„Az osztálytársam bátyját egy szovjet tank csak úgy lelőtte”

1956 októberében mi a Józsefvárosban laktunk, én akkor voltam 14 éves. Édesanyám, aki a Nemzeti Múzeum mögötti zeneiskolában dolgozott, 23-án teljesen kiborulva jött haza, hogy az utcákon lövöldözés van, és »te jó ég, mi lesz itt már megint«.

A szüleim megtiltották ugyan, hogy kimenjek a lakásból, de mivel nagyon kíváncsi voltam, hogy mi történik a városban, ezért 30-án kiszöktem a Köztársaság térre körülnézni. Nagy tömegre emlékszem, meg hogy sokan jöttek visszafelé, és hordágyakon hoztak sebesülteket. Mint utóbb kiderült, aznap volt a pártbizottság székházának a megtámadása, és láttam, hogy a tömeg egészen fiatal katonákat a lábuknál fogva felakasztott a fákra, meg azt is, hogy valaki csikket nyomott el az egyiken. Nagyon megijedtem, pláne, hogy kitört egy hatalmas lövöldözés is, és nem lehetett tudni, hogy ki lő kit. A tömeg elkezdett rohanni, én is futottam haza. Itthon anyuék haja az égnek állt, hogy hol lehetek, és amikor megérkeztem, kaptam két nagy pofont, erre emlékszem.

Onnantól otthon ülve, rádión követtük az eseményeket. Így tudtuk meg, hogy november 4-én a szovjet haderő hatalmas offenzívát indított Magyarország ellen. Az egyik legrémesebb emlékem, hogy egy osztálytársamnak a 16 éves bátyja november 6-án kimerészkedett otthonról, hogy kenyeret szerezzen, és egy arra gördülő szovjet tank csak úgy lelőtte. Szegény édesanyja majdnem belebolondult az elvesztésébe.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek