Ferge Zsuzsa az MSZP nagygyűlésén Fotó: Somorjai L.
Sokan felfigyeltek politikai szerepvállalására az MSZP kampánygyűlésén.
– Ez valóban egyedülálló dolog volt a részemről, hiszen 56 óta semmilyen
formában nem vállaltam politikai szerepet: semmilyen párttagságot, semmilyen
politikai funkciót. Persze sokan úgy gondolhatják, hogy most elárultam az
értelmiségi létet és a tudományt.
Azért hozzátenném, hogy az Orbán-kormány intézkedései még nagyon visszafogott
tudósokat is heves politikai kirohanásokra késztettek.
– Én ezzel együtt azt gondolom, hogy most nem rólam volt szó, hanem arról,
hogy ez a szerepvállalás politikai alapot teremtett ahhoz, hogy a
gyermekszegénység elleni nemzeti programról ne lehessen elfeledkezni. Ha marad a
szociálliberális kormányzat, akkor ennek a programnak van jövője.
Megszüntethető a szegénység?
– Tulajdonképpen nem a szegénység a probléma, hanem az egyenlőtlenség. Nagy
kérdés, hogy meddig lehet szabadon engedni az egyenlőtlenségeket úgy, hogy azok
ne sértsék rettenetesen sokak szabadságát. Ma tömegek vannak kiszorítva elemi
létszükségletekből, akiknek naponta kell megalázkodniuk azért, hogy bármihez
hozzájussanak. Pedig amit termelünk, már elegendő ahhoz, hogy mindenkinek
normális életkörülményei lehessenek. Semmilyen racionális okot nem látok arra,
hogy a javak elosztását miért nem lehet csak annyival egyenlőbbé tenni, hogy
bizonyos minimumok mindenkor teljesüljenek.
Ön már sokszor elmondta, hogy nem lett volna szükségszerű az óriási
társadalmi egyenlőtlenségek kialakulása a kilencvenes években
– Ez mélységes meggyőződésem ma is. Sajnos a magyar társadalmi elit az
egyéni önzés és a politikai rövidlátás soha nem látott fokát érte el a
rendszerváltozás után. A csehek, akiknél sokkal erősebb volt a szociáldemokrata
hagyomány, az első perctől fogva bevezettek egy szociális minimumot, és
vigyáztak arra, hogy a munkanélküliség ne nőjön olyan rohamosan, mint nálunk. És
nem mentek tönkre ebbe, épp ellenkezőleg. Mi tizenhét év után most jutottunk
csak el oda, hogy ezek a minimumgondolatok előtérbe kerüljenek. Bár a jobboldali
politika számára mindez nem igazán kérdés. Szerintük a szegények önhibájukból
szegények, és ha nagyon jóságosak vagyunk, akkor segítünk nekik.
A szegénységért mennyire felelős az egyén, és mennyire a társadalom?
– Nehéz erre a kérdésre felelni, amikor egy társadalom arra épül, hogy
tömegeket érintő munkákat nem hajlandó rendesen megfizetni. Ha ráadásul a piacra
bízza a munkahelyteremtést, szükségképpen megjelenik a kereslet-kínálat
ingadozása. A piac már csak ilyen, az ember azonban – profánul fogalmazva –
romló áru. Olyan társadalomban élünk, ahol az ember önazonosságának egyik
alappillére az, hogy meg tudja-e keresni a kenyerét. Aki erre nem képes, annak
sérül az önképe, túl azon, hogy a megélhetése bizonytalan. Mára az emberek
jelentős része lemondott arról, hogy küzdjön azért, hogy minimális helye legyen
a nap alatt.
A munkanélküliség tönkretesz. Egy év után az ember elkezd végzetesen leépülni,
és jön az alkohol. Aki az utcára kerül, két-három év alatt elveszít minden
civilizációs mázt, normát, mert egy idő után maga is elhiszi, hogy felesleges.
Ez a sorstalanságnak egyfajta állandósulása, ami elkerülhetetlenné teszi a
hosszú távú beavatkozást. Elsőként az oktatás, foglalkoztatás, egészség és
lakhatás terén.
Gondolom, nem csak nálunk jellemző az önhibás szemlélet térnyerése.
– Az önhibás szemlélet olyannyira nem magyar és nem új, hogy már ezerhétszáz
éve, az alamizsnálkodás első szervezésekor feltűnt, majd ötszáz éve, a piac
velejárójaként felerősödött. Amikor nagyon sok a munkanélküli, akkor muszáj
rájuk sütni a bélyeget, hogy nem akarnak dolgozni. De ha nincs munka, akkor
nincs hova visszavezetni őket.
Mit kell érteni teljes foglalkoztatottságon – Orbán Viktor és az EU
szavajárásán?
– Európában a foglalkoztatás kérdése kapcsán két elképzelés ütközik: az
egyik szerint a technológiai fejlődés miatt az emberi munka túlnyomó része
fölösleges lesz. Ezért szükségessé válik egy minimális jövedelem általános
garantálása. A másik irány szerint mindenkinek meg kell adni az értelmes,
fizetett cselekvés lehetőségét. A teljes foglalkoztatás irreális cél, de nagyon
magas arányú foglalkoztatás létezik, ami jelenthet napi két-három óra munkát is.
Ez nyilván csak a távoli jövőben fog megvalósulni, és addig szükség van a
garantált társadalmi jövedelemre. De ez még mindig jobb, mint az emberek
nyolcvan százalékát feleslegesnek nyilvánítani.
Európa-szerte beszélnek egy leszakadó alsó rétegről
– A mélyszegénység bizonyos formái azért nem mindenhol jellemzőek. A
skandináv országok vagy Izrael ügyelnek arra, hogy a rettenetes nyomor lehetőleg
ne sújtson senkit. Persze meghatározó, hogy mennyire izgatja ez a probléma magát
a társadalmat. A kis országokban többnyire jól kezelik a lecsúszás problémáját,
de a nagyobb országokban, különösen azokban, ahol az utóbbi években erőteljesebb
a bevándorlás, ez sokkal nehezebb feladat.
Ilyen alapon nekünk jók az esélyeink
– Pontosan. Itt nem szabadna ekkora nyomorúságnak lenni, és tudni kellene
visszafordítani a lecsúszást. Erre van esély. Hogy miért éppen most, abban az
uniós csatlakozás hatása is benne van.
A gyermekszegénység elleni program mennyiben a Gyurcsány-kormány érdeme?
– Jelentős részben, hiszen az európai elvárások úgymond nem kötelező
érvényűek. Nem biztos, hogy a szegénység egészének megszüntetésére programot
lehet kidolgozni, de a gyermekszegénység körülhatárolhatóbb jelenségnek tűnik.
Ennek megfelelően a kormányfő felkérésére elkészítettünk egy rövid távú,
hároméves programot, amely beágyazódik egy generációs, huszonöt éves programba.
Az uniós támogatásokat is figyelembe vevő tervezet rövid távon a
gyermekszegénység mélységét, hosszú távon a kiterjedtségét csökkentené. Az első
lépések egyike az lenne, hogy a családi pótlék értékállóságát mindenkor
biztosítsuk.
Nagy a baj?
– Ma olyan léptékű a szegénység újratermelődése, hogy húsz-harminc év múlva
nagyon komoly veszélyekkel fenyeget a társadalmi és gazdasági fenntarthatóság
szempontjából. Abban az új világban, amely több szakképzettséget és
állóképességet igényel, a gyerekek harminc százaléka elmaradhat a munkapiaci
követelményektől. Így ezeknek a gyerekeknek soha nem lesz munkájuk, nem lesz
nyugdíjuk, és egy egyre bővülő eltartott réteget fognak képezni. Jelenleg a
tizennyolc év feletti fiatalok húsz százaléka szakképzetlen.
Ön miként értelmezi Orbán Viktorék szolidaritáseszméjét?
– A szolidaritás egyik formája a jótékonykodás, a másik a kölcsönösségen
alapuló viszony; ilyen az önsegélyező pénztárak működése. A kölcsönös viszony
mindig egyenlőbbé tesz. Amikor Orbán Viktor szolidaritásról beszél, nem tudni,
mire gondol: kölcsönösségre vagy jótékonykodásra. Azt sem tudni, pontosan kikből
áll ez a „szolidarisztikus” közösség – mármint a magyarság –, és ki az, aki
abból ki van rekesztve.
Egy tudatos baloldaliság áll ezzel szemben, vagy csak amolyan
„ellenszavazás”?
– Úgy tűnik, kezd újból körvonalazódni egy olyan baloldali szemlélet, amely
a demokratikus jogállamiságot ötvözi az egyenlőségeszmével. Mondhatni, 1946 óta
most volt az első politikai gyűlés, amelyen az emberek tényleg azt érezték, hogy
jó baloldalinak lenni, sőt büszkék lehetnek rá.
2006. 04. 21. (X/16)
