

Orbánék nem tudnak mit kezdeni a kommunistáikkal

Blöffnek, álságosnak és tisztességtelennek tart­ják az ügynökügyek kutatói, hogy a kormány a napokban megvonta 109 volt állambiztonsági tiszt néhány ezer forintos nyugdíjpótlékát. Nem azért, mert mentegetni akarnák az egykori  III/III-as operatív tiszteket, hanem ezért, mert szerintük az intézkedés csupán a lényegről tereli el a figyelmet, jelesül arról, hogy a Fidesz nem képes szembe nézni Kádár János állambizton­ságának örökségével.

Lángba akarták borítani Magyarországot

Nem hisz abban Gulyás József nemzetbiztonsági szakértő és emberi jogi aktivista, hogy a hat ember erőszakos halálát okozó úgynevezett romagyilkos­­ságoknak lenne titkos­szolgálati szála, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy hiányozhatnak elkövetők, vagy ponto­sabban bűnsegédek a vádlottak padjáról. A nemzetbiztonsági bizottság egykori tagja évek óta figyelemmel kíséri a pert, szerinte az elkövetőknek az volt a céljuk, hogy egy erőszakspirál beindításával etnikai alapon egymásnak essenek Magyarországon az emberek.

Diaszpórakötvény

Hála a határon túli magyarság beáramlásának, Magyarország eddig befogadó országnak számított, de a vándorlási mérleg nemsokára negatívvá fordul át az elvándorlási  dömping következtében – többek között ez derült ki a Délkelet-Európa és Magyarország migrációs trendjeit vizsgáló kutatás bemutatóján.

Hit és értékek

Luther, az első modern antiszemita?

„Luther nagy ember volt, egy óriás. Egy lökéssel áttörte a homályt, és úgy látta a zsidókat, ahogy mi csak ma kezdjük őket látni” - írta az első világháború után Adolf Hitler, aki 1923-ban megjelent főművében, a Mein Kampfban a reformátort Nagy Frigyes és Richard Wagner mellett a német nép „nagy harcosának” és „igazi államférfinak” nevezi. Luther kritikusai – például Paul Johnson brit történész – szerint ő írta az első modern antiszemita művet és zsidóellenes írásai hozzá­járul­tak ahhoz, hogy a német protestánsok túlnyomó többsége a nácik oldalára állt. (Lutherre ma feltehetően súlyos büntetés várna Németországban: az érvényes német törvények alapján, aki nyilvánosan tagadni vagy mentegetni próbálná azokat a náci intézkedéseket és műveket, amelyek Luther útmutatásai alapján jöttek létre – például a Kristályéjszaka pogromját –, egytől öt évig terjedő börtönnel sújtható.)

High-tech és szupersztárok Rómában

Az alapján, amit a Római Birodalomról tudunk, gyökeresen meg kell változtatnunk az ókorról alkotott, sokszor poros és múzeumszagú elképzeléseinket – véli dr. Grüll Tibor ókortörténész, aki szerint a gőzgép feltalálásáig bezárólag nem született hasonló, a mai értelemben véve is modernnek számító társadalom. 50 dolog, amit nem képzeltél volna a rómaiakról című legújabb könyvében egyebek mellett olyan meghökkentő téma­körök tárgyalásával illusztrálja állítását, mint a plázák, a légszennyezés, a Barbie babák, az analóg számítógép, a sztárkultusz, a jégszekrény, az őslénypark, a vegyi hadviselés, a női emancipáció vagy éppen az ablaküveg.

Makótól a Holt-tengerig

Jézus és a kereszténység zsidó gyökereinek, valamint a holt-tengeri tekercseknek elismert kutatója és fordítója, a magyar származású brit vallástörténész, Vermes Géza a közelmúltban,88 éves korában hunyt el Oxfordban. Munkásságával ráirányította a figyelmet arra, hogy Jézus személyét, életét és tanításait csakis akkor lehet történeti valóságukban megismerni, ha személyét abban a zsidó szellemi, vallási és társadalmi közegben helyezzük el, amelyben tevékenykedett. Vermes Géza életművéről számos vezető lap, többek között a brit Economist és az amerikai New York Times is összefoglalót közölt nekrológjában.

HÁTTÉR

40 ezer élet

Természeti katasztrófa, közúti baleset, gyalogosgázolás, hirtelen ájulás, vízbefulladás, csecsemő–újraélesztés, robbanás egy háznál, emeletről kizuhanó gyermek - csak néhány baleseti szituáció, ahol a magyarok mindössze 0,3 (!) százaléka tud vagy mer azonnal helytállni. Pedig adott esetben életmentő segítség lenne, ha a mentők kiérkezéséig gyorsan és szakszerűen el tudnánk látni a bajbajutottakat – ezzel éves szinten 40 ezer embertársunk életét lehetne megmenteni.

Majdnem Balkán

Az idei év első hónapjaiban ismét jelentős növekedést mutattak a késedelmes hitelek – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szezonális tájékoztatójából. A nem teljesítő hitelek aránya pedig olyan magas, hogy egyes kutatások már a Balkánhoz sorolnak bennünket, hiszen ott ekkora a bedőlt hitelek aránya. A drámai képhez hozzátartozik, hogy a romlás egyik oka: a frank átlagosan 7 forinttal volt drágább a negyedév során, mint három hónappal korábban.

Géntérképpel a sorozatgyilkos ellen

Néhány éven belül akár az is megállapítható lesz személyes géntérképünk felrajzolásával, hogy életünk során milyen betegségek „leselkedhetnek ránk”. A módszer a rákos daganatok területén már napi gyakorlat, nemcsak a megelőzés, hanem a célzott kezelés tekintetében is – mondta el a Heteknek Peták István, a KPS Molekuláris Diagnosztikai Központ igazgatója. A témára Angelina Jolie döntése irányította rá a figyelmet, aki a mellrák megelőzése érdekében drasztikus lépésre szánta el magát.

„Cigány vagyok, követnek a biztonsági őrök”

Köcsögmentesítési Napok címmel bűnmegelőzési programot szervezett az érdeklődők számára Bogdán László polgármester. Cserdi község első embere börtönlátogatásra vitte a jelent­kezőket, hogy bemutassa: az elítéltekből könnyen csicska vagy köcsög válhat a rács mögött. (2013. 05. 24.)

Trafiktömörülés

A magyar parlament – már jónéhány korábbi korrekció után –, épp ezen a héten zárja le a meglehetős vihart kavart trafiktörvény módosításairól szóló szavazást, vagyis épp, amikor  napvilágra került, hogy eddig talán nem is sejtett méretű céghálózatok épültek ki a koncessziós pályázat nyerteseinek közreműködésével. Vagyis a kiskereskedelmi dohányértékesítés nyilvánvalóan koncentrálódik; mégpedig olyan vállalkozások révén, amelyek tulajdonosai egy igencsak körülhatárolható személyi körben találhatók. Ez a fejlemény végtére a legkevésbé sem meglepő, hiszen ha egyszer a már ismertté lett szekszárdi hangfelvétel rávilágított, hogy lényegében a kormánypárt helyi politikai potentátjai jelölték ki a nyerteseket, akkor egyrészt élhetünk a gyanúperrel, miszerint ez nem volt egyedülálló gyakorlat; másrészt logikus az így helyzetbe hozott üzemeltetők előre eltervelt összefogása.

KÁVÉSZÜNET

Soha nem tekertük vissza a kilométerórát

Érdemes-e manapság becsületesen vállalkozni? Galgóczi István, a Galgóczi Autó Kft. ügyvezető igazgatója szerint érdemes, de nem mindig könnyű. Vállalkozásukat a rendszerváltás idején néhány darab autóval kezdték, s fokozatosan jutottak el az évi mintegy 1,5 milliárd forintos forgalomhoz. A sikeres menedzsmentnek azonban számos összetevő egybehangolása a feltétele, és mindig alkalmazkodni kell az újabb és újabb piaci, technikai, társadalmi kihívásokhoz is.

Mediterrán kalandozás Marco Polo szülőföldjén

Poros útikönyvek helyett egy helybéli szigetlakót kérdeztünk az Adriai szigetekről. Így megtudtuk mitől intelligens a polip, hogyan kell kapitális halat fogni, vagy éppen mikor lehet a legolcsóbban odautazni. Kovácsevity Valéria már 15 éve él Korcula szigetén a családjával, mondhatni úgy ismeri a helyi dolgokat, mint a tenyerét.

A babaszúrás joga

1954 óta nem volt szamárköhögés-járvány Magyarországon. Ekkor vezették be ugyanis a csecsemők kötelező védőoltását a Bordetella pertussis nevű kórokozó ellen. A két hete a pilisszentlászlói Waldorf iskolában kitört járvány kapcsán érdemes az oltásmegtagadás indítékai mögé nézni.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!