hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mítoszok vagy hiteles tanúk
Hogyan alakult ki a kereszténység?

2005. 10. 18.
Ma divatos, sőt nagyon is piacképes dolog teljesen újszerű, meghökkentő állításokat tenni olyan sokakat foglalkoztató kérdésekkel kapcsolatosan, mint például a kereszténység kialakulása, magának Jézusnak az élete, illetve az ezekről tanúskodó bibliai szövegek hitelessége. Mégis az érvanyag, amelyekre ezek a "meghökkentő" és "újabb kutatási eredményeken alapuló" kijelentések épülnek, gyakran sok száz éves állítások modern köntösben újracsomagolt változatai, amelyek már a maguk korában is a mítoszteremtő fantázia termékei közé voltak sorolhatóak. 



A bibliai események valóságos térhez és konkrét történelmi személyekhez köthetők Fotó: Somorjai L.

Elég csupán napjaink egyik ilyen témájú bestsellerére, Dan Brown Da Vinci kódjára gondolnunk, illetve néhány tudományos ismeretterjesztőnek beállított televíziós műsorra, amelyek például Jézus feltételezett házassága, illetve Mária Magdaléna nev? tanítványától született gyermeke létezése mellett tudományosnak hangzó érveket és állítólagos ókori dokumentumokat említenek, és még hosszasan sorolhatnánk. Ám amikor a konkrét tudományos bizonyítékok, a fentiekről tanúskodó szövegek kerülnek szóba, akkor kiderül, hogy azokat többnyire jobb esetben a III-IV. század gnosztikus könyvtáraiból bányászták elő, amelyek minimum 200 évvel az érintett személyek (tehát Jézus és kortársai) kora után keletkeztek. Ez olyan, mintha egy kortársunkat kérdeznénk arról, hogyan is volt mondjuk a Bastille ostroma. Miközben ez utóbbi szövegekre komplett teológiai képzetek és tömegek gondolkodásmódját, világszemléletét és a transzcendens szférával kapcsolatos nézeteit befolyásoló kultúrarétegek rakódnak, úgy tűnik eközben az átlagembernek az sem teljesen egyértelmű, hogy a szóban forgó személyek, Jézus és tanítványai, a korai keresztények történeti létével, tevékenységével, tanításaival kapcsolatosan egyáltalán vannak-e objektívnek tekinthető történelmi bizonyítékok, amelyek alapján el lehet dönteni, hogy az őket érintő állítások közül mi tekinthető igaznak és mi hamisnak, légből kapottnak. 

A "mítosztalanítás" programja

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!