hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2006. 04. 21. (X/16) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Pészachi mészárlás

Alig két órával az új izraeli parlament beiktatása előtt, és két héttel az új, Hamasz- vezette palesztin kormány hivatalba lépése után, a pészachi ünnepek utolsó előtti napján bomba robbant egy Tel Aviv-i, falafelt árusító gyorsétterem előtt. A kilenc ember – köztük két erdélyi magyar asszony – életét kioltó gyilkosságot a Hamasz szóvivője még formailag sem volt hajlandó elítélni, az öngyilkos robbantást a palesztin nép részéről az elnyomásra adott „önvédelemnek” nevezte. A merényletet egy tizenhat éves fiú hajtotta végre, aki az eddigi legfiatalabb az öngyilkos terroristák között.

A terrorhoz is pénz kell

Irán 50 millió dollárt adományoz a Palesztin Hatóságnak – jelentette be Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter a Teheránban megrendezett anticionista-antiszemita konferencián. Korábban az Arab Liga és Moszkva is jelezte, hogy pénzügyi segítségben részesíti az Iszmail Hanije vezette Hamasz-kormányt. A segély a Palesztin Hatóság pénzügyi nehézségein óhajtott enyhíteni. Az Európai Unió az Egyesült Államokat, Kanadát és Izraelt követve felfüggesztette a Palesztin Hatóságnak juttatandó rendszeres segélyeket.

A beszláni Raszputyin

Már vagy tíz éve mágusnak, gyógyítónak, parafenoménnek nevezte magát – ezek azonban még csak a legszerényebb jelzők, amelyeket Gregorij Grabovoj (képünkön) felhasznált annak érdekében, hogy bajba jutott emberek hiszékenységéből busás hasznot húzzon. Miután belejött a könnyű pénzszerzés mesterségébe, már maga is elhitte, hogy felette áll a törvényeknek: kijelentette magáról, hogy ő a Messiás, Krisztus második eljövetele. Most azonban letartóztatták.

Úton a háború felé

George W. Bush nem zárta ki, hogy az Egyesült Államok akár nukleáris fegyvereket is bevessen Irán megfékezésére. Elemzők szerint egy Irán elleni támadás azonban drámai következményekkel járhat világszerte. A teheráni fenyegetések szerint több tízezer öngyilkos merénylő áll készenlétben, hogy amerikai, izraeli és brit érdekeltségek ellen hajtson végre „mártírakciót”. Egy konfliktus esetén az olajárak akár meg is duplázódhatnak, ami számos országban – köztük Magyarországon is – gazdasági összeomlást idézhetne elő.

Prodi: A játszmának vége

Több mint egy héttel az olasz választások után megoldódni látszik a patthelyzet. Berlusconi ugyan nem adta fel, mégis egyre biztosabbnak látszik a Romano Prodi vezette balközép koalíció győzelme. A Belügyminisztérium már bejelentette: a vitatott szavazatok száma jóval alacsonyabb volt a kezdetben beharangozottnál, így nincs esély arra, hogy az eredmény megforduljon. A bejelentést a Legfelsőbb Bíróság is megerősítette.

Homokvihar Pekingben

336 ezer tonna por öntötte el Pekinget egyetlen nap alatt. Az előrejelzéseknek megfelelően kedden és szerdán is folytatódott a fojtogató homokvihar, amelynek következtében Mongólia és Északnyugat-Kína sivatagjainak homokja az északon fekvő kínai városokat temette maga alá. A pekingi meteorológusok jódkapszulák felhőkbe lövésével próbáltak kétségbeesetten mesterséges esőt előidézni, kevés sikerrel. A jelenlegi homokvihar már a nyolcadik ebben az évben, ami drasztikus az átlagos évi hathoz képest. A rendkívül egészségtelen levegőminőség miatt ráadásul igen kellemetlen helyzetbe került a főváros, mivel Kína a 2008-as nyári olimpia házigazdája. Kérdésessé vált, hogy vajon tudja-e majd biztosítani a tiszta levegőt arra az 56 napra.

Beazonosították Szaddám aláírását

Írásszakértők beazonosították Szaddám Huszein aláírását több olyan dokumentumon, amely a síiták ellen a nyolcvanas években végrehajtott mészárlásához kapcsolódik. Mint ismeretes, 1982-ben a síita Dudzsail városkában ismeretlen tettesek merényletet kíséreltek meg Szaddám ellen, amit a diktátor kegyetlen mészárlással torolt meg. 148 síitát végeztek ki – köztük tizenéves kiskorúakat is –, de a megtorlások a gyanúsítottak családtagjaira is kiterjedtek: százakat börtönöztek be ekkor. A megvizsgált dokumentumok között szerepelt a 148 halálos ítéletet tartalmazó rendelet is. Szaddám egyelőre tagadja, hogy a dokumentumokon az ő aláírása szerepel.

Kutatható a náci irattár

Németország kutathatóvá tette a náci nyilvántartásokat, amelyek a holokauszt alatt üldözött vagy meggyilkolt 17 millió zsidó és munkaszolgálatos adatait tartalmazzák. A német igazságügy-miniszter együttműködéséről biztosította az amerikai Holokauszt Emlékmúzeumot, ami azt jelenti, hogy a Bad Arolsenben tárolt 30-50 millió dokumentum hozzáférhető a történészek és a túlélők számára. A gyűjteményt eddig csak a Vöröskereszt használhatta a második világháborúban eltűnt személyek felkutatására, egyébként nem volt nyitott a nyilvánosság vagy az összesen tizenegy országból származó túlélő számára, mivel az ország magánügynek tartotta ezeket a dokumentumokat.

Pészachi mészárlás

Alig két órával az új izraeli parlament beiktatása előtt, és két héttel az új, Hamasz- vezette palesztin kormány hivatalba lépése után, a pészachi ünnepek utolsó előtti napján bomba robbant egy Tel Aviv-i, falafelt árusító gyorsétterem előtt. A kilenc ember – köztük két erdélyi magyar asszony – életét kioltó gyilkosságot a Hamasz szóvivője még formailag sem volt hajlandó elítélni, az öngyilkos robbantást a palesztin nép részéről az elnyomásra adott „önvédelemnek” nevezte. A merényletet egy tizenhat éves fiú hajtotta végre, aki az eddigi legfiatalabb az öngyilkos terroristák között.

Belföld

A politikai útonállás alkonya

Az MDF parlamentbe kerülése meglepetést és zavart leginkább a Fidesz soraiban okozott. A kisebb jobboldali párt eredménye láttán mutatott – nem tudni, mennyire őszinte – öröm után Orbán pártja azokkal a problémákkal találta szembe magát, amelyek az elmúlt évek hordalékaként keletkeztek.

Hit és értékek

Júdás újratöltve

Amint erre a sajtóban megjelent beharangozásából számítani lehetett, a húsvét előtti héten a széles nagyközönség is megismerkedhetett egy sokáig elveszettnek gondolt kézirat tartalmával, amely az 1970-es években az egyiptomi sivatag homokjából került elő egy papiruszkódex lapjain. A kézirat – szerzőjének állítása szerint – titkos beszámoló arról a kinyilatkoztatásról, amelyet Jézus Iskariótes Júdásnak adott át három nappal pészach ünnepe, vagyis húsvét előtt, vagy rövidebb címén Júdás evangéliuma. Mint erről lapunk is beszámolt (Korunk hőse, Júdás. Hetek, 2006. február 10.), a szöveg publikálását megelőzően olyan előzetes híresztelések láttak napvilágot, miszerint a 3–4. századból származó kopt nyelvű kézirat hatására még a Vatikán is kész újragondolni Jézus árulójának megítélését, mivel a szöveg új megvilágításba helyezi Jézus és Júdás kapcsolatát, és felfedi, hogy valójában Júdás csak Jézus kérését teljesítette, amikor elárulta Mesterét.

Júdás újratöltve

Amint erre a sajtóban megjelent beharangozásából számítani lehetett, a húsvét előtti héten a széles nagyközönség is megismerkedhetett egy sokáig elveszettnek gondolt kézirat tartalmával, amely az 1970-es években az egyiptomi sivatag homokjából került elő egy papiruszkódex lapjain. A kézirat – szerzőjének állítása szerint – titkos beszámoló arról a kinyilatkoztatásról, amelyet Jézus Iskariótes Júdásnak adott át három nappal pészach ünnepe, vagyis húsvét előtt, vagy rövidebb címén Júdás evangéliuma. Mint erről lapunk is beszámolt (Korunk hőse, Júdás. Hetek, 2006. február 10.), a szöveg publikálását megelőzően olyan előzetes híresztelések láttak napvilágot, miszerint a 3–4. századból származó kopt nyelvű kézirat hatására még a Vatikán is kész újragondolni Jézus árulójának megítélését, mivel a szöveg új megvilágításba helyezi Jézus és Júdás kapcsolatát, és felfedi, hogy valójában Júdás csak Jézus kérését teljesítette, amikor elárulta Mesterét.

HÁTTÉR

Vészhelyzet a Tiszán

A Tisza eddig mért legmagasabb vízállását mérték a héten Szegeden. A mostanivízszint megdöntötte az 1970-ben mért 960 centimétert. A Tisza alsó és középső szakaszán továbbra is érvényben van a múlt pénteken elrendelt árvízi veszélyhelyzet, amelynek kihirdetése arra ad felhatalmazást, hogy az érintett területek polgármesterei bizonyos döntéseket a képviselő-testület előzetes jóváhagyása nélkül hozhatnak meg.

Messze még az apadás

Évszázados rekordokat dönt a Duna és a Tisza áradása idén, nemcsak Magyarországon, hanem a folyók mentén fekvő államokban is. A készültség óriási, de így sem sikerült mindenhol megakadályozni a tragédiákat. Több helyen átszakadtak a gátak, és az idei áradás Nyugat-Európa több területén halálos áldozatokat is követelt.

A vérdíj: 360 ezer forint

Kuruc.info hírportál:„Kokárdáért ütött a zsidó 2006.03.18. 16:20:37 Gyurcsány Ferenc magyar(országi) miniszterelnöknek a Nemzeti Múzeum előtt elmondott március 15-ei beszéde alatt összetűzés alakult ki néhány ballib és néhány jobb érzésű ember közt. Egy 13 éves igazhitű honleány, Könnyű Alexandra kokárdáját próbálta leszakítani egy 30-as zsidó. A bátor zsidó ütésétől vérezni kezdett a kislány szája, mire a raszszista antimagyar sajátos fintorral reagált. A magyar nép pedig tolerált.”

Gyermekeink jövője a tét

Ferge Zsuzsa, a szegénységügy egyik legelkötelezettebb szakembere is felszólalt az MSZP április elsejei kampánygyűlésén, mert úgy véli, széles rétegek további lecsúszásának megakadályozását ma sajnos kizárólag a szocialisták tekintik feladatuknak.

Közel az igazság pillanata

A rekordmagas deficit miatt valóban csődközeli helyzetben van az ország, vagy egyszerűen csak választás van, ilyenkor minden téma kiélezett?

Pengeélen

Nehéz idők járnak Oroszország néhai leggazdagabb emberére. 15 milliárd dolláros vagyonának jelentős részét elvesztette, közönséges bűnözőként kezelik, és még az élete is veszélyben forog: egyik rabtársa a minap megkéselte a büntetését töltő Mihail Hodorkovszkijt.

Szénsavas a nyerő

Az AC Nielsen piackutató szerint a hazai ásványvíz-kiskereskedelem forgalmi értéke évi 34 milliárd forint, mennyisége pedig megközelíti a 680 millió litert. Az adatok szerint az elmúlt évben a modern bolttípusok értékesítették az összes eladott mennyiség 71 százalékát. Még mindig a dús szénsavas ásványvíz a legnagyobb szegmens, a kiszerelések között pedig a 1,5 literes nem visszaváltható műanyag palackos „nedű” viszi a pálmát.

A forráskereső oldal

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a Lendület portál folyamatosan frissülő tartalmával segíti az állami, illetve uniós források iránt érdeklődő hazai vállalkozásokat.

Tovább pénzelik a palesztinokat

Katar a napokban 50 millió dollár segélyt, Szaúd-Arábia 90 milliót folyósít a Hamasz-vezette palesztin kormánynak, hogy pótolja a visszatartott nyugat-európai és amerikai támogatást. Ezzel egy időben Irán bejelentette: ugyanekkora összegű segélyt folyósít a radikális szervezet által irányított Palesztin Hatóságnak. A katari segélyfolyósítás egy arab csúcsértekezlet márciusi döntésén alapul.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!